Fergeteges hangulat a debreceni Tesco Fitt Napon

Háromszázötvenen lepték el november 22-én a debreceni Kölcsey Központot, hogy részt vehessenek a Tesco Fitt Napon. A kinti hideg és ködös időből a résztvevők semmit sem érzékeltek, a Kölcsey nagytermében remek hangulat uralkodott.

A résztvevők a legnagyobb hazai fitneszsztárok vezetésével mozoghattak egész nap, 50 perces órák keretében, és megismerhették a fitnesz legújabb trendjeit és mozgásformáit.

Elsőként Varró Gyula lépett színpadra, aki táncos Aerobik Performace-szal hangolta rá a mozgásra az összegyűlteket, akik nagyon élvezték a pörgés-forgást.

Gyuszó után Czanik Balázs vette át a terepet, aki a táncos küzdősportból megalkotott Capoeira Aerobikot prezentálta a résztvevőknek – ez amozgásforma keményen megdolgoztatott mindenkit.

A nap következő fellépői az összeszokott páros, Borsodi Balázs és Lencsés Rita voltak, akik egy izgalmasan felépített koreográfiájú Dance For Ever elnevezésű órával mozgatták meg a főként hölgyekből álló közönséget.

A duó után az ország egyik legismertebb, legkeresettebb edzője, az aerobik világbajnok Katus Attila vette át a terepet. Attila egy teljes alakformáló programot húzott elő tarsolyából, a Best Body nevű óra óriási sikert aratott.

Ezután a harcosabb kedvűek ideje jött el, Tatarek Rezső ugyanis Ironbox-szal készült, kőkemény ütések és aerobik elemek egyvelegét felvonultatva, kíméletlenül hajtotta az összegyűlteket.

A táncos órák és a harcos mozdulatok után a nap záró programját Dallos Ágnes mutatta be, Pilates óráján a nyújtásé, a lazításé, a levezetésé és az elmélyedésé volt a főszerep.

Az összegyűltek az órák szünetében a pihenés mellett meglátogathatták az Életmód Expó kiállítóit, megismerhették a legújabb fitneszeszközöket, válogathattak a legdivatosabb fitneszruhák közül, és még táplálkozási tanácsokat is kaphattak. A BSI által szervezett első vidéki fitneszesemény, a Tesco Fitt Nap nagy sikert aratott, a résztvevők kellemesen elfáradva, elégedetten tértek haza.

A Tesco Fitt Napok sorozata november 29-én Budapesten folytatódik a Tesco FittArénával, majd december 5-én zárul a veszprémi Tesco Fitt Nappal.



fb share