Getu Feleke megdöntötte az Amszterdam Maraton pályacsúcsát

Vasárnap az etióp Getu Feleke 2:05:44-es idővel megdöntötte az Amszterdam Maraton pályarekordját, ami egyben egyéni legjobbja is.

A férfiak versenyében egy 20 fős csapat vette át a vezetést, elég gyors tempót diktálva - 29:43 alatt tették meg az első 10 kilométert. Féltávnál (1:03:05) szakadt szét a csoport, 10-en törtek az élre, köztük a későbbi győztes és más etióp, illetve kenyai futók. A 30. és a 35. kilométer között ez az élboly is megfeleződött. A 36. kilométernél Feleke elkezdte fokozni az iramot, és csak az itt debütáló kenyai Wilson Chebet tudott vele tartani, azonban a 40. kilométernél már ő is elmaradt tőle 15 másodperccel, és végül második lett (2:06:12). Az etióp Chala Dechase ért célba a harmadik helyen (2:07:23).
A 23 éves győztes mosolyogva mondta a verseny után: "Először is az edzőmnek, Getaneh Tessema-nak kell köszönetet mondanom. Erősnek éreztem magam, és ahogy elhagytam a 35 kilométeres jelzőtáblát, már biztos voltam benne, hogy nyerhetek."

A nőknél a kenyai Alice Timbilil a rajttól az élbolyban haladt. 30 kilométernél még 5-en vezették a mezőnyt, 35-nél (2:10:04) Timbilil már egyedül volt. Ő is egyéni legjobbját futotta itt, és 2:25:03-as idővel nyerte a maratont, majdnem két perccel megelőzve a második etióp Eyerusalem Kuma-t (2:27:01). A harmadik a szintén etióp Robe Guta lett, 2:27:44-es idővel.
"33 kilométer után is nagyon erősnek éreztem magam, és tudtam, hogy meg tudom nyerni ezt a versenyt" - mondta a 27 éves futónő.

Forrás: IAAF



fb share