Fél magyarországnyi embert öl meg évente az inaktivitás

Nagyjából minden harmadik, tizenöt évesnél idősebb egyén - világszerte mintegy 1,5 milliárd ember - életvitele nem felel meg a fizikai aktivitásra vonatkozó jelenlegi ajánlásoknak - állapította meg a jelentés, amely a problémát pandémiaként, vagyis világjárványként írta le.

A kamaszok körében még aggasztóbb a helyzet, a 13 és 15 év közöttiek körében ötből négyen nem mozognak eleget.

A tanulmány azt tekinti fizikai inaktivitásnak, ha valaki nem végez hetente ötször 30 percnyi közepes intenzitású testmozgást, vagy hetente háromszor 20 perc nagy intenzitású testmozgást, esetleg ezek kombinációját. Megállapították a tanulmányban azt is, hogy az inaktivitás növekszik a korral, gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál, és a magasabb jövedelmű országokban a lakosság nagyobb hányadát érinti.
A folyóiratban megjelent másik tanulmány népességstatisztikákkal hasonlítja össze a fizikai aktivitás szintjét és egyes betegségek előfordulását, köztük a cukorbetegségét, a szívbetegségekét és a rákét. Az eredmény alapján a mozgáshiány 2008-ban több mint 5,3 millió ember halálát okozta az 57 millió halálesetből.

A tanulmány állítása szerint az inaktivitás a dohányzásnak és az elhízásnak megfelelő nagyságú kockázati tényezőt jelent. Becslések alapján a mozgáshiány okozza a szív- és érrendszeri betegségek hat százalékát, a 2-es típusú (felnőttkori) cukorbetegség 7 százalékát, valamint a mellrák és a vastagbélrák 10 százalékát.

Ha a mostanihoz képest 10 százalékkal kevesebben lennének inaktívak, akkor az szerény becslések szerint is évente félmillióval kevesebb halálesetet jelenthetne világszerte - állítják a tanulmány szerzői.

Az emberi testnek mozgásra van szüksége ahhoz, hogy a csontok, az izmok, a szív és más szervek megfelelően működjenek. A szakemberek azonban épp azt hangsúlyozzák, hogy miközben az emberek egyre több időt töltenek el számítógép előtt, televíziót nézve vagy autóban ülve, egyre kevesebb időt szánnak gyaloglásra, futásra vagy kerékpározásra.

A Lancetben megjelent tanulmányok szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy globális összefogásra van szükség a fizikai aktivitás támogatásában, javítani kell a gyalogosok és a biciklisták helyzetét a városi utakon, az iskolákban több testnevelésre van szükség, és növelni kell a bárki számára szabadon hozzáférhető edzőhelyek számát.

Forrás: origo



fb share