Visszapillantás a 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaratonra - a győztesek szemével

Az első alkalommal megrendezett Keszthely és Szigliget közötti Öböl Félmaraton céljába elsőként Varga József, Jozsó érkezett.
- Számomra remek felkészülést jelentett ez a verseny április 6-ai milanói maratonra - mondta a kétszeres Ironman, hosszú távú országos bajnok. - Elégedett voltam a futással, főleg mert előtte nem tudtam, hogy mennyi szint lesz benne. A nagy meleg persze hogy zavart, de ezzel mindenkinek meg kellett küzdenie.
- Az említett milánói maratonon túl milyen terveid vannak még erre az évre?
- Idén összesen négy maraton vár rám, kettőt magam futok, két esetben pedig egy látássérült társamat fogom istápolni. Triatlonban is vissza szeretnék térni és nagyon vonz az ultratávú terepfutás is. Pozitívnak értékelem, hogy 48 évesen állom a sarat és valóban lekötik a figyelmemet a terveim.

A maratoni versenyt sem teenager korú versenyző nyerte: a 45 éves kecskeméti Kovács Attila.
- 23 km-ig futott együtt az élboly, de aztán jöttek az emelkedők és szétszedték az élcsoportot, lemaradtak az ellenfeleim. A meleget egy kicsit ellensúlyozta a hátszél, de ha néhány fokkal hidegebb az idő, akkor ideális lett volna minden. Egyébként idén ez már a 4. maratonim volt, a balatoni előtt futottam Szlovákiában, Izraelben, Marokkóban.
- Hogy alakul a program ez után? Hasonlóan sűrű lesz?
- A nagy tavaszi csúcspont a bostoni maratonim lesz. Előtte futok még Debrecenben, majd a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson is. Valójában Boston köti le minden gondolatomat, erre a kihívásra edzem. Jó volt ez a balatoni dombos pálya, mert hasonlított a bostonira. Ott a Heartbrake Hill nevű kaptató rostálja meg a mezőnyt. Kétszer már volt szerencsém megtapasztalni.
- A tavalyi merénylet után milyen biztonsági rendszabályok várhatók?
- Nagyon komoly szigorításokról tájékoztattak. Nem hogy a nézők, de még a sportolók csomagbevitele is szigorítva lesz.
- A Boston a csúcs ebben az évben?
- Nem, mert indulok majd New Yorkban és még kétszer Kanadában is. Erre keresek, most kell élvezni az életet. Ha már a csúcsról beszélünk, hadd tegyem hozzá, hogy felmérési eredmények mutatják, hogy 26 évesen juthat az ember a teljesítőképessége csúcsára. De kellő készülés mellett ez a csúcs évtizedeken át őrizhető. A fiatalok nem tudnak szenvedni, ezért nem az ő sportjuk a hosszútáv futás. Nekem már életformám a futás, enélkül nem is menne. Az öreg kecske igazán élvezi igazán ennek a szépségeit.

A négynapos Balaton kerülő verseny győztese Steib Péter, akit szintén érintett a meleg idő, 9 perccel gyengébb volt a teljesítménye, mint egy évvel korábban, pedig olykor elég jeges, havas pályát kellett teljesíteni.
- Az is bele játszott az időeredményembe, hogy nem akartam kifutni magam, inkább tartalékoltam a hétvégi 100 km-es országos bajnokságra. Edzésnek vettem a Szupermaratont és megállapítom, hogy ígéretes a formám. Láthatólag az a tervet váltottam valóra, hogy az elején lassabban kezdtem és a vége felé gyorsítottam. Aki az időmet kifogásolja, kérem, ne felejtse, hogy gyakorlatilag ellenfél nélkül futottam, csak öt váltó tudott megelőzni, más nem.
- Mire készülsz ebben az esztendőben?
- Szeretnék 7 órán belüli 100 km-t futni és jól szerepelni a 100 km-es világbajnokságon.
- Van-e példaképed?
- Igen Zabari János egyik ellenfelem s egyben példaképem is. 46 évesen hihetetlen hogy valaki ilyen kivételes formát fusson. 15-16 éve vagyok benne a taposómalomban, persze nem az ultrával kezdtem. Végig jártam a létrát, 10 km, félmaraton, maraton és 2005-ben az első 50 km, majd 6 óra, és 100 km. Ma már heti 130 km az átlagom. Így van rálátásom és elhihetik nekem, hogy mindenhez meg kell érni és csak felkészülten szabad neki vágni bármilyen távnak is.

fb share