2011. augusztus 25. csütörtök - Lajos, Patrícia

2300-AN SPORTOLTAK A RAKPARTON 2008/05/31

2300-an gyűltek össze a Pesti Alsó Rakparton a napsütéses május 31-én, hogy részt vegyenek az 5. Generali Duna-parti Futógálán. Az esemény a futás és a görkori szerelmeseit várta, hiszen 5 és 10 kilométeres futószámokban, illetve 9,5 kilométeres görkorcsolya futamon lehetett indulni. Sokan életük első 5, vagy 10 kilométerét teljesítették a rakpart aszfaltján.
A nap programja Nagy "Gizmo" Attila és csapatának kerékpáros freestyle-show-jával indult: a három fiú lélegzetelállító mutatványokat hajtott végre biciklijével. Ezt követte a rövid bemelegítés, majd az 5 kilométeres futótáv indulóinak rajtja következett 16 órakor. A távot a férfiaknál Szekeres Attila teljesítette leggyorsabban, mindössze 15:29 perc alatt. A hölgyeknél Bakonyi Fruzsina győzött, 18:46-os idővel.
A 10 kilométeres táv mezőnye 17 óra 15 perckor startolt el. Az 1200 főt számláló tömeg két perc alatt hömpölygött át a rajtkapun, majd a Duna partján, Budapest nevezetességei mellett elhaladva teljesítették a távot. A férfiaknál Soltész Roland szakította át a célszalagot, mindössze 33:03 percre volt szüksége a tízes teljesítéséhez. A hölgyeknél Szederkényi-Takács Andrea diadalmaskodott.
A nap zárószáma, a 9,5 kilométeres görkori-futam 19 órakor startolt el: 300 görkorcsolyás vette birtokba a rakpart aszfaltját. Közülük Ipach Robin 15:13 perc alatt száguldott be a célba, a nőknél Kiss Jenni nyert egy másodperccel lemaradva a férfi győztes mögött.

Az esemény összes résztvevője egyedi emblémázott pólót kapott, a napot pedig a támogatók ajándékainak kisorsolása zárta.

Eredmények
5 km
Férfiak

1. Szekeres Attila (Budapest) 15:29
2. Nagy György (Budapest) 15:31
3. Egri Balázs (Budapest) 15:44
4. Honti Attila (Szolnok) 15:58
5. Dani Áron (Budapest) 16:24
6. Czabán Máté (Budapest) 16:38

Nők
1. Bakonyi Fruzsina (Budapest) 18:46
2. Papp Ildikó (Salgótarján)  19:14
3. Szabó Tímea (Budapest)19:29
4. Khell Róza (Vasas-Humansoft)19:46
5. Torma Anett (Honvéd SE) 20:19
6. Kurucz Krisztina (Vasas-Humansoft) 20:32

10 km
1. Soltész Roland (Vasas-Humansoft) 33:03
2. Mossissa Feyissa (Atomsport, etióp) 34:17
3. Kindl Gábor (Budapest) 34:52
4. Pulszky Lajos Zoltán (Budapest) 34:56
5. Varga József (Misi SC) 35:15
6. Juhász Péter (Oxygen Wellness) 36:40

Nők
1. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas-Humansoft) 37:56
2. Kiss Melinda (VEDAC) 39:04
3. Mizsér Fruzsina (Vasas-Humansoft) 40:17
4. Nagy Nikolett (OTP Futókör) 44:03
5. Fehértói Zoltánné Vali (Margitszigeti AC) 44:59
6. Bedő Imola (Normafa Futókör) 45:09

Görkori futam 9,5 km
Férfiak
1. Ipach Robin (Tata) 15:13
2. Szöllősi Szabolcs (Jászberény) 15:13
3. Frondelius Raimo (Kori 2000) 15:15
4. Rasmussen Nikolaj (Budapest) 15:15
5. Fiala Zsolt (Budapest) 15:15
6. Frecska Péter (Vértesszőlős) 16:20

Nők
1. Kis Jenni (Tatabánya) 15:14
2. Lugosi Zsuzsanna (Tatabánya) 15:14
3. Szöllősi Boglárka (Jászberény)16:21
4. Pataki Boglárka (Jászberény) 17:06
5. Vajda Nikolett (Budapest) 17:43
6. Fekete Szeréna (Napraforgó Futóklub)19:32

NŐAKADÉMIA - A KIFOGÁSOK IDEJE LEJÁRT! 2008/05/30

2 nap, 14 előadás, 14 előadó.
Elmélet és szlogenek helyett testre szabott megoldások és praktikus tanácsok, június 7-én és 8-án Budapesten.
 

Táplálkozás, arctorna, menstruációs torna, állapotfelmérés, sport, kozmetológiai kezelések és a szex is a tantárgyak között szerepel. 
Haj, smink és styling. Nem csak általában, hanem személyre szabottan.

Mit kövessünk, hogy minket kövessenek? Sikertörténetek, elsőként Sütő Enikőtől. 

Életmód-váltó hétvégénk oktatói azt remélik, vasárnap mindenki úgy áll fel a "padból", már tudja, hogy kezdje újra a hétköznapokat. Hasonló kétségekkel, problémákkal, kérdésekkel bajlódó nők találkozhatnak egymással és szakemberekkel. Ez a tanulás kikapcsolódás és szórakozás. A kor nem számít, csak az elszántság. Kérdezni az órákon nem szabad, hanem kötelező! Mert a kifogások ideje lejárt!  

Bővebb információ: www.noakademia.hu

E-mail: info@noakademia.hu
Telefon: 30/277-77-10

NYERTESEK A FLORA NŐI FUTÓNAPON ÉS A NATIVA FITTNAPON 2008/05/30

A 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon a következő résztvevők nyertek az ajándéksorsoláson:

Algida ajándékcsomagot nyertek
Csizmadia Gabriella
Domján Dóra
Erényi Kinga
Forró Andrea
Jankovich Éva
Kőszegvári Rita
Lamosné Muhari Gabriella
Lipták Éva
Nagy Marianna
Németh Erzsébet
Nyúl Tímea
Rövid Nikolett
Rövid Szilvia
Szabó Evelin Dorina
Tapodi Nóra
Béres ajándékcsomagot nyertek
Belókné Zeluska Klára
Gál Zsófia
Péntek Márta
Sipos Ilona
Treszkai Aliz
Családi Lap előfizetést nyertek
Makai Viktória
Oláh Ervinné
Juventus ajándékcsomagot nyertek
Asztai Edit
Bottlik Éva
Kissné Anna Ildikó
Molnár Mária
Kalifa ajándékcsomagot nyertek
Asztai Ildikó
Ballay Mária
Dominics Linda
Kanabé Emese
Tetézi Györgyi
Töres Lászlóné
Knorr ajándékcsomagot nyertek
Borókné Tóth Edit
Hulik Csaba
Jurcsó Melinda
Kerepesi Nikolett
Seregi Nikoletta
Volcz Katalin
Rauch ajándékcsomagot nyertek
Bánfalvi Barbara
Handa Éva
Szűcsborus Melinda
Tischler Tamara

A 2. Nativa Fittnapon pedig a következő nyerteseket sorsoltuk ki:

WELLNESS HÉTVÉGÉT nyertek
Kardon Eszter
Élő Dóra 
Dodog Renáta
Rauch ajándékcsomagot nyertek
Antal Gabriella
Csukáné Tarnói Katalin
Porumb Katalin
Illés Katalin
Radio1 ajándékcsomagot nyertek
Benked Bernadett
Kovács Zsuzsa
Márványi Anna
Wellness Magazin előfizetést nyertek
Élő Dóra 
Hati Zsuzsanna
WellnessCafe ajándékcsomagot nyertek
Biró Tímea
Fodor Edit Erzsébet
Jancsa Katalin
Knódel Judit
Lakatos Zsuzsa
Pálinkás Csilla

Minden nyertesnek gratulálunk, levélben értesítjük őket nyereményükről!

ÚSSZ EGYET A DESEDA-TÓBAN! 2008/05/30

Mi is lehet annál jobb, mint egy forró nyári napon megmártózni a Deseda-tó hűs habjaiban. Június 22-én itt a lehetőség, hogy a Coca-Cola Testébresztő Nyári Sportfesztivál keretében ússz egyet ebben a csodálatos tóban, az év első nyílt vízi úszásán!

Teljesítsd az 1,5 vagy a 3 kilométeres tóúszást! 11 órától 14 óráig folyamatosan csobbanhatsz a tó hűs vizében. Ne hagyd ki ezt a remek élményt! A tó gyönyörű, a hangulat remeknek ígérkezik! Hozd el egész családodat!

Versenykiírás >>>

VÍZ, VÍZ, VÍZ 2008/05/30

Jelentkezzen, aki nem unja még azt a mondatot, hogy igyál minden nap min. 2 l vizet. A legtöbben mégis inkább csak felhördelnek a gondolatra, és nem is tudják pontosan, hogy miért is van erre szükség. Akarod tudni? Segítsünk, hogy könnyen menjen?

Víz, víz, víz

"Megiszom én azt a 2 litert, igaz, hogy kólát, kávét, gyümölcslevet, szénsavas ásványvizet töltök a pohárba, de hát jó az, nem?" Hát bizony nem! Hogy miért kell éppen vizet inni, és miért ilyen sokat, íme a magyarázat:

1. fogyás
A víz a fogyás egyik legjobb eszköze, már csak azért is, mert általában magas kalóriatartalmú innivalók helyett fogod inni. Ráadásul az étvágyat is csökkenti, arról nem is beszélve, hogy rá fogsz jönni: sokszor, amikor azt gondoltad, éhes vagy, az valójában szomjúság volt.

2. Egészséges keringés
A megfelelő hidratálás csökkenti a szívrohamok kockázatát. Erre már orvosi kutatások is születtek: már napi 5 pohár víz bevitele akár 40 %-kal is több védelmet adhat!

3. Energia
A dehidratáltságtól fáradtnak érzed magad, nő a reakcióidőd, szédülni kezdesz, megfájdulhat a fejed. És vésd jól az eszedbe: amikor szomjas vagy, már kevés a víz a szervezetedben.

4. Felejtsd el a fejfájást!
Mivel a fejfájást sokszor a dehidratáltság okozza, elég könnyen megszabadulhatsz tőle - csak igyál!

5. Egészséges bőr
A sok víz fogyasztása a méregtelenítés egyik legjobb módja: így tehát a sok víz fogyasztása ragyogóvá, egészségessé teszi az arcbőrt - akár egy hét alatt is.

6. Jó emésztés
Az emésztési folyamatokhoz sok folyadékra van szükség. A víz általában segít mérsékelni a gyomorsav problémákat. A székrekedés oka is sokszor a kevés bevitt folyadék, plusz víz és sok rost ezt is megoldhatja.

7. Tisztítás
A sok víz segít a szervezetből a méreganyagokat eltávolítani.

8. Kisebb esély a rákra
A megfelelő mennyiség víz kb 45%-kal csökkentheti az emésztőszervrendszerben kialakult rákbetegségek kockázatát.

9. Jobb sportteljesítmény
Ha mozogsz valamit, különösen nyáron, nagyon nagy szükséged van a plusz folyadékra!

Mennyi vízre van szükséged?
Az emberi szervezet nem csak vizelettel és izzadással, hanem a kilélegzéssel és egyéb kipárolgással is veszít vizet. Ezt a mennyiséget pedig pótolni kell. Egy egészséges felnőtt, normál életvitellel kb. 1,5 l folyadékot ürít vizelettel naponta. Ehhez hozzáadhatsz kb. 1 l-t a többi folyadékveszteséghez.
Az étellel bevitt folyadék mennyisége is sokszor több, mint gondolnád, így ha napi 2 l vizet iszol, valószínűleg kellően hidratálod a szervezetedet. Persze nagy melegben, ha sportolsz, szaunázol, ezt az adagot meg kell emelned.

Védd a környezetet is!
A legjobb folyadékpótlási módozat a szénsavmentes víz, ásványvíz. Bár a hivatalos jelentések szerint Magyarországon jó minőségű a csapvíz, sokan mégis idegenkednek fogyasztásától. És arra gondoltál már, hogy a napi vízadagod mennyi üres műanyag palackot eredményez? Ha vigyáznál környezetedre is, akkor szűrheted a csapvizet, használhatsz vízszűrős kancsót vagy ballonos ásványvizet - és máris sokat tettél. Amikor pedig végképp nem kerülhető el a PET palack használata, ne feledd a szelektív hulladékgyűjtőket!

Forrás: Nő vagyok

FUSS FÉLMARATONT MINDEN ÉVSZAKBAN! 2008/05/30

LÉGY TE IS FÉLMARATON MÁNIÁS!

FÉLMARATON MÁNIA, azaz 4 évszak – 4 félmaraton

A félmaraton a „legyőzhető távolság”. Teljesítéséhez már heti 20-25 km lefutása is elég lehet. A félmaraton egy szerethető távolság is. Elég hosszú, hogy nagyon büszkék lehessünk a célbaérésre, de nem annyira hosszú, hogy ne látszódjon a vége.

Ha szereted a félmaratont, ha rendszeresen futsz, csatlakozz a BSI új akciójához!

 

Fuss Félmaratont minden évszakban 1 vagy 2 év alatt!

  Esemény 2008. 2009. (terv)
Tavasz  Volvo Hegyvidék Félmaraton
Budapest, Normafa
április 27.    április 26.
Nyár     E.ON Délibáb Félmaraton    Hortobágy – puszta július 5.   július 4.

Ősz  
NIKE Budapest Félmaraton Budapest, Belváros szeptember 7.   szeptember 6.
Tél  Balaton Félmaraton
Siófok – Aranypart
november 15-16.    november 14-15.

Légy Aranyfokozatú FélmaratonMániás, azaz teljesítsd 2008-ban mind a 4 eseményünket.
Sok dolog (sérülés, családi ünnep, munkahelyi gondok) közbejöhet idén, ezért futhatsz 2 év alatt is (2008-ban és 2009-ben) a 4 évszakban.

Légy Ezüstfokozatú FélmaratonMániás és teljesítsd a 4 versenyünket 2 év alatt.
Minden teljesítő FélmaratonMániás ajándékot kap emlékül. A futanet.hu oldalunkra felkerülnek a teljesítők a 4 félmaraton közös eredménylistájára. Az 5 évenkénti kategóriák 1-3. helyezettjei, és kategóriánként további 2 kisorsolt futó ingyen indulhat a következő év tavaszi vagy nyári eseményén.

A 4 verseny közös eredménylistája újabb célokat jelenthet. Kitűzhetsz akár 6, 7 vagy 8 órán belüli teljesítést is. A teljesítést egy FélmaratonMánia füzetben mindenki maga vezeti. A füzet áprilistól beszerezhető a BSI-ben, illetve a versenyeken.

Az akció részletes kiírása a www.futanet.hu honlapunkon található.

Fuss Félmaratont minden évszakban! Fuss az ország csodálatos helyszínein! Csatlakozz a BSI FélmaratonMánia sorozatához!

ZÁRVA TART A NEVEZÉSI IRODA! 2008/05/30

Kedves Futók!

Ma, azaz május 30-án, pénteken zárva tart a BSI nevezési irodája! Az 5. Generali Duna-parti Futógála rajtcsomagjait szombaton a rendezvény helyszínén tudjátok felvenni!

Megértéseteket köszönjük!

NEM LEHET ELÉG KORÁN KEZDENI A FUTÁST! 2008/05/30

Babamaratont futottak a Kolping Hotel Bori Babatornájának résztvevői.

Május 28-án délután 5 órakor a lelkes szurkolótábor felállt a saját maguk által készített mezben a frissen felfestett pálya célvonalánál és hangos kiabálással bíztatta a babamaraton apró résztvevőit. A versenyszellem még a legkisebbeket is magával ragadta, és a 28 baba kivétel nélkül mind teljesítette a 42 méteres távot. A célba érkezés után a tábor vezetőjétől, Katona Boritól a picik átvehették életük első oklevelét.

Forrás: Turizmus Online
VESZÉLYBEN RADCLIFFE OLIMPIAI SZEREPLÉSE 2008/05/30

A maratoni világcsúcstartó Paula Radcliffe combizomszakadást szenvedett, de cáfolta azokat a feltevéseket, miszerint emiatt kihagyhatja a pekingi olimpiát.A brit versenyzőnőnél a szerdai MRI-vizsgálatok után diagnosztizálták a fáradásos sérülést. Annak ellenére, hogy a hír hatalmas riadalomként hatott a britekre, Radcliffe úgy fogalmazott: 90 és 100 %-ban biztos, hogy jó lesz az állapota augusztusra. "Nem futhatok, amíg fájdalmam van, és nem indulhatok, ha nem vagyok versenyképes, de próbálok pozitív maradni" - nyilatkozta Radcliffe, aki két hét múlva tervezi újrakezdeni a futóedzéseket, addig úszással és konditeremben végzett erősítéssel próbálja formában tartani magát.

Szakértők szerint azonban egy ilyen sérüléssel 6-8 hétig kellene pihennie. Radcliffe csapattársa, Liz Yelling szerint ha Paula versenyképesnek érzi magát, engedni kellene versenyezni, de ebben az állapoban már az is óriási eredmény lenne, ha Paula akár csak egy bronzérmet is képes lenne hazahozni Pekingből.

Szakértők eddig Radcliffe-et tartották az olimpiai maratoni verseny legfőbb esélyesének. A világcsúcstartó korábban 5 000 és 10 000 méteren versenyzett, 2002-ben váltott maratoni futásra. Azóta hétszer győzött ezen a távon komoly versenyen: Londonban háromszor, New Yorkban kétszer, Chicagóban egyszer diadalmaskodott, és győzött a 2005-ös helsinki világbajnokságon.

Az év elején is kisebb sérüléssel bajlódott, és többször nyilatkozott arról, hogy asztmája miatt tart a pekingi versenytől, ám a britek kimondva-kimondatlanul aranyat várnak tőle. Radcliffe eddigi legjobb helyezése ötkarikás játékokon egy negyedik hely volt (2000-ben 10 000 méteren). 2004-ben, Athénben a 10 000 méteres versenyt és a maratonit is feladta.Ha Radcliffe mégsem lesz képes rajthoz állni augusztus 17-én Pekingben, akkor a brit női maratonfutó csapatban az eddigi tartalék, a skót Hayley Haining lép majd előre, és képviselheti hazáját, Liz Yelling és Mara Yamauchi mellett.

Forrás: Online Edzésnapló

KÉT NAPIG HALLGATTÁK KI A DOPPINGOLÓ ATLÉTÁT 2008/05/30
Justin Gatlin azzal érvelt, hogy gyerekkori betegségére szedett gyógyszert.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) június 6-án, azaz jövő pénteken hirdeti ki ítéletét Justin Gatlinnek, a férfi 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokának ügyében. A CAS két napig hallgatta meg az amerikai vágtázót New Yorkban, a kihallgatás csütörtökön ért véget.

A 25 éves Gatlint - visszaesőként - januárban négy évre, 2010. május 24-ig tiltotta el egy háromtagú bizottság, melynek határozatát februárban támadta meg az atléta. A fellebbezés célja, hogy a büntetést az első doppingvétségeknél szokásos két évre csökkentsék, 2001-es első lebukása után ugyanis bebizonyosodott, hogy a tiltott anyag egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyerekkora óta húzódó betegsége miatt szedett.

A 2006-ban ismét vétkező Gatlin reménykedik abban, hogy egy számára pozitív ítélet után részt vehet a június végi-július eleji amerikai olimpiai válogatón.

Forrás: Index

FRISSÍTŐÁLLOMÁSOK AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN 2008/05/29

Kedves Futók!

A szombati várható nagy meleg miatt több megerősített frissítőállomást állítunk fel az 5. Generali Duna-parti Futógála távjainak útvonalán.

Hogy hol lesznek a frissítőállomások?

  • 5 km távon 
    • 1,4 km: zuhanykapu (Margit-híd)
    • 2,5 km: víz (fordítónál)
    • 3,6 km: víz + zuhanykapu (Margit-híd)
  • 10 km távon
    • 1,4 km: zuhanykapu (Margit-híd)
    • 3,1 km: víz, gatorade, szőlőcukor (Lánchíd)
    • 5 km: víz (fordítónál)
    • 6,9 km: víz, gatorade, szőlőcukor (Lánchíd)
    • 8,6 km: víz + zuhanykapu (Margit-híd)
  • görkori távon
    • 3,1 km: víz (Lánchíd)
    • 5,9 km: víz (Lánchíd

Találkozzunk szombaton!

FORGALOMKORLÁTOZÁS AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN 2008/05/29

Kedves Futók!

Május 31-én, szombaton az 5. Generali Duna-parti Futógála miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani a Pesti Alsó Rakparton.

12.00 óra és várhatóan 21.30 között:          Dráva utcai lehajtó és Margit híd dél között

15.00 óra és várhatóan 20.00 között:          teljes hosszában

JÁRTÁL MÁR AZ ORSZÁG TETEJÉN? 2008/05/29

Győzd le az 1014 méter magas Kékest! Hogy hogyan? Fuss fel rá, és érintsd meg a csúcsot jelképező piros-fehér-zöld követ!

Ha sikeresen túl vagy a 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton egyéniben vagy váltóban való teljesítésén, itt az ideje, hogy új célt tűzz ki magad elé!

Már megtapasztaltad, hogy milyen érzés hegyen futni, kereshetsz egy újabb kihívást. A Budai-hegység emelkedőit gyakran váltották fel lankák, és a szintkülönbség "csak" 316 méter volt.
A táv a 11. Gatorade Kékes Csúcsfutáson 11,6 km, viszont 671 métert kell felfelé kaptatnod a mátrafüredi starttól, hogy elérd a célt, a csúcsot - itt ne számíts lejtőkre!

Egyedülálló élmény vár rád június 14-én. Várunk Mátrafüreden a startnál, hogy aztán találkozzunk fent a célban, a csúcson! És hogy nem mindennapi teljesítményedet kellőképp elismerjük, egyedi, az esemény logójával ellátott érmet akasztunk a nyakadba!

Ugye Te is ott leszel a rajtnál június 14-én?

Versenykiírás >>>

 

FUSS VELÜNK A PEKINGI OLIMPIÁRA! 2008/05/29

Az adidas vendégeként 2008-ban te is részt vehetsz az Olimpián!

Hamarosan vége az olimpiai akciónak! Itt az utolsó esély, hogy megnyerd az utat Pekingbe!

Ha indulsz az 5. Generali Duna-parti Futógálán, vagy a 15. K&H olimpiai maraton váltón, még van sanszod nyerni! Vagy vásárolj ugyanezen időszakban a Spuri futóboltban bármilyen adidas terméket, és máris részt vehetsz a sorsoláson, melyen az adidas jóvoltából kisorsolunk egy egyhetes, kétszemélyes utat a pekingi olimpiai játékokra.

Hogyan vehetsz részt a játékban? Kattints ide, és megtudod!

HOLNAP ZÁRVA TART A BSI NEVEZÉSI IRODÁJA! 2008/05/29

Kedves Futók!

Holnap, azaz május 30-án, pénteken zárva tart a BSI nevezési irodája! Az 5. Generali Duna-parti Futógála rajtcsomagjait ma, vagy szombaton a rendezvény helyszínén tudjátok felvenni!

Megértéseteket köszönjük!

NÉZD MEG A 2. NATIVA FITTNAP KISFILMJÉT! 2008/05/29

Elevenítsd fel a múlt szombatin fantasztikus 2. Nativa Fittnapot - nézd meg az eseményről készített kisfilmet! Keresd meg magad, barátaid a képsorokon!

Jó szórakozást!

Kisfilm >>>

JELENLEG 158 MAGYAR INDULHAT PEKINGBEN 2008/05/29

Az elmúlt héten tovább bővült a magyar olimpiai csapat, így a jelenlegi helyzet szerint 158 versenyzőt lehet nevezni a pekingi játékokra.

Az MTI az alábbi összeállításában összegyűjtötte - a Magyar Olimpiai Bizottság listáját alapul véve - az eddig kvótát szerzett sportolókat. A sportágak mögött zárójelben a jelenleg indítható versenyzők száma szerepel. 
A lista:
asztalitenisz (4):

Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra, Jakab János
atlétika (17):
"A" szintesek (8):

Kővágó Zoltán (diszkosz), Máté Gábor (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Zsivoczky Attila (tízpróba), Kálovics Anikó (maraton), Rakonczai Beáta (maraton), Teveli Petra (maraton), Orbán Éva (kalapácsvetés)
"B" szintesek (10):
    Kiss Dániel (110 m gát), Czukor Zoltán (50 km gyaloglás), Kürthy Lajos (súlylökés), Olteán Csongor (gerelyhajítás), Divós Katalin (kalapácsvetés), Molnár Krisztina (rúdugrás), Kálovics Anikó (10 ezer m), Vári Edit (100 m gát), Petráhn Barbara (400 m), Győrffy Dóra (magas), Füsti Edina (20 km gyaloglás)
birkózás (9):
    Módos Péter (kötöttfogású 55 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogású 66 kg), Bácsi Péter (kötöttfogású 74 kg), Fodor Zoltán (kötöttfogású 84 kg), Virág Lajos (kötöttfogású, 96 kg), Deák Bárdos Mihály (kötöttfogású 120 kg), Hatos Gábor (szabadfogású 74 kg), Kiss Gergely (szabadfogású 96 kg), Aubéli Ottó (szabadfogású 120 kg)
cselgáncs (6):
    Ungvári Miklós (66 kg), Hadfi Dániel (100 kg), Bor Barna (+100 kg), Csernoviczki Éva (48 kg), Baczkó Bernadett (57 kg), Mészáros Anett (70 kg)
evezés (2):
    Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpár)
kajak-kenu (18):
nem névre szólnak a kvóták, hét férfi és hat női kajakos, továbbá öt kenus képviselheti a magyar színeket Pekingben
kerékpár (3):
    Bodrogi László (országúti mezőnyverseny és időfutam), Kusztor Péter (országúti mezőnyverseny), Parti András (hegyikerékpár)
kézilabda (14):
női válogatott
műugrás (2):
Barta Nóra (3 m), Kormos Villő (3 m)
ökölvívás (5):
    Bedák Pál (48 kg), Kalucza Norbert (51 kg), Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg), Szellő Imre (81 kg)
öttusa (3):
    Horváth Viktor, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Németh Róbert rendelkezik kvótával, közülük ketten indulhatnak Pekingben.
A nőknél Vörös Zsuzsanna szerzett kvótát.
sportlövészet (5):
    Sidi Péter (puskaszámok), Gerebics Roland (dupla trap), Tóth Anita (puskaszámok), Csonka Zsófia (pisztolyszámok), Igaly Diána (skeet)
súlyemelés (1):
egy férfi versenyző 
tenisz (1):
    Szávay Ágnes - nem hivatalos számítás szerint biztos kvótás
torna (2):
    Gál Róbert (egyéni összetett), Böczögő Dorina (egyéni összetett)
úszás (25):
"A" szintesek (13):
    Bodor Richárd (100 m mell), Cseh László (100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Gyurta Dániel (200 m mell), Kerékjártó Tamás (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Kis Gergő (1500 m gyors, 400 m vegyes), Boulsevicz Beatrix (200 m pillangó), Hosszú Katinka (200 és 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (400 m vegyes, 200 m pillangó), Kovács Emese (200 m pillangó), Mutina Ágnes (200 m gyors), Szepesi Nikolett (100 és 200 m hát), Verrasztó Evelyn (200 m hát, 200 m vegyes)
"B" szintesek (12):
    Balog Gábor (100 m hát), Bodor Richárd (200 m mell), Cseh László (200 és 400 m gyors, 100 m pillangó), Gercsák Balázs (200 és 400 m gyors, 200 m pillangó), Gyurta Dániel (100 m mell), Hős Péter (100 m pillangó), Kis Gergő (400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Makány Balázs (50, 100 és 200 m gyors), Molnár Ákos (100 és 200 m mell), Nagy Péter (200 m hát), Rudolf Roland (200 m hát), Takács Krisztián (50 és 100 m gyors), Verrasztó Dávid (400 és 1500 m gyors), Bor Katalin (200 m mell), Dara Eszter (100 m pillangó), Kovács Ágnes (100 m mell), Kovács Emese (100 m pillangó), Mutina Ágnes (100 m gyors), Nagy Réka (200, 400 és 800 m gyors), Szeder Fanni (400 m gyors), Tompa Orsolya (100 és 200 m gyors), Verrasztó Evelyn (50, 100, 200, 400 és 800 m gyors)
vitorlázás (3):
    Berecz Zsombor (Laser), Gádorfalvi Áron (szörf), Detre Diána (szörf)
vívás (12):
    férfi párbajtőr- (3) női tőr- (3) és férfi kardcsapat (3), Szász Emese, Mincza-Nébald Ildikó (mindkettő párbajtőr), Nagy Orsolya (kard) 
vízilabda (26):
férfi (13) és női (13) válogatott

Forrás: TeleSport

MÉG 2 NAPIG TART AZ INGYENES NEVEZÉSI AKCIÓ 2008/05/29
Nevezz ingyen az első 10 órás mountain bike váltóversenyre, a Tour DeSedára! Május 31-ig egyesületed első csapatával 0 forintért nevezhetsz a www.kerekparinfo.hu honlapon vagy a Vuelta-BSI nevezési irodában (Budapest, Váci út 152.).
 
Június 21-én, a Coca-Cola Testébresztő Nyári Sportfesztivál első napján, a Kaposvár melletti Deseda-tó partján állhatsz rajthoz barátaiddal egy csapatban. Keress még három lelkes bringást, és nevezz még ezen a héten! Június 21-én, szombaton délelőtt, fél 11-kor indul a verseny, és este fél 9-ig kezdhetitek meg az utolsó kört. Egy kör 5 km hosszú, és az útvonal részben a Deseda-tó közvetlen közelében, a parton halad.
 
Amíg a többiek tekernek, te akár fürödhetsz is a tóban a vagy lábat lógathatsz a strandon. A sportos hétvége megkoronázásaként vasárnap állj rajthoz a triatlonversenyen is!

Bővebb információért kattints ide!

AUSZTRIÁBAN IS GYŐZÖTT BÉRCES EDIT 2008/05/29

Negyedszer rendezték meg az ausztriai Vogauban a 12 órás jótékonysági futóversenyt, ahol a Zalatriatlon-Unix ultramaratonistája, Bérces Edit újabb figyelemreméltó sikert könyvelhetett el.

Bérces Edit nem is oly rég a 24 órás országos bajnokságon bizonyított, hiszen Sárváron magyar bajnoki címet szerzett. E futás fáradalmával a lábaiban állt rajthoz az ausztriai viadalon, ahol 112,204 kilométeres teljesítménnyel győzött. Az egerszegi futó ezt a győzelmét nagyanyja emlékének dedikálta, aki az idén lett volna 95 éves. A verseny rendezői egyébként a viadal bevételével a helyi, stíriai gyermekrák-alapítványt támogatták.

A végeredmény: 1. Bérces Edit 112.204 km, 2. Gabriele Donner (osztrák) 102.158, 3. Mauerhofer Gabriele (osztrák) 98.808.

Forrás: Zalai Hírlap

KÁLOVICS DOBOGÓRA ÁLL LONDONBAN 2008/05/28
Futónőnk, Kálovics Anikó Londonban a harmadik helyen végzett a hétfőn megrendezett 10 kilométeres versenyen.

A szakadó eső ellenére több mint 6000 futó tesztelte a 2012-es olimpiai maraton pályát. Az indulók közt volt az idei London Maraton győztese, Mikitenko, a brit olimpiai maraton csapat két tagja, Yamauchi és Yelling, illetve Anikó.

Mikitenko a rajttól kemény tempót diktált. Hamar kialakult a három fős élboly, Mikitenko, Yamauchi, Kálovics.A féltávnál a három futónő nagyon együtt volt, idejeik  16:18, 16:19 és 16:26 voltak - innentől kezdve a célig nem is változott a sorrend. Mikitenko magabiztosan nyert.

Anikónak zsinórban ez volt az ötödik versenye. Vasárnap Keszthelyen népszerűsíti az utcai futást, majd pihen egy kicsit.
 
 
  1. Irina Mikitenko GER(32:02)
  2. Mara Yamauchi GBR(32:26)
  3. Aniko Kalovics HUN(32.59)
  4. Liz Yelling GBR(33.14)
  5. Birhan Dagne GBR(33.52)
Anikónak gratulálunk a remek eredményhez!

 

LAPOZGASD A BSI E-KIADVÁNYAIT! 2008/05/28

A BSI idei összes nyomtatott kiadványát megnézheted elektronikus formában is.

Ha kíváncsi vagy, milyen eseményeken vár 2008-ban a BSI, olvasd a Fuss velünk! - 2008 -at. Tudj meg mindent a nevezésről, ismerd meg a nevezési díjakat, olvass tippeket a még hatékonyabb edzéshez.

Szeretsz gyalogolni, túrázni? Akkor a Gyalogolni jó! című kiadványunk a neked való!

Újra felelevenítenél bizonyos eseményeket? Lapozd végig a BSI-Balaton Szupermaraton, a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál, vagy a 2. Nativa Fittnap műsorfüzetét!

Inkább az eredmények érdekelnek? Böngészd a 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó eredményfüzetét.

Jó böngészést, jó szórakozást kívánunk!

VAN MÁR CSAPATOD A K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓRA? 2008/05/28

Legyél részese Te is a "Barátság versenyének"! Június 8-án,  vasárnap jubileumi, 15. alkalommal kerül megrendezésre a K&H olimpiai maraton váltó.

Az elmúlt évek során mindig  fantasztikus hangulatban zajló eseményen ezúttal is hatfős csapatok teljesítik a 42195 méteres maratoni távot úgy, hogy egymást váltva fejenként 7032 métert tesznek meg.
Idén is lesz félmaraton, illetve minimaraton váltó is, melyekben háromfős csapatok mérik össze erejüket egymással.
A budapesti Kossuth térről rajtoló, és a Parlament körül zajló megmérettetésen mindig több ezer sportbarát élvezte a futást, és szurkolt társaiért.

A minimaraton váltó mezőnye 9 óra 30 perckor vág neki a 3x2,1 kilométeres távnak, míg a maratoni és félmaratoni staféták első tagjai 11 órakot startolnak majd.

Aki kedvet kapott a közös futáshoz, szervezzen csapatot, és nevezzen már most!
Találkozzunk a Barátság 15. Versenyén!

Versenykiírás >>>

KRUGLIKOV NYERTE A BÉKÉSCSABA-ARAD SZUPERMARATONIT 2008/05/28

A hagyományos kétnapos viadal három korábbi győztes csatáját hozta az első napon, végül Kruglikov 9 perccel Bogár János és 10 perccel Vozár Attila előtt ért Arad főterére. Az orosz klasszis a második napon már csak az összetett első hely megtartására törekedett, ami úgy is sikerült, hogy Bogár és Zahorán Ádám is előtte ért Békéscsabára. Vozár Attila a második napon lelassult, így az összetettben Zahorán Ádám lett a harmadik.

Eredmények:

1. Anatoly Kruglikov 15:13:22 (7:42:57, 7:30:25)
2. Bogár János 15:20:25 (7:51:25, 7:29:00)
3. Zahorán Ádám 15:34:51 (8:04:51, 7:30:00)

Forrás: UMSZ

FUTÓCIPŐ BESZÁMÍTÁS A SPURI FUTÓBOLTBAN! 2008/05/27

FUTÓCIPŐ BESZÁMÍTÁS!

2008. július 1-31. - Spuri Futóbolt

3 000 Ft
kedvezményt adunk minden elhasználódott, elkopott, megöregedett, megunt, kidobásra érett futócipőre, új, nem akciós modell vásárlása esetén.

Hozd el a régi cipődet, bármilyen állapotban is van és vásárolj újat olcsóbban!

Spuri Futóbolt

Telefon:         239-4460, mobil: 20/5253-904
Nyitva tartás:
hétfőtől péntekig: 10-18 óráig
szombaton: 10-13 óráig

 

 

KUTTOR FELADTA A MADRIDI TRIATLON VK-T 2008/05/27

A papírformának megfelelően a nőknél a portugál Vanessa Fernandes, a férfiaknál pedig a hazai közönség nagy örömére a spanyol Javier Gomez győzött a madridi triatlon Világkupa-versenyen, a magyarok közül Szabó Zita 32., Walkó Andrea 38. lett, míg Kuttor Csaba feladta a versenyt.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint Szabó ezzel a teljesítményével is magabiztosan őrzi olimpiai kvótát érő helyét a világranglistán, ugyanis nagy riválisa, a finn Merja Kiviranta mindössze egy hellyel előzte meg, így alig került közelebb a debreceni sportolóhoz.
A tiszaújvárosi Walkónak ugyanakkor mostani szereplésével szinte minden esélye elszállt a közvetlen kvalifikációra, minden bizonnyal harmadik számú tartalék lesz.
Kuttor a kerékpározás során adta fel a küzdelmet, mert váltójával voltak gondok. Balszerencséjére közvetlen ellenfelei közül hárman is jól szerepeltek, az első húszban végeztek, így várhatóan ő is harmadik számú tartalék helyen várja majd az utolsó kvalifikációs versenyt, a két hét múlva Vancouverben rendezendő világbajnokságot.

Eredmény:
Triatlon vk viadal, Madrid
FÉRFIAK: 1. Javier Gomez (spanyol) 1:56:25 ó 2. Ivan Vasziljev (orosz) 1:57:44 3. Alistair Brownlee (brit) 1:56:53,...Kuttor Csaba feladta
NŐK: 1. Vanessa Fernandes (portugál) 2:04:46 ó 2. Helen Tucker (brit) 2:05:49 3. Daniela Ryf (svájci) 2:06:10 ...32. Szabó Zita 2:15:04 ...38. Walkó Andrea 2:19:13

Forrás: MOB

AZ IAAF ELÉGEDETT VOLT AZ OLIMPIAI TESZTVERSENNYEL 2008/05/27

"Mindenki elégedett volt az atlétikai tesztversenyek lebonyolításával. Meggyőződtünk arról, hogy Peking nagyon jól felkészült az olimpiai játékok megrendezésére " - jelentette ki Anna Legnani, az IAAF kommunikációs igazgatóhelyettese.
A Madárfészek néven emlegetett Nemzeti Olimpiai Stadiont,- Anna Legnani - egyedülálló építészeti megoldásaiért dicsérve, "brilliáns létesítménynek" itélte, amelyet a közeli szállóbeli ablakából nem győzött csodálni.
A stadion a médiumok kiszolgálására is felkészült, megfelelő munkahelyek, munkakörülmények állnak rendelkezésre. Egyedül azt kifogásolta, hogy a lelátón kialakított sajtóhelyeken több internetes kapcsolatra alkalmas lehetőséget kell teremteni, aminek pótlására felkérte a BOCOG illetékeseit.

Forrás: MOB

BALOGH ÉS NÉMETH NYERTE A TEREP SZÁZAST 2008/05/27

A III. Terep Százas futóverseny 170 résztvevője közül 135-en értek a 17 órás szintidőn belül a tatai célba.

A férfiak versenyében három miskolci futó állhatott dobogóra: Németh Csaba mögött Karlowits-Juhász Tamás és Papp Gergely holtversenyben érkezett célba. A nőknél Balogh Andrea már az első kilométereken elhúzott riválisaitól és nagy előnnyel nyerte a versenyt. Második lett a brit Lucy Brooks, míg a dobogó harmadik fokára a tavalyi győztesek, Wermescher Ildikó és Bontovics Tímea állhattak fel.

Eredmények:

Nők
1. Balogh Andrea 10:36:33
2. Lucy Brooks 11:17:30
3. Bontovics Tímea 11:31:39
3. Wermescher Ildikó 11:31:39

Férfiak
1. Németh Csaba 9:01:45
2. Karlowits-Juhász Tamás 9:57:14
2. Papp Gergely 9:57:14

Forrás: UMSZ

MÁTÓL ÁTVEHETŐK AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA RAJTCSOMAGJAI 2008/05/26

Kedves Futók!

Mától a BSI nevezési irodájában átvehetők az 5. Generali Duna-parti Futógála rajtcsomagjai és chipjei! Ne feledjétek, a chip letéti díja 1000 Forint, melyet a rajtcsomag átvételekor kell fizetni!

Szeretettel várnak mindenkit a nevezési iroda munkatársai!

Még nevezni sem késő!

 

FLORA NŐI FUTÓNAP HOSSZÚ FILM 2008/05/26

Elkészült a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál hosszú filmje! Ha ott voltál múlt szombaton a fantasztikus hangulatú eseményen, futottál, gyalogoltál, vagy aerobikoztál a Városligetben, akkor nézd meg a filmet, keresd meg magad a képsoron!

Jó szórakozást kívánunk!

Hosszú film >>>

KÉSZÜLJ AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁRA 2008/05/26

Szombaton, május 31-én rendezzük meg az 5. Generali Duna-parti Futógálát, amely remek lehetőség a kezdő futók számára, hogy részt vegyenek első nagy futóeseményükön.

Gyere el te is, és fusd le életed első 5, vagy 10 kilométerét - nem fogod megbánni, ha a mezőny tagjaként teljesíted a választott távot! Próbáld ki magad, és fuss egy jót a pesti alsó rakparton, közben gyönyörködj a Duna, a Parlament és a Vár látványában!

Még nem késő nevezni!

Versenykiírás >>>

Minden induló az esemény egyedi emblémázott pólóját kapja!

 

 

BEKELE CSAK TÍZEZREN FUT AZ OLIMPIÁN 2008/05/26

Kenenisa Bekele csak 10 ezer méteren áll majd rajthoz az augusztusi nyári játékokon.

A szám etióp olimpiai bajnoka, háromszoros vb-aranyérmese úgy véli, kevés az idő a regenerálódásra ahhoz, hogy 5000-en is elinduljon Pekingben.

"A duplázás nagyon megterhelő lenne, ugyanis a tízezer mellett két ötezret kellene futni" - nyilatkozott ötkarikás terveit illetően a szombati hengelói viadal előtt.

A hollandiai versenyen egyébként saját ötezres világcsúcsa, a 12:37.35 perces idő megjavítására tör.

Bekele a 2003-as vb-n és a 2004-es olimpián megpróbálkozott mindkét számmal, de noha a hosszabbik távon egyformán győzött, a rövidebbiken előbb harmadik, utóbb második lett. Ebből okulva a 2005-ös és a 2007-es világbajnokságon már csak 10 ezren futott, és győzött is.

Hengelóban egy másik etióp futóra is minden bizonnyal odafigyel majd a közönség: Haile Gebrselassie, aki 1996-ban és 2000-ben olimpiai bajnok volt, 2004-ben pedig ötödikként zárt, sorozatban negyedik ötkarikás részvételének kivívásáért fut 10 ezren. Bekele helye adott, a két további pozíció egyike lehet Gebréé.

Forrás: Index

LIU HSZIANG GYŐZÖTT A MADÁRFÉSZEKBEN 2008/05/26

Liu Hsziang (Liu Xiang) nyerte a 110 méteres gátfutást a pekingi Nemzeti Stadionban zajló négynapos nemzetközi atlétikai viadalon.

Az olimpiai és világbajnok Liu 13.18 mp-cel ért célba úgy, hogy az utolsó tíz méteren már kiengedett.

A kiváló gátfutó, aki 12.88-cal tartja a világcsúcsot, a hazaiak legnagyobb reménysége a játékok atlétikai versenyeire. Ezúttal nem akadt komoly ellenfele, s a beszámoló szerint más számokból is hiányoztak jórészt hiányoztak a kimagasló képességű versenyzők.

A 91 ezer néző befogadására alkalmas Madárfészekbe, melyben az olimpia idején a megnyitót, a záróünnepséget és az atlétikai küzdelmeket bonyolítják majd le, 45 ezren látogattak ki Liu versenyére.

Forrás: Index

CSOMOR ERIKA MÁSODIK LETT ST.PÖLTENBEN 2008/05/26

Csomor Erika a második helyen végzett a St. Pöltenben rendezett féltávú Ironman triatlonversenyen.

A duatlonban világbajnok versenyző 4:25:52 óra alatt teljesítette az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21,1 km futásból álló távot.

A nők versenyét a holland Yvonne van Vlerken (4:22:43 ó) nyerte, a férfiaknál az olasz Massimo Cigana (3:56:12) volt a legjobb.

Forrás: Index

SZALAY SZANDRA EZÜSTÉRME A DUATLON-EB-N 2008/05/26

Szalay Szandra ezüstérmes lett a juniorok között a görögországi Serresben rendezett duatlon Európa-bajnokságon.

A 10 km futásból, 20 km kerékpározásból, végül újabb 5 km futásból álló versenyen ugyanebben a korcsoportban Kostyál Ágnes 4., Balogh Barbara 5., Horváth Gréta 7., Dudás Eszter pedig 10. lett. A junior fiúknál Zsirai Milán szerepelt a legjobban 13. helyével - a verseny honlapja szerint.

A felnőtteknél nem volt magyar induló, a férfiaknál a belga Jürgen Dereere, a nőknél a cseh Radka Vodickova győzött.

Forrás: Index

ÚJ JÁTÉK 2008/14. 2008/05/26

Ismerd meg jobban a BSI eseményeinek egyik médiatámogatóját, a Napi Gazdaságot.

Játssz velünk, válaszolj helyesen a játék kérdéseire, és nyerd meg a 3 db féléves Napi Gazdaság előfizetés egyikét!

Játssz és nyerj! >>>

JÁTÉK SORSOLÁS 2008/13. 2008/05/26

Kisorsoltuk múlt heti, Florával kapcsolatos játékunk nyerteseit.

A nyertesek:

Szigeti Zulejka
Kalocsai Zsolt
Aradi Anett
Dénes Levente
Mátyás Csaba

Gratulálunk, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

BRINGASULI CSÚCSFORGALOM A GYERMEKNAPI HÉTVÉGÉN 2008/05/26

A május 24-25-i hétvégén a gyereknapi események között kerékpáros programokkal és bemutatókkal is találkozhattak az érdeklodok több városban is:

 - szombat délelott Gödöllon a Szabadság téren.

- szombaton délután Budapest X. kerületében, Kobányán, a Sportligetben (az Adidas Streetball Fesztiválhoz kapcsolódva)

- vasárnap délelott Veszprémben, az Óváros téren (a K&H Olimpiai Futónapon).

- sot, vasárnap még a szilvásváradi Wenson Maratonon is megjelent a kerékpáros ügyességi pálya.

Minden helyszínen nagy érdeklodés és lelkesedés fogadta a BringaSuli szervezoit. A kobányai Adidas Streetball Fesztiválon nem volt teljesen ismeretlen ez pálya. A kerékpáros ügyességi pálya itt eloször 2007-ben jelent meg - akkor a gyerekek melett több képviselo is kipróbálta a pályát.

Idén tovább bovült a kerékpáros program: az ügyességi pályára jelentkezokkel a szervezok egy közlekedésbiztonsági tesztlapot töltettek ki, és a résztvevok között három darab kerékpárt és kilenc fejvédot sorsoltak ki a program befejezésekor. De mielott a BringaSulis dobozokból kihúzták volna a szerencsések neveit, egy 30 perces, lélegzetelállító kerékpáros freestyle bemutatót láthattak a kobányai Sportligetbe kilátogatók.

Nagy "Gizmó" Attila és barátai mindent megmutattak, amit kerékpárral csinálni lehet, sot azt is, amit nem: átugrottak 15 fiatalt, a levegoben repkedve végeztek fantasztikus trükköket, és a program legvégén a kosárpalánkok magasságában egy-egy hátraszaltóval köszönték meg a közönség lelkesedését.

Akár nyert valaki, akár nem, maradandó élménnyel távozott a BringaSuli RoadShow kobányai állomásáról.

VESZPRÉMBEN BÚCSÚZOTT AZ IDEI K&H OLIMPIAI FUTÓNAP-SOROZAT

2008/05/25

A veszprémi Óváros téren gyűltek össze május 25-én azok a futni vágyók, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek a K&H olimpiai futónapok idei ötödik, egyben utolsó állomásán. A királynék városa idén harmadszor adott otthont a futónapnak, ismét nagy sikerrel. A résztvevők itt is megtekinthették Nagy "Gizmo" Attila és társai kerékpáros freestyle showját, majd az Óváros tér közepén megalkották saját olimpiai öt karikájukat piros, kék, zöld, sárga és fekete színű pólóikat viselve.
A futás és gyaloglás mezőnye 11 órakor startolt el Debreczenyi János, Veszprém polgármesterének rajtjelére. A három kilométeres táv megtételéhez a győzteseknek kevesebb, mint 10 percre volt szükségük, a mezőny pedig több mint fél órán keresztül hömpölygött a célba. A férfiaknál az etióp Mossissa Feyissa győzött, ezzel begyűjtve mind az öt K&H olimpiai futónap trófeáját: a fiatal futó Szegeden, Kaposváron, Dunaújvárosban és Kecskeméten is nyert. A hölgyek versenyében Auerbach Szilvia diadalmaskodott, a VEDAC versenyzője duplázott, hiszen Kaposvárott is ő ért elsőként célba.
A befutó után ismét Gizmo-show várta a résztvevőket, majd eredményhirdetéssel és ajándéksorsolással zárult a nap programja.

Eredmények
3 km
Férfiak

  1. Mossissa Feyissa (etióp, A-tomsport) 8:14
  2. Varga Károly (Békéscsaba) 8:18
  3. Siffel Gergely (VEDAC) 8:27
  4. Búcsú Dénes (VEDAC) 8:32
  5. Vincze Zsolt (VEDAC) 8:44

Nők

  1. Auerbach Szilvia (VEDAC) 9:50
  2. Waller Tímea (VEDAC) 10:03
  3. Tobak Tamara (Ajka Diák AC) 10:23
  4. Rácz Barbara (VEDAC) 12:40
  5. Almási Mariann (MAC) 13:02
  6. Pászti Brigitta (Ajka) 13:38

Iskolák mozgósítási versenye:
Veszprémi iskolák

  1. Báthory István Általános Iskola
  2. Gyulaffy László Általános Iskola
  3. Simonyi Zsigmond Általános Iskola

Nem veszprémi iskolák:

  1. Fekete István Általános Iskola, Ajka
  2. Bán Aladár Általános Iskola, Várpalota
  3. Bartos Sándor Általános Iskola, Várpalota

FERGETEGES HANGULAT A TAVASZ LEGFITTEBB NAPJÁN!

2008/05/24

Nem csak a férfiak, hanem a hölgyek is szeretnek mozogni - ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 550-en vettek részt a május 24-én megrendezett 2. Nativa Fittnapon. A nyárindító fitneszeseménynek a Sportmax Újbuda Sportcsarnok adott otthont, ideális helyszínt biztosítva a sportolni vágyóknak. A rendezvény résztvevői létszámának nagy hányadát a "gyengébbik nem" képviselői tették ki, azonban több fitnesz-kedvelő férfi is feltűnt a mezőnyben.
Idén két teremben várták a különböző mozgásformák a résztvevőket: a nagyteremben eszközös órákon, míg a kisteremben a Body&Mind irányzatain lehetett mozogni.

A nagyteremben nap programját Béres Alexandra Súlykontrollja indította. A fitnesz-világbajnok, aki egyben a Nativa arca is, a tőle megszokott precizitással, magas színvonalú órájával hangolta rá az összegyűlteket a mozgásra.
A nagyteremben másodikként az argentin Marisa Cardoso lépett színpadra. Az apró termetű energiabomba igazi fesztivál-hangulatot teremtett a kangoo-val a lábán. Őt Lencsés Rita, Borsodi Balázs és az Xco-Team követte a fellépők sorában: a csapat remek, ám kőkemény gyakorlatokkal dolgoztatta meg a résztvevőket.

Az ebédszünet után Hornyák Ádee és csapata vette át a terepet, ismét kangoo-cipőt öltöttek a fitnesz szerelmesei, és remek hangulatban pattogtak együtt a prezenterrel. Ádee után a nap másik külföldi sztárja, a német Andy Sasse fellépése következett: először Flexi-Barral, majd Xco-val lépett színpadra - az előadó mindkét óráját nagyon élvezte a közönség.

A 2. Nativa Fittnapot a fergeteges Kangoo finálé zárta, Marisa Cardoso és Hornyák Ádee közös órával búcsúzott az egy emberként tapsoló közönségtől.

A nap folyamán a kisteremben is hatalmas érdeklődés mellett zajlottak az események. Elsőként Németh Gergővel gerincjógázhattak azok, akik inkább a Body&Mind irányzatait részesítették előnyben, majd Geszler Dorottya mutatta be My Pilatesét. Őt Nagy Amarilla követte a színpadon, a 2008-as Aerobik Maraton győztese gerinctréninggel mozgatta meg a résztvevőket. Lencsés Rita a nagyterem után a kisteremben is feltűnt, a Body Art alakformáló módszerét mutatta be. Szabó Péter Test Balance-ot tartott, Dallos Ágnes pedig Pilatest, a kisterem programját pedig Keszi Krisztina és Nagy Dorka párosának Stretching-je zárta.

A 2. Nativa Fittnap remek hangulatban zajlott, és úgy tűnt, minden mozogni vágyó megtalálta a számára kedves mozgásformát: a nap végén fáradt, ám elégedett arcok hagyták el a Sportmax épületét.

NÉZD MA ESTE A SPURI MOZGÁSMAGAZINT A SPORT1-EN!

2008/05/23

Ma este ismét lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport 1-en! Nézd Te is, hátha felfedezed magad a BSI eseményeinek valamelyik tudósításában!

Ma 17 óra 45 perckor Téged is vár a képernyő előtt a Spuri Mozgásmagazin!

Ha véletlenül lemaradtál, az ismétlést május 25-én, vasárnap 10 óra 45 perckor nézheted meg!

Jó szórakozást!

RADCLIFFE TÖRÖTT LÁBBAL IS KÉSZÜL PEKINGRE 2008/05/23

A combcsontjában keletkezett fáradásos törés ellenére változatlan intenzitással készül a pekingi olimpiára Paula Radcliffe, a maratonfutás női világcsúcstartója.

"Az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy a sérülés a csípőmre is kihat, de 90-100 százalékra mondom, hogy ott leszek augusztus 19-én az ötkarikás rajtnál" - jelentette ki a brit klasszis.

Az elmúlt hetekben mankóval közlekedő Radcliffe - aki nem ért célba a 2004-es athéni játékok maratoniján - szülési szabadsága után, tavaly szeptemberben állt újra edzésbe.

Forrás: Origo
HATMILLIÓAN MOZOGTAK A KIHÍVÁS NAPJÁN 2008/05/23

Szerdán 21 órakor lezárult a Kihívás Napja, amelyen összesen 6 034 737 sportos teljesítést regisztrált a szervező bizottság. "Megítélésem szerint a rendezvény elérte a célját, hiszen mint mindig, most is, az volt a cél, hogy minél több ember aktívan, sportosan töltse szabadidejét. Tapasztalataink szerint a feltételek megteremtésében a helyi szponzorok is megmozdultak, és a Kihívás Napja apropóján többlet forrásokat biztosítottak a tevékenységhez" - mondta a rendezvény főszervezője. A Kihívás Napján azok a települések győztek és vihették haza a "Legsportosabb település 2008" címmel járó serlegeket, ahol kategóriánként a lakosság létszámához viszonyítva a legtöbben sportoltak legalább 15 percig.

A hét kategória közül a legkisebb településeknél Hernádszentandrás, míg a legnagyobbaknál Székesfehérvár győzött.  

A kategóriák győztesei: I. (700 főnél kisebb települések) - Hernádszentandrás (Borsod megye) II. (700-1499) - Nagynyárád (Baranya) III. (1500-2999) - Bükkaranyos (Borsod) IV. (3000-7999) - Zagyvarékas (Jász) V. (8000-24 999) - Sarkad (Békés) VI. (25 000-69 999) - Szekszárd (Tolna) VII. (70 000 feletti) - Székesfehérvár (Fejér). 

A Challenge Day mozgalmat Kanadában hívták életre 1983-ban, Magyarország 1991-ben csatlakozott a nemzetközi kihíváshoz 71 település részvételével. 1994-ben kapta meg a Challenge Day magyarítva a Kihívás Napja elnevezést. 2008-ban már 18. alkalommal hívja a Magyar Szabadidősport Szövetség az ország lakosságát 15 perc mozgásra.

Forrás: MTI

VÁSÁROLJ A SPORTBUTIKBÓL! 2008/05/23

Ha nincs kedved, vagy időd elmenni a boltba vásárolni, mostantól kényelmesen, otthonról, a számítógép elől is beszerezheted sportfelszerelésedet.

Kattints a www.sportbutik.hu weboldalra, és vásárolj könnyedén! Válogass a különböző kiváló minőségű sportszer és kiegészítő közül! A Sportbutikban PowerBar termékek, Brooks cipők, Nordic Walking botok, Spuri zoknik, futóórák és más futófelszerelések is beszerezhetők igen kedvezményes áron!

Vásárold meg 10% kedvezménnyel a PowerBar termékeket! Használd őket edzésen, versenyen is!

Kattints és vásárolj Te is a Sportbutikból!
www.sportbutik.hu

 

8. VOLVO HEGYVIDÉK FÉLMARATON EREDMÉNYFÜZET 2008/05/23

Kedves Futók!

Ha kíváncsiak vagytok a 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton eredményeire, már online is megtekinthetitek az eredményfüzetet. Lapozzátok végig, keressétek meg eredményeteket, és olvassátok el néhány résztvevő nyilatkozatát az eseményről.

Jó böngészést!

Online eredményfüzet >>>

MÉG NEM KÜZD AZ OLIMPIÁÉRT PISTORIUS 2008/05/23

Egy héttel azután, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) igazat adott Oscar Pistoriusnak, a dél-afrikai parasportoló úgy döntött, egyelőre nem indul az épek között a pekingi helykért.

A 400 méteren induló futó a nemzetközi atlétikai szövetség (IAAF) határozatát támadta meg, amely kimondta, a műlábakkal versenyző Pistorius nem szerezhet jogot az olimpiai indulásra. Az IAAF vizsgálatai szerint az egy éves kora óta lábak nélkül élő dél-afrikai protézisei jogosulatlan előnyt jelentenek a számára. A CAS megengedte a parasportolók között 100, 200 és 400 méteren is csúcstartó futónak, hogy kiharcolja magának a részvételt.

Most azonban menedzsere közölte, Pistorius nincs olyan formában, hogy a legjobbak között versenyezzen. A CAS-döntést övező felhajtás után ismét az edzésekre akar koncentrálni és csak a kvalifikációs időszak vége felé, júliusban fog versenyezni. A pekingi részvételt július 23-ig lehet bebiztosítani. Ehhez Pistoriusnak 46,33 másodperces egyéni rekordját a B szintet jelentő 45,96-ra vagy a biztos kijutást érő 45,55-re kellene javítani.

Forrás: Index

KÉSZÜLJ AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁRA 2008/05/22

Jövő szombaton, május 31-én rendezzük meg az 5. Generali Duna-parti Futógálát, amely remek lehetőség a kezdő futók számára, hogy részt vegyenek első nagy futóeseményükön.

Gyere el te is, és fusd le életed első 5, vagy 10 kilométerét - nem fogod megbánni, ha a mezőny tagjaként teljesíted a választott távot! Próbáld ki magad, és fuss egy jót a pesti alsó rakparton, közben gyönyörködj a Duna, a Parlament és a Vár látványában!

Még nem késő nevezni!

Versenykiírás >>>

CHAMPIONCHIP MÉRŐPONT A MARGITSZIGETEN 2008/05/22

Ünnepélyes keretek között került átadásra május 6-án a Margitszigeti Atlétikai Centrumnál az a magas színvonalú, mikrochipes időmérő rendszer, amelynek segítségével hivatásos és szabadidő sportolók folyamatosan, akár az interneten keresztül is nyomon követhetik fizikai állapotuk alakulását. Hollandia és Anglia után Magyarország harmadik európai országként csatlakozott ehhez a korszerű rendszerhez.

Nézd meg az átadásról készült videót, és fuss te is időmérő chip-pel!

Videó az átadóról >>>

TESZTELD TE IS A FUTOCROSS PÁLYÁT! 2008/05/22

Kíváncsi vagy, milyen lehet egy motocross pályán futni? Próbáld ki!

Gyere el június 24-én Nyáregyházára, ahol 16 és 18 óra között tesztelheted magad, na és a pályát is! Készülj már most a július 19-én megrendezésre kerülő 1. FutoCrossra!

Íme egy videó ízelítőül! >>>

MÁR KAPHATÓ A NIKE FÉLMARATON FUTÓMEZE!

2008/05/22

Már megvásárolhatók a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton hivatalos logóval ellátott Nike DRI-Fit futómezek a BSI nevezési irodájában!

A Nike DRI-Fit futómezek egyedülállóak: a különleges technológia sportolás közben lelassítja a test felmelegedését, így ebben a felsőben kevésbé fárasztó még a futás is. A textil testhez legközelebb eső rétege víztaszító rostokból áll, melyek "elszivattyúzzák" a nedvességet a bőrtől. A póló anyagának felső rétege pedig magához vonzza az izzadságot, s a lehető leggyorsabban elpárologtatja azt, ezáltal szárazon és hűvösen tartva a bőr felszínét.

Mindez a technológia minden hivatalos Nike Félmaraton futómezben is megtalálható - keresd a BSI nevezési irodájában!

A Nike DRI-FIT futómez ára 3290 Ft.

FLORA NŐI FUTÓNAP KISFILM 2008/05/22

Elkészült a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál kisfilmje! Ha ott voltál szombaton ezen a fantasztikus hangulatú eseményen, futottál, gyalogoltál, vagy aerobikoztál a Városligetben, akkor nézd meg a kisfilmet, keresd meg magad a képsoron!

Jó szórakozást kívánunk!

Kisfilm >>>

PÓLÓ AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA RÉSZTVEVŐINEK 2008/05/21

Gyere el május 31-én az 5. Generali Duna-parti Futógálára, fuss 5 vagy 10 kilométert, esetleg görkorizz, és tiéd az esemény emblémájával ellátott póló!

Még nem késő nevezni!

Íme a póló!

 

Versenykiírás >>>

A STORCK AZ AKTÍV ÉLET MELLETT

2008/05/21

A Storck terméke, a Knoppers ostyaszelet az elmúlt évek sikereit követően 2008-ban újra elkötelezi magát a futóversenyek támogatása mellett. A hat állomásból álló sorozaton való megjelenéssel az egészséges életmódra kívánják felhívni a figyelmet.

A minőségi táplálkozás és a testmozgás szerepét hangsúlyozza a Storck idei országos szintű támogatásával. A versenyzők energiaszintjük utánpótlására a futamok végén teljes kiőrlésű gabonából készült könnyű ostyaszeletet kapnak ajándékba a befutó csomagokban. A Storck terméke amellett, hogy tele van egészséges összetevőkkel, könnyű és nem túl édes.

"Harmadik éve támogatjuk a futóversenyeket az ország számos részén, mert meggyőződésünk, hogy a mozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos érték" - mondta Fábián János, a Storck Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
A csokoládé és az édesség önmagában nem egészségtelen, a mértékletesség betartása mellett kifejezetten előnyös. Az egészséges összetevők segítenek a kimerült szervezet gyors regenerálódásában és a megfelelő vércukorszint visszaállításában. A futás során szükséges szénhidrátpótlás a Knoppers-szel nem csak egészséges, de finom is. A nugátkrém, a mogyoró és a tej önmagukban is megállják a helyüket, de mindez két ostyaszelet között igazán kellemes élményt nyújt.

A Knoppers egyszerű csomagolása lehetővé teszi, hogy sportolás közben is fogyaszthassuk, ráadásul kis helyen is elfér, nem igényel hűtést és gyorsan elfogyasztható. Így a futás szerelmeseinek ideális táplálék szervezetük gyors energiapótlásra a rostokban gazdag, teljes kiőrlésű gabonából készült ostya.

A Knoppers által támogatott események 2008-ban:

2. Nativa FittNap - május 24.
15. K&H Olimpiai Maraton Váltó - június 8.
23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - szeptember 7.
13. Coca-Cola Női Futógála - október 19.

HÉTVÉGÉN VESZPRÉMBEN ÁLLOMÁSOZIK A K&H OLIMPIAI FUTÓNAP! 2008/05/21

A K&H olimpiai futónapok idei ötödik, egyben utolsó állomása május 25-én Veszprém, ahol tavaly 1200 ember állt rajthoz, hogy teljesítse a távot. Az idei, immár 3. K&H olimpiai futónap már nem csak a futókat várja, hiszen a 3 kilométeres távot gyalogolva is lehet teljesíteni, így a futni nem szeretők is kihasználhatják az alkalmat, hogy sétáljanak Veszprém legszebb részein!

Az eseménynek idén is az Óváros tér ad otthont, ahol a résztvevőket a futáson és a gyalogláson kívül kerékpáros freestyle show várja, a gyermekek pedig részt vehetnek a BringaSuli elnevezésű kerékpáros ügyességi próbán is. A téren összegyűlt emberek a start előtt  megformázzák majd az olimpiai öt karikát, a mezőny pedig 11 órakor vág majd neki a 3 kilométer teljesítésének.
Gyere el Te is családoddal, mozogjatok közösen az olimpia jegyében!

Íme a nap programja:

    Program
8:30 11:00 Versenyközpont, Spuri Futóbolt nyit
10:10 10:30 freestyle kerékpárbemutató a célegyenesben
10:30 10:40 olimpiai 5karika formázása a színpad előtt
10:40 10:50 bemelegítés, Vida Szilvivel (Coca-Cola Testébresztő) 
11:00   Rajt
11:55 12:05 Eredményhirdetés, sorsolás
12:05 12:10 Bringasuli sorsolás
MÉG LEHET JELENTKEZNI A 2. NATIVA FITTNAPRA! 2008/05/21

Ha eddig halogattad volna a jelentkezést, ne habozz tovább, nevezz most, nehogy lemaradj! Nevezz személyesen a BSI nevezési irodájában (1138 Budapest, Váci út 152.) munkanapokon, 9-17 óra között.

Ne várj szombatig a jegyváltással, ugyanis az esemény napján, május 24-én a  helyszínen, a Sportmax Újbuda Sportcsarnokban csak akkor válthatod meg belépődet, ha a létszámlimit még nem telt be!

Siess, már csak alig 100 hely van a rendezvényre!

A belépésre jogosító karszalagot, és a regisztrációs csomagokat átveheted május 20-23-áig 9 és 17 óra között a BSI nevezési irodájában, illetve május 24-én a Sportmax Újbuda Sportcsarnokban 8.30-tól.

BENŐCS ÉS CSOMOR SIKERE A TRIATLON OB-N, ERKOLO ÉS FÖLDINGNÉ DIADALA FÉLMARATONON 2008/05/21
A Szentendrei-szigeten rendezett középtávú triatlon országos bajnokságon a tiszaújvárosi Benőcs Zoltán diadalmaskodott így sorozatban harmadszor állhatott a dobogó legfelső fokára. A nőknél a duatlon-világbajnok budaörsi Csomor Erika szerezte meg az aranyérmet. Több mint 500 induló állt rajthoz vasárnap egyéniben és váltóban a Vízvonal Sziget-triatlonon és a Vízvonal félmaratonon.

A Triatlon Országos Bajnokságon a férfiak küzdelme izgalmas és fordulatos volt. Az 1,9 km-es úszást, pócsmegyeri bányatóban Balogh Lőrinc teljesítette leggyorsabban. A kerékpározás során Benőcs Zoltán vette át a vezetést, azonban klubtársa, a tiszaújvárosi színekben szereplő Alun Woodward ott tekert a nyomában Zoli 60 km-nél defektet kapott, így Alun vette át a vezetést. Nagy lélekjelenlétre volt szüksége Benőcs Zolinak, hogy nem adta fel a reményt és gyors szerelés után visszaállt a versenybe. Az ausztrál fiú, Alun egészen a futás utolsó köréig vezetett, de a 24 esztendős Benőcs remek hajrával megelőzte, és így egymás után harmadszor is megszerezte a középtáv magyar bajnoki címét.

A félmaratoni versenyszám célszalagját elsőként a hazánkban élő, etióp futó Ashenafi Erkolo szakította át (1.0736), a hölgyek mezőnyében pedig a kiváló formában lévő, női magyar maratoni csúcstartó, Földingné Nagy Judit győzedelmeskedett (1.20.20).

EREDMÉNYEK

Férfiak
1. BENŐCS ZOLTÁN (TVK-MALI TK) 3:42:57 
2. ALUN WOODWARD (TVK-MALI TK) 3:44:58
3. MAJOR JÓZSEF (SZESE) 3:45:29
4. KIS GYULA 3:50:15
5. BALOGH LÖRINC (TVK-MALI TK) 3:55:42
6. GÁBB DÁVID (DSC-DSI) 3:57:19

Női
1. CSOMOR ERIKA (BUDAÖRSI TKE) 4:10:14
2. BRASSAY RÉKA (BUDAÖRSI TKE) 4:15:17
3. HALÁSZ ANNAMÁRIA (ORTRI) 4:23:06
4. SVÉD KRISZTINA AMELITA DR. (UNIQA TEAM MISK) 4:33:19
5. VARGA RENÁTA (VASEMBEREK KLUBJA) 4:44:48
6. FERENCI KAROLINE 4:57:19

Félmaraton férfi
1. ASHENAFI ERKOLO (BENJI-TEAM ETIÓPIA) 1:07:36
2. REZESSY GERGELY (VASAS) 1:09:58
3. SÁGI JÓZSEF (TŰZOLTÓSÁG) 1:13:27
4. SÁNDOR CSABA (UNIX MATASZ STRUCC) 1:22:35
5. VAS GÁBOR 1:23:54
6. VÖRÖS RÓBERT 1:26:31

Félmaraton női
1. FÖLDINGNÉ NAGY JUDIT 1:20:20
2. JAKAB ÁGNES 1:26:45
3. HORVÁTH ÁGNES (SPURI SC) 1:38:33
4. CZIRBUSZ KATALIN (SZABADIDŐ SE) 1:43:28
5. FARKAS PÁLMA (MARGITSZIGETI AC) 1:43:35
6. PINTÉR TÜNDE 1:43:58

Forrás: Online Edzésnapló és Supermarathon

PISTORIUS JÚNIUSBAN BERLINBEN BIZONYÍTHAT 2008/05/21

A műlábai ellenére olimpiai indulásra feljogosított Oscar Pistorius június elsején, a berlini atlétikai viadalon csaphat össze először a 400 m olimpiai és világbajnokával, Jeremy Warinerrel.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken helyezte hatályon kívül a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) januári határozatát, mely szerint a dél-afrikai futó nem vehet részt a pekingi játékokon, mert karbonszálas művégtagjai előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

Forrás: VG

PÉNTEKEN SPURI MOZGÁSMAGAZIN LESZ A SPORT1-EN!

2008/05/21

Pénteken ismét lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport 1 televízió műsorán! Ha rendszeres résztvevője vagy a BSI eseményeinek, vagy csak egyszerűen szereted a szabadidősportot, akkor nézd meg, ne hagyd ki!

Pénteken, május 23-án 17 óra 45 perckor Téged is vár a képernyő előtt a Spuri Mozgásmagazin! Ha véletlenül lemaradtál, az ismétlést május 25-én, vasárnap 10 óra 45 perckor nézheted meg!

DEBRECEN RENDEZHETI MEG AZ ATLÉTIKAI OB-T 2008/05/21

A Debreceni Sportcentrum Kht. rendezi meg az országos atlétikai bajnokságát - az erről szóló szerződést kedden sajtótájékoztatón írta alá Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára és Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatója.
A július 19-20-án, a Gyulai István Atlétikai Stadionban sorra kerülő ob egyben Zsivótzky Gyula Emlékverseny is lesz. A viadal gyakorlatilag az utolsó szintteljesítési lehetőség az augusztusi, pekingi olimpiára.

A felek a szerződés tartalmáról annyit árultak el, hogy a mintegy ötmillió forintra rúgó rendezési költségek teljes egészében a Debreceni Sportcentrum Kht.-t terhelik, a szövetség ugyanakkor pénzdíjassá teszi az ob-t, ezzel is ösztönözve a legjobbakat a minél jobb szereplésre.

Forrás: STOP.hu

FUSS VELÜNK A PEKINGI OLIMPIÁRA! 2008/05/20

Az adidas vendégeként 2008-ban te is részt vehetsz az Olimpián!

Mit kell tenned, hogy eljuthass az olimpiára? Vegyél részt 2008. április 1. és  június 8. között  valamelyik BSI futóeseményen, vagy vásárolj ugyanezen időszakban a Spuri futóboltban bármilyen adidas terméket, és máris részt vehetsz a sorsoláson, melyen az adidas jóvoltából kisorsolunk egy egyhetes, kétszemélyes utat a pekingi olimpiai játékokra.

Hogyan vehetsz részt a játékban? Kattints ide, és megtudod!

 

KÁLOVICS ANIKÓ NEGYEDIK LETT MANCHESTERBEN 2008/05/20

Kálovics Anikó hétvégén Manchesterben állt rajthoz 10 kilométeren. A szervezők rendkívül erős női mezönyt szedtek össze. Az indulok között volt Margaret Okayo, a London és New York Maraton kétszeres győztese, Catherine Ndereba, Osaka és Párizs maratoni világbajnoka, és Darartu Tulu, Sydney olimpia- és Edmonton 10000m-es világbajnoka. 

Anikó 6 kilomérig bírta a tempót az élcsoporttal, majd Pavey és Cheruiyot meglógott tőle. Utána Bekelével volt nagy harcban a dobogóért, de sajnos az etióp jobban bírta a hajrát, így Anikó végül az előkelő 4.helyet szerezte meg a nagy nevek között.

Anikó legközelebb Londonban áll rajthoz május 26-án.
 
1.
Jo Pavey
GBR
31'58
2.
Rose Cheruiyot
KEN
32'08
3.
Bezunesh Bekele
ETH
32'33
4.
Anikó Kálovics
HUN
32'37
5.
Nadja Ejjafini
BAH
32'54
6.
Catherine Ndereba
KEN
32'55
7.
Darartu Tulu
ETH
32'56

Gratulálunk Anikónak, és sok sikert kívánunk a következő versenyéhez!

ÍME A 2. NATIVA FITTNAP PROGRAMJA 2008/05/20

Ismerkedj meg a 2. Nativa Fittnap részletes programjával! Nem fogod megbánni, ha eljössz május 24-én, szombaton a Sportmax Újbuda Sportcsarnokba, és részt veszel ezen a remeknek ígérkező eseményen! Gyere és mozogj velünk!

  Nagyterem Kisterem
10.00-10.50 Béres Alexandra - Súlykontroll Németh Gergő - Gerincjóga
11.00-11.50 Marisa Cardosa (Argentina) - Kangoo Jumps Geszler Dorottya - My Pilates
12.00-12.50 Borsodi Balázs, Lencsés Rita & Xco Team Hungary
- Xco-training
Nagy Amarilla - Gerinctréning
12.50-13.10 ebédszünet (bemutatók, sorsolások)  
13.10-14.00 Hornyák Ádám (Ádee) - Kangoo Jumps Lencsés Rita - Body Art
14.10-15.00 Andy Sasse (Németország) - Flexi Bar Szabó Peti - Test Balance
15.10-16.00 Andy Sasse (Németország)- Xco-training Dallos Ágnes - Pilates
16.10-17.00 Hornyák Ádám (Ádee) & Marisa Cardosa -
Kangoo Jumps - Finálé
Keszi Krisztina - Nagy Dorka
- Stretching

A programban való változtatás jogát a BSI fenntartja!

 

NYERJ A 2. NATIVA FITTNAPON! 2008/05/20

A kiváló előadók óráin kívül sorsolás is vár rád: töltsd ki a regisztrációs csomagban található kérdőívet, és megnyerheted a három wellness-hétvége egyikét a hévizi Hotel Európa Fitbe (A csomag tartalma: félpanziós ellátás 2 fő részére, 2 éjszakára, üdvözlőkoktél, uszoda, szauna, fitneszterem korlátlan használata) illetve a Rauch által felajánlott ajándékok egyikét!

Ugye ott leszel?

GÖRKORISOK, FIGYELEM! SZÁGULDJATOK VELÜNK! 2008/05/20

Végre miénk  rakpart az 5. Generali Duna-parti Futógálán! Húzd fel a görkorid és gyere el május 31-én a pesti alsó rakpartra a Dráva utcai lehajtóhoz, ahol 9,5 km-t száguldozhatsz a sima aszfalton.  Itt szabadon gurulhatsz, mert nincsenek autók, motorosok, se járdaszegélyek, se kátyuk.

Viszont ami garantált: néhány száz görkoris és a jó hangulat! Mégis mikor gurulnál, ha nem most?! Szólj a barátaidnak is, le ne maradjanak!

Találkozzunk május 31-én 19 órakor a rajtnál!

Gyere el és guruljunk együtt május utolsó napján!

Versenykiírás >>>

TYSON GAY KETTŐS SIKERE 2008/05/20
Tyson Gay 100-on és 200-on is nyert a kaliforniai Carsonban rendezett atlétikai versenyen, de nem futott túl jó időt. A világbajnok amerikai vágtázó a klasszikus távon 10.05 mp-cel, 200-on 20.08-cal győzött - ellenszélben.
"Kicsit csalódott vagyok a 100-as idő miatt, edzésen már sokkal gyorsabb voltam. Kétszázon már jobban ment" - mondta Gay.

Szintén nyert, de nem remekelt a jamaicai Veronica Campbell: az Athénban 200-on olimpiai aranyérmes, 100-on vb-címvédő 11.14 mp-cel lett első utóbbi távon. A világ- és olimpiai bajnok Jeremy Wariner viszont magabiztosan, 44.42-vel, a világ idei második legjobb idejével diadalmaskodott 400-on.

Forrás: NSO
PISTORIUS OTT LEHET AZ OLIMPIÁN 2008/05/20

Indulhat a pekingi olimpián a műlábbal futó Oscar Pistorius, amennyiben teljesíti a szintidőt - döntött pénteken a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) január közepén határozott úgy, hogy nem engedi rajthoz állni a dél-afrikai futót az ötkarikás játékokon, mert szakértők szerint karbonszálas művégtagjai előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

A 21 esztendős Pistorius február közepén adta be fellebbezését a CAS-hoz. A paralimpikonok között 100, 200 és 400 m-en is világcsúcstartó atléta pekingi szereplését az IAAF a kölni sportegyetemen végzett vizsgálatsorozat eredményei alapján akadályozta meg, ám Pistoriusék szerint a tesztelések nem adnak teljes képet műlábairól.

A futó abban az esetben indulhat az olimpián, ha teljesíti a szükséges szintet és hazája válogatóján bekerül a csapatba. Pistorius tervei szerint 400 méteren versenyezne.

Forrás: HVG

HÁROM HÉT ALATT VÉGIGFUTJA A TISZÁT 2008/05/20

Hidvégi-Üstös Pál univerzális sportoló, május 19-től három hét alatt végigfutja a Tiszát. Ősszel Namíbiába, decemberben Szudánba, márciusban Dél-Amerikába, jövő júniusban Ausztráliába, szeptemberben Kínába megy sivatagot futni. Felkészül, mert 2009 novembere és 2010 márciusa között a Szaharát fogja átfutni, Dakartól Szaúd-Arábiáig, 10 500 kilométer hosszan.

Hidvégi-Üstös Pál 2006 őszén a világon elsőként Bustynától Titelig 852 kilométer hosszan végigúszta a Tiszát, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és arra, hogy a ciánszennyezés után a Tisza újra élő folyó. A sportoló május 19-én indult a Fekete-Tisza forrásától. Kőrösmezőtől 1300 kilométert futva tesz meg, egészen a folyó torkolatáig. A nagyjából háromhetes futás célja, hogy a Tisza menti települések összefogását segítse, felhívja a figyelmet arra, hogy tegyünk az élő Tiszáért, a környezetvédelemért és a térség gazdasági fellendüléséért.

A saját magát multisportolóként vagy univerzális sportolóként definiáló Hidvégi-Üstös az Indexnek elmondta, átlagban napi ötven kilométert tervez, de lesz 60-70 kilométeres szakasz is. A startokat reggel nyolc körül tervezi, délután négyig be akarja fejezni a futást. A két parton felváltva alsóbbrendű utakon, a folyó töltésén fut. A felesége, aki egyben a menedzsere is, mindig elkíséri, de nem marad vele végig.

Az indulás előtt két órával már nem eszik semmit, egy kiadós reggelivel kezd. Két-három pár futócipőt használ felváltva, egy pár 1500-2000 kilométert bír.

A Tisza után június végén a Duna jön, Hidvégi Szobtól Mohácsig ússza végig a folyót. Idén szeptemberben a Namíbiai-sivatagba készül, a 250 km-es távot szintén napi 50 kilométerenként teljesíti. Decemberben jöhet a szudániai Bayuda-sivatag, 520 km.

Jövő márciusra tervezi a chilei Atacama-sivatagot, júniusra az ausztrál Viktória-sivatagot, szeptemberre Kínában a Takla Makánt. Az összes erőpróba, a Tisza teljes távjának úszva és futva teljesítése is csak felkészülés a 2009 novembere és 2010 márciusa közötti időpontra tervezett tervezett szaharai futásra: a világon elsőként Dakartól Szaúd-Arábiáig, nagyjából 10 500 kilométeren át. A cél a globális felmelegedés és az elsivatagosodás elleni küzdelem.

Ezt az utat egy éve szervezik, Hidvégi szerint így is elkéstek vele, egy ilyen szervezőmunkához három év kell. A napi 50 kilométeres átlagot megtartja, 18-20 pár cipőt biztosan elhasznál. Négy terepjáróval mennek, a 8-9 fős kísérőcsapat folyton változó, mindenki önkéntes alapon vállalja, szerény javadalmazásért: egy-egy orvos, speciális mentős, masszőr, szakács, fotós, operatőr, gépkocsivezető, motoros sárkányrepülő, expedícióvezető alkotja a mezőnyt.

A sivatagban 2-3 fős helyi személyzetet is kapnak, idegenvezetőket, fegyveres kíséretet, ha szükséges. Hidvégi szerint az anyagi háttér biztosítása mellett legalább ugyanakkora feladat a politikai, katonai és a vízumokkal kapcsolatos szervezőmunka. A futó szerint a Szahara-futás élete eddigi legnagyobb teljesítménye lesz, olyan, mint "egy katonának a tábornoki rang".

Forrás: Index

NÉZD MEG A 20. FLORA NŐI FUTÓNAP ÉS FITNESZ FESZTIVÁL FOTÓIT 2008/05/19

Ha ott voltál szombaton a Városligetben, futottál, gyalogoltál vagy aerobikoztál a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon, akkor nézd meg a fotókat! Keresd meg magad, barátaid, családod a képeken!

Jó szórakozást kívánunk!

Képgaléria >>>

ÚJ JÁTÉK 2008/13. 2008/05/19

Játssz velünk, és védd a szíved egészségét a Flora segítségével!
Válaszolj a helyesen játékunk kérdéseire, és nyerd meg az 5 db, Flora által felajánlott ajándékcsomag egyikét!

Játssz és nyerj! >>>

JÁTÉK SORSOLÁS 2008/12. 2008/05/19

Kisorsoltuk múlt heti, Florával kapcsolatos játékunk nyerteseit.

A nyertesek:

Melo Annamária
Balla Ottó
Paczári Piroska
Németh H. Emil
Demsa Endréné

Gratulálunk, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

EDZŐTEREM OTTHON

2008/05/19

Van, aki naponta több órát izzad egy-egy edzőteremben, és olyan is akad, akit semmivel nem lehet rávenni, hogy betegye oda a lábát. A "nincs rá időm", a "túl messze van" azonban gyakran csak kifogás, amivel saját lustaságunkat próbáljuk takargatni. Szerencsére, tornázni, edzeni otthon is lehet - tippjeink segítségével pedig még egyszerűbb konditermet szervezni a nappaliba!
 
Van, aki szereti, van, aki ki nem állhatja: a konditermek bizony megosztják a fogyni vagy formálódni vágyókat. Igen nehéz megtalálni azt a termet, amely eléggé közel van, anyagilag is megéri, pont azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket mi szeretnénk, ráadásul a sok bomba alakú csaj között nem érezzük magunkat kényelmetlenül. Ugyanakkor ezek a kellemetlenségek nagyszerű kifogások is lehetnek - pedig a legtöbbször csak a lustaságunkat próbáljuk leplezni azzal, hogy "távolinak", "drágának" vagy éppen "időrablónak" állítjuk be az edzéseket.

Az otthoni edzés egyik előnye, hogy nem kell egész nap magunkkal hurcolnunk a tornazsákot, az edzőcipőt, a törölközőt. Nem kell antipatikus vadidegeneket kerülgetni, várakozni a kedvenc gépeinkre, sőt, még parkolási-utazási gondjaink is megoldódnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy az otthoni edzéshez időnként sokkal több akaraterő szükséges (hiszen a kanapé mindig csábítóbb), és az sem árt, ha jól meg tudjuk szervezni az életünket.

Tegyük rendszeres programmá az edzést!
Nem elég néhány fekvőtámasz a reklámszünetben - az edzést rendszeres programmá kell tenni. Az időpontját írjuk be a határidőnaplónkba vagy ragasszunk ki egy emlékeztetőt a hűtő ajtajára. Máskülönben mindig lesz valami "jobb" dolgunk.

Öltözzünk alkalomhoz illően!
Nem viselhet az ember farmernadrágot és papucsot a tornateremben, hát otthon se tegyük! Bár nem kell a legújabb, divatos cucc, megteszi egy régi póló és egy kényelmes melegítőnadrág, de ha az új sportruhák motiválnak, akkor érdemes megvenni mindazt, ami tetszik - ráadásul, ha több pénzt szánunk rá, akkor kisebb az esélye annak, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül abbahagyjuk az egészet.

Kérem, ne zavarjanak!
Ne hagyjuk abba az edzést csak azért, hogy felvegyük a telefont, vagy kiszaladjunk egy jót pletykálni a szomszédasszonnyal! A torna egy órája legyen szent és sérthetetlen: ezt kedvesen, de határozottan adjuk szeretteink, ismerőseink tudtára.

Csak semmi unalom!
Edzés közben szinte létfontosságú, hogy legyen valami, ami felpörget és motivál: erre a zene a legtökéletesebb eszköz. Válogassuk össze a kedvenc bulizós zenéinket egy cd-re, vagy az mp3 lejátszónkra. Sokan olvasnak vagy  tévéznek biciklizés, taposás közben, ezt azonban edzés közben nem ajánljuk: felmérések igazolják, hogy sokkal kisebb intenzitással, rosszabb tartással végezzük a gyakorlatokat.

Vezessünk edzésnaplót!
Semmi sem ösztönzőbb hatású a sikernél. Egy rendszeresen vezetett edzésnapló követhetően és leplezetlenül tartalmazza az elért eredményeket. Jegyezzük fel minden edzés programját, miben fejlődtünk, hol jelentkezik egy kis elmaradás. A kiértékelésnél ne legyünk elnézőek magunkkal, vegyük észre, ha a lustulás jelei mutatkoznak rajtunk!

Az ideális felszerelés

Az, hogy mi mindennel szereljük fel otthoni edzőtermünket, csak a saját igényeinktől függ: mi a célunk az edzéssel, milyen erőnléti szinten állunk, milyen mozgásformákat kedvelünk. Bár az erre szánt pénz mennyisége döntő lehet, nem kell akkor sem kétségbe esni, ha nem tudunk mindent egyszerre megvenni. Az "alapkészletet" bármikor, kedvünk szerint bővíthetjük, és abból a pénzből, amit egy év alatt az edzőtermi bérletre költenénk, akár egy komolyabb gépet is vehetünk magunknak. Sőt, szeretteinktől is kérhetünk néhány kiegészítőt, ajándékba.

Súlyzók
Egy jól összeállított súlyzókészlettel erőnlétünket fejleszthetjük, izmainkat szálkásíthatjuk. Vehetünk különálló, kisebb súlyokat is, de választhatunk olyan megoldást, amelynél csak a tárcsákat kell cserélgetni.

Gumiszalag
Könnyű, egyszerűen tárolható és szállítható, így utazáshoz is megfelel, ugyanakkor sokféle mozgást végezhetünk a segítségével. Mivel általában olcsóbbak, mint a súlyzók, de hasonló gyakorlatokat végezhetünk velük, ha még csak most ismerkedünk az edzéssel, vagy szűkös a költségvetésünk, érdemesebb ezeket megvenni először. 

Fitness-labda
A hatalmas, felfújható labdát rengeteg dologra használhatjuk, elsősorban a test középső részének edzésére alkalmas, de akár rá is ülhetünk - akár gyakorlatok közben, akár a pihenés óráiban. A labdát a magasságunkhoz igazítva vásároljuk meg.

Tornaszőnyeg
A tornaszőnyeg vagy a jógamatrac sokkal kényelmesebbé teszi a földön végzett gyakorlatokat, és azt is megakadályozza, hogy elcsússzunk.

Ugrókötél
A legegyszerűbb, legmókásabb és legkönnyebben használható eszköz arra, hogy felpörgessük a pulzusunkat - bemelegítéshez kiváló!

Extrák
Ha az alapfelszerelésünk megvan, akkor már kedvünk szerint bővíthetjük: vásárolhatunk valamilyen kardiógépet (pl. futópadot, szobabiciklit vagy taposógépet) vagy kombinált kondigépet. Ezek, minél bonyolultabbak, annál drágábbak - így, ha azt tervezzük, hogy sokat használjuk, akkor érdemesebb egy profi masinára beruházni. Ezek ugyanis tartósabbak is, és változatos programok, beállítások vannak rajtuk, amelyek segítségével még hatékonyabbá tehetjük az otthoni edzést.

Forrás: Nő vagyok

PÉNTEKEN SPURI MOZGÁSMAGAZIN LESZ A SPORT1-EN!

2008/05/19

Pénteken ismét lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport 1 televízió műsorán! Ha rendszeres résztvevője vagy a BSI eseményeinek, vagy csak egyszerűen szereted a szabadidősportot, akkor nézd meg, ne hagyd ki!

Pénteken, május 23-án 17 óra 45 perckor Téged is vár a képernyő előtt a Spuri Mozgásmagazin! Ha véletlenül lemaradtál, az ismétlést május 25-én, vasárnap 10 óra 45 perckor nézheted meg!

MONTGOMERY BÖRTÖNBE KERÜLT

2008/05/19

Közel négyéves, pontosan 46 hónapos börtönbüntetésre ítélték csekkhamisítás és pénzmosás miatt Tim Montgomery olimpiai és világbajnok amerikai atlétát. A doppingvétségek miatt 2005-ben visszavonult egykori 100-as világcsúcstartó a vád szerint 1,7 millió dollár tisztára mosásában segédkezett. Volt edzője, Steven Riddick még korábban öt évet kapott. A 33 éves korábbi klasszisnak nem csak ez az egy ügye létezik: május elsején azzal vádolták meg, hogy 100 gramm heroint csempészett. Montgomery volt párja, az olimpiai és vb-érmeitől szintén doppingolás miatt megfosztott Marion Jones jelenleg hathónapos börtönbüntetését tölti, amelyet hamis tanúzásért és tiltott szerek használatáért szabtak ki rá.

Forrás: MTI

NYÁRINDÍTÓ NŐI MOZGÁS-ÜNNEP A VÁROSLIGETBEN

2008/05/17

Verőfényes napsütésben, fantasztikus hangulatban, 6100 hölgy részvételével került megrendezésre május 17-én, szombaton a jubileumi 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál. Már két évtizede, hogy minden májusban sportolni vágyó, egészséges életmódra fogékony lányok, asszonyok gyűlnek össze, és mozgással töltenek egy napot.

A nap mozgás-kínálata igen széles volt, hiszen a hölgyeket futás, gyaloglás és fitnesz-órák várták. 4300-an a futó-, illetve gyalogló számokban indultak, míg 1800-an a legnépszerűbb hazai prezenterek fitnesz-óráin vettek részt. A mozgásprogramok mellett kiállítók, illetve a Juventus Sportparkban számos érdekesség várta a látogatókat.

A nagyszínpadon a Fitnesz Fesztivál programja Hornyák Ádám Kangoo jumps-szával indult, majd Szabó Péter Test Balance-szával edzették izmaikat a résztvevők. Az amúgy is remek hangulat csak fokozódott az Iron Box-ot prezentáló Tatarek Rezső óráján, ezután a hölgyek Katus Attilával közösen tehettek alakjuk legjobb formába hozásáért. Borsodi Balázs és Lencsés Rita ezúttal Xco nélkül lépett színpadra, egy táncos aerobikkal mozgatták meg a közönséget. Utolsóként Szalka Andi Intervall edzésén izzadhattak a hölgyek.

Míg a fitnesz szerelmesei az 56-osok terén sportoltak, a futást és gyaloglást választók az Olof Palme sétányon gyűltek össze, hogy rajthoz álljanak a 3,3 km gyaloglás, a 3,3 km, a 3x1,5 km váltó, vagy a 6,5 km futás valamelyikén. Elsőként a gyaloglók startoltak, és a Városliget utcáin teljesítették a kijelölt távot.

Eközben a háromfős váltók már nagyban készülődtek, hogy megmérettessék magukat a 3x1,5 km-en. A staféták között több híresség, és médiában dolgozó hölgy is feltűnt - ők azért álltak rajthoz, hogy futásukkal hozzásegítsék a Magyar Szív Egyesületet három mobil stresszmérő készülékhez. A váltóversenyben végül a Cipőfűzők csapata diadalmaskodott, 17 perc 52 másodperc alatt teljesítve a távot.

Ezután a 3,3 kilométerre vállalkozók rajtoltak, a mezőny nagysága miatt két futamban.
A nap csúcspontjaként pedig 17 órakor a leghosszabb távon, 6,5 kilométeren indultak el a résztvevők. A mezőnyben ott futott az a Staicu Simona, aki korábban már hatszor diadalmaskodott ezen a versnyen. A Misi SC futónője most sem talált legyőzőre, hetedszer is ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon a hölgyek ismét bebizonyították, hogy nem csak a munka és a családi élet területe mellett a sportban is sikeresek!

20. Flora Női Futónap
Eredmények

6,5 km
1. Staicu Simona (Misi SC) 24:49
2. Nagy Nikoletta (OTP Futókör) 26:33
3. Hajdu Rita (Futóklub Dunaújváros) 27:10
4. Válóczi Boglárka (MTK) 27:25
5. Szabó Márta 27:30
6. Rozsnyó Kinga 27:39

Váltó 3x1,5 km
1. Cipőfűzők (Leskó Zsuzsanna, Pató Anna, Erdős Boglárka) 17:52
2. NLG Csajok (Pálfi Dóra, Winkler Dóra, Koroknay Vanda) 17:58
3. Dream Team (Szilassy Dorottya, Melcher Petra, Berkovics Beáta) 18:01
4. Földeák 18:12
5. Postás Csajok SE 18:22
6. Ziccer 20.24

NATIVA FITTNAP REGISZTRÁCIÓS CSOMAG ÁTVÉTEL KEDDTŐL!

2008/05/16

Technikai okok miatt május 20-ától, keddtől lehet majd átvenni a 2. Nativa Fittnap regisztrációs csomagját.

A regisztrációs csomagot hétköznaponként 9 és 17 óra között a BSI nevezési irodájában (Váci út 152., a kék metro Forgách utcai megállójánál) veheted át.

A csomag tartalma a következő:

- 1 palack Nativa víz
- Nativa törölköző
- fehér Nativa nyakpánt
- Rauch toll
- Nativa Fittnap póló

A regisztrációs csomagot május 24-én a Sportmax Újbuda Sportcsarnokban is át lehet venni 8 óra 30 perctől.

Ha még nem jelentkeztél az eseményre, siess, mert hamarosan betelik a létszámlimit!
Bővebb információért kattints a 2.Nativa Fittnap honlapjára!

HAGYÓ MIKLÓS LEVELE A FUTÓKHOZ ÉS GYALOGLÓKHOZ

2008/05/16

Kedves Sporttárs!

Ezúttal nem Budapest főpolgármester-helyetteseként, hanem egyszerű magánemberként fordulok Önhöz. Arról szeretném tájékoztatni, hogy az idei nyárra egy hosszú távú hazai túrát tervezek.

Az elsőként 1938-ban megszervezett Szent István-vándorlás, a magyar túrázók közkedvelt, az Írott-kőtől Hollóházáig tartó Országos Kéktúra útvonalán kívánok végig gyalogolni, azonban nem a szokásos módon (külön-külön szakaszonként), hanem egyhuzamban, 41 nap alatt - július 11. és augusztus 20. között.

A magyarországi turistahálózat hazánk - egyelőre kellően fel nem ismert - természeti kincse. Egy hosszú távú hazai túrában kezdtem tehát gondolkodni. Olyanban, ami hosszabb, mint a tavalyi zarándoklat volt, de nemcsak arra teremt alkalmat, hogy az elejétől a végig kísérjenek, akik csatlakoznak, hanem egy-egy tetszőleges hosszúságú és időtartamú szakasz teljesítésére is módot ad. Így esett végül a választásom az elsőként 1938-ban megszervezett Szent István-vándorlás, a magyar túrázók közkedvelt, az Írott-kőtől Hollóházáig tartó Országos Kéktúra útvonalára.
Az 1128 km hosszú túraút bármelyik szakaszán, bárki - egyedül vagy társasággal - csatlakozhat hozzám, s a közös vándorláson résztvevőkhöz.

Bővebb információkat a napokban megindult www.szentistvanvandorlas.hu honlapomon olvashat minderről.

Szeretném, ha sokaknak kerekedne kedve a csatlakozáshoz, s a korának, egészégének, érdeklődésének és szabadidejének leginkább megfelelő szakaszt (szakaszokat) tudná kiválasztani. Ezért napi lebontásban a tervezett résztávokat, távolságokat, időtartamokat és a szintkülönbségeket, valamint az útba eső nevezetességek leírásait is összegyűjtöttem, s honlapomra tettem.

Őszinte örömmel várok mindenkit, akár csak egy fél napra, egy egészen rövid távú csatlakozásra is.

Amennyiben van kedve hozzá, regisztráljon a www.szentistvanvandorlas.hu című honlapon, s a megfelelő rovatban jelölje be csatlakozási szándékát!
Kérem, hogy ismerőseit is tájékoztassa minderről.

Tisztelettel üdvözli:

                                                                                                            Hagyó Miklós sk.

DIRE TUNE VILÁGCSÚCSOT AKAR FUTNI

2008/05/16

A Boston Marathon győztes etióp Dire Tune júniusban az ostravai atlétikai Szuper Grand Prix versenyen megpróbálja megdönteni az egy órás futás világrekordját. A jelenlegi csúcsot (18340 m) Tegla Loroupe futotta még 1998-ban. "Nagyon örülök, hogy elutazhatok Osravába és megpróbálkozhatom a csúcsdöntéssel. A Boston Marathon után újra edzésbe álltam és remek formában érzem magam." - nyilatkozta Tune, aki jelenleg az etióp olimpiai csapat edzőtáborban készül a csúcskísérletre.

Vele fut majd öbbek között a román Alina Gherasim, aki megpróbálja megdönteni az egy órás futás Európa-rekordját (18.084m) melyet az olasz Silvana Cruciata tart 1981 óta.

Ostravában rajthoz áll még többek között Tariku Bekele (5000m), Terrence Trammell és Dayron Robles (110 gát) is.

Forrás: Online Edzésnapló

HOLNAP JUBILÁL A SPORTOS NŐK NAPJA!

2008/05/16

Holnap, azaz május 17-én, szombaton a második iksz-be lép, azaz huszadik születésnapját ünnepli a tavaszi női futónap, a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál.

Itt az újabb lehetőség, hogy a lányok, asszonyok, nagymamák bebizonyítsák, a család, a munkahely és az iskola mellett a sportban is megállják a helyüket.

A hölgyek hagyományos tavaszi mozgásünnepén futás, gyaloglás és fitnesz programok várják a résztvevőket és szurkolóikat.

A nap programja 12.30-kor veszi kezdetét a budapesti Városligetben. Az 56-osok terén felállított nagyszínpadon hazánk népszerű fitnesz-prezenterei tartanak órákat, eközben a futás és a gyaloglás kedvelői többféle hosszúságú távokon, egyéniben és váltóban is próbára tehetik magukat. A váltófutás érdekessége, hogy hírességek, és médiában dolgozó hölgyek is ott lesznek a startvonalnál, hogy futásukkal hozzájáruljanak szívünk egészségéhez: célba érkezésük után a Flora három szívállapot-felmérő, Viport mobil stresszmérő készüléket ad át a Magyar Szív Egyesületének.

Ha szeretsz mozogni, és szeretnél kellemesen, egészségesen eltölteni egy szombati napot, gyere el Te is a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválra!

Szeretettel várunk!

FUSS A 10 ÉVES METROVAL AZ 5. GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN!

2008/05/16

A Metro honlapján első 100 regisztráló a Metro-csapat tagjaként teljesítheti a 10 km-es távot május 31-én. A Metro minden csapattagnak egyedi, "10 éves a Metro" pólót ad a futáshoz. Az első 10 kilométerüket futók külön Metros ajándékban részesülnek. Regisztrálj most!

Fuss Te is a Metro-csapatában az 5. Generali Duna-parti Futógálán, május 31-én! A Metro-csapat tagjainak a nevezés ingyenes. Regisztráció: www.metro.hu/metrotiz/futasregisztracio/

MARATONT FUTOTT A NYUGDÍJAS HÁZASPÁR

2008/05/16

Egy japán házaspár bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, miután 83 és 78 éves létükre lefutották a maratoni távot.A Kumamoto házaspár igazán nem panaszkodhat a kora miatt. Nem sok idős ember mondhatja el ugyanis magáról, hogy annyira jó az erőnléte, hogy képes lefutni a több mint 42 kilométeres távot. A páros bekerült a rekordok könyvébe is, mint a legidősebbek, akik lefutották a maratont. 

A 83 éves Shigetsugu Anan, és 78 éves felesége, Miyoko meg is kapták a teljesítményüket igazoló Guinness dokumentumot, miután végigcsinálták a Japán déli részén, Kagoshimában rendezett 42 kilométeres futóversenyt. A házaspár hét óra és 36 perc alatt teljesítette a távot, és a férfi elismerte, hogy felesége támogatása nélkül soha nem sikerülhetett volna neki a különleges rekord. Az 56 éve együtt élő pár életében először állt rajthoz a maratonon. 

Az idős japán emberek, úgy látszik, megdöbbentő állóképességgel rendelkeznek, áprilisban egy 71 éves férfi ért el Guinness-rekordot a legidősebb hegymászóként, aki Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Európa, Óceánia és az Antarktisz legmagasabb pontját is megmászta.

Forrás: Hírszerző

EDDIG 149 SPORTOLÓ RENDELKEZIK OLIMPIAI INDULÁSI LEHETŐSÉGGEL

2008/05/15

Jelenleg egy híján másfélszáz a pekingi olimpián biztosan induló magyar sportolók száma, amely 165-re mehet fel, ha minden jól sikerül. Ezt Schmitt Pál MOB-elnök közölte az országgyűlés sportbizottsága előtt a magyar csapat ötkarikás felkészüléséről elhangzott tájékoztatójában. A Magyar Olimpiai Bizottság első embere ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy a lehetséges maximális létszám is - megfogalmazása szerint - jelentős visszaesést mutat a 2004-es, athéni olimpiához képest, ahol 219 magyar állt rajthoz.

Forrás: MTI

A 20. FLORA NŐI FUTÓNAP FUTÓTÁVJAINAK ÚTVONALTÉRKÉPEI

2008/05/15

A lenti térképeken megtekintheted a május 17-én sorra kerülő 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál futótávjainak útvonalát.

A 3.3 kilométeres táv:
Olof Palme stny - Dvorák stny. - Felvonulási tér - Városligeti körút - Kós Károly stny. - Hősök tere - Olof Palme stny.

A 6.5 kilométer:
Olof Palme stny. - Városligeti körút - Felvonulási tér - Olof Palme sétány - Zichy Mihály út - FORDÍTÓ a Városligeti körútnál - Zichy Mihály út - Dvorák stny. - Felvonulási tér - Városligeti körút - Kós Károly stny. - Hősök tere - Olof Palme stny.

KALIFA - A NAPÉRLELTE FINOMSÁGOK SZAKÉRTŐJE

2008/05/15

A Kalifa a kilencvenes évek eleje óta foglalkozik Magyarországon szárított gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Küldetésének tekinti, hogy népszerűsítse Magyarországon az egészséges táplálkozást, és hogy gazdagítsa a magyar konyhaművészetet a mediterrán étkezési kultúra elemeinek meghonosításával.

A szárított gyümölcsök kedvező élettani hatásai évezredek óta ismeretesek; már az ókorban is aszalt gyümölcsöket ettek az olimpiára készülő sportolók. Nemcsak különlegesen finomak, hanem a friss gyümölcsök után a legjobb rost-, vitamin- és ásványi anyag-források is.

Az olajos magvak pozitív hatását is számos kutatás igazolja. Bővelkednek az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen növényi fehérjékben, rostokban, antioxidáns vitaminokban és ásványi anyagokban.

A Kalifa termékeivel legközelebb május 17-én a budapesti Városligetben, a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon találkozhatsz.

KÖZELEG A 2. NATIVA FITTNAP!

2008/05/15

Melegíts be a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon május 17-én, majd egy héttel később, május 24-én gyere el a 2. Nativa Fittnapra! A fitneszeseménynek idén is a Sportmax Újbuda Sportcsarnok ad otthont, és ismét a legnépszerűbb magyar előadók várnak, illetve két külföldi prezenter is színpadra lép majd.

A nagyterem órakínálatát az eszközös órák adják, míg idén a kisteremben a Body&Mind irányzatai várják a mozogni vágyókat. Gyere el Te is, hívd el barátaid, családod, ismerőseid!

  Nagyterem Kisterem
10.00-10.50 Béres Alexandra - Súlykontroll Németh Gergő - Gerincjóga
11.00-11.50 Jennifer Hogg (USA) - Kangoo Jumps Geszler Dorottya - My Pilates
12.00-12.50 Borsodi Balázs, Lencsés Rita & Xco Team Hungary
- Xco-training
Nagy Amarilla - Gerinctréning
12.50-13.10 ebédszünet (bemutatók, sorsolások)  
13.10-14.00 Hornyák Ádám (Ádee) - Kangoo Jumps Lencsés Rita - Body Art
14.10-15.00 Andy Sasse (Németország) - Flexi bar Szabó Peti - Test Balance
15.10-16.00 Andy Sasse (Németország)- Xco-training Dallos Ágnes - Pilates
16.10-17.00 Hornyák Ádám (Ádee) & Jennifer Hogg (USA) -
Kangoo Jumps - Finálé
Keszi Krisztina - Nagy Dorka
- Stretching

A programban való változtatás jogát a BSI fenntartja!

Gyere el, és próbáld ki a fitnesz és az aerobik összes irányzatát!

Bővebb információ >>>

SZOMBATON A HÖLGYEKÉ LESZ A FŐSZEREP!

2008/05/15
Gyere el szombaton Te is a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválra, hívd lányod, édesanyjád, nagymamájád, barátnőd, élvezzétek közösen a mozgást, sportoljatok és tegyetek egészségetekért szórakozva!

Fussatok, gyalogoljatok, aerobikozzatok közösen, vagy látogassátok meg a kiállítókat!

Íme a program:

Futás
13.00. - Gyaloglás, 3,3 km
14. 10. - Váltófutás - 3x1,5 km
15.20. - Futás, 3,3 km
16.10. - Futás, 3,3 km
17.00. - Futás, 6,5 km

Fitnesz Fesztivál
12.40  - Hornyák Ádám (Ádee) - Kangoo Jumps
13.30 -  Szabó Péter – Test Balance
14.20  - Tatarek Rezső - Iron Box
15.10 -  Katus Attila – Best Body
16.00 -  Borsodi Balázs & Lencsés Rita - Aerobic in dance
17.10 -  Szalka Andi – Intervall

Bővebb információért lapozd végig a rendezvény online programfüzetét!

KIÁLLÍTÓK A 20. FLORA NŐI FUTÓNAP ÉS FITNESZ FESZTIVÁLON

2008/05/15

A szombati 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon nem csak mozgásra lesz lehetőséged, hanem különböző programokon is részt vehetsz, illetve megtekintheted kiállítóink kínálatát.

Hogy kik várnak rád a a Flora Egészség Udvarban?

Flora - fotózás, egészségügyi állapotfelmérés
MÁV start
Diéta és Fitnesz +Fürge Ujjak
Harmonet
Béres
Budai XI
WII videójáték
Maxima
SporTime
Családi lap
Fitt.info
Wellness magazin
Wellness café
Avon
GKM
Danone
Powerbar
Kalifa
Freestyler
Nissan
Kangoo

Keresd fel a Juventus Sportparkot is, ahol park tájfutás, Nordic Walking, illetve a Juventus Játszósziget vár!

KELLEMES HÉTVÉGE A BALATONNÁL

2008/05/14

VERSENY A KESZTHELYI KILOMÉTEREK FÉLMARATONON, MARATONON

  • egész napos programok az egész családnak
  • belvárosi helyszín, látványos útvonal
  • vendég: Kálovics Anikó és Zsódér Zsolt
  • maraton váltó a csapattal érkezőknek
  • rendőri biztosítás
  • rajt- és befutócsomag
  • chipes időmérés
  • MEGHOSSZABBÍTOTT ELŐNEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2008. MÁJUS 18.

                                           
További info és nevezés:

www.keszthelyikilometerek.hu

 

KENYAI ÉS OROSZ GYŐZELEM PRÁGÁBAN

2008/05/14
A kenyai Kenneth Mungara és az orosz Natalya Yulamanova győzött a hétvégén meleg időben megrendezett 14. Volkswagen Prága Maratonon.

Yulamanova
, a múlt évi győztes, sokáig haladt együtt az élbollyal, majd sebességet váltott, és elhagyta üldözőit, a kenyai Caroline Kwambai-t és honfitársát, Alina Ivanova-t. Yulamanova 2:31:43-as idővel, másfél perccel a tavalyi győztes idején belül ért célba. Második és harmadik helyen a kenyai Emily Kimuria (2:35:55) és Caroline Kwambai (2:37:51) futott be.

A 18 fok körüli melegben Kenneth Mungara 2:11:06-os idővel a tizedik kenyai férfi győzelmet aratta a verseny történetében. A dobogón is csak honfitársai álltak: Eliah Sang 2:12:15-ös idővel lett második, míg a harmadik helyet Simon Njoroge Kariuki (2:13:24) szerezte meg.

"A verseny jó volt. Az időjárás nekem nem okozott semmi gondot." - nyilatkozta a verseny után Mungara. Másoknak azonban meggyűlt a bajuk a meleggel, hiszen több elit atléta is itt szerette volna megfutni az olimpiai szintet, de senki sem járt sikerrel. A házigazdák olimpiai reménysége, Pavel Novák 24 km után feladta a versenyt. A kenyai favorit, David Makori Omiti szintén kiállt. A leggyorsabb cseh futó Robert Štefko lett, ő 2:23:53-as idővel, 15. helyen ért célba.

Forrás: Online Edzésnapló

ZÖLDSÉG NAGY DÓZISBAN

2008/05/14

A kiegyensúlyozott táplálkozáshoz elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű zöldséget és folyadékot fogyasszunk. Különösen fontos ez, ha fokozott fizikai igénybevételnek vagyunk kitéve.

Sportolás során, párolgás és kiválasztás útján a szervezet folyadékot veszít, melyet pótolni kell. Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség.

Azonban a zöldségek fontosságáról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen gyorsan a jóllakottság érzését keltik, energiatartalmuk általában alacsony, rostokat, ásványi anyagokat és számos biológiailag aktív anyagot tartalmaznak.

A Knorr Zöldségözön levesek összetevőinek 80 százalékát jó minőségű zöldségek adják. Ezekkel a levesekkel könnyen pótolhatjuk az elvesztett folyadékot is, ráadásul 3 perc alatt elkészíthetők.

Mivel az összetevőket kíméletes szárításos eljárással tartósították, ezek a levesek nem tartalmaznak tartósítószert. A zöldségek, a fűszerek, és az olívaolaj harmóniája az egész napját mosolygóssá teszi annak, aki megkóstolja.

További tudnivalókért keresd fel a www.leves.hu oldalt!

BKV FORGALMI VÁLTOZÁSOK A 20. FLORA NŐI FUTÓNAP ÉS FITNESZ FESZTIVÁL MIATT 2008/05/14

Május 17-én, szombaton az alábbi forgalmi változásokra kell számítani a BKV járatok közlekedésében.

70-es j. trolibuszok: 13.00 órától-kb.18.00 óra között Kossuth tér - Garay utca között, a 78-as j. trolibuszok útvonalán közlekednek.

74-es j. trolibuszok: A Károly körút felé a Dózsa György útnál a trolibuszok közlekedését bójázással biztosítják, járművezetőink a mezőny elhaladásakor a rendőri irányításnak megfelelően közlekedjenek.

75-ös, 79-es j. trolibuszok: 8.00 órától - kb.20.00 óráig között Váci út, ill. a Jászai Mari tér felé: Útvonaluk Dózsa György út, metróállomás ill. a Jászai Mari tér felé:
Az Ajtósi Dürer sorig eredeti útvonalon (79-es a "fáskörnél" tovább egyenesen, a 75-ös j. trolibuszok Stadionok felől jobbra Ajtósi Dürer sor) - balra Hermina út - Állatkerti körút - Állatkerti út - átrakás az Állatkerti úti megállónál felügyelet nélkül - jobbra Dózsa György út, tovább eredeti útvonalon.

Megszüntetett megállóhelyek (75-ös j. trolibuszok):

- Zichy Géza utca
- Dózsa György út
- Városliget, Dvořák sétány
- Olof Palme sétány
- Hősök tere

Megszüntetett megállóhelyek (79-es j. trolibuszok):

- Városliget, Dvořák sétány
- Olof Palme sétány
- Hősök tere

Ideiglenes megállóhelyek:

- Zichy Géza utca (csak 79-es troli)             (74-es, 75-ös j. trolibusz megállóhelye)
- Hermina út                                              (72-es, 74-es j. trolibuszok megállóhelye)
- Erzsébet királyné útja                              (72-es, 74-es j. trolibuszok megállóhelye)
- Kacsóh Pongrác út                                  (72-es, 74-es j. trolibuszok megállóhelye)
- Fővárosi Nagycirkusz                               (72-es j. trolibuszok megállóhelye)
- Állatkert                                                  (72-es j. trolibuszok megállóhelye)

MARGITSZIGETI GYALOGLÁSSAL INDULT A SÉTÁLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! MOZGALOM 2008/05/14

Mintegy 60 résztvevő egyórás sétájával indult szombat délelőtt a Margitszigeten a gyaloglást népszerűsítő mozgalom; a program fővédnöke April Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, maga is lépésszámlálót kapott a szervezőktől és sétálni indult az egybegyűltekkel megnyitóbeszéde után. A Sétálj az egészségedért! programsorozatot a Magyar Elhízástudományi Társaság és az Országos Egészségfejlesztési Intézet közösen rendezi a szív- és érrendszeri betegségek és az elhízás megelőzése érdekében az ország több pontján.

A szombati első séta alkalmából April Foley amerikai nagykövet üdvözölte a kezdeményezést. Elmondta, hogy 2006 óta, amióta posztját betölti Budapesten, minden alkalmat megragad, hogy népszerűsítse a mozgást. Úgy vélte, hogy az elhízás, valamint az ebből eredő betegségek egyformán súlyosbodó problémát jelentenek az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Véleménye szerint a megoldásban már az is sokat segíthet, ha otthon többet tartjuk kikapcsolva a televíziót, a munkahelyeken pedig némi mozgást is beiktatunk.

Halmy László, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke elmondta: az elhízottak aránya 20 százalék, a túlsúlyosaké pedig 47 százalék Magyarországon. A súlytöbblettel élők testsúlycsökkentése csak mozgással és energiaszegény étrenddel lehet sikeres. A gyalogló programban kis energiaigényű kezdeti terheléstől fokozatosan növekvő sebességű, tempós gyaloglás írható elő. Érdemes ellenőrizni a naponta megtett lépésszámot, ezáltal a megtett távot és a leadott energiát.

Mozgásformaként azért javasolják a gyaloglást, mondta Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója, mert mindenki számára elérhető és megoldható, nem terheli annyira a szervezetet, mint a futás, sőt közösségteremtő ereje is lehet.

A bemelegítő tornát és a sétaprogramot levezető Monspart Sarolta egykori tájfutó világbajnok úgy vélte, nem az a legfontosabb szempont, hogy az első sétán hányan vesznek részt, inkább az, hogy felhívják a mozgalomra, és magára a gyaloglásra, mint mozgásformára a figyelmet.

A szakemberek azt javasolják, hogy az elhízottak a gyaloglást naponta, de csak a kellemes érzés megmaradásáig folytassák, a táplálékbevitelt pedig 1000-1500 kilokalória közt tartsák, tehát ne éheztessék magukat.

Forrás: MTI

TŰSARKÚ CIPŐS FUTÓVERSENY VOLT HÉTVÉGÉN 2008/05/14

Igazi majális hangulatú, sok érdeklődőt vonzó esemény volt az Erzsébet téren szombaton rendezett Stiletto Run: először rendezték meg Magyarországon a tűsarkú cipőben való futás versenyét, amelyen Áschin Zorka nyerte meg az egymillió forintos fődíjat. Az egyik, fiatal nőknek szóló divatmagazin szervezte a versenyt, amelyre 1300-an jelentkeztek és közülük közjegyző előtt 100-at sorsoltak ki. A szabályok szerint cipő sarka nem lehetett 8 centiméternél alacsonyabb és másfél centiméternél szélesebb, nem lehetett csizmában vagy lábra erősített tűsarkúban futni, és a magyar állampolgárságú, rajthoz álló hölgyeknek be kellett tölteniük a 18. életévét.

Először médiaszemélyiségek futották végig a 100 méteres távot, kedvcsinálóként, igaz, egymás kezét fogva, de őket nem kötötték a szigorú szabályok.

Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője elmondta, több férfi kifogásolta, hogy miért nem indulhat a tűsarkú cipős futóversenyen.

Szakmai zsűri díjazta a legszebb ruhát is: ebben a versenyben Kozecz Anikó lett az első, aki félmillió forintot kapott. Sok volt az extrém futóöltözék: akadt, aki menyasszonyi ruhában, más paradicsomi tarkaságú, piros-sárga szuperminiben futott, előfordult az is, hogy anya és lánya szinte ugyanúgy volt felöltözve.A legszebb cipő díj boldog tulajdonosa Azari-Vozár Viktória lett. Több szponzor is felajánlott értékes ajándékcsomagokat.

A versenynek már számos országban hagyománya van. Oroszországban több nagyvárosban rendeztek elődöntőket, a döntőre Moszkvában került sor. A tűsaroksprintek távjai országonként eltérőek: Amszterdamban 350 métert tett meg 150 nő egyszerre. Rendeztek már hasonló futóversenyt Németországban, Lengyelországban és Svédországban is.

Forrás: MTI

BEKELE VILÁGCSÚCSDÖNTÉSRE KÉSZÜL 2008/05/14

Kenenisa Bekele meg akarja javítani saját 10 ezer méteres világcsúcsát. Az etióp atléta június 8-án Eugene-ben próbálja meg átadni a múltnak 26:17.53 perces rekordját - jelentették be az oregoni verseny szervezői.

A 25 éves, világ- és olimpiai bajnok Bekele, aki 5000 méteren is világrekorder, 2005-ben, Brüsszelben futotta 10 ezres csúcsát.

Forrás: Népszava

TISZAFÜREDEN JÁRT A BRINGASULI ROAD SHOW 2008/05/13

A Tour de Tisza-tó túraverseny tiszafüredi rajt-célterületén felállított ügyességi pályára sok városi és környékbeli gyerek jelentkezett. A helyi adottságokhoz igazodva, a Halas tér gyepén, a füvön jelölték ki a szervezok a pályát - közvetlenül a kerékpáros freestyle show mellett.  

Sokan csak a BringaSuli kedvéért bicikliztek el Tiszaörvénybol vagy Tiszaörsrol a Halas térre - és többen közülük nem jöttek hiába. Hiszten a kerékpáros tesztlapok kitöltése után mindannyian teljesíthették az ügyességi pályát és résztvettek a sorsoláson. Újabb 3 kerékpár és 9 fejvédo talált gazdára. Nagy 'Gizmó' Attila és barátai pedig a Tour de Tisza-tó díjkiosztója elott mutatták be tudományukat.  

KÁLOVICS ANIKÓ MÁSODIK LETT BERNBEN 2008/05/13

Kálovics Anikó vasárnap Bernben 10 mérföldön második lett. A verseny rajtja és a célja a berni expo területén volt, de az útvonal a belváros és az erdős vadaspark legszebb részeit is érintette.
A dombos pályán már 3km-nél eldőlt az első két hely, Anikó a táv közben többször próbálta lerázni a kenyait, de nem bírt vele.
Az utolsó, 1 km hosszú, "Tour de France" hangulatú emelkedön alakult ki a végeredmény, a kenyai futónő tudott győzni

Eredmények:
1. Jana Muia KENYA 56'33

2. Kálovics Anikó 56'44

3. Helene Musyoka KENYA 59'15

 

Gratulálunk Anikónak, aki legközelebb Manchesterben 10 km-en, majd Londonban áll rajthoz.

A JUDOSOK IS LEGYŰRIK A FÉLMARATONT KOVÁCS ANTAL ÉS UNGVÁRI MIKLÓS VEZETÉSÉVEL 2008/05/13

A dzsúdósok megmutatják Magyarországnak, mire képesek, hiszen ők is ott lesznek szeptember 7-én a Hősök terén, hogy elinduljanak a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon! Mindannyian dzsudogiban melegítenek majd a félmaratoni futásra. A nagy eseményen olimpiai és világbajnokunk, Kovács Antal vezeti a dzsúdós csapatot.

"Természetesen futni is fogok, Braun Ákossal már régóta dédelgetjük az álmot, hogy egyszer lefutjuk a maratont, ehhez egy jó erőpróba lesz ennek a távnak a felét teljesíteni. Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, hiszen már többször részt vehettem ilyen futóversenyeken és mondhatom, igazán remek egy-egy ilyen esemény hangulata. Az pedig még ünnepélyesebbé teszi majd, ha mi dzsúdósok sokan leszünk ott, csatlakozzatok hozzánk, gyertek el minél többen! Paksról megyünk egy páran, ezt ígérhetem!" - mondta Kovács.

A barcelonai aranyolimpia győztese elárulta: bár nem "hitelesíthető" távon, de egyszer már teljesítette futva a 21 kilométert: "A '92-es Európa-bajnoki bronzérmet egy feledtető futással ünnepeltük, Laci bácsi felült a Babettájára és kitartóan motorozott mellettem. A feledtetés jól sikerült, két órán át futottam, s mivel elég jól futottam akkoriban, ez nagyjából félmaratoni táv lehetett. Edzésen tíz, tizenöt kilométereket rendszeresen futottunk, egyszer elindultam a duatlon országos bajnokságon, ahol tíz kilométer futás után negyvenet kerékpároztunk, majd újra ötöt futottunk, időben ez is olyan félmaratoni erőpróba lehetett. Váltóban már részese voltam a félmaratonnak, a csapat Európa-bajnokság előtt amúgy ráhangolódásként indultunk váltóban a Félmaratonon, ahol nekem jutott a tizenhárom kilométeres szelet..."

Ungvári Miklós saját bevallása szerint még sosem teljesített ilyen hosszú távot, pályatársai ennek ellenére még a profi futókat is óvják a rendkívüli gyorsaságú Ungitól.

"Huszonegy kilométert még nem futottam egyszerre, de futóversenyen öt-tíz kilométeres távokat már többször teljesítettem. A napokban is indultam két kecskeméti futóversenyen, az egyiken még kenyaiak is rajthoz álltak. Régen elég gyors voltam, de mára kötöttebb lettem, így egy kicsit megfontoltabban futok. Edzéseken hét-nyolc-tíz kilométert szoktunk futni, természetesen a felkészülés szakaszának megfelelően, versenyidőszakon kívül például hosszabb távokon, de jóval alacsonyabb intenzitás mellett. Kecskeméten van két futóköröm, a kicsi öt, a nagy pedig úgy hét kilométeres a széktói szabadidőközpont körül" - magyarázta a Kecskeméti JC olimpiai reménysége, aki a pekingi olimpia után alig több mint három héttel fut majd a dzsúdós csapat élén.

Forrás: Judoinfo

NEVEZZ A 20. FLORA NŐI FUTÓNAP ÉS FITNESZ FESZTIVÁLRA, MÉG NEM KÉSŐ! 2008/05/13

Lányok, hölgyek figyelem!
Még mindig nem késő benevezni a 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválra!
Ha szeretnétek kellemes környezetben, szórakozva mozogni, ne habozzatok, barátnőtöket, lánytestvéretket is bevonva nevezzetek be a futótávok valamelyikére, édesanyátokat, nagymamátokat pedig buzdítsátok gyaloglásra! Futás után pedig álljatok be a remek aerobik órákra is!
Nem fogjátok megbánni, ha eljöttök, és közösen tesztek szívetek egészségéért!

A futótávokra nevezők, illetve azok a fitneszórákra jelentkezők, akik befizetik a nevezési díjat, a képen látható emblémázott felsőt kapják.

Lapozzátok végig az esemény online műsorfüzetét, amely minden fontos információt tartalmaz!

Online műsorfüzet >>>

ÚJ JÁTÉK 2008/11. 2008/05/13

Játssz velünk, és védd a szíved egészségét a Flora segítségével!
Válaszolj a helyesen játékunk kérdéseire, és nyerd meg az 5 Flora által felajánlott ajándékcsomag egyikét!

Játssz és nyerj! >>>

JÁTÉK SORSOLÁS 2008/11. 2008/05/13

Kisorsoltuk idei tizenegyedik, a Rauch-hoz kapcsolódó játékunk nyerteseit.

A nyertesek:

Borsos Zita
Novinszki Fanni
Ferenc Lajos

A nyerteseknek gratulálunk, e-mailben értesítjük őket nyereményükről!

MÁTÓL KAPHATÓ A NIKE FÉLMARATON FUTÓMEZE!

2008/05/13

Mától megvásárolhatók a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton hivatalos logóval ellátott Nike DRI-Fit futómezek a BSI nevezési irodájában!

A Nike DRI-Fit futómezek egyedülállóak: a különleges technológia sportolás közben lelassítja a test felmelegedését, így ebben a felsőben kevésbé fárasztó még a futás is. A textil testhez legközelebb eső rétege víztaszító rostokból áll, melyek "elszivattyúzzák" a nedvességet a bőrtől. A póló anyagának felső rétege pedig magához vonzza az izzadságot, s a lehető leggyorsabban elpárologtatja azt, ezáltal szárazon és hűvösen tartva a bőr felszínét.

Mindez a technológia minden hivatalos Nike Félmaraton futómezben is megtalálható - keresd mától a BSI nevezési irodájában!

A Nike DRI-FIT futómez ára 3290 Ft.

ARANYÉRMET NYERT A JUNIOR NŐI VÁLTÓ A TRIATLON EB-N

2008/05/13

Aranyérmes lett a Szalay Szandra, Horváth Gréta, Tóth Zsófia összeállítású magyar junior női váltó a lisszaboni triatlon Európa-bajnokságon.

A verseny során a staféta minden tagjára 300 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás és 2 kilométer futás várt. A magyar staféta - amelytől dobogós helyet, de leginkább aranyérmet várt a szakvezetés - szinte rajt-cél győzelmet aratott, noha voltak pillanatok, amikor az oroszok vezettek, ám a váltózónába és - ami a legfontosabb - a célba a magyarok értek elsőként, ráadásul nagy fölénnyel.

Forrás: MTI

FOGADJ SZEMÉLYI EDZŐT!

2008/05/13

Ha azt mondom, személyi tréner, sokaknak még mindig az ugrik be azonnal, hogy "na persze, a hírességek, meg a gazdagok saját edzőt tartanak". Pedig a személyi edző napjainkra - ha nem is kifejezetten olcsóvá - mindenképpen elérhetővé vált.

Manapság már nemcsak a profi sportolóknak van edzőjük. Emlékszem, amikor először láttam egy fitnessteremben, hogy valaki a saját edzőjével együtt érkezik. Időbe telt, mire leesett, hogy a fiatal nőt árnyékként követő nagydarab, csupa izom férfi azért van ott - megjegyzem, az amúgy csak nőknek fenntartott teremben -, hogy végigkövesse megbízójának egész gyakorlatozását. Jobban mondva kitalálja, mit, milyen ismétlésszámmal és milyen sorrendben csináljon a különféle gépeken, nagyjából másfél órán keresztül, csak és kizárólag a hölgyre koncentrálva. Én lopva figyeltem őket, és folyamatosan két dolog járt a fejemben: egyrészt az, hogy vajon mi pénzbe kerülhet ez a szolgáltatás. Másrészt viszont, hogy engem végtelenül idegesítene, ha valaki ott ülne mellettem, miközben izzadva, lihegve erőlködök, ő pedig minden mozdulatomat figyelné és még rám is szólna, ha esetleg nem sikerült annyira magasra emelni a lábamat.

Pár nappal később ismét együtt érkeztünk, a nő az edzőjével, és én. Ez alkalommal már jobban odafigyeltem, és így már észrevettem, amit elsőre nem. Azt, hogy mennyire sokat jelenthet egy profi speciális segítsége: sokkal pontosabban és hatékonyabban dolgozott neki köszönhetően, míg én sokszor nagy igyekezettel, de "gondolomformán" mentem egyik géptől a lépcsőzőhöz és tovább. Látszott, hogy a tréner pontosan kidolgozott edzéstervet követ, illetve követel meg "ügyfelétől", ha pedig észrevett közben valamit, ami nem ment annyira, akkor azonnal reagálva rá, más gyakorlattal korrigálta. Rászólt, ha a hasizomfejlesztő felüléseknél nem derékból emelte ki magát, és azonnal kijavította a mozdulatot, ha lendületből emelt egy súlyt, és nem az izom dolgozott. Bevallom, egy idő után már nemcsak odafigyeltem, de egy-egy fogást elkezdtem utánozni, és nem győztem csodálkozni, mennyire jól kitaláltan mozdul meg éppen az az izom, amelynek kell. Szóval el kellett ismernem: ez is egy szakma, érteni kell hozzá.

Próbáld ki!

Egy jó személyi tréner még ennél is többet tesz: a mozgás mellett minden más területen is tanácsot ad, aminek köze van az egészséges életmódhoz, illetve a fogyáshoz. A különbséget mégis döntően az jelenti, hogy csak velünk foglalkozik, és azért lesz az így végzett torna, illetve az egész életmódváltás hatékonyabb, mert a mi képességeinkhez alakítja a feladatokat, tennivalókat, javasolt étrendet. A személyi edző tulajdonképpen egyaránt jól jön egy kezdőnek, aki egy több tucatnyi géppel felszerelt teremben azt sem tudja, mi micsoda, illetve mire jó, de egy már rendszeresen mozgó személynek is, aki tovább akar lépni. Nagyon fontos szempont az is: a hozzáértő szakember garancia arra, hogy nem szenvedünk sérüléseket, ami könnyen előfordulhat, ha ész nélkül nekiugrunk a gyakorlatoknak.

Sajátos pszichológiája van mások edzésének, hiszen ezen a téren is hatni kell a jobb munka érdekében. A jó edző folyamatosan ösztönzi tanítványát, akit át kell lendítenie a holtpontokon. Hogy ezt szigorúbb utasításokkal, vagy szelíd meggyőzéssel éri el, az tőle függ, de tartania kell a lelket "páciensében". A másik oldala ennek a dicséret, ami szárnyakat adhat a buzgón igyekvő tanítványának, akinek ez - a fizikai változás mellett - külön is sikerélmény.
Nagyon fontos a bizalom, hiszen rábízzuk magunkat az edzőre, követjük utasításait, tőle reméljük a fejlődést.

Magyarországon is törvény szabályozza, hogy milyen képesítéssel - szakirányú felsőfokú végzettséggel, illetve középfokú OKJ-s képzéssel - rendelkező szakemberek dolgozhatnak, ki nevezheti magát aerobikedzőnek, testépítő és fitneszedzőnek, rekreációs szakembernek, egészségtanárnak, sportmenedzsernek vagy szakedzőnek.

Akinek túl drága egy saját személyi edző megfizetése, az sincs teljesen elveszve. Ma már sok olyan edzőterem van, ahol profik segítenek, és ez a szolgáltatás benne foglaltatik a díjban. Ha szerencsénk van, egy-egy lelkesebb edző közülük szinte annyit segíthet, mintha külön tréner dolgozna velünk: elkészíti, ránk szabja az edzéstervet, segít a gépek beállításakor, és szól, ha azt látja, valamit nem jól csinálunk.

Forrás: Nő vagyok

FRANCIA ÉS PORTUGÁL SIKER A LISSZABONI TRIATLON EURÓPA-BAJNOKSÁGON

2008/05/13

Taroltak a franciák a lisszaboni rövidtávú triatlon Európa-bajnokságon: a két junior szám után a férfiak versenyében is győztek, ráadásul kettős diadalt arattak, míg a magyarok közül Lipták Tamás 23. lett, Kuttor Csaba pedig feladta. Vasárnap a váltók versenyével zárul a kontinensviadal.

A 1,5 km úszás még nagyszerűen alakult a harmadik olimpiájáért harcoló Kuttornak, ugyanis 10. helyen jött ki a vízből, de debreceni honfitársának sem volt oka szégyenkezésre, ő a középmezőnyben kezdhette meg a 40 km-es kerékpározást és még éppen elcsípte az első boly végét.

A második számban Kuttor főleg az élmezőny közepén tekert, Lipták viszont a végén haladt és spórolt az erejével. A mintegy 40 fős csoport hét szökevényt elengedett, akik nagyszerűen összedolgozva közel kétpercesre növelték előnyüket, így szinte biztosra vehető volt, hogy közülük kerül ki a győztes.

A 10 km-es futás során Fredric Belaubre és Tony Moulai vívott nagy küzdelmet az aranyéremért, amelyet végül előbbi szerzett meg. A magyarok közül Lipták végig a 25. hely körül futott és végül 23. lett. Kuttor azonban saját bevallása szerint nagyon elfáradt és a zárószám második körében feladta a versenyt.

"Sorozatban hat versenyen vettem részt, tulajdonképpen az elmúlt hetekben csak versenyeztem és utaztam, edzésre nem sok idő jutott. Ez most ütött vissza. Teljesen elfáradtam a kerékpározás során, a futásra már nem maradt erőm" - mondta.

A magyar versenyző számára kedvezőtlen, hogy közvetlen riválisai jól szerepeltek, belga vetélytársa benne volt a szökésben, ő nyolcadik lett, míg luxemburgi ellenfele a 20. helyen ért célba. Ezt figyelembe véve Kuttor jelenleg biztosan nincs kvótás helyen, ugyanakkor öröm az ürömben, hogy Lipták megelőzte Európa-ranglistás főbb vetélytársait, így ha Kuttor nem tudja kvalifikálni magát a világranglista alapján, akkor ő, mint kvótához nem jutott nemzet képviselője jó eséllyel ott lehet a kínai fővárosban. Minden földrészről egy ilyen versenyző jut indulási joghoz az olimpián, ebben a versenyfutásban Brnóban rendezik az utolsó Európa Kupa-versenyt még ebben a hónapban. Lipták úgy érezte, ezúttal kihozta magából a maximumot.

A nőknél a papírformának megfelelően a hazai közönség előtt szereplő Vanessa Fernandes nyerte a lisszaboni rövidtávú triatlon Európa-bajnokság női versenyét, a még mindig csak juniorkorú Tóth Zsófia élete első felnőtt világversenyén 11. lett.

A női rajtra ismét kisütött a nap, így ideális körülmények között rajtolt el a mezőny. A 1,5 km-es első szám nem a magyar várakozások szerint alakult, mert bár az oroszlányi tehetség a második bolyban kezdhette a kerékpározást, az olimpiai kvótáért harcoló Szabó Zita az utolsók között mászott ki a 18 fokos vízből.

A 40 km-es kerékpározás után ismét bizakodóbb lett a hangulat, hiszen a nyolckörös pálya feléhez érve a debreceni Szabó felért Tóth csoportjához. A 19 éves lány végig taktikusan tekert, a pálya kritikus részén, amikor 1 km-en belül tíz kanyar is van, mindig az élen haladt.

A 10 km-es futást a 18 fős élboly mögött 1:10 perccel kezdte meg a második csoport, közte Szabóval és Tóthtal. Utóbbi sorra előzte meg az első csoport gyengébb futóit, ugyanakkor Szabóból láthatóan sokat kivett a kerékpározás, és nem bírta a gyilkos tempót. Az Atlantico Csarnokba Tóth 11. helyen futott be és éppen előzni készült még egy riválisát, amikor a szervezők hibájából mindketten a depóba futottak. Az orosz versenyző hamarabb eszmélt, így ő lett a 10., de Tóth teljesítménye mindenképpen kiemelkedő, mivel újonc volt a felnőttek között. A 28. helyen célba érő Szabó szempontjából pozitívum, hogy a finn Merja Kiviranta csak három hellyel előzte meg, így az olimpiai rangsorban nem esett vissza és már csak két versenyen - a madridi Világkupán és a vancouveri világbajnokságon - kell megőriznie helyét.

Forrás: MTI

NAGY KRISZTINA GYŐZÖTT A GOLSI 48 ÓRÁS FUTÓVERSENYEN

2008/05/09

Nagy Krisztina igazoltan hiányzott a sárvári 24 órás országos bajnokságról. A többszörös magyar bajnok a múlt hétvégén a burgenlandi Golsban idén először megrendezett 48 órás utcai futóversenyt választotta, és meg is nyerte a nők versenyét. Második helyen a kétnapos futópados futás csúcstartója, Martina Schmitt végzett, a harmadik pedig a magyar versenyekről is jól ismert Claudia Illetschko lett.

A verseny színvonalát különösen emelte a férfi verseny győztese, Jannisz Kurosz, aki visszahódította a versenyszám világcsúcsát Wolfgang Schwerktől. A német klasszis tavaly, az athéni ultrafutó fesztiválon a hétnapos verseny 48 órás részidejében 420 kilométerre javította a görög korábbi rekordját. Kurosz - aki egyébként a Unix Sportegyesület tiszteletbeli tagja is - valamivel több, mint egy év elteltével ismét a világ legjobb 48 órás eredményének birtokosa lett 422,630 km-rel.

Forrás: Ultramarathon

KEDDTŐL KAPHATÓ A NIKE FÉLMARATON FUTÓMEZE

2008/05/09

Keddtől megvásárolhatók a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton hivatalos logóval ellátott Nike DRI-Fit futómezek a BSI nevezési irodájában!

A Nike DRI-Fit futómezek egyedülállóak: a különleges technológia sportolás közben lelassítja a test felmelegedését, így ebben a felsőben kevésbé fárasztó még a futás is. A textil testhez legközelebb eső rétege víztaszító rostokból áll, melyek "elszivattyúzzák" a nedvességet a bőrtől. A póló anyagának felső rétege pedig magához vonzza az izzadságot, s a lehető leggyorsabban elpárologtatja azt, ezáltal szárazon és hűvösen tartva a bőr felszínét.

Mindez a technológia minden hivatalos Nike Félmaraton futómezben is megtalálható.

A Nike DRI-FIT futómez ára 3290 Ft.

RADCLIFFE ÉREMÉRT MEGY PEKINGBE

2008/05/09

A női maratonfutás világcsúcstartója, Paula Radcliffe kijelentette, hogy van még néhány befejezetlen ügye, ezek közé tartozik az olimpia is.

"Nem hiszem, hogy amit eddig elértem a játékok történetében, az a képességeim csúcsa. Úgy érzem többre vagyok hivatott, és azt gondolom, hogy ezt most Pekingben meg tudom mutatni" - jelentette ki a 34 éves Radcliffe.

A brit kiválóság az 1996-os atlantai olimpián ötödik, a 2000-es sydneyi játékokon pedig a negyedik lett. Négy éve esélyesként indult Athénban, de a hőség miatt fel kellett adnia viadalt.

Forrás: Eurosport

ROHAM AZ ARLINGTONI MARATONÉRT

2008/05/09

Október 26-án kerül sor a nagy hagyományokra visszatekintő 33. Marine Corps Marathonra az amerikai Arlingtonban.

A viadal rendkívüli népszerűségét jól jelzi, hogy az április 30-án megnyitott regisztrációs időszakot öt nap után le kellett zárni, mert már ennyi idő alatt elkelt a rendelkezésre álló 30 ezer hely.

Az öt napos intervallum a második legrövidebb időszaknak számít a verseny történetében, 2005-ben mindössze három napra volt szükség.

"A futók nagyon izgatottak, hogy részt vehetnek ezen a megméretésen. A regisztrációs időszak majdnem egy héttel hamarabb véget ért, mint tavaly" - nyilatkozta a versenyigazgató Rick Nealis.

HÍRESSÉGEK IS RAJTHOZ ÁLLNAK A FLORA NŐI FUTÓNAPON

2008/05/09

A televízió képernyőjéről jól ismert hölgyek is részt vesznek a május 17-én megrendezésre kerülő 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon.

A 14 óra 10 perckor rajtoló 3 fős váltófutásban olyan celebek állnak rajthoz, mint az RTL Klub táncos műsorából, a Szombat Esti Lázból ismert Südi Iringó és Bánhidi Petra, a Barátok közt egykori szereplői, Csomor Csilla és Deutsch Anita, a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának színésznője, Létai Dóra, a Sophia Loren fiának esküvőjén éneklő Erdőhegyi Brigitta, vagy Hajdú Péter menyasszonya, Sarka Kata.

A híres hölgyek futásának célja igen nemes, hiszen azért indulnak el a megmérettetésen, hogy a Magyar Szív Egyesület a Flora márka jóvoltából 3 db szívállapot-felmérő, Viport mobil stresszmérő készülékhez juthasson.  A mellkasra helyezhető készülék 2 perc alatt a szívfrekvencia variabilitása alapján azonnal tájékoztat a stressz szintjének mértékéről, valamint a fontosabb szívműködési paraméterekről.

A hírességek mellett médiában dolgozó hölgyek is rajthoz állnak a 3x1,5 kilométeres váltófutásban, hogy így támogassák szívük egészségét.

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan teljesítenek a hölgyek a részükre kijelölt 1,5 kilométeres távon, illetve, hogy melyik celeb-csapat diadalmaskodik a futáson, gyere el Te is május 17-én a budapesti Városligetbe! Tegyél Te is mozgással szíved egészségéért!

Bővebb információ az eseményről: >>>

ZÖLDSÉG NAGY DÓZISBAN

2008/05/08

A kiegyensúlyozott táplálkozáshoz elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű zöldséget és folyadékot fogyasszunk. Különösen fontos ez, ha fokozott fizikai igénybevételnek vagyunk kitéve.

Sportolás során, párolgás és kiválasztás útján a szervezet folyadékot veszít, melyet pótolni kell. Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség.

Azonban a zöldségek fontosságáról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen gyorsan a jóllakottság érzését keltik, energiatartalmuk általában alacsony, rostokat, ásványi anyagokat és számos biológiailag aktív anyagot tartalmaznak.


A Knorr Zöldségözön levesek összetevőinek 80 százalékát jó minőségű zöldségek adják. Ezekkel a levesekkel könnyen pótolhatjuk az elvesztett folyadékot is, ráadásul 3 perc alatt elkészíthetők.

Mivel az összetevőket kíméletes szárításos eljárással tartósították, ezek a levesek nem tartalmaznak tartósítószert. A zöldségek, a fűszerek, és az olívaolaj harmóniája az egész napját mosolygóssá teszi annak, aki megkóstolja.

További tudnivalókért keresd fel a www.leves.hu oldalt!

A FLORA NŐI FUTÓNAP ÚTVONALAI

2008/05/08

A lenti térképeken megtekintheted a május 17-én sorra kerülő 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál útvonalait.

Kellemes tanulmányozást!

Az útvonalak:

  • 6,5 km:
    Olof Palme stny. - Városligeti körút - Felvonulási tér - Olof Palme sétány - Zichy Mihály út - FORDÍTÓ a Városligeti körútnál - Zichy Mihály út - Dvorák stny. - Felvonulási tér - Városligeti körút - Kós Károly stny. - Hősök tere - Olof Palme stny.
  • 3,3 km, gyaloglás:
    Olof Palme stny - Dvorák stny. - Felvonulási tér - Városligeti körút - Kós Károly stny. - Hősök tere - Olof Palme stny.
  • 3 x 1,5 km váltó:
    Olof Palme stny - FORDÍTÓ (a Palme Háznál) - Olof Palme stny. - FORDÍTÓ ( a Hősök terénél) - Olof Palme stny


A 3.3 kilométeres táv:

A 6.5 kilométer:

VANDERLEI DE LIMA KIHAGYJA A PEKINGI MARATONT

2008/05/08

Sérülés miatt kihagyja a pekingi olimpiát Vanderlei de Lima, a brazilok hosszútávfutó kiválósága. De Lima bronzérmet nyert maratonfutásban a négy évvel ezelőtti athéni olimpián. Sokáig az élen futott, amikor egy néző megtámadta, emiatt kiesett az első helyért vívott küzdelmekből, és végül a harmadik pozíciót szerezte meg.

De Lima így nem indul a vasárnapi prágai maratonon sem.

"Habár sérüléséből részben már felépült, nincs abban az állapotban, hogy egy olimpiai szintű versenyen vegyen részt" - nyilatkozta edzője, Ricardo D'Angelo. - Vanderlei nagyon szomorú, mert szerette volna megvédeni a bronzérmét. Az ilyen hírek persze elszomorítják az embert, de optimistán nézünk a jövőbe."

SCHIRILLA GYÖRGY VATIKÁNIG FUTOTT 2008/05/08

Sikeresen teljesítette több, mint 1250 km hosszú békefutását Schirilla György, aki 30 nap alatt érkezett meg Budapestről Rómába, ahol szerdán XVI. Benedek pápa fogadta őt személyes kihallgatáson. A sportember április 7-én vágott neki a nagy útnak. Hetente hatszor futott, és minden egyes nap átlagban 50 km-t tett meg.


"Nagyon kemény erőpróba volt ez az egy hónap, azt hiszem, mindent elmond róla, hogy kilenc kilót fogytam. Mindenhol szeretettel fogadtak, s előfordult ugyan, hogy nem kaptunk szállást, de általában ezzel sem volt probléma. Összességében óriási élmény volt" - nyilatkozta Schirilla.


"Hat percet töltöttem a pápánál, akinek átnyújtottam a futásomra készített kopjafát, melyre 272 szalagot tűztek fel az emberek utam során. A szentatyának elmondtam egy előre betanult szöveget olaszul, majd németül beszéltünk. Örökre emlékezetes percek maradnak ezek a számomra" - osztotta meg élményeit a futó.

Forrás: MTI

VILÁGKUPA-SOROZAT UTÁN, EB ELŐTT A TRIATLONOSOK

2008/05/07

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos öt világkupa forduló zajlott le a közelmúltban, amelyről hétfőn érkeztek haza a triatlon válogatott tagjai. Új-Zélandtól Japánig átszelték a földet a versenyzők, amely hosszú, fárasztó utazással és rendkívül nehéz versenyekkel járt. De megérte, hiszen Szabó Zita szinte biztos olimpiai induló, Kuttor Csaba pedig az utolsó versenyeken mutatott jó formájának eredményeként áll kvalifikációs helyen.

Sajnos Walkó Andrea a sorozat végére elfáradt és a kvalifikációs helytől kettővel elmarad, de ebben nagy szerepe van lábsérülésének.

Szabó Zita már egy átlagos teljesítménnyel is véglegesítheti olimpiai indulását, Kuttor Csabának egy-egy luxemburgi, belga és észt vetélytársával még keményen meg kell küzdeni a pozíciója megtartásáért. Amennyiben Csabának ez nem sikerülne, készenlétben áll Lipták Tamás, akinek ír és horvát ellenfelét kell legyőznie ahhoz, hogy az európai ranglista alapján utazzon Pekingbe.

Először kap lehetőséget a felnőtt Eb-n való indulásra a junior korú Tóth Zsófia, aki úgy triatlon, mint duatlon sportágban bizonyított saját korosztályában.

A magyar válogatott tagjai:
Elit: Szabó Zita, Tóth Zsófia, Kuttor Csaba, Lipták Tamás
Junior: Balogh Barbara, Horváth Gréta, Szalay Szandra, Bogdány Kenéz, Király Kristóf, Tóth Tamás

Forrás: Triatlon.hu

MEGJELENT A DIÉTA ÉS FITNESZ MAGAZIN MÁJUSI SZÁMA

2008/05/07

A Diéta és Fitnesz magazin legújabb számát keresd az újságárusoknál!

A tartalomból:

Számoljon le a jojózással!
Önismereti és étkezési teszt
Mit rejtenek az erotikus álmok?
Természetgyógyászat

Diéta és Fitnesz - Minden, amitől szebb az élet!

GÖRKORI FUTAM A RAKPARTON!

2008/05/07

Élvezd a száguldást 9,5 km-en, gyere, és suhanj a rakpart aszfaltján!

MEGY A VONAT...

2008/05/07

... a BSI eseményeire 50%-os menettérti kedvezménnyel!

2008-ban a következő eseményeinken vehető igénybe a kedvezmény:

  • május 17.               20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál - Budapest, Városliget
  • június 8.                15. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - Budapest, Kossuth tér
  • szeptember 7.       23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - Budapest, Városliget
  • október 5.              23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton - Budapest, Hősök tere
  • október 19.            13. Coca-Cola Női Futógála - Budapest, Margitsziget

Utazz a MÁV-START-tal és 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt kapsz vasúti jegyed árából!

Tudnivalók:

  • A kedvezményes árú alkalmi menettérti jegy kizárólag 2. kocsiosztályra váltható.
  • Az 50%-os alkalmi menettérti jegy visszautazásra a verseny helyszínén a MÁV-START standjánál történő érvényesítés után alkalmas.
  • Az alkalmi menettérti jegy érvényessége megegyezik a teljesárú menettérti jegy érvénytartamával, azzal az eltéréssel, hogy az odautazás legkorábban a rendezvények első napját megelőző nap 00.00 órától kezdhető meg, a visszautazást a rendezvények utolsó napját követő nap 24.00 óráig be kell fejezni. 

Utazz és Fuss Velünk!

FUSS VELÜNK A PEKINGI OLIMPIÁRA! 2008/05/07

Az adidas vendégeként 2008-ban te is részt vehetsz az Olimpián!

Mit kell tenned, hogy eljuthass az olimpiára? Vegyél részt 2008. április 1. és  június 8. között  valamelyik BSI futóeseményen, vagy vásárolj ugyanezen időszakban a Spuri futóboltban bármilyen adidas terméket, és máris részt vehetsz a sorsoláson, melyen az adidas jóvoltából kisorsolunk egy egyhetes, kétszemélyes utat a pekingi olimpiai játékokra.

Hogyan vehetsz részt a játékban? Kattints ide, és megtudod!

 

SPURI MOZGÁSMAGAZIN HAVONTA A SPORTTELEVÍZIÓBAN

2008/05/07

Félórás műsor a futásról, a fitneszről és más szabadidősportokról minden hónapban a sport szerelmeseinek!

Az adások ideje:
május 23.
június 20.
július 18.
augusztus 15.
szeptember 19.
október 17.
november 21.
december 19.

A STORCK AZ AKTÍV ÉLET MELLETT

2008/05/07

A Storck terméke, a Knoppers ostyaszelet az elmúlt évek sikereit követően 2008-ban újra elkötelezi magát a futóversenyek támogatása mellett. A hat állomásból álló sorozaton való megjelenéssel az egészséges életmódra kívánják felhívni a figyelmet.

A minőségi táplálkozás és a testmozgás szerepét hangsúlyozza a Storck idei országos szintű támogatásával. A versenyzők energiaszintjük utánpótlására a futamok végén teljes kiőrlésű gabonából készült könnyű ostyaszeletet kapnak ajándékba a befutó csomagokban. A Storck terméke amellett, hogy tele van egészséges összetevőkkel, könnyű és nem túl édes.

"Harmadik éve támogatjuk a futóversenyeket az ország számos részén, mert meggyőződésünk, hogy a mozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos érték" - mondta Fábián János, a Storck Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
A csokoládé és az édesség önmagában nem egészségtelen, a mértékletesség betartása mellett kifejezetten előnyös. Az egészséges összetevők segítenek a kimerült szervezet gyors regenerálódásában és a megfelelő vércukorszint visszaállításában. A futás során szükséges szénhidrátpótlás a Knoppers-szel nem csak egészséges, de finom is. A nugátkrém, a mogyoró és a tej önmagukban is megállják a helyüket, de mindez két ostyaszelet között igazán kellemes élményt nyújt.

A Knoppers egyszerű csomagolása lehetővé teszi, hogy sportolás közben is fogyaszthassuk, ráadásul kis helyen is elfér, nem igényel hűtést és gyorsan elfogyasztható. Így a futás szerelmeseinek ideális táplálék szervezetük gyors energiapótlásra a rostokban gazdag, teljes kiőrlésű gabonából készült ostya.

A Knoppers által támogatott versenyek 2008-ban:
20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztivál - május 17.
2. Nativa FittNap - május 24.
15. K&H Olimpiai Maraton Váltó - június 8.
23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - szeptember 7.
13. Coca-Cola Női Futógála - október 19.

A LONDON STUDIO AJÁNDÉKA A FLORÁSOKNAK

2008/05/06

A London Studio felajánlásának köszönhetően mindenki, aki részt vesz a május 17-ei 20. Flora Női Futónap és Fitnesz Fesztiválon, kap egy 10 ezer forint értékű nyelvtanfolyam utalványt.

A lent látható kupont a rajtcsomaggal egy időben vehetik át az indulók.

A verseny részletei: >>>

Kellemes versenyzést kívánunk!

NEVEZZ PÉNTEKIG A KÉKES-CSÚCSFUTÁSRA

2008/05/06

Június 14-én kerül sor az esztendő egyik legkeményebb erőpróbájára, a 11. Gatorade Kékes Csúcsfutásra.

Nevezz be PÉNTEKIG a versenyre, mert ez esetben csak 3500 forintot kell fizetned!

Ha szeretnéd kipróbálni magad az ország egyik legnehezebb terepén, akkor ne késlekedj! A célba érkezőnek a képen látható érmet adjuk ajándékba (nagyításhoz kattints a képre!)

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Versenykiírás: >>>

NATIVA FITTNAP A SPORTMAXBAN

2008/05/06

Szeretnéd kipróbálni a Kangoo-t? És az Xco-t?

Ha május 24-én eljössz a 2. Nativa Fittnapra a Sportmax, Újbuda Sportcsarnokba mindezt megteheted!

Az eseményen megismerkedhetsz a legdivatosabb edzésmódszerekkel, és ebben olyan kiváló trénerek lesznek a segítségedre, mint például Béres Alexandra, Geszler Dorottya, Lencsés Rita, Szabó Péter.

Ne feledd, ha május 16-ig benevezel, csak 2500 forintot kell fizetned!

A részleteket megtalálod itt: >>>

Reméljük, találkozunk!

FUSS ÉS GYALOGOLJ VELÜNK

2008/05/06

Kedves Futók!

Az alábbi linkekre kattintva elérheted e-kiadványaikat, amelyekben részletesen tájékozódhatsz a BSI rendezvényeiről, és tanácsokat is adunk a felkészüléshez.

Kellemes olvasást és jó sportolást!

Fuss Velünk 2008
Fuss Velünk Tavasszal
Fuss Velünk Tanítványaiddal
Gyalogolni jó

PEKINGI OLIMPIA: KENYA CÉLJA A MARATONI GYŐZELEM

2008/05/06

Első hallásra hihetetlennek tűnik, de tény, hogy Kenyának eddig még egyszer sem sikerült olimpiai aranyérmet szereznie maratonfutásban. Ezen szeretne most változtatni a kenyai atlétikai szövetség. Hétvégén kihirdették a kenyai olimpiai maratoni csapat névsorát, egyben kijelentették, hogy mind férfi, mind női futóiktól győzelmet várnak Pekingben.

Az eddigi olimpiai maratonikon a kenyai férfiak két ezüst- és egy bronzérmet, (Douglas Wakiihuri, 1988 és Eric Wainaina, 1996 és 2000), a nők pedig egy ezüst- és egy bronzérmet (Joyce Chepchumba, 2000 és Catherine Ndereba, 2004) szereztek.


A szövetség által most kihirdetett kenyai csapat hihetetlenül erős. A férfiaknál a háromszoros London Marathon győztes Martin Lel (idén: 2:05:16), a félmaratoni világcsúcstartó Sammy Wanjiru és a többszörös Boston Marathon győztes Robert Kipkoech Cheruiyot képviseli Kenyát az olimpián. Tartalékként fért bele a csapatba a pár napja Rotterdamban 2:05:49-es idővel győző William Kipsang valamint a jelenlegi maratoni világbajnok Luke Kibet.

A kenyai női csapatot a kétszeres maratoni világbajnok és olimpiai ezüstérmes Catherine Ndereba, az idei London Marathon negyedik helyezettje, Salina Kosgei és a Párizs Marathon győztese, Martha Komu alkotja majd, míg tartalékként a szövetség a 2006-os Boston Marathon győztes Rita Jeptoo-t jelölte.

A 2008-as kenyai olimpiai maratoni csapat:
Férfiak

Martin Lel
Sammy Wanjiru
Robert Cheruiyot
Tartalék:
Luke Kibet
William Kipsang

Nők
Catherine Ndereba
Martha Komu
Salina Kosgei
Tartalék:
Rita Jeptoo

A maratonfutás olimpiai bajnokai
1896 Athén - Spiridon Louis (görög)
1900 Párizs - Michel Théato (francia)
1904 St. Louis - Thomas J. Hicks (amerikai)
1908 London - Johnny Hayes (amerikai)
1912 Stockholm - Kenneth McArthur (dél-afrikai)
1920 Antwerpen - Hannes Kolehmainen (finn)
1924 Párizs - Albin Stenroos (finn)
1928 Amsterdam - Boughera El Ouafi (francia)
1932 Los Angeles - Juan Carlos Zabala (argentin)
1936 Berlin - Sohn Kee-chung (japán)
1948 London - Delfo Cabrera (argentin)
1952 Helsinki - Emil Zátopek (csehszlovák)
1956 Melbourne - Alain Mimoun (francia)
1960 Róma - Abebe Bikila (etióp)
1964 Tokió - Abebe Bikila
1968 Mexico City - Mamo Wolde (etióp)
1972 München - Frank Shorter (amerikai)
1976 Montreal - Waldemar Cierpinski (kelet-német)
1980 Moszkva - Waldemar Cierpinski
1984 Los Angeles - Carlos Lopes (portugál)
1988 Szőul - Gelindo Bordin (olasz)
1992 Barcelona - Hwang Young-Cho (koreai)
1996 Atlanta - Josia Thugwane (dél-afrikai)
2000 Sydney - Gezahegne Abera (etióp)
2004 Athén - Stefano Baldini (olasz)

Nők:
1984 Los Angeles - Joan Benoit (amerikai)
1988 Szőul - Rosa Mota (portugál)
1992 Barcelona - Valentyina Jegorova (FÁK-beli)
1996 Atlanta - Fatuma Roba (etióp)
2000 Sydney - Naoko Takahashi (japán)
2004 Athén - Mizuki Noguchi (japán)


Forrás: Edzesonline

NÉGY MAGYAR FUTOTT AZ OLIMPIAI LÁNGGAL KÍNÁBAN

2008/05/06

Hétfőn négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, valamint Lakatos Katalin és Kovács István futott Kínában az olimpiai lánggal. A magyarok Hajnan szigetén tettek meg 300-300 métert az emberiség legősibb játékának szimbólumával. Hétfőn összesen 208-an futhattak a fáklyával, útjukat több ezren kísérték. A jelentkezők közül a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú támogatója, a Samsung választotta ki a szerencséseket. A fáklyaváltó május 4-én érkezett Kínába, a pekingi játékok augusztus 8-án kezdődnek.


Halász Judit Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, az UNICEF jótékonysági nagykövete, gyermekdalain több generáció nőtt fel. Barabás Éva műsorvezető-riporter, számos karitatív szervezet munkájában vesz részt, és az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek magyarországi nagykövete. Lakatos Katalin sajátos nevelést igénylő, gyermekekkel foglalkozó alapítvány szakmai vezetője, Kovács István pedig Mikulás-nagykövet, kistérségekben szervez sportversenyeket, amelyeken a mozgás szeretetére próbálja nevelni a fiatalokat.

Forrás: MTI

FUTOCROSS PÁLYABEJÁRÁS NYÁREGYHÁZÁN 2008/05/05

A BSI csapata holnap, azaz kedden ismét Nyáregyházára megy, hogy újra tesztelje a július 19-én megrendezendő FutoCross versenypályáját.

A próbára 16 és 18 óra között kerül sor. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne belekóstolni ebbe a különleges sportba!

Gyere el Te is!

Nézd meg az előző tesztről készült videónkat: >>>

A VOLVO HEGYVIDÉK FÉLMARATON NYEREMÉNYJÁTÉKAINAK NYERTESEI 2008/05/05

A 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó kapcsán meghirdetett játékok nyertesei

Béres ajándékcsomagot nyertek:
Csikós Erzsébet
Klinger Jánosné
Bessenyei Tibor
Németh Dóra
Mező Réka

Coca-Cola ajándékot nyertek:
Nagy Szabolcs József
Laurinyecz Ágnes
Czagler Vilmos
Sipos Gyuláné
Wimmer Mónika
Nyáry Viktor

2009 Göteborg félmaraton részvételt (teljes ellátással) nyertek:
Krén Attila
Gyöngy Krisztina
pótnyertesek: (amennyiben a nyertesek nem tudnak elutazni)
1. Tarcsay Zoltán
2. Dr. Kotlan Beatrix

Hétvégi Volvo autóhasználatot nyert:
Horváth Béla

A Vendégváró.hu könyvajándékát nyerték:
Bócz Szilvia
Szabó János
Juhász Péterné

Minden nyertesünknek sok szeretettel gratulálunk!

KELLEMES HÉTVÉGE A BALATONNÁL 2008/05/05

VERSENY A KESZTHELYI KILOMÉTEREK FÉLMARATONON, MARATONON

  • egész napos programok az egész családnak
  • belvárosi helyszín, látványos útvonal
  • vendég: Kálovics Anikó és Zsódér Zsolt
  • maraton váltó a csapattal érkezőknek
  • rendőri biztosítás
  • rajt- és befutócsomag
  • chipes időmérés
  • MEGHOSSZABBÍTOTT ELŐNEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2008. MÁJUS 18.

                                           
További info és nevezés:

www.keszthelyikilometerek.hu

CSÚCSDÖNTÉSEK SÁRVÁRON 2008/05/05

Május 3-4-én került sor a 7. Sárvári 12/24 órás futásra, melyből a 24 órás egyben országos bajnokság is volt.

A szombati rajtnál mintegy 90 ultrafutó és 35 váltócsapat állt rajthoz, hogy az 1031 méteres várkörből minél többet teljesítsenek az adott idő alatt.

A magyar ultrafutónők már megszokhatták, hogy ahol a világklasszis Bérces Edit rajthoz áll, már csak a dobogó alsóbb fokaiért folyhat a küzdelem. Most sem történt másképp, Edit egy pillanatnyi kétséget nem hagyott afelől, hogy 2008-ban is ő a legjobb, 203 kilométerrel zárta a versenyt.

Horváth Mónika először állt rajthoz ezen a "távon", neki a 24 óra 167 kilométer lefutásához volt elegendő. A versenyben sokáig harmadik helyen haladó Oravecz Orsolya az éjszaka folyamán feladni kényszerült a versenyt, így a debütáló Gurdon Éva szerezhette meg a magyar bajnokság harmadik helyét.

A férfiak versenyében négyen is 200 kilométer fölé kerültek, ami mutatja a bajnokság erősödését. Sándor Csaba teljesített a legjobban, 232 kilométere nem csak pályacsúcsot hozott neki, de nemzetközi B szintet is jelent. Az ezüstöt Szőnyi Ferenc 219 kilométerrel, míg a bronzot Mózsik József 212 kilométerrel hozta el Sárvárról.

A 12 órás versenyben Kalotai Levente nem talált legyőzőre, csak a pályacsúcs volt az ellenfele, melyet 139-ről 143 kilométerre javított. Őt Földi Mihály 134, és Korányi Balázs 129 kilométerrel követte.

A nők küzdelmében a BSI Balaton Szupermaratonon feltűnt Kis Zita gyilkos tempót diktált, 124 kilométerre javította a korábbi pályacsúcsot. Gál Andrea 121 kilométeres teljesítménye eddig bármikor aranyat érhetett volna, azonban ezúttal csak a dobogó második fokára volt elég. Lubics Szilvia sokáig második helyen haladt, azonban egy sérülés megakadályozta, hogy a maximumot hozza ki magából, így be kellett érnie a harmadik hellyel, melyért 102 kilométert kellett futnia.

 

 

Eredmények
24 órás futás, Országos Bajnokság


Férfiak
Országos Bajnok: Sándor Csaba 232.16 km
2. Szőnyi Ferenc 219.55 km
3. Mózsik József 212.38 km

Nők
Országos Bajnok: Bérces Edit 203.05 km
2. Horváth Mónika 167.22 km
3. Gurdon Éva 162.91 km


12 órás futás
Férfiak
1. Kalotai Levente 143.01 km
2. Földi Mihály 134.12 km
3. Korányi Balázs 128.91 km

Nők
1. Kis Zita 124.40 km
2. Gál Andrea 121.20 km
3. Lubics Szilvia 102.04 km

 

ÚJ JÁTÉK 2008/11. 2008/05/05

Játssz velünk, és teszteld magad, mit tudsz a Rauchról és termékeiről!

A helyes megfejtők között 3 db Rauch ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Játssz és nyerj! >>>

JÁTÉK SORSOLÁS 2008/10. 2008/05/05

Kisorsoltuk idei tizedik, a Gatorade-hez kapcsolódó játékunk nyerteseit.

A nyertesek:

Engler Gábor
Győrbíró Emese
Páva Tamás

A nyerteseknek gratulálunk, e-mailben értesítjük őket nyereményükről!

BENE BARNA ÉS KOVÁCS IDA GYŐZELME 2008/05/05

A pécsi futók sikerét hozta a Sajószentpéteren megrendezett Országos Félmaraton Bajnokság a férfiaknál. A felnőtt, valamint utánpótlás egyéni és csapatbajnokságokat a Pécsi Futó Klub versenyzői, Fogarasi Sándor tanítványai nyerték. Kiemelkedően szerepelt a csapat vezéregyénisége Bene Barnabás, aki egyéni győzelmével jelentősen hozzájárult a csapatsikerhez is, a szintén kiválóan futó klubtársaival, Ott Balázzsal és Tóth Lászlóval egyetemben.

A hölgyek versenyében Kovács Ida, a VEDAC atlétája ért elsőként célba csapattársa, Nagy Mónika és a miskolci Staicu Simona előtt. A veszprémiek kiegészülve Badis Anissával a csapatbajnoki címet is megszerezték.

Fors: MASZ

 
a lap tetejére