A FŐTÁV Futóközössége

 

A FŐTÁV Zrt. új vezetése elhivatott abban, hogy a vállalatnál minél több dolgozói közösség alakuljon, legyen az sport, szabadidő vagy egyéb közösségi tevékenység. Az új vezetés ösztönzése és támogatása hívta életre a FŐTÁV futóközösségét is.

Dr. Mitnyan György vezérigazgató szerint ugyanis az ilyen közösségek erősítik a szervezetet, és azért is fontosak, hogy a munkatársak a hétköznapi munkán kívül is jól érezhessék magukat. Ez a közösségépítés iránti elhivatottság, az új vállalati vezetés ösztönzése és támogatása hívta életre a FŐTÁV futóközösségét is, amely első alkalommal a 2016.06.12-én megrendezett K&H mozdulj! Félmaratonon képviselte hivatalosan a céget, akkor még egy egyéni indulóval és egy váltóval.

Azóta azonban a FŐTÁV minden BSI által szervezett eseményen részt vett. Nagy örömre adhat okot a vállalatnál, hogy a management által támogatott kis csapat létszáma versenyről versenyre gyarapodik, és lelkesedésükkel egyre több kollégát sikerül megnyerni annak, hogy belépjenek a futóversenyek izgalmas világába. A futócsapatot különböző életkorú és beosztású kollégák erősítik és elmondható, hogy mindenki lelkes amatőrként készül céljai megvalósítására.

"A BSI profi csapata által szervezett, kiemelkedő színvonalú rendezvényekre jó szívvel nevezünk" - vallják a csapattagok, akik a Budapest utcáin kanyargó látványos útvonalakon mindig nagy odaadással teljesítik a távokat. A különféle hosszúságú versenyek mindannyiuk számára lehetőséget biztosítanak az indulásra, úgy a futással még éppen csak barátkozóknak, mint a Balatont egyéni indulóként megkerülő csapattagunknak is. Ahogy a FŐTÁV munkatársai mondják: "Egyet ígérhetünk: a FŐTÁV csapata a jövőben is biztos résztvevője lesz a BSI rendezvényeinek!"