Újra pénzdíjas futóverseny a Misinára

Október 4-én immár második alkalommal rendezi meg a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a Misina-csúcstámadás elnevezésű futónapot, amelynek 17,6 kilométeres távját idén kerékpárral is teljesíthetik a nevezők.


A 2. Misina-csúcstámadáson öt versenyszámban várják a rajtvonalnál a sportolókat. A tavalyihoz hasonlóan a gyerekek és a családok a Hauni-törpe- és a Hauni-családi futáson vehetnek részt, a nagyobbakra a Hauni-Tüke-futás 4 kilométeres távja vár. A profik pedig a Széchenyi térről indulva futhatnak, illetve tekerhetnek fel egy embert próbáló útvonalon a Tv-toronyhoz.

A 17,6 kilométeres csúcstámadásra előzetesen nevezni a www.psnzrt.hu oldalon lehet, a kihívásra vágyó futók 4000, a kerékpárosok 3000 forintért, a verseny napján pedig 6000 és 5000 forintért kaphatnak rajtszámot. A futónapon résztvevő összes induló ajándék pólóval büszkélkedhet majd, a Misina-csúcstámadás mezőnye pedig egyedi, a verseny logójával ellátott technikai pólót vehet át a nevezésért cserébe. Emellett minden résztvevő rajtszáma részt vesz a tombolasorsoláson, így nemcsak a helyezettek, hanem bárki ajándékkal térhet haza. Az éremgyűjtőknek jó hír, hogy a csúcstámadáson indulók mindegyike egyedi befutóéremmel gazdagodik a célban, a leggyorsabbak pedig pénzdíjat is kapnak.

Az abszolút leggyorsabb férfi és női futó nettó 100-100 000 forint, a második helyezettek 70-70 000, a dobogó harmadik fokára felérők pedig 50-50 000 forint pénzdíjazásban részesülnek. A kerékpáros mezőny győzteseinek 75 000 forint, az ezüstérmeseknek 50 000, a bronzérmeseknek pedig 30 000 forint jár a versenykiírás szerint.

A csúcstámadás útvonalán készült kisfilmet a már benevezett versenyzők a felkészülés jegyében, a regisztráción még gondolkodók pedig motivációként megtekinthetik a www.psnzrt.hu oldalon. A facebookon pedig a 2. Misina-csúcstámadás esemény oldalán lehet tájékozódni a fontosabb információkról.


Fotó: pecsma.hu

fb share