Csúcsdöntés az Achilles-napi futáson

 

Az idei Achilles-napi, futásra buzdító közösségi megmozduláson 2021 személy futását regisztráltátok. Ők együtt mindösszesen 21942 kilométert teljesítettek. Érdekességképp ez a távolság olyan, mintha 100-szor lefutottátok volna a Budapest-Bécs távolságot légvonalban, vagy mintha félig körbefutottátok volna a Földet az egyenlítő mentén. Elképesztő, igaz?

A résztvevők és a teljesített kilométerek száma bőven meghaladja a tavalyit. Emlékeztetőül 2017-ben 1659 futó 20808 kilométert teljesített.

És akkor következzen egy kis statisztika: Az egy főre jutó kilométerátlag majdnem 11 km. Budapest 17 kerületéből 474 futó 6122 km-t hozott a konyhára, ami azt is jelenti, hogy az egyébként nem meghirdetett főváros-vidék meccset idén (is) a vidéken futók nyerték, hiszen 95 településen 1511 fő 15403 km-t teljesített. Ez még akkor is igaz, ha a "vidékhez" számoltuk két határon túli helyszínünk futóit és kilométereit is. (Bécsben 26 futó 306 km-t, Gyergyóditróban 8 futó 60 km-t futott.)



Rákosmentén 24 futó 1600 km-t talpalt össze, de ugyancsak szép teljesítmény a XVI.kerületi 48 futó 1077 km-e. A legnagyobb létszámú eseményt Dombóváron szervezték, ahol 106 futó vett részt egy hagyományos jelmezes futáson.

A 4. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál választott távjára szóló vendégnevezések nyertesei:

- Mag Erika (XVII.kerület)
- Madarászné Németh Anikó (Berettyóújfalu)
- Irmes Henrietta (Kapuvár)
- Gosztolya József (Pécs)
- Csóka Tímea (Ócsa)
- Bátorfi Zsolt (II.kerület)
- Simándi Etelka (XVII.kerület)

A nyerteseket e-mailben is értesítjük.