Futó vezér - Új kihívás előtt Chris Mattheisen, a Magyar Telekom első embere a T-Home Vivicittán

Eddig a 6,5 kilométeres Midicittá távon tette próbára az erejét és az állóképességét, idén viszont emeli a mércét maga előtt és a 11,2 kilométeres Vivicittá mezőnyéhez csatlakozik Chris Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója. A cég idén ötvenedik születésnapjához érkező első embere úgy gondolja, hogy a rendszeres sportolás nélkül sokkal nehezebben oldaná meg a rá háruló feladatokat, személyes részvételével pedig azt kívánja bizonyítani, hogy egy olyan versenyen, amely a T-Home nevét viseli, a "futó vezér" csak jó példát mutathat a telekomosok nagy családjának.

- Hányadik tavaszi nagy futására készül a most következő vasárnapon?

- Az ötödik ilyen próbatételem következik, de a mostani mégis új és különleges kihívást jelent a számomra, mert egy fokkal feljebb lépek és átváltok az eddig teljesített Midicittáról a majdnem kétszer hosszabb távú, 11,2 kilométeres Vivicittá futásra. Ezt már embert próbáló vizsgának nevezhetem, amire a legjobb tudásom szerint igyekeztem felkészülni.

- Magyarország egyik legnagyobb vállalatának a vezetőjétől senki sem várhatja el, hogy az elsők között érjen a célba, de ettől függetlenül bizonyára elhatározott valamit magában a vasárnapi sportolásával kapcsolatban.

- Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy sikerrel birkózzak meg a számomra még szokatlan távval. A célba érkezés önmagában is sikerélményt jelenthet a számomra. Ezt nem a túlzott szerénység mondatja velem. Egy új kihívásnak szeretnék megfelelni, a hosszabb távon eddig még nem szereztem tapasztalatokat. Hetente két, olykor három alkalommal tudtam futni. Az izmaim rendben vannak, jó erőben is érzem magamat, egy kicsit féltem viszont a térdeimet.

- Hol talált megfelelő terepet magának a gyakorláshoz, és arra is kíváncsiak lennénk, hogy egyedül, vagy társakkal együtt szokott-e futni?

- Az elfoglaltságaim miatt nehezen igazodnának hozzám az edzőtársak, de egyébként is úgy vagyok a futással, hogy jobban érzem magamat egyedül. Futom a magam tempóját, akkor gyorsítok, vagy lassítok, amikor szükségét érzem a váltásnak. Pesthidegkúton szoktam futni, ott jól megfelel a "pálya" nekem. Nincsen edzőm és még tanácsadóm sem, a magam elképzeléseit valósítom meg, ez a bevált gyakorlat.

- Mennyire fontos dolog az életében a sportolás és a testedzés? Jobban érzi magát, ha reggel vagy este hazatér a napi futásából?

- A sportolás életem fontos részévé vált. Nem működik az agyam, vagy nem úgy, ahogy szeretném, ha nem futok, úszok, vagy bringázok rendszeresen. A válaszom tehát határozottan nagybetűs IGEN. Az összpontosításom és a munkabírásom is magasabb szintet ért el azóta, hogy rendszeresen foglalkozom a testedzéssel.

- Mennyire látja "sportosnak" azt a nagyvállalatot, amelynek az élén áll, és amelynek az alkalmazottai számára szintén fontos és hasznos tevékenységnek számíthat a rendszeres sportolás?

- Szeretjük a sportot, és nem csak támogatjuk, hanem gyakoroljuk is. Minden évben tartunk egy olyan munkatársi nagyrendezvényt, amelynek fontos és nagyon népszerű eleme a sport, legyen az csapatjáték formájában, vagy szolgálja a jó értelemben vett versenyszellem erősítését, de akár csak a közös élmény kedvéért is.

- Mennyire kedvelt a sport a Mattheisen családban?

- Mindenki mozog, a família minden tagja sportol valamit. Van, aki a focit választotta és van, aki a röplabdát, de akad teniszkedvelő és a jógának hódoló is.

- Alig néhány hete, azon a sajtókonferencián, amelynek keretében a Magyar Telekom meghosszabbította együttműködési és támogatói szerződését a Magyar Olimpiai Bizottsággal, szó esett a londoni nyári játékokról és a magyar csapat esélyeiről is. A MOB-ot immár csaknem két évtizede támogató cég vezetőjeként, illetve visszaemlékezve a Pekingben összegyűjtött személyes emlékeire, milyen magyar eredményekre számít?

- Nem vagyok a sportvilág bennfentese, de a látottak és a hallottak alapján úgy gondolom, hogy a 2008-ban megszerzett három aranyérem 2012-ben is összejöhet, sőt, talán még több is - ezzel a reményeit is kifejező mondattal zárta nyilatkozatát Chris Mattheisen, aki vasárnap több leendő londoni olimpiai szereplővel, így a kajakozó Kovács Katalinnal, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával és Csipes Tamarával, valamint az úszó Cseh Lászlóval is találkozhat a T-Home Vivicitta Városvédő Futáson.

T-Mobile Sporthír Szolgálat

Az interjút Szalay Péter készítette a Magyar Telekom Nyrt. megbízásából



fb share