Edzésképpen félmaratoni

Horváth Zsanett gyűjti a kilométereket. 'Edzésképpen' szombaton elindul a bledi tó környékén tartandó triatlon Európa-kupa-viadalon, vasárnap pedig már Budapesten fut, a Nike félmaratonin.

'A Bledi-tó környéke hegyes, sziklás, úgyhogy technikás pályára számítok, amelyen afféle szupersprinten versenyzünk majd, vagyis a sajátunknál rövidebb távon: háromszáz métert úszunk, tizenkét kilométert kerékpározunk és háromezer-háromszáz métert futunk a végén. Ez nekem kevésbé fekszik, hiszen alapvetően a hosszabb távokra készülök'- mondta Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Horváth Zsanett, akire október végén nagy feladat vár: Új-Zélandon a világbajnokságon rajtol.


'A Nike félmaratoni is a felkészülés része, kilométergyűjtésben vagyok, az a fontos, hogy minél több kilométer legyen a lábamban. Az úszás és a futás ugyanis már nagyon jól megy, s bár a futással sincs különösebb gond, azon még csiszolni kell, hogy a világbajnokságon odaérhessek a mezőny elejébe. S hogy mit várok a hétvégétől? Az elmúlt két versenyemen azt mondtam, hogy szeretnék a legjobbak között lenni, és sikerült, úgyhogy ezen most sem változtatok. S még akkor is ezt remélem, ha ezekre a versenyekre nem készültem külön, csak rajthoz állok rajtuk. Még örülök is, hogy az edzőm ezt a félmaratonit tervezte be a programba, mert így legalább lesznek körülöttem. Egyedül ugyanis utálok futni...' - mondta Horváth Zsanett. Hír: Félix Promotion



fb share