DWAIN CHAMBERS OTT LEHET A VB-N

A korábban doppingolás miatt eltiltott Dwain Chambers tagja lehet az augusztusi berlini világbajnokságon a brit váltónak. Erről Charles van Commenee, a szigetországi válogatott holland szövetségi kapitánya nyilatkozott. "Letöltötte a büntetését. Én ugyanúgy kezelem Dwaint, mint a többi hasonló adottságokkal rendelkező atlétát" - mondta a szakember hétfőn a BBC rádióadásának. A 30 éves Chambers, aki az olimpián doppingügye miatt nem vehetett részt, február 13-án 6.51 másodperccel a világ idei legjobbját érte el 60 méteren, ezzel teljesítette a márciusi, torinói fedettpályás Európa-bajnokság indulási szintjét. A jövő héten dől el, hogy a britek már Torinóban is számítanak-e rá. "Mi mindannyian, beleértve Dwaint is, azt kívánjuk, bárcsak ne tette volna meg, amit tett. De ezt a fejezetet le kell zárnunk" - hangsúlyozta Van Commenee.

Chambers 2003-ben bukott le az akkor kirobbant THG-doppingbotrányban, s két évre tiltották el, valamint megfosztották korábbi érmeitől, így a 2002-es müncheni Eb-n 100 méteren szerzett aranyától is. Ennek nyomán az eredetileg negyedik Németh Roland Eb-bronzérmessé lépett elő.

A brit sprinter közben megpróbálkozott az amerikai futballal, majd doppingellenes felvilágosító kampányban vett részt. Tavaly teljesítette az olimpiai indulási szintet, de a brit ötkarikás szervezet (BOA) nem engedte indulni, s a bíróság is a BOA-nak adott igazat. Előtte, 2008. márciusában részt vehetett a fedettpályás világbajnokságon, melyen második lett 60 méteren.

Forrás: TeleSport



fb share