AIMS
AIMS

AZ AIMS TÖRTÉNETE
Az AIMS (The Association of International Marathons and Distance Races) véglegesen 1982 májusában alakult meg az első londoni kongresszust követően. Ezt megelőzően a világ vezető maratonjainak szervezői már több mint két éve tartottak rendszeres találkozókat abból a célból, hogy létrehozzanak egy ilyen szervezetet. Mielőtt a formális londoni találkozóra sor került volna, ezeket a találkozók számos helyszínen, többek között New York-ban és Honululu-ban tartották.
Kezdetben az AIMS megalapításának gondolatát az a cél vezette , hogy minden résztvevő szervező tanulhat a többitől, ám miután döntés született a Szervezet Házirendjének megírásáról, az ötletek kicserélésén túl szükség volt néhány alapszabály lefektetésére is, melyek irányítják a szervezetet.
A Szervezet Házirendjének második pontja alapján a Szervezet célkitűzései:
a) A futás felkarolása és népszerüsítése világszerte. b) Minden futással kapcsolatos kérdésben együttműködés az IAAF-el c) Az információ, tudás és tapasztalatok kicserélése a szervezet tagjai között
A 20 évvel ezelőtti kezdetekhez képest az AIMS mára figyelemre méltó haladást ért el: - Az 1989-es 5. Melbourne-i Világkongresszuson a tagságot kiterjesztették a maratonokon kívül minden utcai futóversenyre. - Az AIMS szilárdan megalapozta vezető szerepét a világ utcai futóversenyeinek fejlesztésében és előrejutásában. - Az 1982-es eredeti tagok száma 28-ról mára 260-ra nőtt, tagjai között szerepel 85 ország és a világ vezető maraton és számos más nagyobb futóverseny.
Minden időben szeretnénk kifejezni hálánkat azon szervezetek és intézmények iránt melyek támogatták és együttműködtek az AIMS-el miközben azon dolgozunk, hogy továbbra is fennmaradjon a fejlődés és gyarapodjon a futásban résztvevők száma. Az AIMS biztosan kialakított útvonal mérési rendszerrel rendelkezik melyet az IAAF is elismert és átvett mint alapvető mérési módszer. Az AIMS és szponzora , a Citizen immár világszerte számon tartja az utcai futás leggyorsabb idejeit. Ezen kívül a föld számos pontján zajlik további együttműködés az AIMS és az IAAF között a doppingellenőrzést érintő és az útmérési kérdéseket illetően. Kettejük közös kiadványa a Distance Running; magazin, mely mára mintegy 400.000 futóhoz jut el világszerte.
A szponzoraival fenntartott jó kapcsolatai miatt az AIMS továbbra is rendkívül szerencsésnek mondhatja magát. Az AIMS egyik jelentős szponzora a ChampionChip, egy olyan cég mely odaadóan vezette a chipes időmérés fejlődését a sportágban. Már jópár éve az AIMS egyik vezető szponzora az ASICS, akivel mindig harmóniában dolgoztunk együtt pl. olyan célkitűzéseken mint at 'AIMS/ASICS által közösen átadott Az Év Sportolója Díj'. Sok éve élvezzük a Lufthansa Légitársaság szponzorálását; ez a cég segített a ‘Distance Running’ példányait díjmentesen eljuttatni számos AIMS rendezvényre.
Az AIMS további szponzorai a Citizen Watch Company,a Konica-Minolta, a Rohm Co.Ltd, a Marathon Photos.com és a az 1000km Promotions, akik mind rendkívül nagylelkűek voltak, és hozzájárulásuk nagyban előresegítette az utcai futás, mint sport fejlődését világszerte.
Az AIMS továbbra is fő céljai elérésén dolgozik - a világ első számú sportjának, a futásnak a népszerűsítsén, a szoros kapcsolat fenntartásán a fent említett támogatókkal, valamint hogy a versenyszervezéssel kapcsolatos információkat, tapasztalatokat és technikákat összegyűjtse és tagjai rendelkezésre bocsátsa.
További AIMS információkért kérjük lépjen velünk kapcsolatba:
Hitatalos honlap: www.aimsworldrunning.org Általános érdeklődés: Hugh Jones –General Secretary. Tel: 00 44-207-928-6200; Fax: 00 44-207-928-2700; E-mail: Aimssec@aol.com Média érdeklődés: Peter McLean-Public Relations. Tel: 00 44-141-357-2516; E-mail: petermclean@pmpr2000.fsnet.co.uk