Ez szoros volt!

A Szentiván hétvégéjére hirdetett kilométergyűjtő vetélkedést az ország nyugati fele nyerte, de csak egy paraszthajszállal. 343-an csatlakoztak a kezdeményezéshez és 1570,21 kilométer gyűlt össze.

A kilométergyűjtő versenyt Nyugat nyerte 790,43 kilométerrel. Az ország keleti felén lakók 779,78 kilométert futottak a hétvégén. Viszont Keleten többen csatlakoztak a kezdeményezéshez: 176 futó regisztrálta magát a honlapunkon és töltött fel kilométert. Nyugaton valamivel kevesebben, 167-en jelentkeztek a felhívásunkra.

Az egyik legaktívabb település a Győr-Moson-Sporon megyei Egyházasfalu volt, ahol "Összefogás a rákos betegekért" címen jótékonysági falufutást szerveztek, és a résztvevők közül többen beadták a lefutott kilométereket az égtájak versenyébe is. Az eseményről kaptunk egy kis képes, illetve mozgóképes beszámolót, amit ITT te is megnézhetsz.

A bajai Futónagykövetünk is vitt magával fényképezőgépet az esti futáshoz. Lapozz bele az albumba! >>>

Ez pedig a tárnoki csapat:



fb share