Ők is ott lesznek a "majdnem jubileumi" 29. Telekom Vivicitta Városvédő futáson

Van, aki hajnalban teljesíti a maga szabta edzéstávot, és van, aki csak a munkanap végén estefelé tud futócipőt húzni. Akadnak olyanok, akiknek a 3.2 kilométeres mini vagy a 7000 méteres midi táv már meg se kottyan, sőt, mosolyogva gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a 10 kilométer megtétele is különleges kihívást jelentett a számukra. A résztvevők között szép számmal találhatóak olyanok, akik az egészégségükért vagy a fogyás feltett szándékával futnak, míg mások a kialakult jó állóképességükkel büszkélkednek, vagy éppen azzal, hogy a tekintélyt parancsoló fél-maratoni 21 hosszú kilométerét is maguk mögött tudták hagyni. Aki csak egy kicsit is ismeri a hazai futómozgalom esemény-naptárát, ráadásul maga is a futást kedvelők táborába tartozik, egy percig sem találgat, mert pontosan tudja, hogy a hagyományossá vált és e közben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Telekom Vivicitta Városvédő Futásról van szó, amely a világpremier után két évvel, 1986-ban mutatkozott be Budapesten, és amelyet április 13-án immár a 29. alkalommal rendeznek meg.

A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa a benevezettek közül két olyan futót választott ki, akiknek a lábában más sok-sok "Vivicittás" kilométer gyűlt össze, és melléjük egy olyat, aki néhány nap múlva kezdőként először próbálja ki magát a 10 kilométeren.

Domonkos Csaba (40), aki már nem tudja elképzelni az életét futás nélkül
"Tizenhét évvel ezelőtt a munkatársaim beszéltek rá arra, hogy kezdjek el futni, és nem sokkal később, tulajdonképpen mindenfajta előkészület nélkül vágtam neki életem első 12 kilométeres próbatételének. Egész jól ment, csak a vége felé kezdtem érezni a térdemet és tapasztalni, hogy az izmaim bizony beálltak. A teljesítés sikerélménye hozta meg a kedvemet a folytatáshoz, a rendszeres edzésmunkához. Az esti futás híve vagyok, illetve valójában csak a nap végén tudok nekirugaszkodni Gazdagréten a 3 kilométeres körnek, amit mostanában már kétszer is meg tudok tenni. Egyedül futok, így jobban tudok figyelni a tempóra és a mozgásomra. Belső indíttatás visz előre, a legjobban pedig akkor érzem magamat, ha a Kék Túra útvonalán haladhatok, és érzem, hogy "hegymenetben"; sem kell sokat visszavennem az iramból. Évről évre szívósabbnak érzem magamat, így büszkélkedhetek most már 13 Nike fél-maratoni megtételével, de hat éve a Kékestetőre vezető csúcsfutásnál is ott vagyok a rajtnál. Egyszerűen nem tudom elképzelni magamat a futás nélkül, az a legjobb kifejezés, hogy beleszerettem a rendszeres gyakorlásba, amelyhez nem kellenek különösebb előkészületek, főleg így tavasz tájékán. Ha minden. egyetlen nap leforgása alatt megtett távot beszámítok, úgy harminc körül lehet a városvédő futásaim száma. Idén is úgy lesz, hogy előbb lefutom a 10 kilométert, aztán a hetet és végül a 3.2-öt is, így kisebb szünetekkel egy fél-maratoni távot fogok teljesíteni" - mondta Domonkos Csaba.

Domoszlai István (41), aki hajnali ötkor futással kezdi a napot
"Huszonöt éves koromig sokat fociztam és kerékpároztam, de még a teniszezésre is futotta az időmből. A házasságkötésem és a költözködésünk megváltoztatta az életemet, egészen más lett az időbeosztásom, de a mozgásról semmiképpen sem szerettem volna lemondani. Így esett a választásom a futásra, amit annyira megkedveltem, hogy 1998 óta csak négy Vivicitta futást hagytam ki. Nagy célok megvalósítását nem tűztem ki magam elé, megelégedtem azzal, hogy a rendszeres futás igénnyé vált az életemben, ami az egész évben kikapcsolódást jelent a számomra. Ha csak tehetem, felfutok a Szabadság-hegyre, a Normafa környékére, ahol ősvényeken és erdei utakon haladhatok. Eleinte 10-15-en együtt futottunk, és ez nagyon sokat segített, mára a különféle elfoglaltságok miatt a társaságot már csak 2-3 "kolléga" jelenti. Nem csak futok, hanem úszok és kerékpározok is, edzettnek érzem magamat, és azt is tapasztalom, hogy az átlagosnál jóval ritkábban vagyok beteg." - mesélte Domoszlai István.

Piller Tibor (46), akinek a futás is sokat segített, hogy már nem 126 kilós...
"Tavaly kezdtem el futni, addig csak biciklizve kísértem - hátizsákomban a frissítővel - a páromat. Már a pedálozásnak köszönhetően is sikerült megszabadulnom néhány kilótól, de az igazi változás az után következett be, hogy leszálltam a nyeregből és én is elkezdtem szedni a lábaimat. Most már 92-94 kilónál tartok, és ez nagy öröm a számomra, mert nem is olyan régen bizony még 126 kilót mutatott a mérleg alattam. Akkor leszek igazán elégedett, ha még legalább hét kilótól meg tudok szabadulni. Eleinte már a háromszázadik méternél meg kellett állnom, és úgy lihegtem, mintha 3000 métert hagytam volna magam mögött. Aztán tavaly ősszel az első sikerélményem is megszületett, amikor a Spar futáson a 2.7 kilométeren célba tudtam érni. Ha csak tehetem, társakkal futok, mert számomra ezek az események nem csak próbatételt, hanem jó bulit is jelentenek. A mozgás igénye már kialakult bennem, most már csak az hiányzik, hogy a futásban örömömet is leljem. Heti 3-4 alkalommal futok, olykor 5, máskor 7.5 vagy 9 kilométert, a minap már a 10 kilométer megtétele is sikerült, tehát megvolt a főpróba életem első Vivicitta futására. Érzem a hasznát a rendszeres mozgásnak, jobb a közérzetem, már a cukrommal és a vérnyomásommal sem bajlódok, így az elégedettség sem hiányzik belőlem" - így vélekedett a futásról és a maga teljesítményéről Piller Tibor.

Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter

fb share