Egy fillér nélkül érkezett a félmaratonra, 1,2 millióval távozott

Egyetlen fillér és vízum nélkül érkezett egy kenyai férfi Kelet-Timorba félmaratoni futásra, de 1,2 millió forintnyi összeggel távozott onnan, közben pedig az ország államfőjénél vendégeskedett, mert éppen összefutott vele a repülőtéren.

A 33 éves kenyai Philimon Rotich interneten nézte ki a 21 kilométeres távú futóversenyt, amelynek kedvéért Kelet-Timorba repült. Dili poros repterén azonban megálljt parancsoltak neki, mert nem tudta kifizetni a 40 dolláros összeget a vízumért, így be se tehette a lábát a kis délkelet-ázsiai országba. Szerencséjére épp arra járt Kelet-Timor államfője, José Ramos-Horta. Rotich felismerte, boldogan odament hozzá üdvözölni, az elnök pedig annyira megörült a kenyai spontán küldöttségnek, hogy meghívta magához vendégségbe.

Mindezek után már csak a futást kellett megnyernie a kenyainak. Utólag azt mondta, ösztönzőleg hatottak rá az út mentén acsarkodó kutyák, mert nagyon félt tőlük. Aranyéremmel és pénzzel tömött zsebbel térhetett vissza hazájába.

Forrás: SportGéza



fb share