Holnap Márton-nap, amiről a legtöbb embernek minden bizonnyal a liba, a vigasságok és a nagy lakomázások jutnak eszébe. Ausztriában Szent Márton napja környékén mintegy 250 ezer liba harap - utoljára - fűbe, hogy elfogyasztásával is megemlékezzenek a mai Szombathely környékén született szerény IV. századi püspökről.

Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia 18 éves korában apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint 18 éves volt, amikor palástját odaadta egy didergő koldusnak. Nem sokkal később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett, majd 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották.

A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Úgy tudni, meggyőző és hiteles püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni a jótékonysággal. Időszámításunk után 397-ben hunyt el.

Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték.

Ausztriában csak Karintia tartományban 44 templomot szenteltek Szent Mártonnak: november 11-e körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá máig, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.

A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Márton-napra mindenütt liba dukál, s egyre több étterem rendez ilyenkor egész liba-heteket. Ausztriában a legtöbb liba a mezőn legelészhet, és vágási súlyát 28 hét alatt éri el, míg francia és kelet-európai társaikat kukoricával tömik hízottra. A konyhában aztán kiderül a különbség, mert a hízott liba zsírja kiolvad, és jóval kevesebb hús marad. Ám a hízlalási módszertől függetlenül a liba kalóriabomba marad. Ez lehet az oka, hogy az osztrákok éves átlagban fejenként 20 dekagramm libahúst esznek csupán, azt is főleg Márton-napkor, amikor az ünnep jó ürügyet kínál erre, s az orvosok is engedékenyebbek, azt hangsúlyozva, hogy egyetlen ropogósra sütött libacombtól még senki nem hízott el...

Forrás: MTI