Gyalogtúrák és a Nike Budapest Félmaraton

Tiszta levegő és a természet közelsége - Berezvai Ferenc e szempontok miatt fut nap mint nap. A budapesti gépész szakreferens utóbbi években rákapott a gyalogtúrákra is, ugyanakkor a jubileumi Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont semmiképp sem szerette volna kihagyni.

- Miért döntöttél a futás mellett?

- Korábban számos sportágat kipróbáltam: teniszeztem, vívtam, sakkoztam és legutóbb karatéztam, de a sportok többsége kifejezetten költségigényes volt. Ezért döntöttem úgy, hogy váltok, és valami olcsóbb sportot keresek magamnak. A futás esetében nem kell tagsági díjat fizetnem, vagy drága felszerelést, csak a versenyek nevezési díját.

- Az edzések pedig ingyen vannak. Feszített a felkészülési program egy félmaraton előtt?

- Igyekszem minden nap úgy alakítani az életem, hogy munka után egy-másfél órát tudjak edzeni. Rendszerint egyedül futok, hol a III. kerületben, hol pedig a budai hegyekben a turista utakon. Gépész szakreferensként irodai munkát végzek, így külön öröm, hogy esténként a madarak csicsergését és a szél zúgását hallhatom.

- A versenyek esetében is szempont a természetközeliség?

- Valóban jobban szeretem a vidéki versenyeket, a kedvencem a hortobágyi félmaraton. Távol vagyunk az autóktól, tiszta a levegő és miután jól bírom a meleget, a júliusi hőség sem számít. Az emberi szervezetet olykor le kell teljesen meríteni, és utána lehet igazán jól regenerálódni és feltöltődni. A futás pedig kiváló lehetőséget kínál erre.

- A jubileumi Nike Budapest Félmaratonra milyen célokat tűztél ki magad elé?

- Két szintidőt is megfogalmaztam magamban. Mindenképpen szeretném két órán belül teljesíteni a 21 kilométeres távot, de ha ezt 1:45 alatt tudnám hozni, akkor lennék igazán boldog. Az egyéni csúcsom ennél is jobb, de idén nem hiszem, hogy meg tudnám dönteni.

- Milyen gyakran nevezel versenyekre?

- 2003 óta rendszeresen indulok futóeseményeken, igaz, az utóbbi években volt egy kis eltolódás, mégpedig a gyalogtúrák felé. Idén csúcsosodik ez ki igazán: ebben az évben eddig már 24 gyalogtúrán és öt futóversenyen vettem részt. A Nike Budapest Félmaraton egy olyan megmérettetés, amit nem szeretnék kihagyni, hiszen a legnagyobb versenyek között tartják számon. Különösebb taktikával nem készülök, egyenletes tempót szeretnék diktálni, és amennyiben az utolsó kilométerekre marad erőm, akkor kivágok egy nagy hajrát.



fb share