7. Spuri Balaton Szupermaraton - a harmadik nap

A Balaton körül nem csak futnak, barnulnak is a futók

Továbbra is erős melegben teljesítik a szakaszokat a 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton résztvevői. Egyre lengébben öltöznek a versenyzők, előkerültek a rövidnadrágok, a trikók. Olyan ez, mint a Forma-1, a csapatok az időjárástól függően tervezik újra és újra a pályára valót.
Arra azonban eredetileg kevesen készültek, hogy a szinte mindig kötelező napszemüveg mellett még napkrémet is hozzanak magukkal.A verseny harmadik szakaszának startjánál 18 fokot mutatott a hőmérő, délelőtt 10 órakor. A rajtot Krisztin László Badacsonytomaj polgármestere lőtte el.
Az út során lelkes szurkolókkal találkoztak az egyre barnább versenyzők, akiknek ma Badacsonytól Balatonfüredig "csak" 43, 6 km-t kellett teljesíteniük, a verseny legrövidebb szakaszát. Újabb háromszáz futóval is bővült a létszám, mivel azok számára is teremtett lehetőséget a versenyt rendező Budapest Sportiroda, akik csak egy maratont terveztek erre a hétvégére. A hátszél támogatta versenyzők végül 20 fokos melegben értek célba. A mezőny annyira elnyúlt, hogy a legelső és a legutolsó célba érkező között egy félmaratonnyi különbség alakult ki.
A Maratonfüreden, azaz a maratoni távon a 45 éves Kovács Attila ért elsőként a célba. "23 km után jöttek az emelkedők, attól kezdve az ellenfeleim elmaradoztak. Remek felkészülés volt ez az idei 4. maratonim a közelgő bostoni futásomra." - tette hozzá a kecskeméti futó. A nőknél ezt a versenyt a veszprémi dr. Bellér Zsuzsa zárta az első helyen.
A klasszikus négynapos tó körüli futás mai szakaszát is a harmadik éve veretlen a szigethalmi Steib Péter (Szufla SE) nyerte, megerőltetés nélkül, ellenfél hiányában. A három nap után tetemes az előnye. "Általában azt a taktikát követem, hogy az elejét nem nyomom meg, csak a vége felé gyorsulok. A mai napon ez jól sikerült, s azt tervezem, hogy a holnapi napot sem fogom ellazsálni, a tavalyi önmagamat szeretném megverni. Jelenleg még csak üldözöm tavalyi önmagamat." - mondta a listavezető.
A nőknél csak annyi változás történt, hogy ma Ladányi Tímea futotta a legjobb időt, de az összesítés alapján a keszthelyi Tigyiné Görög Veronika előnye behozhatatlannak tűnik, több mint másfél óra.

Eredmények:

Férfiak, 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton, 3. nap
1. Steib Péter 2:58:34
2. Cserpák Tamás 3:28:26
3. Morar, Horatiu 3:31:23

Az összesítésben három nap után
1. Steib Péter 9:52:17
2. Cserpák Tamás 11:54:13
3. Csécsei Zoltán 11:59:49

Nők, 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton, 3. nap
1. Ladányi Tímea 3:27:42
2. Tigyiné Görög Veronika 3:38:01
3. Vida Beáta 4:09:04

Az összesítésben három nap után
1. Tigyiné Görög Veronika 12:11:43
2. Enyediné Dobai Henriett 13:43:30
3. Vida Beáta 14:06:59

Férfiak, Maratonfüred, maraton verseny
1. Kovács Attila (Kecskemét) 2:56:48
2. Halama Levente (Pécel) 3:01:13
3. Kuti András (Budapest) 3:03:05

Nők, Maratonfüred, maraton verseny
1 Bellér Zsuzsanna Dr. (Veszprém) 3:39:32
2 Márián Renáta phd (Szombathely) 3:40:35
3 Suppan Sára (Budapest) 3:45:40

Férfiak, váltók versenye, 3. nap
1. Sashegyi Gepárdok 2:33:38
2. Duna Aszfalt Tiszakécske 2:41:37
3. MH BHD Koronaõrök 3:03:44

Összesítés három nap után
1. Sashegyi Gepárdok 8:37:14
2. Duna Aszfalt Tiszakécske 8:51:03
3. MH BHD Koronaõrök 10:23:46

Nők, váltók versenye, 3. nap
1. HOSOSZ 3:25:44
2. Békés Mókusok 4:04:24
3. Angyali Bogyók 4:17:22

Összesítés három nap után
1. HOSOSZ 11:17:03
2. Békés Mókusok 13:32:07
3. Angyali Bogyók 14:27:47

fb share