Bringás tanácsok az Intersporttól

 

Végre kisütött a nap, kitárjuk az ablakot, és nagyot szívunk a friss levegőből. Ennél pedig már csak az a jobb, amikor végre bringára pattanva élvezzük a friss tavaszi fuvallatot. Amihez persze elengedhetetlen a testhezálló kerékpár.

A testhezálló jelző nem véletlen, hiszen a bringázás örömét akkor élvezhetjük igazán, ha olyan kétkerekűn ülünk, ami minden tekintetben az igényeinkhez igazodik. A választék ugyanis ma már tényleg óriási. Sportosabb, túrázósabb, városi vagy cross trekking kerékpár? Mindegyik kiváló lehet a maga nemében, de csak erős kompromisszumokkal élvezhetjük, ha másra használjuk, mint amire való. Ezért is érdemes felkeresni az Intersport áruházakat, ahol szakértő személyi tanácsadók, coachok segítenek abban, hogy olyan kerékpárt válasszunk, amely kerékpározási szokásaink alapján tökéletesnek bizonyul. Egészen másra való ugyanis a sportosabb, mozgékonyabb, keskeny kerekű cross trekking kerékpár, mely könnyebb terepre és városba is ajánlott, mint a szintén 28 colos kerekű túrakerékpár kényelmes (90 fokos) üléspozícióval, ami a hosszú, aszfaltozott kerékpárutakra a legjobb, vagy éppen a minden terepen jól használható mountain bike, vagyis a monti.

Ha pedig az egész család kerékpárra pattanna, az Intersportnál a 12 colostól egészen a 26 colos méretig többféle gyerekkerékpár közül is lehet választani. Az sem okoz gondot, ha a család legkisebb tagja még sosem ült bringán: az ismerkedéshez nem is kell más, mint az egyensúlyérzék elsajátításához tökéletes futókerékpár, aztán pedig jöhet a két oldalkerekes kis bringa, amiről azután már nyugodtan át is szállhat egy komolyabb biciklire.

Miközben a típusok tekintetében bőven van miből választani, az Intersportnál a márkák tekintetében is jócskán akad választék. A sort a rendkívül megbízható Nakamura modelljei nyitják. A közel 150 modellt kínáló KTM neve ugyan a krosszmotorok világában vált legendássá, de az osztrák cég több mint nyolc évtizedes tapasztalata a kerékpárgyártásban is megmutatkozik, amit a bringa 70 órás, a teljes élettartamot szimuláló tesztje is visszaigazol. A mountain bike-ok, cross és trekking bringák szakértője pedig a Genesis, melynek hitvallása a minőség-technika-dizájn hármasban foglalható össze.