Gebrselassie meggondolta magát: folytatja pályafutását

Mégsem vonul vissza Haile Gebrselassie. A maratoni futás etióp világcsúcstartója a New York Marathon után jelentette be visszavonulását, ám most megváltoztatta döntését.

Minden idők egyik legsikeresebb hosszútávfutójának edzője, Woldemskel Kostre hétfőn elmondta, hogy a 37 éves sztár a hétvégén az etiópai Wollegába utazott egy versenyre. Ott már úgy nyilatkozott a helyi újságíróknak, hogy mindaddig folytatja, amíg egészséges.

Gebrselassie november 7-én, a New York Marathonon a táv felénél sérülés miatt feladta a viadalt, s ezt követően - mindenki nagy meglepetésére - bejelentette visszavonulását. Akkor azzal érvelt, hogy szeretné átengedni a fiataloknak a lehetőséget. Néhány nappal később azonban menedzsere már azt fejtegette, hogy "Gebre" átgondolja döntését, melyet a sikertelen futás feletti keserűség váltott ki.

Gebrselassie 2:03:59 órával tartja a maratoni csúcsát, s a múlt vasárnapi New York Marathon előtt még arról beszélt, hogy a 2012-es londoni olimpián szeretne részt venni.

Forrás: Origo.hu



fb share