Újabb nemzetközi tereptriatlon siker

Mester Bálint és Száraz Dénes segítségével a szlovák tereptriatlon bajnokság rövid távú futamán a magyar csapat elnyerte a férfi aranyérmet és elhozta a csapatezüstöt is.

A X2S Haibike TEAM színeiben Mester Bálint a világbajnoki bronzérme után egy gyors és dinamikus pályán kerekedett a szlovák és cseh versenyzők fölé. A szlovák bajnokkal sokáig döntetlen volt az állás, de az utolsó számban, a terepfutásban Bálint meggyőző lendülettel hagyta maga mögött Peter Hertlt.

A csapatversenyben Mester Bálint csapattársai is jól szerepeltek, a VB-n 6. Szabó Tamás és a napi színészi teendői mellett is aktívan sportoló Száraz Dénes, valamint a bánki terepfesztivál szervezője Bagyinszki Balázs a mezőny elején értek célba, ezzel biztosították a magyar csapatnak az ezüstérmet.

Bálint jól helyezkedett az úszásnál, így az élmezőnnyel együtt lépett partra, nyomában az esélyes szlovák Peter Hertl-lel. A szlovák bajnok a terepkerékpáros pályán körönként növelte az előnyét, de Bálint tartotta vele a lépést. A futás igazán Bálint száma, az első körnben már lefaragta a hátrány nagy részét, a második körben előzött és utána már csak az előnyét növelte.

Száraz Dénes kiváló kerékpározással biztosította a helyét az élmezőnyben, de futáson sem volt oka szégyenkezni. Az utolsó számban Szabó Tamás erősítette a magyarok küzdőszelleméről kialakult képet, hiszen a középmezőnyből felfutott a legjobbak közé - így Bálint után a három magyar sportoló szinte együtt ért célba.

A pálya könnyű és szép vonalvezetésű volt, a magyar csapatnak nem is okozott gondot, hiszen ennél sokkal nehezebb körülmények közé készülnek, akár az Európa-bajnokságot, akár az XTERRA futamokat veszik célba. A magyar szervezésű versenyeken már hagyomány, hogy a nehezebb pályák mellett mindig van egy könnyebb versenyszám is. Így lesz ez Piliscsabán is, ahol a sportág képviselői mérkőznek az éves döntő futamon.

Forrás: Terepsport.hu

fb share