5. T-Home Vivicittá Városvédő Futás - Kaposvár, Versenybeszámoló

Gyönyörű idő és 23 fok várta a futókat Kaposváron április 5-én, az 5. T-Home Vivicittá Városvédő Futás napján. A somogyi megyeszékhelyen minden alkalommal rengetegen gyűlnek össze, hogy közösen futhassanak a város utcáin - és hogy versenybe szálljanak a "vidék futófővárosa" címért a szegediekkel. Tavaly ősszel 5001 futó vett részt a Vivicittán, ezzel a kaposváriak létszámban felülmúlták a csongrádiakat, idén pedig ismét győztek: 5334-en indultak a 3,2 kilométeres távon.

A Kossuth téren már délután 1 órakor gyülekezni kezdtek a gyerekek és a felnőttek egyaránt. A nap programját Szentgyörgyi Rómeó hatszoros aerobik világbajnok, a McDonald's trénere kezdte, ő tartotta a futás előtti bemelegítést. A több mint 5000 résztvevő ezután 15 órakor Szita Károly, Kaposvár polgármesterének pisztolylövésére vágott neki a versenynek. A rajt mintegy öt percig tartott, a szurkolóknak pedig még szusszanni sem volt idejük, máris érkezett a leggyorsabb futó: Kiss Dávid 9 perc 37 másodperc alatt teljesítette a távot, megelőzve a címvédő Nagy Tamást, illetve a tegnapi szegedi győztes Szelepcsényi Zsoltot.

A női versenyben őszi diadala után ismét Czebei Réka volt a legjobb, 11 perc 4 másodperc alatt futott, őt Horváth Gréta és Szabó Tünde követte. A T-Home dolgozók külön versenyében Simon Zoltán és Várnai Bianka voltak a legjobbak. A legtöbb futót mozgósító iskolák versenyében a kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskola és a Kaposfői Általános Iskola voltak a győztesek.

A boldog célba érkezők háromnegyed órán át haladtak át a célkapun. Ezután ismét Szentgyörgyi Rómeó csábította mozgásra a résztvevőket, levezető aerobikot tartott a főként gyerekekből álló közönségnek. Az eredményhirdetésen zúgott a vastaps a legjobbak tiszteletére, és sok boldog nyertes távozott a térről a támogatók ajándékainak kisorsolása után. A kaposváriak és a Kaposvár környékiek tehát ismét kitettek magukért, bebizonyították, hogy szeretik a futást és a városukat!

A BSI április első hétvégéjén több mint 10000 embert mozgatott meg. A következő futóünnep az április 19-ei budapesti 24. T-Home Vivicittá Városvédő Futás lesz.

Eredmények 3,2 km
Férfiak

1. Kiss Dávid (Pécsi Futóklub) 9:37
2. Nagy Tamás János (Kaposvári Építők) 9:39
3. Szelepcsényi Zsolt (Titán SE Szeged) 9:52
4. Csiszár László (Dombóvári SE) 10:00
5. Molnár Ákos (Fonyód) 10:04
6. Szőke Gergő (Szekszárd) 10:14
Nők
1. Czebei Réka (Munkácsi Mihály Gimnázium) 11:04
2. Horváth Gréta (KAC Egyesület) 11:38
3. Szabó Tünde (DUMSE) 12: 05
4. Balogh Bettina (DÖKE) 13:01
5. Lábodi Laura (Kaposvári Atlétikai Klub) 13:57
6. Csutorás Roberta (Építők Atlétikai Klub) 14:12

Iskolák mozgósítási versenye
Kaposvári iskolák

1. Gárdonyi Géza Általános Iskola + Bartók Tagiskola 756 fő
2. Berzsenyi Dániel Általános Iskola 680 fő
3. Kodály Zoltán Általános Iskola 562
Kaposvár környéki iskolák
1. Kaposfői Általános Iskola 137 fő
2. Kutasi Általános Iskola 70 fő és Mátyás Király Gimnázium Fonyód 70 fő

Névadó főszponzor t-home Társszponzor McDonalds_logo Snickers_logo Támogató toyota koto somogy informatika xl fitt lesz Médiatámogató Somogy Online enjoy rádió kapsovár Kapos televizió

fb share