Triple Enduroman Angliában, magyar sikerekkel

Az Egyesült Királyságban, az ultratriatlon szerelmesei összejöttek, hogy a klasszikus vasember táv háromszorosán mérkőzzenek meg. Természetesen ilyen viadal már elképzelhetetlen magyar résztvevők nélkül.
A mezőnyben ott volt két legendás ultratriatlonistánk, Szőnyi Ferenc és Rokob József és a 11,4 km úszásból, 540 km kerékpározásból és 126 km futásból álló verseny végén a dobogóra is felállhattak, a cseh Kamil Suran mögé.

Az esemény egyébként egy igazi ultra fesztivál volt, a résztvevők többféle triatlon versenyszám illetve ultrafutó táv közül választhattak, így lehetett másfél vasember távot vagy akár 200 mérföldes futást teljesíteni is.

Az eseményt a nemzetközi ultratriatlon szövetség hivatalos világkupa fordulóként ismeri el. Legközelebb Magyarországon találkoznak a sportág szerelmesei, július elején ugyanis az Ironteam rendezésében Velencén kerül sor IUTA világkupa versenyre.

Forrás: Edzésonline

fb share