Futás: a mozgás öröme

A 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton lesz Borbély Bánk első maratoni futása. A Csongrád megyei Földeákon élő férfi majd mindennap fut, de hogy mi lesz a versenyen, még meglepetés számára.

- Hogyan kaptál kedvet a futáshoz?

- Közel állnak hozzám a küzdősportok, aktívan gyakorolom. Amikor tehetem, napi rendszerességgel járok futni is. Ezek megmaradtak nekem hobbi szinten, de régebben kosárlabdáztam versenyszerűen. Ahogy idősebb lettem és elkezdtem dolgozni, a futás volt az egyetlen olyan mozgás lehetőség, amit gyakorlatilag bárhol, bármikor lehetett csinálni, és időhöz sincs kötve vele az ember. Hamar rákaptam az ízére, eleinte zene segítségével futottam, aztán már ez sem kellett, a mozgás öröme elég volt.

- A maraton megvolt már?

- Még nem, mivel mostanában jutottam el odáig, hogy késznek érzem magam rá. Azért a SPAR Budapest Maratont szemeltem ki a debütálásomra, mert az időpont megfelelt és tisztességesen fel is tudok rá készülni. Jobban vagy kevésbé jobban, ez majd a helyszínen fog kiderülni. Hallottam már róla különböző versenyeken, sőt váltóban már kétszer is résztvevője voltam az eseménynek.

- A maraton viszont hosszabb táv, ami más felkészülést igényel.

- Lassan egy éve rendszeresen, az edzéstávok váltogatásával készülök kifejezetten erre a hosszabb megmérettetésre. E-mailben kapott edzéstervet próbálok követni, amikor tehettem. Amikor nem volt elég időm, akkor magam próbáltam benne kisebb módosításokat végrehajtani, hogy beleférjen minden. Hogy maga a maraton milyen lesz, majd kiderül.

- Izgulsz?

Nagyon jó hangulatú versenyt várok. Számomra nem a győzelem a tét, hanem legyen egy remek szabadidős tevékenység. Persze elsősorban célba szeretnék érni. Az időjárástól is függ, hogy mire leszek képes. Azt gondolom, ha beérek így elsőre 4 és fél órán belül, akkor elégedett leszek, de ha csak 5 órán belül sikerül, akkor sem fogok elkeseredni. Földeák kissé messze esik Budapesttől, ezért összekötjük a futást egy egész hétvégés programmal. A feleségem elkísér és ő lesz a legnagyobb szurkolóm.



fb share