Süteményes szezonkezdet Németh Csabától

Egy jó terepfutószezon olyan, mint egy nagy torta. 12 szeletes, kívánatosan díszes, édes, habos, krémes, s egyszerre csak egy szeletet bírunk megenni belőle... Az idei év első szelet "tereptortáját" én az olaszországi Ultrabericus elnevezésű terepfutó versenyen kívántam elfogyasztani - kezdi beszámolóját Németh Csaba a blogjában.

A 65 kilométer hosszúságú és 2500 méter emelkedésű útvonal dombos, erdős, hóvirágos lankákon vezet, amit a változatos mezőgazdasági művelés tesz olaszosan zamatossá. Az indulók létszáma 1000 fő, akik 30 országból és 12 olasz régió 52 tartományából verbuválódtak. A mezőny erős, mindenki sikerre "éhes". A kora tavaszi időpont pedig igazi "hab volt a tortán", hiszen ilyenkor még nem tudható, hogy ki milyen formában van. De most, előkerültek az édesszájú terepfutók...

Étvágygerjesztőnek ez elég is, most jöjjön az utazás és az előkészületek monoton logaritmusa. Odafelé 1000 kilométer vezetés, rajtszám felvétel, mosoly, bizakodás, mindenrendben arc, majd szállásfoglalás, tészta bevitel a szervezetbe és alvás. Másnap reggel kőgyomor, betonlábak, nulla-erő-állapot és mit-keresek-én-itt gondolatok. Észbekapás, felülkerekedés, napsütés, jó lesz ez, így már vidámabb a készülődés. Parkolás a belvárosban - egy újabb siker. Rajtba odatalálni, anyagcserét lerendezni (legfőbb siker), bejelentkezni, és a tömegen át az első sorokba vergődni. Köszönteni az ismerős arcokat, lábat rázogatni és olyan arcot vágni hozzá, hogy körülöttünk szétnyíljon a tömeg. Röviden csak ennyi a teendője egy versenyzőnek, mert ami ezek után jön, "az öröm, az bódogtág"...

A rajt utáni első kilométereken nagy a helyezkedés. Óvatosan, de pulzálva futunk. Mindenki figyel mindenkit, miközben önmagunkról persze semmit nem szeretnénk elárulni. Különleges, a futóversenyek elejének jellegzetes állapota ez. Olyan, mint egy gyorsított ismerkedési est a gimnáziumban... Amint városból kivezető lapos, aszfaltos részek után az emelkedőkre és az igazi terepre érünk, rendeződnek a sorok. Kiderül, hogy ki mozog jól fölfelé, és kik a "kamikázék" a lejtőkön. Az első frissítőt hamar elérjük (12.5km). Már csak öten-hatan maradtunk elöl. Acqua a kulacsba és gyorsan tovább. Eddig főleg Ivan vezetett, de most Mikhail-lal átvesszük a posztját. Costanzo tart velünk, a többiek fokozatosan leszakadnak. Fölfelé nagyon jól mozgok. Pont olyan a terep, mint itthon. Valahogy a dőlésszöge is stimmel, mintha erre koptak volna be az ízületeim. Közben fantasztikus virágmezőkön futunk fel és le. Jön a második frissítő, ahol már csak hárman maradtunk (25km). A pontról kifutva megbeszélem Mikhail-lal, hogy dolgozzunk össze és majd a végén lemeccseljük egymás között. OK, mondja. Aztán pár száz méter múlva a következő emelkedőnél ő is leszakad. Na, ezt jól megbeszéltük...

Tovább olvashatod a turistamagazin oldalán

fb share