A víz az igazi közege

Patkás "Rocky" Tamás sohasem készült úszónak, nem ábrándozott bajnoki címekről, egy nyáron át úszómesterkedett. Aztán egy kegyetlen perc sok mindentől megfosztotta, szinte mindentől, ami körül egy huszonéves ember gondolatai pörögnek. Az életigenlésének vastag gyökereit őrzi a mai napig.

- Három Balaton-átúszás után hányadik alakommal indul a K&H mozdulj! velencei tóúszáson?
- Harmadik nekirugaszkodásom lesz, de csak az első indulásom. Mint ahogy e hétvégén is, két éve is sajnos egyszerre rendezték a Rába-úszást a Velencei-tóúszást és akkor a Rábát választottam. A bakancslistámon szerepel a szeptemberi porecsi úszás, amikor szeretnék aranyat nyerni, aztán egyszer majd jöhet még a Tisza-tó, Fertő tó.

- Ez már több mint szerelem az úszással. Mit nyújt ez a sport?
- A közérzetemhez, az állóképességemhez sokat tesz hozzá. Előtte és az úszás nélkül elég unalmas volt az életem, már-már depresszióba hajló. Most viszont az edzések utáni fáradtság örömteli érzéssel tölt el és ennek az eléréséhez nem kell gyógyszer, nem kell semmi. Nekem tulajdonképpen a víz lett az igazi közegem, s ott érzem magam 100 százalékosan a lábaim elvesztése után. Az idő múlásával ebben a helyzetben, mindenben, de mindenben rá vagy szorulva másokra, lassan elveszted a személyiségedet, önmegvalósíthatatlanná válsz. egyszer csak azon kapod magad, hogy érvényesülésre vágysz, és ki akarsz törni. Lassan visszatért a hitem, magam értem el, hogy újra legyek valahol valaki. Az én kitörésem az úszás. Nincs szükségem semmi segítségre, legfeljebb addig, míg eljutok a medencéig vagy a partig, és ott vár a világom, ez az édes burok, a víz, amiben szeretek lenni, akár alatta vagy felette, akár hideg vagy meleg. A víznél semmi sem kezeli sikeresebben a lelkemet.

- A balesete után azonnal rátalált a mentsvárat jelentő úszásra?
- Szó sincs róla. A MÁV-nál mint tolatásvezető dolgoztam és ott ért az üzemi baleset, amikor a kerekek alá kerültem és elvesztettem a lábaimat, egyiket térd alatt, a másikat térd felett. Ekkor 23 voltam és 20 évre rá, 43 évesen találtam rá az úszásra. Természetesen medencében végzem az edzéseimet, de az igazi a nyílt vízi úszás, az az én közegem. Természet közeli ember vagyok, imádom a víz szagát, a fákat, a közeli erdőket, még a vízre bedőlt fákat és a korhadt ágakat is. A Rába úszáson bár csak 16 fokban úsztunk, de épp a táj, a víz vadságának közelsége érintett meg, az, amit uszodában nem kaphat meg az ember. Idő kellett, míg lábak nélkül levetkőztem a gátlásaimat az uszodában, de a természetben nincs ez az érzés, nincs szégyenlősség, ott eggyé válunk, a víz és én.

- Hogy alakította ki a stílusát az új élethelyzethez igazodva?
- Amikor gyorsban próbáltam, mindig csak elfordultam, mert nincsenek a lábak, amik segítenének az egyensúlyozásban. Ezt elképzelni sem lehet. Mellben kifejlesztettem egy technikát, ami ugyan nem túl szabályos, de számomra eredményes, mert hiába minden erőfeszítés, ha az úszás fárasztó és nem lehet haladni.

- Mit vár a hétvégi úszástól?
- Semmi szín alatt sem becsülöm le a tavat, elvégre a 6 km hosszabb még a Balaton-átúszás távjánál is. Ez nagy kihívás, mert ilyen hosszú távot még nem úsztam. Szeretnék a víz méltó társának bizonyulni. Célom hogy jól lefáradjak, hogy hosszú távokat tudjak úszni. Kitartóan. Önerőből...