Futónagykövet találkozó volt a hét végén

Akartunk egy helyre kis összefoglalót írni a szombat-vasárnap Velencén rendezett futónagykövet találkozóról, melyen az ország minden területéről majdnem az összes futónagykövet részt vett. De egyikük, Német Györgyi Gödön hamarabb nekiült, és autentikusabban lejegyezte élményeit, mintha mi tettük volna. Így aztán mi már csak ebből szemezgetünk.

BSI futónagykövet találkozó - Velence 2014 című blogbejegyzésében mindent sorra leír, amit fontosnak tart. Például azt, hogy végre nem volt gond azzal, hogy mindig a futásról akart beszélni.

A párbeszédet nem volt nehéz elkezdeni, hisz mindnyájunkat ugyanazok a komoly kérdések foglalkoztatnak, azaz: hová mentek ebben az évben versenyezni, hányan futnak a ti közösségetekben vagy milyen közös futásokat szoktatok szervezni, és még folytathatnám a felsorolást. Hogyan is definiálhatnám a futónagyköveteket? Amatőr futók, profi lelkesedéssel - azt hiszem ez a legtalálóbb.

Györgyi ezután sorra vette az előadókat, akik felszólaltak az eseményen. KINDL GÁBOR SZUPERTITKOS CSODARECEPTJEI AMATŐR VERSENYZŐKNEK címmel említi az első előadást, melyhez egy videót is linkel, mely videót elindítva végighallgathatod az egész előadást. KOVÁCS "KOKÓ" ISTVÁN AZ AMATŐR FUTÓ volt a következő.

A futócipőket alapvetően három kulcs tulajdonság alapján lehet értékelni. A párnázottság, a stabilitás valamint a cipő súlya alapján. Megbeszéltük, hogy a különböző árkategóriájú cipők között milyen különbségek lehetnek, azaz miért éri meg ténylegesen kiadni a több pénzt egy futócipőért. Átvettük mit jelent a pronáció, annak különböző mértékei milyen sérüléseket okozhatnak a szalagokban és ízületekben, hogyan segíthet ezen problémák elkerülésében a megfelelő (neutrális, stabil) sportcipő kiválasztása. Szót ejtettünk a napjainkban divatos futócipőkről, a mezítlábas futás előnyeiről és hátrányairól a civilizált környezetben. - Ezt már JÓNÁS GYULA "JONNY" előadása kapcsán írja, aki ezután következett, és a tökéletes futócipőről beszélt.

A továbbiakban még szó esik a blogban DR. BALASSA LEVENTE A SZABADIDŐSPORT ÉS ÉLET EGYENSÚLYÁRÓL tartott előadásáról, illetve arról, hogy mit mondott DR. KISS RÓBERT GÁBOR a futók keringési rendszeréről. Györgyi végül bemutatja a futónagyköveteket is, köztük kiemelve BECK MÓNIKÁT, a szív futónagykövetét. Mónika pacemakerrel fut és feladatául tűzte ki, hogy tapasztalatával és lelkesedésével fogja segíteni azokat a szívbeteg vagy egyéb krónikus betegséggel küzdő embereket, akiknek az élettere jelenleg beszűkült, nem mernek sportolni vagy szeretnének de nem tudják, hogy miként is kellene hozzákezdeni.

És ezzel nincs vége a hosszú írásnak, de a legjobb, ha elolvasod eredetiben a sok képpel, videóval illusztrált bejegyzést. Györgyi blogja >>> itt található.

Ha tetszett, amit olvastál, akkor akár jelentkezz te is futónagykövetnek! A szükséges információkat >>> itt találod!



fb share