Újra rajthoz állhat a férfiasnak tartott sprinternő

Újra versenyezhet az indiai Dutee Chand, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság felfüggesztette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hiperandrogenémiára vonatkozó 2011-es rendelkezését.


"A célom az, hogy ott lehessek a jövő évi riói olimpián" – nyilatkozta a 19 esztendős Chand, s hozzátette, bízik benne hogy még számos érmet nyerhet hazájának. Chand szervezetében a férfihormonok szintje meghaladta az engedélyezett értéket, emiatt az elmúlt egy évben kénytelen volt kihagyni a Nemzetközösségi Játékokat és az Ázsiai Játékokat is, ezért fordult a CAS-hoz.

Az IAAF most felfüggesztett szabálya értelmében azok a nők rajthoz állhatnak a női versenyszámokban, akiknek a szervezete túlzott mértékben termeli a férfihormonokat (androgén), de ezeknek a mennyisége nem haladja meg azt a szintet, amely egy férfi szervezetére jellemző. Szintén indulhatnak a nők között azok az atléták, akiknek szervezetében a férfiakra jellemző mennyiségű androgént találnak, de ez esetben bizonyítaniuk kell, hogy ebből nem származik előnyük.

A lausanne-i székhelyű CAS keddi közleménye szerint nincs rá bizonyíték, hogy a hormonok magas szintje akkora előnyt biztosítana az érintett versenyzőknek, hogy emiatt külön kellene választani őket a női mezőnytől.

Az IAAF-nek két éve van arra, hogy bizonyítékokat tárjon a CAS elé. Az IAAF közleményben jelezte, mielőbb egyeztet szakértőivel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), addig nem kommentálja a CAS döntését.


Forrás: nso.hu
Fotó: indianexpress.com

fb share