Már csak két futam nyitott a Brutálfutás 3.0-n!

A tavalyinál már mintegy négyszázzal többen jönnétek Nyáregyházára egy kemény, de vicces hét kilométeres pályát végigdagonyázni, nem csoda hát, hogy az első és utolsó futam kivételével mindegyik megtelt már. Persze a kalandkeresők és az igazán kemény leányok és legények nem ijednek meg egy 9 vagy 16 órakor kezdődő előfutamtól sem, igaz? Figyelem, június 19-éig még a jelenlegi áron választhatsz a két futam közül!

Tehát már több mint 1250-en gondoljátok úgy, hogy bevállaljátok ezt az őrült futást. Még akkor is, hogy ha túl jól szerepeltek, akkor muszáj lesz a döntő futamon is futni egyet az akadálypályán. Nos, ez dicséretes. És még mindig lehet nevezni! Különösen azoknak célszerű még most nevezni (bár mindenki előtt nyitott a lehetőség), akik vagy szeretnének egy egész napot a vidám sokaságban eltölteni (övék lehet a reggeli előfutam - és a döntő, természetesen), vagy gyorsan letudnák az egészet akár döntővel együtt. Vannak tehát még helyek, tessék gyorsan kitölteni azokat!

És ha nem volna elég a nyáregyházi pálya... ugye, nem feledkeztél meg arról, hogy a vicces, ám kemény akadályfutás szerelmeseinek van egy új ajánlatunk is augusztus utolsó hétvégéjére, egy brutális budapesti pálya!

Ne feledd, hogy a Brutálfutásra való jelentkezésed csak nevezéssel és előfutam választással együtt érvényes. Tehát a tennivaló a következő: >>> kattints ide, nevezz, és válassz is hamar magadnak előfutamot! Ne feledd, hogy az előfutamot választani kizárólag érvényes rajtszámmal tudsz, amit nevezés után a visszaigazolóban találsz! Hajrá, siess, csapj le a legjobb helyekre, amíg lehet!

fb share