Fair-play díj a kenyai futócsapatnak

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) minden évben díjazza a fair play szellemét az eredményességnél is fontosabbnak tartó sportolókat. A fair play-cselekedet kategóriában a világbajnok kenyai maratoni futócsapatot is kitüntették.

A tegui atlétikai-világbajnokságon a női maratoni futásban Kenya tarolt, az első négy helyet ők gyűjtötték be, nagyrészt a csapatmunkának köszönhetően. 35 kilométernél hárman voltak az élbolyban, a frissítőállomásnál azonban a rossz manőverezés miatt Edna Kiplagat felbukott Sharon Cherop lábában. Cherop egyből visszafordult megnézni, mi történt a társával. Az időközben az élre került Priscah Jeptoo is lassított, néhány szót váltottak egymással, majd csak akkor gyorsítottak, miután Kiplagat összeszedte magát. Az elbukó futónő később mindkét társát megverve lett világbajnok.

Videó az esetről ITT.

A kenyai szövetség a múlt héten hirdette ki keretét a londoni olimpia maratoni számára, a hat futónő közé mindhárom tegui érmes bekerült.
"Ahogy Koreában versenyeztünk, a legjobb példája volt annak, hogy mit képes elérni egy egységes csapat. Ezért örülök, hogy Sharon és Priscah is rajta van a listán. Amikor elestem, Sharon felsegített, és megvárta míg helyrejövök, és csak utána hajráztunk az érmekért, de megmutattuk, hogyan is kell együttműködnie egy csapatnak" - nyilatkozta Kiplagat.

Forrás: SportGéza



fb share