Futógála a javából - négyezernél is többen a Coca-Cola Női Futógálán

A hölgyeké volt a Városliget vasárnap: 4320-an vettek részt a jubileumi, 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. Egészen biztos, hogy aki ezt a programot választotta, nem bánta meg. A két futó- és egy gyaloglótáv mellett a hosszabb, 10 kilométeres távon párosban is indulhattak a hölgyek, ezenkívül annak sem volt semmi akadálya, hogy a 10 és a 3,1 kilométert egyaránt lefussák az indulók.

Az első táv előtti bemelegítést Gavallér-Kormos Attila annyira felpörgette chili salsájával, hogy még azok is óhatatlanul táncoló mozdulatokba kezdtek, aki csak kísérőnek, szurkolónak jöttek a Futógálára. A 3,1 kilométeres táv rajtja előtt a szpíker Péter Attila és a tájfutó világbajnok Monspart Sarolta kettőse tovább mozgatta a rajtfolyosóra beállt futókat. Sok-sok fiatal, általános és középiskolás lány, de legalább ugyanennyi felnőtt hölgy vágott neki aztán a Városligetet körülfonó rövidebb távnak. Utánuk indultak a gyaloglók, akik között ott volt a Pa-Dö-Dö együttes Lang Györgyivel és Falus Mariannal.

Késő délelőtt már Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő prezentere készítette fel a 10 kilométeres távon indulókat újabb bemelegítéssel. A jellegzetes őszi időben, a borongós, kissé hűvös Városligetben a versenyközpont területén vidám, mosolygós hölgyeket és gyerekeket, családokat lehetett látni. A 10 kilométeres távját pontban délben Monspart Sarolta indította el. A hölgyek először a Ligetben "köröztek", majd a Kós Károly sétányon végigfutva a Hősök tere érintésével egészen az Eötvös utcáig futottak az Andrássy úton, hogy onnan visszakanyarodva ismét a Városligetbe jussanak vissza. Ezen a távon a mezőkövesdi Pap Csilla volt a leggyorsabb, 38:12-vel végzett az első helyen a lett Liene Puke és a győri Gulyás Krisztina előtt. A párosok versenyét a Tóth Lili-Tóth Virág alkotta A puli nem kiscica nevű duó nyerte. A hosszabb táv mezőnyében szép számmal akadtak külföldiek: Péter Attila többek között brit, holland, horvát, román és spanyol futónőket köszöntött a célban.

A 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán a gyerekeknek szóló programok mellett több kiállítói sátrat tekinthettek meg az érdeklődők, az eseményt pedig az elmaradhatatlan nyereménysorsolás és az eredményhirdetés zárta.

A Coca-Cola Női Futógálával a BSI idei budapesti futóeseményei lezárultak. Legközelebb november 6-án a 3. Intersport Túranapon a Pilisben túrázhatnak és futótúrázhatnak az őszi sportok kedvelői.

Eredmények

10 kilométer

1. Pap Csilla (Mezőkövesd) 38:12

2. Liene Puke (lett, Debreceni SC) 38:49

3. Gulyás Krisztina (Nike Futóklub) 39:30

10 kilométer, páros

1. A puli nem kiscica (Tóth Lili, Tóth Virág) 38:46

2. Mathletica (Kiss Eszter, Ferenc Kata) 41:09

3. Futó Kapcsolat (Kovács Melinda, Weisz Georgina) 41:36

10+3,1 kilométer, összesített eredmények

1. Veres Csilla (Pénzügyőr SE) 55:01

2. Galanics Mariann (Nike Futóklub) 1:07:39

3. Czettl Andrea (Székesfehérvár) 1:09:02



fb share