Világbajnok sportolóink is ott lesznek az idei Balaton-átúszáson

 

A Hotel Aquincumban tartott sajtótájékoztatón világhírű sportolók, Risztov Éva olimpiai bajnok úszó, Mányoki Attila hossztávúszó és Erdei Zsolt korábbi profi ökölvívó világbajnok társaságában beszélgettünk a 35. Lidl Balaton-átúszásról.

A a július 1-jei próbatételre sok ezer indulót várunk, az úszók az 5200 méteres távot biztonságos körülmények között teszik majd meg. Magyarország első számú és hagyományosan legnépszerűbb nyílt vízi, szabadidős sporteseményének névadó szponzora a Lidl Magyarország.



A 35. Lidl Balaton-átúszás fővédnöke Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár."A hazánkban ikonikusnak mondható Balaton-átúszás összhangban áll a kormány azon szándékával, hogy egyre többen válasszák az aktív kikapcsolódást, sportolást, beleértve a fiatalokat és a gyermekes családokat is" - hangsúlyozta Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, egykori világ- és Európa-bajnok öttusázó.

Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy az átúszás az Olimpiai Ötpróba eseménysorozat része.

"A MÁV-START Zrt-nek köszönhetően az eseményre a regisztrált próbázók féláron utazhatnak a helyszínre. Csupán annyi a teendő, hogy a nevező megváltja alkalmi 50%-os menettérti jegyét a rendezvény helyszínére, ahol is a szervezők ellátják azt az Ötpróba pecsétjével - ezáltal díjmentessé válik a visszautazás." (További info ITT!)

A nyíltvízi úszás olimpiai bajnoka Risztov Éva, a Lidl kampánynagyköveteként a felkészülési időszakban profi tanácsokkal látja el az úszókat: "A sport és az egészséges táplálkozás elkötelezett támogatójaként örömömre szolgál, hogy ezt az üzenetet a Lidl Magyarország támogatásával még több emberhez juttathatom el" - mondta a bajnoknő. Az eddigi átúszások történetében a legjobb női időt(59:27) úszó Risztov Éva mellett Mányoki Attila (a cook-szoros 6. leggyorsabb átúszója) és Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok, többszörös Balaton-átúszó is arra buzdít mindenkit, hogy próbálja ki magát a nyílt vízen. "Mindenkinek nagyon javaslom az átúszást, de csak akkor, ha megfelelően felkészült, mert az 5,2 km-es táv nagyon hosszú tud lenni" - mondta Erdei Zsolt. Mányoki Attila arról számolt be az újságíróknak, hogy az óceánok után idén visszatér a Balatonhoz és Illés Fanni paralimpikon úszóval együtt, közösen teljesítik a távot.



Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 35. Lidl Balaton-átúszást idén július 1-jén rendezzük meg. A kihívásra vállalkozók Révfülöpnél szállnak vízbe, és 5,2 kilométert úsznak Balatonboglárig, ahol számos programmal várja őket és családtagjaikat, valamint barátaikat a Lidl Magyarország. A vállalat mint az esemény névadó szponzora preventív és edukációs célú programokkal várja az érdeklődőket kortól és nemtől függetlenül. "Fontosnak tartjuk, hogy olyan sportesemény támogatói legyünk, amely összhangban áll vállalati értékeinkkel. A rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát már a legkisebbeknél is tudatosítani kell, így a 35. Lidl Balaton-átúszásra olyan programokkal is készülünk, amik szórakoztató formában tanítják meg mindezt a gyerekeknek is" - mondta el Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az úszók biztonságára a mintegy 140-150 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó felügyel, a mellette cirkáló vízi rendőrök pedig folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Akiknek esetleg gondjuk támad, azok bármelyik egységtől segítséget kérhetnek. "Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a résztvevők közel mindegyike teljesíti a távot kisebb-nagyobb pihenésekkel. A 35. Lidl Balaton-átúszás az egyik legbiztonságosabb módja a nyílt vízi úszás kipróbálásának" - mondta el Máth István, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A 35. Lidl Balaton-átúszásra az előnevezés már elindult (www.balaton-atuszas.hu), az online jelentkezés mellett azonban a helyszínen is lehetőség lesz a regisztrációra. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi vagy a helyszínen kiváltott orvosi igazolás.

Nevezz most!