A szécsényi Jusztin Ferenc a város egyik szimbolikus alakja, rengeteg ismerőse és barátja van. Kitartását és a sport iránti alázatát a mai fiatalok számára ajánlja példaként. A Nógrád Megyei Hírlap interjút készített Feri bácsival, aki rendszeres résztvevője a BSI versenyeinek, így például a 3. Délibáb Futáson is rajthoz állt.

- A gyerekkorom - mint a többi rimóci kissrácnak - a foci körül zajlott - eleveníti fel a múltat a 61 éves Jusztin Ferenc. - Iskolában jó tanuló voltam, az első öt évemet kitűnő tanulóként végeztem, amiben szüleimnek is nagy szerepe volt. Ötödikbe jártam, amikor hozzánk került Szabó Géza tanár, aki látta, hogy tehetségem van a focihoz. Nagyon tiszteltem és szerettem őt. Középpályás voltam, ahol hajtani lehetett. A foci a katonaságom utánig maradt meg az életemben. A rimóci csapat erőssége voltam, a barátaim is ilyen véleménnyel voltak rólam.

- Milyenek voltak akkoriban a sportolási lehetőségek?

- Nekem könnyű volt sportolni, mert a mi világunkban voltak MHSZ-versenyek, szpartakiádok, ahová fiatal gyerekként már elvittek. Nagyon büszkék voltunk egymás teljesítményére. A szeretet hatotta át a sportolói közösséget is.

- Ha jól tudom, a katonaságnál ejtőernyőzött.

- Géplakatosként kerültem Budapestre, és az egyik munkatársam a csepeli ejtőernyős szakosztály vezetője volt. Ő hívott el, és az orvosi vizsgálatok után belevágtam. A katonaságnál már magától érthető volt, hogy ott kötök ki. Itt egyébként klubtársam volt Balczó András is, aki nagy példaképem volt, többször beszélhettem is vele. Később Szolnokra kerültem deszantosnak, a felderítők elit alakulata közé. Itt részt vettem a hadseregbajnokságon is. Az igazi sportpályafutásom itt kezdődött el igazán, például olyan remek formában voltam, hogy 4:14-et futottam 1500 méteren, ami akkoriban egy másodosztályú szintnek felelt meg.

- A futás hogyan jött?

- Nyolcadikos korom óta végigkísérte a pályafutásomat a futás. Rimócon, mint igazán kis településen csupán hatan-nyolcan voltunk, akiket elővehettek, ha versenyről volt szó, így elég sok viadalon elindultam. A foci is fontos volt, de mellette nem volt olyan hét végém, hogy ne futottam volna, és ez a mai napig is így van.

- Volt más is, aki nagy hatással volt önre Balczón kívül?

- Leszerelésem után ismertem meg Mecser Lajost, aki a mai napig nagy barátom. Most a fiatalok közül Kadlót Zoltán, régebbről Tabajdi, Mélykúti és Szekeres. Minden korosztály kinevelte a maga egyéniségét. Mecser Lajos kitartó ereje maradt meg bennem igazán.

- A leszerelés után mivel foglalkozott?

- Megnősültem és 24 évesen a rimóciak megválasztottak a sportegyesüle- tük vezetőjévé. A falu közvéleménye, sportközössége választott ki erre a feladatra. A feleségem a mai napig elkísér egy-egy versenyre. Sokat áldozott az én amatőr sportom számára, de ezt elnyomja, ha a versenyekről mosolyogva térünk haza. A fiam is egy igazi sportember lett, 14 évesen a megye legfiatalabb résztvevőjeként teljesítette a Palóc öttusa próbát. Jelenleg Írországban dolgozik és nyolcszor futotta le a maratonit. Ő az edzőm és a menedzserem, kitartást és erőt sugárzunk egymás irányába.

- Mikor költöztek Rimócról Szécsénybe?

- Még 1973-ban jöttünk ide, és a költözésünk másnapján a szécsényi sportvezetőségbe is beválasztottak. A szpartakiádokért és tömegversenyekért feleltem. Egy ideig mindkét vezetőségben tevékenykedtem. A rimóci egyesület az elnökségem alatt "kiváló szakosztályi” minősítést ért el a labdarúgásban, volt asztalitenisz, és lány röplabda- csaptunk is. Mindkét vezetőségi korszakomról jó emlékeim vannak, de soha nem tartottam magam vezető típusnak.

- Hogy mérik a mai szeniorok eredményeit?

- Pontrendszer van. Meghatározzák, hogy mennyi a 100%-os eredmény, és ezt megszorozzák a korosztályos szorzóval. Az én pontértékem 76–78%-os, ami az utóbbi pár évben folyamatosan az ország első száz veterán sportolója közé rangsorol.

- Mennyire ismerik el a szenior sportolókat?

- Nagyobb nyilvánosságot kapnak a versenyeink, az eredményeket is rendre közzéteszik az interneten, és már nekünk is vannak évkönyveink. Támogatni csak jubileumi eseményeket támogatnak. Engem a személyes kapcsolataimnak köszönhetően támogatott már a közgyűlés is. Továbbá a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, amelynek ügyvezető igazgatója Répássy László, aki gyerekkorom óta a barátom. A megyei közgyűlés a Bérczy Károly-díjat adományozta nekem. Nem mondhatom, hogy semmit nem kaptam, viszont én tettem is a serpenyő másik oldalára, például eddig 15 magyar bajnoki címet szereztem, és nemzetközi versenyeken is bizonyítottam már.

- Az edzések hogy zajlanak?

- Betartom a fiam utasításait. Heti öt edzésen 10–15 kilométert futok, emellett hét végi versenyeink vannak. A versenyeken aztán 30 kilométer, vagy például a maraton is belefér.

- A nyugdíj után változott a sport szerepe az életében?

- Pozitív irányban. Több időm van rá, tudok készülni. Érdekes módon, az országos bajnokságokon könnyebb jó eredményt elkérni, mert ott 5-10 évenként vannak a korosztályok, míg a megyei versenyeken - Nógrádban egyedüliként - nincsenek korcsoportok, 36 évtől 126-ig együtt versenyzünk.

- Mint Szécsény egyik jelentős sportalakja, hogy látja a város sporthelyzetét?

- Én önálló sportember vagyok, annyira nem vagyok benne Szécsény sportéletében, de úgy látom, hogy jó úton halad.

- Miért fontos, hogy még most is versenyszerűen sportol és nem csak kocog?

- A sikerélmény doppingol. Nem a másik legyőzése, hanem - ahogy azt az olimpiai jelmondat is mondja - saját magunk legyőzése. Látjuk, hogy az egyiknek itt van bekötve, a másiknak ott, de mégis legyőzzük magunkat.

- Tizenötszörös magyar bajnok. Mi motiválja még mindig?

- A mozgásvágy és az egészségem. Most már a fiatalok is tudnak rólam, meghívnak, szeretek köztük lenni. Az állóképességemet is meg akarom őrizni, amíg az egészségem engedi, folytatni szeretném tartalommal telítve. Az motivált, hogy 10 maratont lefussak, most már inkább csak hobbiszerűen versenyzek. Én a küszöb vagyok a versenysport és a hobbisport között. Eredményeimmel az előbbihez kapcsolódok, de a felkészülésem az utóbbihoz. A versenysporthoz mézesmadzag az, hogy sokat hívnak viadalokra.

- Miért fontos a sport? Csináljunk neki egy reklámot!

- Hovatartozást biztosít. Győzni tanít, és a fiataloknak legyen ünnep, amikor egy-egy versenyre eljutnak, akár nyernek, akár nem. Az is motiválhat, hogy egy közösséget képviselhetünk, akár iskolát, akár egyesületet. Tartalmas életet és erősebb jellemet alkot a sport. Nem egy elsatnyult generációt kell felnevelnünk. Fontos az edző és az iskola szerepe is.

- Szóba került a versírás. Ez hogyan jött?

- Verseket már az általános iskolában is írtam, kis rímeket, "odamondó verseket”, vagy szerelmes sorokat a lányoknak. A munkáséveimben egyszer aztán olvastam egy pályázatot Szécsény és Madách Imre kapcsolatáról. Írtam is egy esszét, amivel végül a második helyet szereztem meg. A versek a családról szólnak, vannak sportosak és a társadalmi témák is helyet kapnak benne, csakúgy, mint a hit. A 2000-es budapesti maratonin az én versemmel köszöntötték a futókat, amit a versenyre írtam. A versírás nem a fő profilom, de eddig 35 versemet leközölték és az Amatőr költők antológiája című kötetek közül háromban is jelent meg írásom.

- Ajándékként éli meg az öregkort?

- Igen. Az ember látja a családját, ami örömmel tölti el. Az éjszaka csendje is kielégít. Tudom a varrónk nevét, a fodrászom nevét, és ez örömmel tölt el. Ajándék kell, hogy legyen, főleg, ha a családban élhetjük meg.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap Online