Könyv jelent meg a TF atlétikájáról

A Testnevelési Egyetem (TF) megalakulásának 90. évfordulója alkalmából a Török Ferenc, Szalma László szerzőpáros tollából megjelent az Alkotó évtizedek - A TF atlétikája 1925-2015 című könyv.

A pénteki, sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutatón Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, a TF egykori diákja örömét fejezte ki, hogy a betagozódás után ismét önálló intézményként működik az egyetem. Hozzátette: bízik benne, hogy rövid időn belül egykori hírnevét is visszanyeri az intézmény.

"Ígérhetem, hogy az atlétika méltó helyet kap majd az új egyetemi létesítményben" - mondta Mocsai Lajos, a TF rektora, majd régi kedves történeteit is felelevenítve kiemelte, az atlétika mindig példa volt a többi sportág számára. "Olyan műhely volt, amely Európa és a világ fölé emelte tudásban és hagyományokban is az ott tanítókat és tanulókat" - mondta a rektor.

"Éppen kilencven éve, 1925. december 5-én alakult meg a TFSE, december 12-én pedig megkezdte működését az önálló TF" - emlékezett a múltra Török Ferenc, a könyv szerzője, aki ezzel választ adott arra a kérdésre, miért éppen most jelent meg az alkotás.

Szalma László, a könyv megálmodója, ötletgazdája, valamint társszerzője arról beszélt, hogy óriási munka volt a kilencven év összefoglalása, és kifejtette: külön öröm, hogy sikerült a jeles dátumra megjelentetni a művet.

A statisztikákban, eredménylistákban gazdag mű - amely a TF legeredményesebb versenyzőit is bemutatja - az egyetem jegyzetboltjában kapható.


Forrás: MTI

fb share