Három országban futnak Európáért

Futás Európáért elnevezéssel Budapesten, Brüsszelben és Madridban is futóversenyt rendeznek pénteken. Az Európa-naphoz kapcsolódva Budapest mellett Brüsszelben és Madridban is több ezer 10 és 15 év közötti iskolás futja le a jelképes 2010 méteres távot. A Puskás Ferenc Stadion szoborparkjában 14 órakor kezdődő versenyen a budapesti iskolások ismert olimpikonok társaságában vághatnak neki a távnak. A programot a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Budapesti Atlétikai Szövetség közösen szervezi.

Budapesten kívül 12 magyar településen lesznek hasonló rendezvények, így Ágasegyháza, Balkány, Hajdúszovát, Kecel, Lepsény, Nagyhalász, Nagykőrös, Nagyvázsony, Ózd, Piliscsér, Sarkadkeresztúr és Tiszacsege diákjai is részt vesznek a futásban. A belga kormány által kezdeményezett esemény célja, hogy a három tagállam az európai eszme népszerűsítésével, az európai közös jövő jegyében aktivizálja a fiatalokat, és megismertesse velük az Európai Unió (EU) szerepét - közölte a kormányszóvivői iroda kedden az MTI-vel.

A megmérettetésen több kategóriában hirdetnek győztest, a legtöbb tanulót mozgósító 10 iskola összesen 1 millió forint értékben kap sportszerutalványt. A résztvevők az uniót bemutató tájékoztató füzetet vehetnek át, a program részeként kvízjátékok segítségével ismerhetik meg az EU-t és az elnökséget.

Forrás: SportGéza



fb share