Dunaújvárosi futók a hortobágyi félmaratonon

Dobra Eszter egyik nagy álma, hogy Londonban vagy New Yorkban teljesítse a maratont. Ettől függetlenül nagy várakozással tekint a 8. E.ON Délibáb Futás félmaratoni távjára. A dunaújvárosi lányt két futótársa is elkíséri a helyszínre, akik már tavaly is teljesítették a 21 kilométert.

- Hogyan kaptál kedvet egy júliusi félmaratonhoz éppen a Hortobágyon?

- A tavalyi verseny után futótársaim meséltek lelkesen az E.ON Délibáb Futásról, én pedig hamar kedvet kaptam hozzá. Állítólag egyedülálló a környezet, a szervezés pedig tökéletes volt. Figyelmeztetettek arra is, hogy jóval nehezebb kihívás lesz ez, mint egy szimpla maraton, de nem szoktam megfutamodni az ilyen helyzetek elől. Úgy éreztem, muszáj kipróbálnom!

- Ismerve a viszonyokat, másképp készültél a hortobágyi megmérettetésre?

- Korábban kizárólag kora reggel vagy késő este futottam, azonban a júliusi hőség miatt már nap közben is beiktattam pár edzést. Így legalább nem lesz annyira idegen meleg időben futni. Az igazat megvallva számomra a legnagyobb ellenfél nem a távolság, nem is a terep, hanem a hőség lesz. Mindezek ellenére nem tartok a versenytől, érzem magam olyan állapotban, hogy ne legyen probléma júliusban.

- Milyen versenyeken álltál rajthoz az utóbbi hónapokban?

- Ott voltam a Hármashatár hegyen, a K&H maraton váltón és a Kinizsi100-ason is, ami ugyan teljesítménytúra volt, mégis komoly erőpróbának számít. Emellett rengeteget edzek, heti hatszor biztosan futok: hét közben 10 kilométereket, hétvégén pedig a hosszúak következnek, és ha marad időm, akkor kondizom és fallabdázom is.

- Mióta vagy ennyire fanatikus?

- Egész életemben sportoltam, és ha jól emlékszem, már 8 évesen szerettem ezt a sportágat. Ismerőseim és a családom több tagja is indult versenyeken, és hamar megtetszett a futás. Elsősorban az fogott meg benne, hogy valódi teljesítmény van mögötte, és kihozza belőlem a legjobbat. Lehet, hogy egy-egy kilométeren majd belehalok, de ettől még hihetetlenül jó érzés teljesíteni a távot.

- Mit gondolsz, a Hortobágyon mire leszel képes?

- Azért nehéz konkrétan megfogalmazni az elvárásaimat, mert még sosem futottam ilyen környezetben. Arra törekszem, hogy saját magamból kihozzam a maximumot, de hogy ez mire lesz elég, nem tudom. Szeretnék úgy célba érni, hogy mindent megtettem, az idő vagy a helyezés nem számít. Ott lesz velem Kolacsek Sándor és Pribil Sándor futótársam is, és bár mindenki a maga tempójában fogja teljesíteni a távot, a végén remélem mindhárman nagy élményekkel fogunk hazatérni Dunaújvárosba.



fb share