Kinga és edzői, azaz a kezdetek

Az edzésterv kialakításánál a feladat kettős volt: egyrészt a sport célokhoz, tehát a Vivicittá teljesítéséhez kifejleszteni azokat a képességeket, amikkel Kinga képes lesz sérülés nélkül végigfutni a távot, másrészt a betegségből való regenerálódás elősegítése.

Mivel Kinga korábban sportszerűen röplabdázott, az átlagosnál jobb fizikai állapotban volt, így az elmúlt egy év viszontagságai, a kemoterápiás kezelés ellenére most is átlagosnak tekinthető az állapota, ezt a megelőző testösszetétel elemzés is kimutatta.
Mindezek alapján a Life.hu sztárszerzői, Kinga mozgáskoordinátorai, a Kropkó és Gajdos edző páros a felkészülés elején minden napra csak 1 órányi jóleső testmozgást javasol neki, ami lehet akár egy intenzívebb séta is, de a futóversenyre való felkészülés jegyében természetesen a futómozgásnak is egyre nagyobb szerepet kell kapnia az edzésprogramban.

"Az ízületek egyoldalú túlterhelését megelőzendő, kiegészítő sportként - lehetőségeihez képest - igyekszünk az úszást, illetve a jobb idő beköszöntével a kerékpározást is beiktatni heti egy-két alkalommal."- avat be bennünket a jövőbeli tervekbe Kropkó Péter, aki amellett, hogy sokszoros Ironman, a Vitalteam tagja is.

A Fájdalom Ambulancián végzett vizsgálatok kiderítették, hogy Kinga jobb térde alatt ínhüvely gyulladás van, ezért speciális kötést kapott, gyógytornát, illetve úgynevezett lökéshullámos terápiát írtak elő neki. A 3D gerincvizsgálaton, illetve az állásvizsgálaton pedig kiderült, hogy hátának alsó szakasza nem elég erős, ezért az állóképességi edzések mellett a megfelelő gerinctornára is figyelmet kell szentelni.

Tovább a teljes cikkhez és az edzéstervhez a life.hu oldalára

fb share