Futónagykövetek a 27. NIKE Budapest Félmaratonon

Nem hiába álmodtuk meg a Futónagykövetség ideáját: csak nagyköveteink által több mint négyszáz résztvevője volt a 27. Nike Budapest félmaratonnak. Közösen készülték, közösen tervezgettek, s közösen jöttek. De nézzük is meg részletesebben, végül hogyan sikerült számukra a legyőzhető távolság, mit éreztek közben, mi tetszett nekik, mi nem!

Mintegy 40 futónagykövetünk futotta végig a távot, s velük együtt mindösszesen 345 félmaratonista, köztük 56 első félmaratonista indult el. Párosban 18, trióban 5 induló volt, s a Ligetkörre is rászánták magukat 23-an.

A hangulat, a szervezés és a verseny egy kis közvélemény-kutatás alapján olyan szavakkal volt jellemezhető, mint "szuper", "leírhatatlan", "Nagyszerű élmény". A közös busszal érkező pécsiek Futónagykövete például így mesélt:

"Nagyon jó hangulatú verseny volt, sokat számított, hogy hazafelé a buszon, ill. egy közös halászlé mellett az étteremben mindenki el tudta mesélni az élményeit, úgy, hogy egyik hozta a másik beszámolót! Annyira lelkes marad így a csapat, hogy a SPAR maratonra a buszon résztvevő indulók 80%-át már most sikerült beszerveznem valamelyik váltóba vagy egyéni távba. Egyetlen dolog ami negatívunként jött le. Akik a harmadik zónából indultak, de mondhatni én a kettes zónából indultam és nekem is voltak problémáim vele, hogy az első 5 km-en szűkös az úttest. Vissza kellett fogni a lendületet, kerülgetni kellet a lassabbakat (a Lánchídi képek nagyon jól illusztrálják), erre gondolni kell, főleg akkor, ha esetleg magasabb részvételi arány a cél."

Persze nem mindenkinek volt csupa pozitív véleménye. Sokan a régen még a nevezéshez járó pólót hiányolták, mások az útvonal mentén kevesellték a zenés pontokat. Szokásosan panasz témája a befutócsomag tartalma is. A zacskós vízről azonban megoszlottak a véleményekvolt, akinek tetszett, volt, akinek nem. Tegyen itt valaki igazságot! Ezeken felül néhányan megjegyezték a rajtbeállóknál néha kialakuló kisebb kavarodást, sőt, volt, ahol a "katasztrofális" jelzővel illették ezt egy-egy futó miatt, aki törtetett, furakodott. A BSI igyekszik minél jobban a megfelelő tervezett idő rajtzónájába terelni az indulókat, de sajnos mindig akadnak fennakadások olyanok, akik nem veszik figyelembe a szabályokat. A megújult versenyközpontra nem érkezett panasz, sőt, dicséretek hatalmas kupacát kaptuk! Ennek nagyon örülünk!

Összességében sokkal inkább pozitív, mint negatív véleményeket kaptunk, s ez megerősít minket abban, hogy ez az esemény jó, ez kell, ezt csinálni kell, méghozzá egyre jobban és jobban!



fb share