Hagyj egy hitelkártyát a bérelt autód műszerfalán a Halál Völgyében és megolvad. A frissen bontott jéghideg üdítőd 11 perc alatt karamellizált levessé változik. Ezt eddig is tudtuk. A mobiltelefon, ha kint hagyod, olyan lesz, mint egy tüzes vas a kemencéből. Persze ez nem számít, mert a mobilok itt úgysem működnek. További ok az aggodalomra: azok a homokviharok, amiket a trópusi erősségű szelek indítanak.

Amikor a Nemzeti Park Szolgálat hivatalosan bejegyzi a napi csúcshőmérsékletet, azt az árnyékban mérik. Hétfőn ez 123 Fahrenheit (50.5 C) fok volt. Ilyen időben szinte természetes, hogy 85 futó gyűlt össze a Badwater nevű kiszáradt tónál, 280 lábbal (85 méterrel) a tengerszint alatt, azon a helyen, amely gyakran a nyugati félteke legmelegebb pontja, hogy elinduljanak a Badwater Ultramaraton versenyen. A rendező, Chris Kostman úgy írja le a versenyt, mint a "legkeményebb és legextrémebb verseny a földön". A verseny 135 mérföldes (217 km) és Bardatertől az alsó 48 állam legmagasabb hegyének, a Mount Whitney lábáig fut. A futóknak három hegyvonulaton kell átkelnie, amelyeknek a teljes szintemelkedése 17 400 láb (5700 méter). Az annyi, mint egy három mérföld magas lépcsősor.

Kívülről a versenyzők úgy néznek ki, mint a normál emberek. És bár van köztük vékony, nulla-százalékos-testzsír-kinézetű maraton futó, van egy pár enyhén gömbölyödő versenyző is. Mark Macy, a verseny egyik veteránja szerint a versenyzőkben szükségszerűen van valami megszállottság és többen maguk sem biztos, hogy értik miért vannak itt. "Vannak, akik azt mondják, hogy mi ultrások egy hajszálnyira vagyunk a kábítószerfüggőktől vagy az alkoholistáktól. És ezt én is így vélem"- mondta Macy, aki civilben ügyvéd.

Van, aki trikó nélkül jön a rajthoz, van aki sugárzásvédő szerelésben érkezik. Van, aki a cipőjét ragasztószalaggal tekeri át, ezzel is egy lekoptatható védőréteget képezve, mert az ilyen időjárás égeti a futók lábát. Egy közepesen átsütött steak 135 fokon (57 Celsius) sül. Hullámokban rajtolnak, reggel 6-kor, 8-kor és 10-kor, úgy, hogy a legjobbak a későbbi csoportban vannak. Reggel nyolckor a nap még könyörületes és a Fekete-hegyek mögött bújkál, de a völgy sókristályai már ragyognak a hőségtől és ez tompa, lüktető pánikkal tölti el a testet. Anthony "Woofie" Humpage, aki ultrafutókat edz és tagja a verseny orvoscsapatának, vallja, hogy az izzadás létfontosságú. "Úgy kell kinézned, mint egy izzadt disznó"- mondja Humpage. Ennek érdekében több versenyző is szaunában felszerelt futógépen edz. "A piszkos kis trükkje ennek a versenynek, hogy a gyaloglók jobban teljesítenek, mint néhány futó. Ha úgy kezeled ezt a versenyt mint egy maratont, pórul jársz. Mert a Badwater 5 maraton plusz 3 mérföld (5 km)."- folytatja Humpage.

Azt képzelnénk, hogy ez az őrült fiatalok sportja, de nem. Ez az őrült idősebbek versenye. Az átlag életkor 46 és fél év (14 országból érkeztek versenyzők. 47-en az Egyesült Államokból, melyet Németország követ 12 indulóval. Összesen 68 férfi és 17 nő áll rajthoz.). Tavaly az Angliából érkezett Jack Denness lett az első 70 év fölötti, aki befejezte a versenyt. Amikor megkérdezték, hogy mi a legnagyobb erénye a versenynek, Denness azt mondta: "színtiszta esztelenség.".

Pár perccel a rajt előtt, John Radich edző azt mondta, hogy "ezt a versenyt nem érdekli mennyire keményen edzettél, milyen messze tudsz futni vagy, hogy ki vagy." Radich ötszörös teljesítő. "Ez a verseny megváltoztat. Próbára tesz testileg, érzelmileg és lelkileg. Úgy gondolj erre a versenyre, mint egy nőre. Tisztelni akarod. Nem lehetsz túlzottan magabiztos. De nem is lehetsz nyuszi." Egyszer, miután romlott húst evett, Radich 70 mérföldön át futott (113 km) gyomorpanaszokkal. (Állj meg egy pillanatra és gondolj bele: elfutsz Washingtonból Philadelphiába hasmenéssel...)

Ez normális?
Christopher Rampacek, egy houston-i személyi edző és életstílus menedzser azóta fut igazán hosszúkat, amióta 10 éve csípőprotézist kapott és az orvosa azt mondta neki, hogy soha többé nem fog tudni futni. Ez 50 maratonnal ezelőtt volt. A mostani a 4. Badwater-e. Még élénken emlékszik, hogy tavaly hogyan hallucinált a hegyi szakaszon. Mit látott? "Egy úszómedencét," - mondja. "ja, és persze állatok szurkoltak nekem." Neil Kapoor az első Badwater-én indult. A 38 éves angol jogász Enfieldből, nemrég mókából elfutott Londonból Párizsba hátizsákkal. "Ennél csak melegebb lesz" - mondta Kapoor - "Király. Ezért jöttünk elvégre."

Kostman visszaszámol a rajtig: 5, 4, 3, 2, 1. A legtöbb versenyző kocogni kezd, de van, aki csak gyalogol. Az első ellenőrző állomás 17 mérföldnél van (27 km) a Furnace Creek-i fogadóban. Ahogy a versenyzők haladnak, szép lassan szakadozik a mezőny és távolról úgy néz ki, mint a francia idegenlégió egyik menekülő egysége, vagy mintha arab sejkek lennének, akiknek a feje shield-es sapkába, törölközőbe vagy kendőbe van tekerve. Páran kesztyűt is húznak. Mindegyikük kezében kulacs. A fehér csíkon próbálnak futni, mert az világos és hűvösebb, és az aszfaltról felszálló forróság (145 Farenheit, 63 Celsius) képes megégetni a szabadon hagyott vádlit. 10:30 körül a hőmérséklet beáll 117 fokra (47 Celsius).

A Badwater-ről kialakított képben, melyet a verseny fotói is alátámasztanak, a futók egyedül menetelnek az ellenséges, kopár forróságban a tűző nap alatt. Ez az imázs egész pontos. Kivéve az egyedül része. A futókat a kísérőcsapatuk kényezteti és mérföldenként állnak meg az ellátmánnyal tömött autóikkal. Ugyan a Badwater egy ultramaratoni verseny, ugyanakkor túlélő verseny is. Időnként olyan érzése van az embernek, mintha egyben folyamatos vészhelyzet is lenne. A segítők mérföldenként pattannak ki az autóból, hogy a futókat segítsék. Vízzel locsolják őket és jéggel töltik a fejkendőiket. A futókból folyamatosan csorog valami: izzadtság, víz, jég. Gondolj bele: emberi jégkása. "A mi feladatunk, hogy folyamatosan füllentsünk neki" - mondja Bill Lockton, a verseny egyik veteránja, aki a 45 éves los Angeles-i ügyészt, Xy Weiss-t kíséri. Füllentés alatt Lockton azt érti, hogy "azt mondjuk neki, hogy jól néz ki.". Lockton és csapata folyamatosan követi, hogy Weiss mit fogyaszt. Befelé megy a sótabletta, elektrolitok, antioxidáns, víz és egyebek. Minden alkalommal, amikor Weiss pisil, feljegyzik. Ha egy versenyző nem pisil, az biztos jele a kiszáradásnak, vagy valami rosszabbnak.

Kora délutánra minden versenyző, aki túlélte a napot, áthaladt Furnace Creek-en és a Stovepipe Wells melletti homokdűnék közt fut. A levegő most 120 fokos (49 Celsius). A versenyzők erre gyakran azt mondják, hogy olyan, mint egy hajszárítóban futni. Jó hasonlat, de nem tökéletes. A hőség és a csönd miatt inkább olyan, mintha egy sütőbe szorultak volna. Egy olyan sütőbe, aminek nincs ajtaja.

A texas-i Rampaceknek pihennie kell. Bekúszik a kísérő autójába és segítői jéggel pakolt törölközőket nyomnak a hóna és feneke alá valamint a nyakába és küzdenek, hogy lejjebb szorítsák a testhőmérsékletét. "Bakter, ez most már fáj" - mondja Rampacek. A lába úgy bedagadt, hogy 11-es méretről 14-esre duzzadt. "Jól nyomod, jól nézel ki, tartod az időtervet." A segítőcsapat vezetője, Manuel Casillas csak a dolgát végzi: bíztatja a futót, időnként füllent neki, de közben figyeli minden lehetséges probléma előjelét: érthetetlen beszéd, szédülés, izzadás vagy vizelés hiánya. "Akarsz enni?" "Még csak gondolni se bírok rá." Rettenetesen nehéz feladat sok Badwater indulót evésre bírni. A szervezet az összes vért a végtagokba küldi, hogy le tudjon hűlni és a gyomor fellázad, amikor étel érkezik. Nem ritka az út mentén álló és hányó versenyzőt látni. Ha ez gyakran előfordul valakivel, nagy a baj.

Stovepipe Wellsnél, 42 mérföldnél (66 km) több versenyző is beugrik az úszómedencébe. Viszont nehéz onnan kijönni. Eric Pence, a 40 éves koloradói versenyző csak fekszik és láthatóan elérte a határait, amikor segítői egy csirkefalatot próbálnak belékönyörögni. Amikor végre felkel és felöltözik, beállt izmoktól biceg. Előtte van még a kihívás, a Towness-hágó, egy mászás a tengerszintről 4956 lábra (1501 m) egy olyan úton, amelyen egymást követik az autósokat figyelmeztető táblák, hogy kapcsolják ki a légkondit, mert túlmelegszik az autó. A legtöbb versenyző már sötétben ér a hágóhoz és indul tovább Panamint Springs felé. Ebben van valami kegyes. Éjszaka megváltozik a Badwater. Az eget betöltik a csillagok és a hullócsillagok. A versenyzők fényvisszaverő felszerelésben folytatják. Piros villogókkal és fejlámpával futnak. "Tök jó!" - mondta Macy. - "Hallod a prérifarkasokat vonyítani. Az autók elhúznak. A turisták 100 mérfölddel (161 km) repesztenek. Picit hallucinálsz is. Ez a katasztrófa tökéletes recepje." Macy csak félig viccel. Az orvoscsapat fél a hőgutától és az infarktustól, de legjobban az autóbalesettől tart. A legjobbak már elhúztak. Scott Jurek, a tavalyi győztes még éjfél előtt eléri Panamint Spring-et és befekszik egy jeges vízzel töltött kádba.

Kedd reggelre, a mezőny eleje leereszkedik az Owens völgybe és megkezdik a Mount Whitney mászását, ahol a hőmérséklet 80 fok köré (27 Celsius) zuhan. Jurek idén is győz. Az ideje 25 óra 41 perc. Második helyen Kónya Ákos érkezik 17 perccel mögötte. A női győztes Monica Scholz, egy 39 éves kanadai hölgy. Majd sorban a többiek: még egy tucat futó volt kint a pályán tegnap délután.

És mit nyernek? Egy övcsatot, ha 48 órán belül beérnek. Vagy egy pólót, ha 60 órán belül sikerül.
Ők tudják, miért futják ez a verseny. Mi csak találgathatunk.


Forrás: Washington Post
Fordította: Korányi Balázs