ELVETTÉK YOUNG ÉRMEIT

Olimpiai aranyérmét követően az 1999 után szerzett világbajnoki medáljait is visszavették a doppingvétség miatt örökös eltiltással sújtott Jerome Young amerikai atlétától. A nemzetközi szövetség (IAAF) azért döntött így, mert a sportágból 2004-ben végleg száműzött sportember bevallotta, hogy 1999 óta használt tiltott teljesítménynövelőket, köztük eritropoetint (EPO) és növekedési hormont is.

A 32 éves Youngtól már korábban elvették a 2000-es sydneyi olimpián a 4x400-as váltóban elért aranyát, most pedig vissza kellett adnia a 2001-es és 2003-as vb-n szerzett aranyérmeit is. A sprinter 2001-ben a váltóval, 2003-ban pedig a staféta mellett 400-on egyéniben is diadalmaskodott. Ráadásul 2003-ban nemcsak szabadtéren, hanem fedettpályán is első lett a váltóval.

Forrás: TeleSport



fb share