Fél év kihagyás után újra a Balaton Szupermaratonon

"Testnevelő tanár vagyok egy budapesti belvárosi gimnáziumban. A korábbi két szupermaratonon csapatban futottam diákjaimmal, de mindig is szerettem volna legalább egy ultra távot teljesíteni. Bő egy éve kezdtem el újra futni fél év kihagyás, majd egy orvosi konzilium után, ami örökre eltiltott a futástól, korábbi térdsérüléseim miatt. Ezt felülbíráltam, és úgy döntöttem, nem gondolhatták komolyan. Óvatosan készülve a nulláról az őszi maratonig 3 óra 57-ig jutottam. Gondoltam, talán most továbbviszem az egyéni Balaton Szupermeratonig a felkészülést. Úgy terveztem, hogy egy 6 perces ezres átlag kitűzhető, de sajnos később közbejött egy bő három hetes kényszerszünet, ami nagyon visszavetett. Ezért jelenleg, ha nem jön közbe semmi, akkor a szintidőn belüli célbaérést tartom és remélem elérhető célnak.

Monspart Sarolta edzéstervét, valamint a saját tapasztalataimat próbálom ötvözni. Az elmúlt év 2256 km-rel zárult; a hosszú futásokból sajnos keveset teljesitettem, így valószínűleg ezúttal nagy kihívás lesz a verseny. A Margitszigeten szoktam futni, ahol csak az esték jelentenek gondot, mert egyes szakaszokon gyakorlatilag semmit sem lehet látni, ami azért elég kellemetlen. A korábbi Balatonok nagyon tetszettek, ez is vonzott a bővített ismétléshez."

Ömböly Attila céljai március 18. és 21. között válhatnak valóra. A 3. BSI Balaton Szupermaraton egyéni, páros és csapatversenyek várják a résztvevőket.



fb share