13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton - eseményinformáció

| Időpont, Helyszín | Táv, Útvonal, Frissítés | Szintidő | Versenyközpont | Öltöző, zuhanyzó, ruhatár, WC | Gyúrás | Nevezési díjak és határidők | Rajtszám átvétel | Korhatár | Díjazás | Eredménylista | Időmérés | A rendező elérhetőségei | Egyéb hasznos info

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton időpont, helyszín

Időpont: 2016. november 19-20.
Rajt/cél: Erzsébet Szálloda, Siófok (volt Hotel Aranypart) (Beszédes József sétány 82.)

Rajtok időpontjai

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton táv, útvonal, frissítés

Távok

Létszámlimitek!

    • A limitek elérésekor a nevezést leállítjuk, az ezután beérkező nevezési díjakat 2017. decemberig lehet felhasználni bármely BSI esemény nevezési díjának kifizetésére.

  • maraton (3 részletben), melyet kizárólag a szombati délelőtti 3-ad maraton, majd a szombat délutáni 6-od maraton, végül a vasárnapi félmaraton együttes teljesítésével lehet futni
  • Erre a versenyszámra az első 600 nevezést tudjuk elfogadni
    • 19-én 10:00 1/3 maraton (2 azonos körben)
    • 19-én 16:00 1/6 maraton (1 kör)
    • 20-án 11:00 óra 1/2 maraton (2 azonos hosszúságú, de nem azonos útvonalon haladó körben)
  • maraton párban a maraton egyéni indulókkal azonos időpontokban: az 1/6 maratont mindkét futó teljesíti, a másik két távot egyenlően megosztva
    • A maraton párosok tagjainak szombat délutánra egy új chipet is fel kell venni a versenyközpontban!
  • 1/2 maraton 2 részletben a szombati délelőtti 3-ad maraton, majd a szombat délutáni 6-od maraton teljesítésével
    • 19-én (2 részletben) délelőtt 10:00+délután 16:00
  • 1/3 maraton
    • 19-én 10:00 (két azonos hosszúságú körben)
  • 1/3 maraton párban
    • az 1/3 maraton egyéni indulókkal azonos időpontban 19-én 10:00 (megosztva, 2 azonos hosszúságú kör)
  • félmaraton
    • 19-én 12:30 (2 azonos hosszúságú körben)
      • Erre a versenyszámra az első 2300 nevezést tudjuk elfogadni
  • vagy
    • 20-án 11:00 óra (két azonos hosszúságú, de nem azonos útvonalon haladó körben)
      • Erre a versenyszámra az első 1700 nevezést tudjuk elfogadni
  • 1/2 maraton párban a félmaraton egyéni indulókkal azonos időpontban
  • Ezekre a versenyszámokra az első 150-150 páros nevezését tudjuk elfogadni
    • 19-én 12:30 (megosztva, 2 azonos hosszúságú körben)ERRE AZ TÁVRA A LIMIT ELÉRÉSE MIATT A NEVEZÉST LEZÁRTUK!!
  • vagy
    • 20-án 11:00 óra (megosztva, két azonos hosszúságú, de nem azonos útvonalon haladó körben)

  • 1/6 maraton
    • 19-én: 16:00 (1 kör)

Hasznos: Az időbeállókat táblákkal jelöljük. A tábla mindig a zóna végét jelzi, tehát elé kell beállni.

A szombati félmaraton és a vasárnapi rajt SZAKASZOS RAJT.

    • Ez azt jelenti, hogy a mezőnyt 3 egyenlő részre fogjuk osztani, tehát 3 hullámban indítjuk a résztvevőket.
    • A második hullám elején rendezők fognak állni, akik előrekísérik a mezőnyt a rajtvonalhoz.
    • A rajtvonalhoz érkezést követően kb. 1,5-2 perc múlva indítjuk őket, majd ugyanígy járunk el a harmadik hullámban induló résztvevőkkel is.

Útvonalak
Lebonyolítás
Frissítés

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton szintidő

szintidő a harmadmaratonon:

Az az induló, aki az első kört 1 órán belül nem teljesíti, a második körét nem kezdheti meg.

szintidő a félmaratonokon:

Az az induló, aki az első kört 1 óra 35 percen belül nem teljesíti, a második körét nem kezdheti meg.

Kérjük a lekörözött futókat, hogy térjenek ki, az út Balatontól távolabbi oldalán haladjanak!!

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton versenyközpont

Az esemény versenyközpontja:
HOTEL HUNGÁRIA éttermében: (a Petőfi sétány 17., a Rajt/cél helyszínétől kb. 600 m-re Siófok Centruma felé, itt lehet a rajtszámot átvenni)

Megközelítés, parkolás

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton öltöző, zuhanyzó, ruhatár, WC

  • Öltöző:
    • nők részére:
      • az Erzsébet Szálloda B épületében (az A épülettől a versenyközponttal ellentétes irányban kb. 50 m) az erre a célra kijelölt szobákban
    • férfiak részére:
      • az Erzsébet Szálloda, Balaton felőli oldalán felállított öltözősátorban
  • zuhanyzási lehetőség
    • az Erzsébet Szálloda B épületében ( az A épülettől a versenyközponttal ellentétes irányban kb. 50 m) az erre a célra kijelölt szobákban
      • a nők részére a földszinten
      • a férfiak részére az 1. emeleti szobákban.
        Felhívjuk a figyelmet, hogy ezekben a szobákban csak az átöltözés/zuhanyozás ideje alatt tartózkodj! A pihenő az A épület 1. emeletén található!
  • Ruhatár:
    • az Erzsébet Szálloda Balaton felőli oldalán
      • a szálloda éttermének kerti részében
      • sátrakban is, amelyeket a part felőli oldalon állítunk fel

  • A távok résztvevői a csomag leadásakor karszalagot kapnak, aminek a sorszáma meg fog egyezni a leadott csomagjukra a BSI ruhatárosai által felragasztott etikett számával.
  • A csomag visszavételekor a a karszalagot eltávolítjuk a csuklójukról.
Figyelem: A ruhatárban értékmegőrzést nem vállalunk!
  • WC:
    • WC-k találhatók a szálloda mindkét épületében
    • valamint mobil WC-ket helyezünk el
      • az Erzsébet Szálloda part felőli oldalán
      • a Beszédes J. stny-Tátra utca sarkon a versenyközpont és a rajt között
    • az útvonalfrissítőkhöz is helyezünk ki mobil WC-ket

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton gyúrás

A szálloda A épületének 6. emeletén, a Korall teremben lesz lehetőség gyúrás igénybevételére.

Ezt a szolgáltatást nem a BSI-vel, hanem közvetlenül a gyúrókkal egyeztetve lehet igénybe venni.

  • Jelentkezni lehet:
    • telefonon Németh Anikónál (+3630/3698694)
    • személyesen a gyúrószobában (nyitva tartási időben)
  • A masszázs árai:
    • 20 perces masszázs 2500 Ft
    • 30 perces masszázs 3200 Ft
    • 55 perces masszázs 6400 Ft
  • Tervezett nyitva tartási idő:
    • 19-én 11:30-tól
    • 20-án 11:30-tól

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton nevezési díjak és határidők

maraton egyéni nevezési díjak
maraton párban nevezési díjak
1/2 maraton egyéni nevezési díjak
1/2 maraton párban nevezési díjak
1/2 maraton 2 részletben nevezési díjak
1/3 maraton egyéni nevezési díjak
1/3 maraton párban nevezési díjak
1/6 maraton egyéni nevezési díjak

online nevezek most

A verseny egy választott távjára előnevezéssel ingyen nevezhetnek a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton és a 31. SPAR Budapest Maraton® amatőr kategóriáinak magyar helyezettjei.
Nevezni a BSI által kiküldött speciális nevezési lapokon lehetséges.

Nevezési díj tartalma
A rajtszámon megjelenő felirat
Nevezés módjai

Nevezés interneten: legkésőbb november 16-án

Nevezés személyesen

  • előzetesen legkésőbb november 16-án
    • a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) munkanapokon 9:00-17:00-ig
    • versenyeinken az információs sátorban
  • a helyszínen
    • a szombat délelőtti távokra és a szombati félmaratonra
      • november 19-én 8:00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja előtt 30 perccel
  • A versenyiroda november 19-én 12:00-13:30 között zárva tart!
    • a szombati hatodmaratonra és a vasárnapi félmaratonra, valamint a félmaraton páros versenyre
      • november 19-én 13:30 - 15:30-ig
      • november 20-én 8:15 - 10:30-ig

Amennyiben az online felületen történt nevezésről áfás számla igényed van, azt a teljesítéstől számított 5 napon belül jelezd ezen az oldalon lévő űrlap kitöltésével. A számlát .pdf formátumban juttatjuk el részedre.

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton rajtszám átvétel

  • A BSI-ben november 14-16-ig, 9:00 -17:00 között
    • A nevezési iroda november 17-én és 18-án zárva tart!
  • A helyszínen a versenyközpontban
    • a szombat délelőtti távokra és a szombati félmaratonra
      • november 19-én 8:00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja előtt 30 perccel
  • A versenyiroda november 19-én 12:00-13:30 között zárva tart!
    • a szombati hatodmaratonra és a vasárnapi félmaratonra, valamint a félmaraton páros versenyre
      • november 19-én 13:30 - 15:30-ig
      • november 20-én 8:15 - 10:30-ig

A maraton párban indulóinak, mivel a szombat délutáni hatodmaratont mindketten teljesítik (a csapat ideje a két csapattag átlag eredménye lesz), egy kiegészítő chippel ellátott, a csapat rajtszámát és "6" indexet tartalmazó rajtszámot kell felvenniük a versenyközpontban 13:30-15:30 között.

A rajtszámátvételi asztalokhoz akkor engedünk be, ha valamelyik asztal felszabadul. A rajtszámátadó asztalok nem rajtszám szerint vannak kialakítva, bármelyik szabad asztalhoz állhatsz. FONTOS, hogy tudd a rajtszámodat, amikor az asztalokhoz sorba állsz.
Amennyiben nem tudod a rajtszámodat, a versenyközpont melletti táblákon elhelyezett rajtlistán megtalálod.

  • Az első félmaratonjukat teljesítő indulók egy speciális "ELSŐ FÉLMARATON" feliratú rajtszám viselésére jogosultak.
    • Ezt a rajtszámot a rajtszám felvételekor kell kérni (akik a nevezéskor jelezték, automatikusan kapják az egyéni rajtszámukkal együtt), és hátul lehet viselni.

  • A csapatok két típusú rajtszámot kapnak
    • EGYÉNI rajtszám: ezen szerepel a csapat rajtszáma, mögötte a csapattag indexe keretben
      • ezt a rajtszámot a futás ideje alatt végig jól láthatóan, elől kell viselni
      • amennyiben a csapat első embere egyéniben is teljesíti a távot, ezt a rajtszámot nem kell viselnie.
    • VÁLTÓ rajtszám: ezen csak a csapat rajtszáma szerepel, a rajtszámátvételkor kapott gumiszalag segítségével a derékon (hátul) köteles viselni az épp versenyben lévő csapattag
      • ezen a rajtszámon helyezzük el a chipet, mely a csapat idejét méri
      • ezt a rajtszámot kell átadni váltáskor a rajtszámnak megfelelő váltózónában a soron következő csapattagnak

Hasznos:

Rajtszám viselési szabályok:

  • Az rajtszámod elöl viseld, kérünk, ügyelj rá, hogy mindig jól látható legyen, és ne hajtsd össze! Szabálytalan rajtszámviselés esetén 10 perc időbüntetést kaphatsz! Gondoskodj róla, hogy a rajtszámod helyesen legyen felerősítve, ehhez a rajtcsomagban és a nevezési pultokon találsz biztosítótűket.
  • A "váltó" rajtszámot kizárólag a váltózónában lehet levenni és átadni. A csapat 2. embere csak akkor hagyhatja el a válózónát, ha már viseli a "váltó" rajtszámot.

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton korhatár

A félmaraton és maraton egyéni versenyre csak a 2004. november 21. előtt születettek nevezését fogadjuk el (12 évesek vagy idősebbek)

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton díjazás

  • A maraton és a félmaraton távokon, nemenként (a párosoknál a vegyes párosokat is díjazzuk) 1.-3. helyezettek

  • A többi távon (harmadmaraton, harmadmaraton párban, hatodmaraton, félmaraton 2 részletben) nem lesz díjazás!

  • A távok eredményhirdetésére a helyszínen
    • november 19-én 13:30-tól
    • november 20-án 14:00 órától kerül sor.
      • Minden táv eredményhirdetése a csak az arra a távra benevezett indulók nettó ideje alapján történik. (A vasárnapi félmaraton rangsornál nem vesszük figyelembe a maraton távot teljesítők félmaraton idejét).

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton eredménylista

Az eredménylisták folyamatosan frissülnek a honlapon

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton időmérés

Az időmérés szolgáltatója az AGNI-Timing.
Az időmérés a rajtszám hátuljára ragasztott UHF chipekkel történik.
Olvasd el a chiphasználat tudnivalóit!




Az időmérés földön elhelyezett időmérő szőnyegek (antennák) segítségével történik, amely körülbelül 2-3 méteres távolságból érzékeli a rajtszámban elhelyezett jeladót. Az időbélyegzés a legerősebb jelszignálnál (a szőnyeg feletti áthaladáskor) történik.









A sikeres egyéni idők rögzítéséhez kérjük az alábbi szabályok figyelembevételét:

Rajtszám viselési szabályok:

Egyéni indulók:

  • A rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett)
  • A rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel.
  • Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során.
  • Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni.

Párosok:

  • A párosok 2 fajta rajtszámot kapnak:
    • EGYÉNI RAJTSZÁMOT, amely a csapat rajtszámát és egy index számot (1 vagy 2) tartalmaz
      • ezt a csapattagnak kell viselnie, chip nincs rajta
        • Az egyéni rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett)
    • VÁLTÓ RAJTSZÁMOT, amely a csapat rajtszámát tartalmazza, valamint ezen van elhelyezve a chip is
      • ez a rajtszámot gumiszalaggal a deréktájon kötelező viselnie az épp futó csapattagnak
      • ennek a rajtszámnak az átadásával történik a váltás, a célkapu után kialakított váltózónában
      • a VÁLTÓ RAJTSZÁMOT csak és kizárólag a váltózónában szabad levenni és átadni a 2. csapattagnak.
      • A rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel.
  • Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során.
  • Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni.

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton további információ

  • BSI, 1138 Budapest, Váci út 152.
  • tel.:
    • BSI szervezés: 273-0939
    • Nevezési iroda: 220-8211, 06 20 965-1966

Ugrás a lap tetejére

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton egyéb tudnivalók

  • A versenyen miden felkészült futó, kerekesszékes, handbike-os rajthoz állhat, aki a versenykiírásba foglalt feltételeket elfogadja.
  • A versenyen indulhatnak babakocsival futók
    • a pálya sajátosságai:
      • több körös verseny, ahol lekörözés várható
      • a pálya egyes részein az útvonal rendkívüli módon leszűkül
      • a várhatóan nagy indulói létszám miatt zsúfoltság lesz
      • a pálya egyes szakaszai balesetveszélyesek (parti részen csúszós, füves szakasz is van)
  • 10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
  • Amennyiben a páros első tagja egyénileg is teljesíti a távot, az egyéni rajtszámán elhelyezett jelző-etikett segítségével tud a váltózónába bejutni, a páros rajtszámot nem kell viselnie.
  • Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
  • Saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a futóknak a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni!
    • A verseny a mezőnyben dolgoznak a kerékpáros és motoros szervezők, illetve szükség esetén a mentő autók.
    • A fülhallgató elnyomja a külső zajokat, így a futó akadályozhatja az előző futótársakat és a munkájukat végző szervezőket, orvosi csapatot.
  • A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, kerékpáros kísérővel, rajtszám nélkül, kutyával futni tilos!
  • A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk !
  • A esemény helyszínén bármilyen reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.
  • Mindig figyelj oda a verseny hangosbemondójára. Néhány dolog megváltozhat a verseny napján és ezt csak így tudjuk feléd közölni.
  • Minden versenyünkön egy külön információs csapattal találkozhatsz. Az információt a versenyen a kiállítói soron találod meg.

Ugrás a lap tetejére



fb share