2011. augusztus 25. csütörtök - Lajos, Patrícia

ESŐS FUTÓGÁLA A DUNA-PARTON 2009/05/30

Az eső és a hideg szél sem tántorította el azt a több mint 1800 sportolni vágyót, akik részt vettek a 6. Generali Duna-parti Futógálán a budapesti alsó rakparton. A résztvevőket a futás és a görkorcsolya futam mellett kiállítók és egészségügyi mérések is vártak.
A május 30-ai dátum ellenére az időjárás a szeszélyes oldalát mutatta, hiszen kora délután még ideális futóidő volt, azonban mire kezdetét vette az esemény, az eső eleredt.

A több mint 200 görkorcsolyás indulónak "szerencséje volt", hiszen ők 15 órakor csapadék nélküli időben vágtak neki a pesti alsó rakparton kijelölt 9,5 kilométeres távnak. A legjobbaknak alig több mint negyed órára volt szükségük a táv teljesítésére. Elsőként Makszim Zsombor gördült át a célvonalon, a női versenyt pedig Szőllősi Boglárka nyerte.

A görkorcsolyások célba érkezése után az 5 kilométerre készülő futók kezdtek bemelegíteni a Holmes Place szakmai vezetője, Ágó Renáta vezetésével, majd a résztvevők felsorakoztak a rajtvonalnál.

A startpisztoly eldördülésére a mezőny nekivágott a versenynek, melynek útvonalán a főváros legszebb látványosságait, például a Parlamentet, a Magyar Tudományos Akadémia épületét, vagy a budai várat is megcsodálhatták. A tömegnek azonban nem volt egyszerű dolga, az időjárás ugyanis nem kegyelmezett, zuhogni kezdett az eső, és a rajtnál mért 16 fokos hőmérséklet rohamosan csökkenni kezdett. A leggyorsabb futók hamar célba értek: a férfiaknál Kedves Roland, a nőknél pedig Fuchs Dóra győzött. A mezőny többi tagja folyamatosan futott célba, dacolva az egyre hevesebben hulló esővel.

A 10 kilométeres futás rajtjára a hőmérséklet mindössze 8 fokra hűlt, a futókat azonban ez sem tántorította el, először alaposan bemelegítettek, majd nekivágtak a rájuk váró kilométereknek. Az eső közben enyhült, így a mezőnynek könnyebb dolga volt - csak futniuk kellett. A távot leggyorsabban Tóth Tamás teljesítette, remek, 31 percen belüli időeredménnyel. A nőknél szoros versenyben Mizsér Fruzsina mindössze 2 másodperccel előzte meg Fuchs Renátát. A Generali dolgozók versenyében Krausz Zoltán és Budai Katalin voltak a leggyorsabbak. A győztesek után még mindegy háromnegyed óráig hömpölyögtek a célba érkezők a kapun keresztül, mire az utolsó futó is abszolválta a távot.
A helyenként kellemetlen időjárás ellenére azonban minden résztvevő elégedetten érkezett célba, és jól érezte magát a 6. Generali Duna-parti Futógálán.
A BSI következő eseménye június 13-án a 12. Kékes Csúcsfutás lesz.

Eredmények
Görkorcsolya 9,5 km
Férfiak

  1. Makszim Zsombor (Tatabánya) 17:26
  2. Frecska Péter (Vértesszőlős) 19:20
  3. Gengeliczky Donát (Vértesszőlős) 19:37

Nők

  1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 19:20
  2. Pataki Boglárka (Jászberény) 19:22
  3. Katarzyna Borkowska (Budapest) 22:07

5 km futás
Férfiak

  1. Kedves Roland (Mezőtúr SSE) 15:21
  2. Kustos Szabolcs (Vasas-Humansoft) 15:30
  3. Dani Áron (Budapest) 15:42

Nők

  1. Fuchs Dóra (FTC) 18:26
  2. Khell Róza (Vasas-Humansoft) 19:19
  3. Meyer Szonja (Vasas-Humansoft) 19:32

Generali csapatverseny
Férfiak

  1. GeneRally 1:00:52
  2. Carabus aspaltus 1:11:08
  3. Jog 1:16:40

Nők

  1. Futóláb nyuszik 1:21:32
  2. Futótűz 1:23:26
  3. Életvonal aszfaltangyalai 1:30:51

10 km futás
Férfiak

  1. Tóth Tamás (Micro SC) 30:57
  2. Honti Attila (UTE) 31:28
  3. Soós Dániel (Bp. Honvéd) 31:31

Nők

  1. Mizsér Fruzsina (Vasas-Humansoft) 36:50
  2. Fuchs Renáta (FTC) 36:52
  3. Kárász Erika (Tapolca Honvéd SE) 37:50

Genarali dolgozók
Férfiak

  1. Krausz Zoltán (Gyömrő) 40:01

Nők

  1. Budai Katalin (Budapest) 53:28
FUTÁS ÉS HIGH-TECH NÉMETORSZÁGBAN 2009/05/29

Heltai András cikke a SportPlusz Lapszemle rovatából, a Der Spiegel cikke nyomán

A sportolás nem csak gyilkos időtöltés, hanem a legtöbb esetben egyre költségesebb is. A fitnesz-szalonok, a klubok egyre többet kérnek s aki komolyabban akar például kerékpározni, 1500 eurótól jut használható géphez. A golfozás, a búvárkodás, vagy a lovaglás meg annyiba kerül egy évben, amennyi pénzről a segélyből élők csak álmodhatnak.

S még a futásnál sincs másképp. Pedig ez a sport olyan olcsónak tűnik: futni mindenki tud, ha egészséges. Nem kell más, mint kellemes pálya, egy régi nadrág s egy pár régi teniszcipő - aztán mehetünk.

Legalábbis így kezdtem, 25 évvel ezelőtt. Annak idején mindenki az egyik nagy sportszergyártó "Samba" nevű cipőjében futott. Hozzá lötyögős pamut mackónadrágot viseltünk és vastag melegítőt. Aki adott a megjelenésére, feltett még egy pántot a fejére. Ez volt.

Napjainkra viszont a futás az első számú tömegsport. Így nem kell már szégyenkeznünk, ha meglát egy ismerős, amint az erdőben futkározunk. Vendégségben ezzel a témával indul a társalgás: mindenki megosztja a többiekkel, mennyi idő alatt fut egy kilométert, hol fut és mennyire viszi fel a pulzusát.

S miután a tehetősek is felfedezték maguknak ezt a sportot, megváltozott a kép. Immár a divatos szerelés a döntő.

Hajdan volt az embernek egy pár tornacipője: abban futott, rúgta a labdát vagy éppen tornászott. Ez napjainkban elképzelhetetlen. A futócipők manapság vényköteles gyógyászati termékekre emlékeztetnek. A vásárláshoz az ember magával viszi a régi, elkoptatott csukákat: a futócipő-szakember először is azokból deríti ki futásunk jellegét. Természetesen első következtetése, hogy új cipőre van szükségünk. Nem is egyre, inkább mindjárt 2-3 párra. Hiszen különböző helyeken futunk, s más cipő illik különböző utakra, különböző időjárásokhoz. Emellett megfelelően edzenünk kell talpizmainkat...

A választás előtt persze még futógépre állítanak. Az eladó, aki megosztja velünk, ő mennyire futotta le a legutóbbi maratont, nagy szakértői dumát vág le arról, hogyan fussunk edzésen, illetve versenyen, - s hogyan találjuk meg ehhez a megfelelő cipőt. Hogy aztán miért olyan nehezek, kemények azok, amikor a lábunkra húzzuk? Mindegy, ne törődjünk vele.

Ha most már bokától felfelé haladunk, szemünkbe tűnik egy másik újítás. Régen vettünk egy tízes csomag pamutzoknit. A zoknik az első mosás után vagy szűkek, rövidek lettek, vagy kitágult a nyakuk. Most árulnak zoknikat, amelyek annyba kerülnek, mint régen egy futócipő: az 50 eurós kompressziós harisnyában úgy nézünk ki, mintha kórházból, vagy öregek otthonából szöktünk volna meg. Pár éve még otthon is szégyelltem volna magam a testre szorosan simuló latex-nadrágban. Most ez mindennapos, és már a színesektől sem riadnak vissza.

Igazán mulatságos a kiegészítő felszereléseknél lesz a dolog. Ha télen lényekkel találkoznak, akik bányász, autópálya-karbantartó és amerikai karácsonyfa keverékére emlékeztetnek - sportoló hölgyekről van szó. S az uraknál sem jobb a helyzet. Nekik meggyőződésükké vált, hogy minden lépést elektronikusan rögzíteni kell. Így a futás után ott görnyednek a számítógépük előtt, megpróbálván összeköttetést teremteni a csuklón elhelyezett adatrögzítő, a lábon viselt GPS-távolságmérő és komputerük között. Hiszen végül ki kell nyomtatni a 4 km-es kocogás pulzus-görbéjét és lerakni az edzés-mappában.

Ezeket az urakat meg lehet ismerni a bokájukon hordott fekete GPS-kütyükről, arról, hogy nagy ívben emelgetik a karjukat, miközben csuklójukról leolvassák a friss adatokat. A szerkezet egyébként szaggatott sípolással jelzi, ha a pulzus túl magas, netán túl alacsony. Persze kérdés, hallja-e a futó: soknak ugyanis az iPod hangszórója van a fülében, onnan kapja az utasításokat, hogyan-miként fusson.

Ezeket az alakokat egyébként a jelek szerint rendre vagy az éhhalál, vagy a kiszáradás fenyegeti. Csak ezzel lehet megmagyarázni, miért cipelnek magukkal a derekukon a rugalmas övtáskában, amelyet elegánsan "fuel-beltnek" hívnak, kalóriadús élelmiszert és italokat. Mégpedig olyan mennyiségben, hogy elég lenne egy szibériai túlélő-táborban.

Forrás: SportPlusz

A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA PROGRAMJA 2009/05/29

Íme a szombati 6. Generali Duna-parti Futógála részletes programja!

14.00. Nyit a versenyközpont - rajtcsomagátvétel és nevezés

15.00. Görkorcsolya futam rajt 9,5 km

16.10-16.20: bemelegítés Ágó Renátával, a Holmes Place szakmai vezetőjével az 5 kilométerre

16.30. 5 km futás rajt

16.35. Görkorcsolya eredményhirdetés

17.40-17.50. bemelegítés Ágó Renátával, a Holmes Place szakmai vezetőjével a 10 kilométerre

18.00. 10 km futás rajt

18.05. 5 km eredményhirdetés

19.35. 10 km eredményhirdetés

20.00. A versenyközpont bezár

KIHAGYJA A VB-T A MARATONI OLIMPIAI BAJNOK 2009/05/29

Nem indul az augusztusi, berlini világbajnokságon Samuel Wanjiru, a maratoni futás olimpia bajnoka, a német főváros egy hónappal későbbi, maratoni viadalán azonban rajthoz áll.

A 22 éves kenyai atléta a szeptember 20-i versenyen megpróbálja megdönteni az etióp Haile Gebreselassie világcsúcsát. Célja a 2:03:30 óra körüli idő, a rekorder tavaly, szintén Berlinben 2:03:59 alatt teljesítette a távot.

A világbajnokságon - augusztus 22-én - 11:45 órakor rajtol a férfiak maratoni futama, a várható hőség miatt azonban sok futó távol marad. A Berlin Marathonon - szeptember 20-án - reggel 9 órakor lesz a rajt.

Forrás: SportGéza

HUSZADSZOR LESZ IDÉN BÉCS-POZSONY-BUDAPEST SZUPERMARATON 2009/05/29

Huszadik alkalommal rendezik meg október 19. és 23. között a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratont, a kerek évforduló alkalmából a hűséges váltók kedvezményt kapnak a nevezési díjból.

Az idei verseny össztávja 321 kilométer, a mezőny a bécsi Ernst Happel Stadionból rajtol, és a budapesti Kós Károly sétányon ér célba. A teljes összegű nevezési díj nettó 35 ezer forint.

A kísérőprogramok közül kiemelkedik a Magyar Kajak-Kenu, illetve Evezős Szövetség közreműködésével létrehozott teljesítménytúra, melynek keretében a résztvevők augusztus 15. és 23. között a Dunán is megtehetik az osztrák és a magyar főváros közötti távot.

Forrás: SportGéza

KENYAI ÉS OROSZ GYŐZELEM A LOS ANGELES MARATONON 2009/05/29
A kenyai Wesley Korir 2:08:24-es pályacsúccsal győzött a Los Angeles Marathonon. A nőknél az orosz Tatiana Petrova 2:25:59-es idővel nyert. A 24. Los Angeles Marathonon összesen 17.307 futó állt rajthoz.

A 26 éves Wesley Korir a kedvező időjárásban megfontoltan versenyezve több mint öt perccel (!) megjavította saját egyéni csúcsát, és új pályacsúccsal, 2:08:24-es idővel nyert Los Angeles-ben. A korábbi pályacsúcsot a kenyai Benson Cherono futotta 2006-ben (2:08:40). Az etióp Tariku Jufar 2:09:32-vel lett második, míg harmadik heéyre a kenyai Laban Kipkemboi futott be (2:10:29).

A Korir által futott részidők: 10km 0:29:52; féltáv: 1:03:34; 30km: 1:30:46; maraton: 2:08:24. Korirról érdemes még elmondani, hogy akkor lépett be a férfi elit mezőnybe, amikor tavaly az amatőrök közül rajtolva tudott negyedik helyen célba érkezni a Chicago Marathonon, 2:13:53-as idővel.

A nőknél az orosz Tatiana Petrova győzött 2:25:59-es idővel, mögötte második lett az etióp Amane Gobena (2:26:53), harmadik pedig az orosz Silvia Skvortsova (2:28:35).

Eredmények
Férfiak

1. Wesley Korir Ken 02:08:24
2. Tariku Jufar Eth 02:09:32
3. Laban Kipkemboi Ken 02:10:29
4. Mulugeta Wami ETH 02:10:49
5. Negari Terfa 02:10:53
6. Benjamin Limo Ken 02:14:38
Nők
1. Tatiana Petrova Rus 02:25:59
2. Amane Gobena Eth 02:26:53
3. Silvia Skvortsova Rus 02:28:35
4. Lyubov Morganova Rus 02:29:42
5. Irene Mogoka Ken 02:30:10
6. Alice Chelangat Ken 02:31:56

Forrás: Online Edzésnapló

SPURI KÁRTYA ÁTVÉTEL 2009/05/28

Törzsfutó lettél 2009-ben? Átvetted már a Spuri kártyádat?

A Spuri kártyák átvehetők a BSI nevezési irodájában (1138 Budapest, Váci út 152-156.), nyitvatartási időben 9-17 óra között, valamint a BSI eseményein az információban.
GÖRKORISOK, FIGYELEM! 2009/05/28

Az a görkorcsolyás, aki nevezett a 6. Generali Duna-parti Görkorifutamra, viszont az esetleges esős szombati időjárás miatt nem szeretne elindulni a futamon, az a verseny helyszínén a versenyközpontban a rajtszámfelvételnél mondhatja vissza az indulást. A nevezési díjat ez esetben átcsoportosítjuk.

KÉKES CSÚCSFUTÁS NEVEZÉS ÉS RAJTCSOMAG ÁTVÉTEL 2009/05/28

A június 13-ai 12. Kékes Csúcsfutásra a nevezési díj június 5-éig 5000 Forint! Ha szeretnél kedvező áron részt venni a Csúcsfutáson, nevezz mielőbb! A versenyre az első 1500 nevezést tudjuk elfogadni!

Figyelem!

A Kékes Csúcsfutás rajtcsomagjai csak a verseny hetében, tehát június 8-ától vehetők majd át a BSI nevezési irodájában!

LONDON STÚDIÓ KUPON AZ INDULÓKNAK 2009/05/28

A Generali Duna-parti Futógála minden indulója 10 000 Ft értékű utalványt kap a London Stúdió jóvoltából, melyet a London Stúdió szolgáltatásaira válthat be.

REEBOK ACHILLEX A SPURI FUTÓBOLTBAN

2009/05/28

A Reebok Achillex segítségével minden futó megtalálja a számára leginkább megfelelő futócipőt. Az elemző rendszer mozgás, tehát futás közben dinamikusan méri a biomechanikai paramétereket. A Reebok Achillex vezeték nélküli mellényből és lábra csatolható pántból áll, így mobilis és rugalmasan használható. A rendszer már néhány lépés után részletes futóstílus-elemzést készít és megnevezi a legmegfelelőbb futócipőt.

A Reebok Achillex következő időpontja: május 29. 14-18 óra között

 

MÉG MINDIG LEHET NEVEZNI A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁRA! 2009/05/28

Ha még nem neveztél be a szombati 6. Generali Duna-parti Futógálára, még mindig nem késő! Ha szeretnél 5 és/vagy 10 kilométert futni, esetleg végigszáguldanál a rakparton görkorcsolyával, itt a lehetőség!

Nevezz be erre a remek hangulatú versenyre!

Nevezési díjak:

5 km - 1700 Ft
10 km - 3000 Ft
5+10 km - 4000 Ft
9,5 km görkorcsolya - 3000 Ft

Versenykiírás >>>

FUSS 10 KILOMÉTERT, ÉS KERÉKPÁRT NYERHETSZ! 2009/05/27

A 6. Generali Duna-parti Futógála 10 kilométeres indulói között az jóvoltából kisorsolunk egy Genesis Atlanta 28" cross kerékpárt! A sorsolás a 10 kilométer eredményhirdetése után, kb. 19.40-kor lesz.

Íme a kerékpár!

Ha szeretnéd megnyerni a kerékpárt, nevezz, és fusd le a 10 kilométeres távot szombaton!

KIÁLLÍTÓK A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN 2009/05/27

A 6. Generali Duna-parti Futógálán nem csak futás és görkorcsolya várja a résztvevőket, de különböző kiállítók is várnak mindenkit. Hogy kikkel találkozhatsz, és miket próbálhatsz ki szombaton?

  • Generali-Providencia Biztosító Zrt.

  • Egészségügyi szűrések az Oxyteam sátrában

  • Ergométeres evezős és kerékpáros felmérések a Budai XI SE sátrában - verseny a résztvevők között

  • Holmes Place: masszázs, állapotfelmérés, lazítás, nyújtás futóknak, gerincdiagnosztika és kezelés

  • PowerBar termékek

  • Nike cipőteszt a Nike kisbusznál

  • S.P.I.N Kft. - Active O2 - kóstoltatás, értékesítés

  • Ideál életmódmagazin - pecsételés, szórólapozás

Keresd a kiállítókat a kiállítói soron!

A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA PROGRAMJA 2009/05/27

Íme a szombati 6. Generali Duna-parti Futógála részletes programja!

14.00. Nyit a versenyközpont - rajtcsomagátvétel és nevezés

15.00. Görkorcsolya futam rajt 9,5 km

16.10-16.20: bemelegítés Ágó Renátával, a Holmes Place szakmai vezetőjével az 5 kilométerre

16.30. 5 km futás rajt

16.35. Görkorcsolya eredményhirdetés

17.40-17.50. bemelegítés Ágó Renátával, a Holmes Place szakmai vezetőjével a 10 kilométerre

18.00. 10 km futás rajt

18.05. 5 km eredményhirdetés

19.35. 10 km eredményhirdetés

20.00. A versenyközpont bezár

MEGJELENT A LEGÚJABB SPURI MAGAZIN!

2009/05/27

Megjelent a Spuri Magazin idei harmadik, egyben második digitális lapszáma!

Egy kis ízelítőért kattints a címlapképre!

Az előfizetőknek május 15-én kézbesítettük a magazint elektronikus postaládájukba.
Előfizető vagy, de nem kaptad meg a digitális Spurit? - írj a spuri.elofizetes@futanet.hu címre!

Szeretnél a digitális Spuri Futó-Triatlon Magazin olvasója lenni?
Szeretnéd, hogy az egyetlen hazai futással, triatlonnal foglalkozó digitális szaklap évente 8 alkalommal az elektronikus postaládádban landoljon?
Fizess elő! - az éves előfizetés CSAK 2640 Ft!

Rendeld meg a magazint, megéri!
Az előfizetési díjért a magazin mellett Tiéd a kedvezmények igénybe vételére jogosító Spuri FutóKártya is!

Az előfizetésről részletes információt ITT találsz!

ITT AZ EXTREME TOUR 2009! 2009/05/27

Indul az eXtreme Tour 2009-es sorozata!

Az "eXtreme Tour 2009" versenysorozat állomásai:

  1. 2009. május 9. Orfű - eXtreme Duatlon, Rövidtávú Duatlon OB  
  2.  2009. július 11. - Zánka - Középtávú Triatlon
  3. 2009. augusztus 15. Nagyatád, - eXtremeMan, Hosszútávú Triatlon OB

Bónusz lehetőség júniusban : Kékes - csúcsfutás - + 1 bónusz sorsjegyért

A versenysorozatban bármely igazolt (versenyzői licenccel rendelkező), és szabadidő jelleggel sportoló (licenccel nem rendelkező) versenyző résztvehet
aki az egyes versenyekre benevezett, és a versenyszabályokat betartva célba ér.

Bővebb információ itt

LEMARADTÁL A SPURI MOZGÁSMAGAZINRÓL? NÉZD MEG NÁLUNK! 2009/05/27

Ha nem láttad múlt pénteken vagy szombaton a Spuri Mozgásmagazin idei első adását a Sport TV-n, de kíváncsi vagy, akkor nálunk is megnézheted a műsort a Spuri WebTV-n keresztül!

Jó szórakozást!

Spuri Mozgásmagazin 2009/1. adás >>>

ZIMBABWEI ÉS OROSZ GYŐZELEM A COMRADES MARATHONON 2009/05/27
Idén "lefelé" irányban futották a Comrades Marathont, azaz Pietermaritzburgból rajtolt a mezőny és Durbanban volt a cél. A 87 kilométeres távot idén a tavalyi harmadik helyezett zimbabwei Stephen Muzhingi nyerte 5:23:26-os idővel, majd tíz perccel megelőzve a táv csúcstartóját, az orosz Leonid Shvetsovot.

Muzhingi 5:23:26-os ideje a második leggyorsabb idő ezen a távon, nála gyorsabban csak Shvetsov futott 2007-ben, amikor felállította az 5:20:41-es pályacsúcsot. Muzhingi elmondása szerint 5:30-on belül szeretett volna célba érkezni, és csak akkor hitte el, hogy megnyerheti a versenyt, amikor már 100 méterre megközelítette, majd el is hagyta orosz versenytársát. Mikor három kilométerrel a cél előtt a szurkolók biztatták, hogy próbálja meg a pályacsúcsot, még tudott egy kicsit gyorsítani, de ez már a csúcshoz nem volt elég.

Shvetsov a verseny után elmondta, úgy érzi, hibázott és ezért lett csak második. Mindig a saját versenyét próbálja futni, de idén amikor féltávnál megtudta, hogy az egyik versenyző - Collen Makaza, aki a táv első felében vezetett - már tíz perces előnyre tett szert, erősen begyorsított, hogy utolérje. "Mindig azt mondtam, hogy a saját versenyünket kell futni, de idén én nem így tettem. Most bebizonyosodott, hogy én is csak ember vagyok, aki legyőzhető." - nyilatkozta, majd még hozzátette, az idei verseny vége felé kétszer is bele kellett sétálni a távba, és az utolsó tíz kilométer élete legnehezebb tíz kilométere volt.

A nőknél idén sem volt meglepetés: a versenyt immár hat éve meghatározó 33 éves orosz Nurgalieva ikrek egyike, Olesya nyert. Az ikrek együtt futották végig a távot, és Olesya csak a cél előtt 7 kilométerrel futott el testvérétől, Elenától. 6:12:11-es idővel nyert, Elena 6:13:13-mal lett második. Akárcsak tavaly, idén is Tatyana Zhirkova lett a harmadik.

Eredmények
Férfiak

1 Stephen Muzhingi (Zimbabwe) 5:23:26
2 Leonid Shvetsov (Russia) 5:33:09
3 Charles Tjiane (SA) 5:34:20
4 Fusi Nhlapo (SA) 5:36:16
5 Lucas Nonyana (SA) 5:39:29
6 Mncedisi Mkhize (SA) 5:41:14
7 Bongmusa Mthembu (SA) 5:41:51
8 Peter Molapo (SA) 5:42:24
9 Bethuel Netshifthefhe (SA) 5:43:34
10 Harmans Mokgadi (SA) 5:44.48
Nők
1 Olesya Nurgalieva (Russia) 6:12:11
2 Elena Nurgalieva (Russia) 6:13:13
3 Tatyana Zhirkova (Russia) 6:15:02
4 Marina Myshlyanova (Russia) 6:30:41
5 Farwa Mentoor (SA) 6:45:32
6 Lesley Train (SA) 7:01:06
7 Marina Bychkova (Russia) 7:03:23
8 Lindsay Van Aswegan (SA) 7:08:54
9 Belinda Waghorn (SA) 7:09:35
10 Kashmira Parbhoo (SA) 7:16:123

Forrás: Online Edzésnapló

SPURI KÁRTYA ÁTVÉTEL 2009/05/27

Törzsfutó lettél 2009-ben? Átvetted már a Spuri kártyádat?

A Spuri kártyák átvehetők a BSI nevezési irodájában (1138 Budapest, Váci út 152-156.), nyitvatartási időben 9-17 óra között, valamint a BSI eseményein az információban - például a szombati 6. Generali Duna-parti Futógálán!
ISMERD MEG A CSALÁDINETET! 2009/05/27

Kedves Anyukák!

Tudjátok, hogy milyen nehéz dolog anyának, nőnek lenni. Biztosan Ti is mind átmentek azokon a nehézségeken, amiken én: mi a legjobb a gyereknek, mit főzzek, milyen mesét olvassak, milyen termékeket vásároljak, hogyan spóroljak, el ne felejtsem az anyósom születésnapját és az ügyes-bajos dolgokat. A legjobbat akarjuk mindannyian a családunknak. Vajon ki ért meg minket, ki segít mindebben? Nem hiszitek el, de megtaláltam a megoldást: www.csaladinet.hu
Persze most legyinthettek, hogy egyik internetes oldal sem tud többet a másiknál. Nem akarlak győzködni Benneteket, csak annyit mondok, nekem nagy segítség az a sok információ és lehetőség, amit a CsaládiNettől kapok. Amióta használom, sokkal felszabadultabb vagyok, nem aggódom annyit a család miatt, ha gondom akad, tudom, kihez forduljak.  A Fórumban barátnőkre is találtam, és örülök, hogy van kivel megbeszélnem a tapasztalataimat, sőt tanácsokat adok-kapok. A családom csak azt vette észre, hogy egyszerűbben mennek a dolgaink, könnyebben megértem a gyerekeket, több időnk van egymásra. Ha kíváncsiak vagytok, mesélek az élményeimről a CsaládiNeten.

Egy anyuka a sok közül

GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA PÓLÓ 2009/05/26

 

A szombati 6. Generali Duna-parti Futógála résztvevői az alábbi pólót kapják meg a rajtcsomagjukban.

JÁTÉK SORSOLÁS 2009/9. 2009/05/26

Kisorsoltuk azt a három szerencsés nyertest, akik egy-egy negyedéves Shape magazin előfizetést nyertek.

A nyertesek:
Petrócki Szilvia
Makai Viktória
Fehér Szabolcs

Gratulálunk, a nyerteseket a Shape magazin munkatársai értesítik majd nyereményükről!

HUNGARY CARD 2009 - A HASZNOT HOZÓ ÚTITÁRS 2009/05/26

A Magyar Turizmus Kártya tulajdonosa fél árú kedvezményt vehet igénybe vasúton, autóbuszon, autópályán, dunai hajójáratokon. Több mint 150 múzeumot látogathat olcsóbban, sok esetben akár ingyen is, valamint számos magyarországi gyógyfürdő várja jelentős kedvezménnyel a felfrissülni vágyókat. Több száz hazai szállás-, és vendéglátóhely is igénybe vehető 10-20% engedménnyel. Az idei év újdonsága, hogy fél áron válthatunk belépőt a budapesti Városmajori és Margitszigeti Szabadtéri Színpad, illetve a Szegedi Nemzeti Színház előadásaira is. A kártya kínálta további előnyökről részletek olvashatók a www.hungarycard.hu oldalon.
A 2010. január 31-ig érvényes Hungary Card megvásárolható Tourinform irodákban, nagyobb MÁV jegypénztárakban, valamint a kártya honlapján is.
Ára: 7.140.-Ft

 

HOLMES PLACE A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN

2009/05/26

 

A Holmes Place Egészségklub a 6. Generali Duna-parti Futógála résztvevői számára saját standjánál biztosít a verseny előtt/után edzői által történő ingyenes lazítást/nyújtást, valamint a Biomedicine Kft.-vel együttműködésben gerinc állapot felmérést és gerincmasszázst.

Keresd Te is a Holmes Place standját!

INTERSPORT KUPON A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA RÉSZTVEVŐINEK 2009/05/26

A Generali Duna-parti Futógála minden résztvevője megkapja az Intersport kupont, amellyel 20% kedvezménnyel vásárolhatnak az Intersport áruházaiban.

Fuss velünk, majd vásárolj az Intersport áruházaiban!

 

UTAZZ KÜLÖN BUSSZAL A BSI VIDÉKI ESEMÉNYEIRE! 2009/05/26

1) Kékes busz
A verseny napján (június 13.) buszt indítunk Mátrafüredre, mely kizárólag a jegyet megvásárló futók részére biztosítja az oda-vissza utat és ruhatárként is üzemel számukra.
A jegy ára: 2.800 Ft/fő. Jelentkezés legkésőbb június 5-ig vagy a buszok beteltéig. A június 5-e után beérkező jegyárak nem biztosítják a helyet a buszon.
Kiállás helye: Váci 152., a BSI épülete előtt a szervízút parkolójában. Gyülekező 8:00 órától, indulás pontosan 8:30-kor. Visszaindulás kb. 13:30-kor a Kékes tetőről. 

2) Délibáb busz
A verseny napján (július 4-én) buszt indítunk Hortobágyra, mely kizárólag a jegyet megvásárló futók részére biztosítja az oda-vissza utat.
A jegy ára: 4.400 Ft/fő. Jelentkezés legkésőbb június 19-ig vagy a busz beteltéig. A június 19-e után beérkező jegyárak nem biztosítják a helyet a buszon.
Kiállás helye: Váci 152., a BSI épülete előtt a szervízút parkolójában. Gyülekező 9:30 órától, indulás pontosan 10:00-kor. Visszaindulás kb. 17.00-18.00 órakor.


Fontos tudnivaló a buszokról:

  • A buszokat legalább 15 fő esetén indítjuk el, ha ez a minimális létszám nem jön össze, akkor az események előtt kb. 2 héttel értesítjük a jegyet már megvásárlókat, akiknek a jegy árát visszatérítjük ebben az esetben.
  • A jegyárak gyermekekre is érvényesek. Mivel a gyermeknek is külön ülésen kell ülnie, ezért sajnos nem tudunk kedvezményes jegy árat biztosítani számukra.
  • A jelentkezési határidők lejárta után csak akkor van lehetőség a jegy vásárlásra, ha a buszokon még van hely. A csekkes, bankos befizetéseket csak a jelentkezési határidőkig tudjuk elfogadni. Ezek után már csak készpénzes fizetésre van lehetőség.
  • A csekkes és banki befizetéseknél a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a verseny nevét, a busz szót és azoknak a nevét, akik részére a befizetés történik.
  • A jegyek a BSI nevezési irodájában és a budapesti versenyeken, az információban megvásárolhatók.
  • A benzinár drasztikus emelkedése változást jelenthet a jegyárakban, erről a jelentkezőket időben értesítjük.

Ha szeretnél velünk utazni, a BSI nevezési irodájában válthatsz jegyet a buszokra.

DANIEL BAILEY 10 MÁSODPERCEN BELÜL FUTOTT 100-ON 2009/05/26

Daniel Bailey 9.99 mp-cel nyerte a 100 m-es férfi síkfutást a brazíliai Belémben rendezett, vasárnapi atlétikai viadalon.    

Az antiguai sprinternél idén eddig csak a világrekorder, jamaicai Usain Bolt volt gyorsabb ezen a távon, ő a múlt heti, manchesteri 150 m-es versenyen 9.91 alatt ért a 100-as jelzéshez.

A dél-amerikai viadalon - amelyet a hőség miatt délelőtt bonyolítottak le - négyen is a világ idei legjobb teljesítményével rukkoltak ki: LaVerne Jones-Ferrette női 200 m-en 22.49 mp-et futott, Nelson Evora 17,66 m-t ért el férfi hármasugrásban, Isa Phillips 48.36-tal nyerte a férfi 400 gátat, Brittney Reese pedig 7,06 m-rel a női távolt.

A győztesek:
férfiak:

100 m: Daniel Bailey (antiguai) 9.99 mp
200 m: Marvin Anderson (jamaicai) 20.15 mp
800 m: Fabiano Pecanha (brazil) 1:44.63 p
10.000 m: Robert Sigei Kipngetich (kenyai) 28:21.25 p
110 m gát: Ryan Wilson (amerikai) 13.48 mp
400 m gát: Isa Phillips (jamaicai) 48.36 mp

    nők:
100 m: LaVerne Jones-Ferrette (virgin-szigeteki) 11.18 mp
200 m: Jones-Ferrette 22.49 mp
400 m: Bobby-Gaye Wilkins (jamaicai) 50.91 mp
400 m gát: Sheena Tosta (amerikai) 54.19 mp

Forrás: Telesport

EGY HÉTIG FUT A BETEG GYEREKEKÉRT SCHIRILLA GYÖRGY 2009/05/26

A szívbeteg gyerekek gyógyítására akarja felhívni a figyelmet Schirilla György a tavaszi futásával. Hétfőn indul Szekszárdról és csaknem 350 kilométer lefutása után, gyereknapon érkezik meg Budapestre, a Gottsegen György szívcentrumba. Azért a szívbeteg gyerekeknek áldozza mostani futását, mert kislánya évekkel ezelőtt már átesett egy ilyen műtéten éppen ebben az intézményben.

Schirilla György futás közben összesen 30 települést fog érinteni. A városok, községek és falvak polgármesterei egy szalagot kötnek majd a nála lévő kopjafára, ezt fogja átadni a futás végén a Gottsegen György szívcentrum főigazgatójának. Schirilla György elmondta, hogy az útján várhatóan több ezer gyerek kíséri majd egy-egy településen határtól határig. Ők mindannyian ajándékokat kapnak majd.

Forrás: Hír TV

EREDMÉNYEK A RABATI GRAND PRIX-RŐL 2009/05/26

Az ukrán olimpiai ezüstérmes Iryna Lishchynska 1500 méteren, a kenyai Jakob Cheshari pedig 5000 méteren futotta a világ idei legjobbját a marokkói Rabatban. A kenyai olimpiai bajnok futónő, Pamela Jelimo nagy meglepetésre csak hatodikként ért célba 800 méteren, a britek olimpiai bajnok négyszázasa, Christine Ohuruogu pedig 200-on "kirándult", és lett második.

A rabati Grand Prix az egyik állomása annak a versenysorozatnak, amely a 2009. szeptember 12-én és 13-án megrendezendő thesszaloniki atlétikai Világdöntőre kvalifikál, így a pontszerzés reményében népes mezőny gyűlt össze a Moulay Abdellah Sportkomplexumban.
5000 méteren egy olyan kenyai sportoló futotta a világ idei legjobbját, akiről eddig viszonylag keveset tudhattunk. Jakob Cheshari nevét érdemes megjegyeznünk, hiszen "utcahosszal" győzte le honfitársát, Joseph Kiplimót. Cheshari 13:05.52-t, Kiplimo pedig 13:09.34-et futott. Óriási időeredményről van szó, hiszen a rabati verseny előtt az ausztrál Collis Burmingham 13:16.26-tal vezette a világranglistát.
Iryna Lishchynska, az ukránok olimpiai ezüstérmes 1500-as futónője is kiváló formában van. Május 8-án Dohában még csak 4:16.35-öt futott, most viszont 4:06.22-vel ugrott a világranglista élére. Lishchynska az etióp Gelete Burka 4:06.67-es idejét múlta felül. Érdekesség, hogy az ukrán kiválóság mögött másodikként a hazaiak korábbi háromezres ifjúsági világbajnoka, Siham Hilali ért célba, és a dobogó harmadik fokán is egy marokkói, Ibtissam Lakhouad végzett.

Izgalmas versenyt hozott a férfiak 1500 méteres versenyszáma, amelyet a fedett pályás etióp világbajnok, Deresse Mekonnen nyert a marokkói Amine Laalou és a pekingi olimpia 3000 méteres akadályfutásában meglepetésezüstöt szerző francia Mahiedine Mekhissi-Benabbad előtt. A 3000 méteres akadályfutásban a kenyaiak kibérelték a dobogót: az első helyen az athéni bronzérmes Paul Kipsiele Koech végzett, másodikként a pekingi bronzérmes Richard Mateelong, harmadikként pedig Elijah Chelimo zárt. A 800 métert a junior világbajnok szudáni Abubaker Kaki nyerte a szaúdi Mohammed Al-Salhi és a holland Európa-bajnok Bram Som előtt.

A sok jó teljesítmény mellett akadtak olyan versenyzők is, akik bizony elmaradtak a várakozásoktól.  A "futottak még" kategóriájának egyértelmű "győztese" Pamela Jelimo, a kenyai olimpiai bajnok, aki csak hatodik lett kedvenc távján. A tavalyi Golden League-győztes 2:02.46-os ideje jócskán elmaradt a rabati versenyt megnyerő brit Jenny Meadows 2:01.78-as eredményétől.

A négyszázas olimpiai bajnok sem lehetett teljesen elégedett a 200 méteren elért második helyével, hiszen Christine Ohuruogu 23.27-es idejénél a bahamai Debbie Ferguson közel két tizeddel futott jobbat (23.08).

Az olimpiai bajnok észt diszkoszvető, Gerd Kanter megnyerte ugyan a rabati GP-t, 65. 84 méteres dobása után azonban lehetett némi hiányérzete. (Csak összehasonlításképpen: Kővágó Zoltán itthon egy héttel ezelőtt szinte edzéskörülmények között ért el 67.64-et.)
A rabati sztárok közül július 12-én többen is visszatérnek Marokkóba: Tangierben a nemzeti legenda, Hicham El-Guerrouj versenyén indulnak majd.


Atlétikai Grand Prix, Rabat, érdekesebb eredmények:

Férfiak

5000 méter:
1. Jakob Cheshari (kenyai) 13:05.62
2. Joseph Kiplimo (kenyai) 13:09.34
3. Hussein Al-Yami (szaúdi) 13:11.64

3000 méteres akadályfutás:
1. Paul Kipsiele Koech (kenyai) 8:07.80
2. Richard Mateelong (kenyai) 8:13.35
3. Elijah Chelimo (kenyai) 8:14.48

1500 méter:
1. Deresse Mekonnen (etióp) 3:34.59
2. Amine Laalou (marokkói) 3:34.81
3. Mahiedine Mekhissi-Benabbad (francia) 3:35.06

800 méter:
1. Abubaker Kaki (szudáni) 1:44.82
2. Mohammed Al-Salhi (szaúdi)1:45.30
3. Bram Som (holland) 1:45.31

Nők

1500 méter:
1. Iryna Lishchynska (ukrán) 4:06.22
2. Siham Hilali (marokkói) 4:07.44
3. Ibtissam Lakhouad (marokkói) 4:07.68

800 méter:
1. Jenny Meadows (brit) 2:01.78
2. Yekaterina Kostetskaya (orosz) 2:01.86
3. Halima Hachlaf (marokkói) 2:02.03
.6. Pamela Jelimo (kenyai) 2:02.46

200 méter:
1. Debbie Ferguson (bahamai) 23.08
2. Christine Ohuruogu (brit) 23.27
3. Aleksandra Fedoriva (orosz) 23.56

Forrás: SamsungSport.hu

ÚJ JÁTÉK! 2009/05/25

Játssz velünk, és ismerd meg a BSI eseményeinek támogatóját, a Kellogs-ot és a Maresi-t!

Válaszolj helyesen a játék kérdéseire, és nyerd meg az 5 db ajándék egyikét!

Játssz és nyerj!

MÁTÓL ÁTVEHETŐK A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA RAJTCSOMAGJAI 2009/05/25

Mától átvehetők a 6. Generali Duna-parti Futógála rajtcsomagjai, személyesen a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) egészen május 28-ig, csütörtökig.

Ha előzetesen nem tudod átvenni a rajtcsomagot, akkor megteheted május 30-án a helyszínen, a versenyközpontban 14.00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja előtt negyed órával.

Még nevezni sem késő!

Május 28-áig nevezhetsz személyesen a BSI-ben 9 és 17 óra között, vagy a versenyközpontban május 30-án 14,00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja rajt előtt negyed órával!

SZÁGULDJ GÖRKORIVAL A PESTI RAKPART ASZFALTJÁN! 2009/05/25

Május 30-án szombaton a 6. Generali Duna-parti Futógála keretében nem csak a futók, hanem a görkorcsolyázás kedvelői is kipróbálhatják magukat. Ha szeretsz görkorizni, és szívesen száguldoznál egy teljesen sík, jó minőségű aszfaltpályán, neked is ott a helyed a görkoris mezőnyben!

Lapozz bele az esemény digitális szórólapjába! Az alábbi címlapképre kattintva mindent megtudhatsz a görkorcsolyás futamról!
Jó böngészést!

 

KOPPENHÁGA MARATON, MAGYAR INDULÓKKAL 2009/05/25

Tegnap, május 24-én volt a Koppenhága Maraton, közel 11.000 indulóval, köztük magyarokkal.

Ffi győztes:   
Toyokazu Yoshimura   2:18:04

Női győztes
Chihiro Tanaka 2:40:59

Magyar férfiak:

Dragomán Zsolt (1962)  3:38:39

Bakos Bertalan Krisztián (1977)  3:49:26

Bányai István (1955)   3:55:44

Selley Gábor (1975)   4:20:33

Magyar nők:

Horváth Gabriella (1975)   4:35:26

Juhászné Komáromi Erika (1980) 4:59:13

Gratulálunk mindannyiuknak!

Forrás: Koppenhága Maraton

FERI BÁCSI, A 82 ÉVES FUTÓREKORDER 2009/05/25

Ötvös Feri bácsival, a 80 év feletti maratoni rekorderrel a Népszabadság újságírója készített interjút.

Már majdnem nyugdíjas volt, amikor - érszűkülete miatt - nekiállt futni. Ötvös Ferenc azóta rekordokat dönt, és hirdeti az almaecetet.

- Kókuszreszelék?

- Az ám.

- Lenmag?

- Bizony.

- Mazsola is?

- Mondom, tizenhét összetevője van ennek a müzlinek. Figyeljen: ötféle gabonanemű, búzacsíra, búzakorpa, búza..., na, a többi is mindjárt az eszembe jut, aztán szezámmag, tökmag, a tökmagban sok az E-vitamin; eleinte virágport is tettem bele, akkor még olcsó volt a virágpor. Hol tartottam? Igen... Mák, kakaó, szotyola...

- Legyen könyörületes, Feri bácsi!

- Jó, de nekem nyolcvankettő óta semmi bajom. Húszévesen gyomorvérzéssel kezdtem, az volt vagy hatszor, és hatvan felé jártam, amikor éjjelente elkapta a görcs lábam. Sokat maszekoltunk...

- Mit tetszettek csinálni?

- Lakásokat, házakat föstöttünk a feleségemmel. Annyi munkánk volt, hogy a saját lakásunkra karácsony és újév között jutott idő. Keveset kerestem, nyolcszázötven forintot, mert nem voltam párttag, így muszáj volt maszekolni. Nem mondom, jól ment; el-eljártunk üdülgetni, de szórakozni nem nagyon, mert a föstéstől olyan fáradt voltam, hogy a táncparketten is elaludtam. Elég az hozzá, hogy az orvos közölte, az éjjeli görcsök érszűkület miatt vannak, és ha nem vigyázok, le kell vágni a lábam. Hát én erre elkezdtem olvasni mindent, ami a gyógyulásról meg a gyógyító készítményekről szólt, aztán elkezdtem futni, és azóta semmi bajom. Almaecet, azt iszom; másfél deci víz, két kávéskanál almaecet, egy kávéskanál méz. Van egy állam az Egyesült Államokban, az a neve, hogy Massachusetts, és ott nincs érszűkületes ember; még jó, ezt isszák. Átvegyük újra a müzlit?

- Ne, kérem...!

- Jó, csak azért, mert ez tényleg nem olyan, amilyet a boltban lehet kapni. Orvoshoz se járok; illetve elmegyek laborra meg tüdőszűrésre, de ha valami nem stimmel, akkor én állítgatom be magam, ne már egy doktor! Gyógyszer sem köll! És azt is képzelje el, hogy egyszer elhívtak beszélni, hát ott találtam magam egy csomó nyugdíjas előtt. Jó estét, ma Ötvös Feri bácsi tart előadást..., és olyan ideges voltam, hogy szólni kellett, Feri bácsi, tartsa már a szájához a mikrofont, abba kell beszélni; a végén viszont le se lehetett lőni. Mit eszik? Mondtam. Mit iszik? Mondtam. És láttam rajtuk, na, a Feri bácsinak el lehet hinni, mert minden meg van alapozva.

- Forróságban is szo...

- Van itt, Tatabányán a régi Terv út; vagy három kilométer, föl le, le föl. Hát én három pólót meg két nadrágot húztam, hogy szokjam a meleget a futáshoz, és most már lehet akármekkora kánikula, nekem meg se kottyan. Nézem a félmaratonin a fiatal nőket, ott kezelik őket oxigénpalackkal. Amúgy az almaecet lemarja az érfalról a zsiradékot. Csak legyen ott az üveg, ahol nekem köll! Futom a maratonit, hát látom, hogy három ember kísér, és amikor beérek a célba, rikoltozza: Kilenc perccel megdöntötte a rekordot! Én meg nem látok a pipától, mert a frissítőállomásokon nem voltak ott az almaecetes palackjaim, valaki elvitte, a szemtelen, mert ha ott vannak, sokkal jobbat futok. Tudom, kiszámoltam. A nyolcvan év fölöttiek között négy óra negyvennel tartom a maratoni rekordot, ezerötszázon, ötezren és tízezren is enyém a csúcs.

- Kedvelik a futótársak?

- Egyszer betetettem a Spuri magazinba a receptet, utána állandóan mondták: Feri bácsi, nagyon jó az almaecet! Sokszor adok másoknak leírásokat, bármiről, például prosztatáról; nyomtatott betűvel leírom, lemásolom, aztán tessék... Tudja, mit sajnálok?

- Mit?

- Hogy régen a futás miatt kigúnyoltak a házban hárman, abból kettő cukros volt, és hogy ők már nem mondhatják egymás között: Nézd, a Feri a fűrészporos kajájával megdöntötte a rekordot! Nagy elégtétel lett volna.

- Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője az októberi maratonira Feri bácsi mellé rendel egy embert, hogy vigye az ön almaecetjét...

- Jaj, de jó! És azt tudta, hogy a célban kávét iszom? Mit csodálkozik? Visszanyomja a vérnyomásom!

Forrás: Népszabadság
VOZÁR NYERTE A BÉKÉSCSABA-ARAD SZUPERMARATONT 2009/05/25
Hétvégén zajlott a 12. Nemzetközi Békéscsaba-Arad Szupermaratoni verseny. Szombaton 103,8 km, vasárnap 93,1 km várt a futókra, kerékpárosokra és görkorisokra. A korábbi 4 szakasz helyett a szervezők most 5 etapra osztották fel a napi távokat, ezzel könnyítve a váltósok dolgát. Egyéniben Vozár Attila győzött, annak ellenére, hogy szombaton megsérült.

Attila így mesélt a versenyről és a sérüléséről: " A kerékpárosoknak kötelező pihenőhelyet és -időt jelöltek ki. Mi viszont futottunk megállás nélkül. Mezőhegyes után őket újra elrajtoltatták, s a nagy boly közénk hajtott. Engem fellöktek, megsérült az egyik karom, a másikon pedig a kézfejem. Így aztán a táv második részét és a második napot összeszorított fogakkal küzdöttem végig, most pedig megyek, mert megröntgenezik a kezem, nincs-e eltörve." 

A férfiaknál a PUMA-Békéscsabai Arc csapata, míg a nőknél a Békés Megye Önkormányzat első csapat győzött.

A dobogósok
Futás
Férfiak. Egyéni: 1. Vozár Attila (Buda-Cash Békéscsabai AC) 15:30:17, 2. Wounter Hamelinek (belga) 17:47:45, 3. Bogár János (Encs) 17:58:40.
Csapat: 1. PUMA, Békéscsaba (Tábor Miklós, Balogh István, Gregor László, Oláh Tamás, Feissa Mossissa) 11:53:38, 2. Háromszék I. (román) 12:16:13, 3. Ro-Army (román) 12:36:04.
Nők. Csapat: 1. Békés Megyei Önkormányzat I. (Szabóné Csendes Ildikó, Varga Éva, Bartha Edit, Nagy Gyöngyi, Szabó Tünde) 14:22:32, 2. FutóB-A-Bák 15:25:14, 3. Napraforgó - Chance 16:17:08.
Kerékpár
Férfiak: 1. Nagy Gyula (magyar) 5:32:55, 2. Vernika Tamás (magyar) 5:33:53, 3. Vlad Marius (román) 5:35:06.
Nők: 1. Zaban Tímea (román) 6:45:48, 2. Domjánné Makovei Márta (magyar) 7:11:48, 3. Bakos Hajnalka (román) 7:38:18.
Görkörcsolya
1. Hojcska Péter (magyar) 7:56, Lingvai Edmund (román) 7:58, 3. Bartok Andre Johann (román) 8:01.

Forrás: Online Edzésnapló

GYŐZÖTT, DE NEM FUTOTT VILÁGCSÚCSOT MERGA 2009/05/25
Az idei Boston Marathon győztese, az etióp Deriba Merga hétvégén a kanadai MDS Nordion 10K versenyen szerette volna megdönteni a táv 27:01-es világcsúcsát. A csúcsdöntés ugyan nem sikerült, de Merga jó idővel nyert.

Mergának két iramfutó próbált segíteni a csúcskísérletben, de nem végezték túl jól a dolgukat. Merga már két kilométer (5:17) után jelezte nekik, hogy gyorsabb tempót kér, de ők nem tudtak gyorsítani.

Mergának tehát 8 kilométeren keresztül egyedül kellett küzdenie az órával. Féltávnál 13:31, 8 kilométernél 21:48 volt Merga ideje. Végül 27:23.9-es új pályacsúccsal ért célba, majd egy perccel megelőzve a második helyezett Boaz Cheboiywot, és befogva a legjobb női versenyzőt (a női mezőny négy perc 12 másodperccel a férfiak előtt rajtolt). A verseny előtt Merga két legnagyobb ellenfelének tartott Patrick Makau és Julius Kiptoo csak a 7-8. helyen ért célba.

Merga a verseny után nyilatkozva elmondta, örül a győzelmének, de nem elégedett az időeredménnyel, és azt gondolja, hogy sikerült volna a világcsúcs, ha az iramfutók képesek lettek volna megfelelő tempót vinni. Merga a berlini vb-n a maratonon áll majd rajthoz.

A női mezőnyben az etióp Teyba Erkesso nyert, aki mindjárt az első kilométeren ellépett a többiektől, és innentől nem is adta ki a kezéből a vezetést. 31:50.4-es ideje jócskán elmaradt a pályacsúcstól (31:24), de még így is magabiztosan nyert a második helyre befutó Emebet Bacha (32:44.8) előtt.

Eredmények
Férfiak
1. Deriba Merga (Ethiopia) 27:24
2. Boaz Cheboiywo (Kenya) 28:17
3. Hosea Kibet Rutto (Kenya) 28:21
4. Worku Beyi (Ethiopia) 28:36
5. Silas Sang (Kenya) 28:38
6. Paul Langat (Kenya) 28:45
7. Patrick Makau (Kenya) 38:53
8. Julius Kiptoo (Kenya) 28:54
9. Samuel Ndereba (Kenya) 29:14
10. Abderrahime Bouramdane (Morocco) 29:18
Nők
1. Teyba Erkesso (Ethiopia) 31:51
2. Emebet Bacha (Ethiopia) 32:45
3. Jane Murage (Kenya) 33:06
4. Hyvon Ngetich (Kenya) 33:12
5. Jane Kibii (Kenya) 33:34
6. Tara Quinn-Smith (Canada) 33:39
7. Kathy Tremblay (Canada) 34:53
8. Lucy Smith (Canada) 35:12
9. Lisa Harvey (Canada) 35:57
10. Paula Wiltse (Canada) 37:24

Forrás: Online Edzésnapló

EGY HÓNAP MÚLVA ITT A SZENTIVÁNÉJI FUTÓKALAND, A FUTÓTÜZEK ÉJSZAKÁJA

2009/05/24

2009. június 24-én, szerdán a leghosszabb a nappal, a legrövidebb az éjszaka, csak 20.45-kor megy le a nap. Szentivánéj hagyománya szerint az emberek tüzet gyújtanak, parazsat ugranak, beszélgetnek, együtt vannak.

Töltsük együtt Mi futók is ezt az estét! Szervezd meg futótársaidat, gyújtsatok tüzet vagy fáklyát, gyertyát, kapcsoljátok be a fejlámpát, vagy éppen gyűjtsetek szentjánosbogarakat, és 20 óra 45 perckor induljatok futni bármilyen tetszőleges távon. Fussunk minél többen egyszerre az ország különböző pontjain!
A hagyományos tűzugrást is kipróbálhatjátok, természetesen kellő óvintézkedés mellett.

Ne felejtsétek otthon a fényképezőgépet sem, örökítsétek meg ezt a hangulatos nyáresti kocogást, az örömtüzeket. Küldjétek el nekünk a legjobban sikerült fotót, írjátok meg hányan, hol és mennyit futottatok. Várjuk élménybeszámolóitokat a pr@futanet.hu e-mail címre. A fotókat és a beszámolókat a www.futanet.hu honlapon tesszük közzé.

SPURI KÁRTYA ÁTVÉTEL 2009/05/22

Törzsfutó lettél 2009-ben? Átvetted már a Spuri kártyádat?

A Spuri kártyák átvehetők a BSI nevezési irodájában (1138 Budapest, Váci út 152-156.), nyitvatartási időben 9-17 óra között, valamint a BSI eseményein az információban.
KÉKES CSÚCSFUTÁS ÉREM TERV 2009/05/22

Elkészült a 12. Kékes Csúcsfutás érmének terve, melyet majd mindenki megkap, aki teljesíti a 11,6 kilométeres távot, és célba ér a Csúcskőnél.

NÉZD MA A SPURI MOZGÁSMAGAZINT! 2009/05/22

2009-ben először lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport TV-n! Ha szereted a szabadidősportokat, ha rendszeres résztvevője vagy a BSI eseményeinek, akkor ott a helyed a TV előtt!

A Spuri mozgásmagazint az alábbi időpontokban nézheted meg:

május 22. péntek, 17.45 Sport 1
május 23. szombat, 06:00 Sport 1

Jó szórakozást kívánunk!

UGYAN ANITA FELÉRT A MOUNT EVERESTRE 2009/05/22

Sikeresen felért a Mount Everest csúcsára Ugyan Anita csütörtök reggel. Ezzel ő az első magyar női hegymászó, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét. A sportoló még április elején indult útnak, és csaknem 2 hónap után ért célba.

Ugyan Anitának ez a negyedik nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsa. A mostani expedícióhoz oxigénpalackot használt. A hegymászó jól van, jelenleg a 8000 méter magasan található 4-es táborban pihen, ahonnét a tervek szerint szombaton indul tovább az alaptábor felé. A sportoló élményeiről blogjában számol be annak a hegymászóiskolának a honlapján, ahol ő is tanít.

Anita hazánk egyik legkiemelkedőbb női hegymászója. Fő érdeklődési területe a magashegyi hegymászás, a nyolcezres csúcsok világa. Ebben a kategóriában férfitársait is felülmúlóan eredményes! Folyamatosan aktív, mint sziklamászó és sportoló.
Hegymászó teljesítményével talán csak nagyszerű atlétikus eredményei vehetik fel a versenyt. Számos hegyi és városi, sima és szuper-marathon, félmarathon és más futóversenyeken szerepelt nagyszerűen.
Anita a magánéletében is nagyon közel áll a sporthoz. Mint személyi edző törekszik a sport és a mozgás örömét és nagyszerűségét másoknak átadni, azt életformává tenni. Mind e mellett egy magas színvonalú fitness termet vezet, így kamatoztatva vezető képességeit.

Ugyan Anita korábbi fontosabb eredményei:
Kaukázus, Elbrusz, csúcsmászó
Folyamatos sziklamászó kalandok a Magas-Tátrában, a Mont Blanc-csoportban és Európa más kis-, közép és magashegységeiben;
Himalája, Karakorum, Broad Peak: 7450-m-ig;
Himalája, Mount Everest (2001): 7800 m (ezzel Anita akkori női magassági rekordot állít fel)
Himalája, Gasherbrum (2003): 8035 m, csúcsmászó (ezzel, Anita társaival az első lesz, aki magyar nőkét járt nyolcezer méter felett)
Himalája, Dhaulagiri: 7200 méterig jut
Himalája, Hidden Peak (2007): 8068 méter, csúcsmászó
Himalája, Broad Peak (2007): 8047 méter, csúcsmászó 

Forrás: Telesport

MA MÉG KEDVEZMÉNYESEN NEVEZHETSZ A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁRA!

2009/05/22

Ma még a második legolcsóbb nevezési díjjal nevezhetsz be a 6. Generali Duna-parti Futógála távjaira.

A 10 kilométerre 2300 Fortintért, az 5 kilométerre 1300 Forintért, a két futótávra együttesen 2800 Forintért, míg a görkori futamra 2300 Forintért nevezhetsz be!

Ne késlekedj, jelentkezz már most, hogy ott lehess a futók és a görkorisok mezőnyében!

GYERMEKEKÉRT FUT SCHIRILLA GYÖRGY 2009/05/22

Hétfőtől egy héten keresztül kórházakban ápolt gyerekekért hirdetett figyelemfelhívó futást Schirilla György.
A 48 esztendős ismert sportoló összesen 350 kilométert kíván megtenni az egy hét leforgása alatt, akciójával a beteg gyerekekre akarja felhívni a figyelmet. Útvonala hétfőn Szekszárdról indul, majd Paks és Simontornya érintésével Kiskőrös, Soltvadkert és Kecskemét irányában fut tovább.

A hét vége felé, Cegléd, Albertirsa és Vecsés érintésével érkezik Budapestre, s a napi 40-50 kilométeres futása során meglátogat több kórházat és iskolát is. A sportember egy kopjafát is visz magával, melyre szalagokat köthetnek majd azok, akik szeretnék együttérzésükről biztosítani a kórházakban ápolt gyerekeket.

Schirilla György a hírügynökségnek azt is elmondta,, hogy előzetes információi szerint az egy hetes akciója során legalább három-négyezren fogják kísérni olyanok, akik vállalták, hogy néhány kilométert vele együtt futnak. A sportembert menet közben fogadják az útjába eső települések polgármesterei is, a rendőrök által biztosított futása vasárnap az Országos Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet budapesti gyermek-szívgyógyászati centrumában lesz.

Mint emlékezetes, Schirilla György tavaly májusban 1400 kilométert futott egy hasonló, de 30 napig tartó akciója keretében. Akkor a budapesti Szent István Bazilikától indult, és Vatikán volt a végcélja, ahol fogadta XVI. Benedek pápa is.

Forrás: Stop.hu

ÚJ POSZT AZ AMERIKAI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉGBEN 2009/05/22

Benita Fitzgerald Mosleyt, 1984 olimpiai aranyérmes gátfutóját nevezték ki az Egyesült Államok Atlétikai Szövetségének (USATF) újonnan megalapított pozíciójába, sportteljesítményért felelős vezetőnek. Az új posztot a pekingi ötkarikás játékokon mutatott eredménytelenség miatt hozták létre, mert az ország atlétái csak 23 érmet szereztek a kínai fővárosban, ráadásul a slágerszámokban - 100-on, 200-on és 4x100-as váltón - nyújtott teljesítményük is messze elmaradt a várakozástól.

Fitzgerald Mosley feladata az lesz, hogy megfelelően felkészítse az atlétákat arra, hogy a londoni olimpiáról legalább 30 éremmel térjenek haza.

Forrás: Stop.hu

FLEXIBILIS MŰLÁBAKON FUT AZ ÖTÉVES KISLÁNY 2009/05/22

Ellie Challis kihívta egy versenyre a híres műlábas futót, Oscar Pitoriust.

Ellie Challisnek 16 hónapos korában egy súlyos agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni mindkét lábát, és kézfejeit. Életét csak így tudték megmenteni az orvosok.

Néhány hónapja a kislány flexibilis műlábakat kapott, amelyek használatát nagyon gyorsan megtanulta, még a dél-afrikai sprintert, Oscart is meglepte, milyen ügyesen szalad Ellie.

A flexibilis műlábak majdnem 3,5 millió forintnak megfelelő összegbe kerülnek, és kétévente cserélni kell őket, de szüleinek mindent megér, hogy a kislányt boldognak lássák.

Forrás: SZON

VISSZASZÁMLÁLÁS: BÉKÉSCSABA-ARAD-BÉKÉSCSABA SZUPERMARATON 2009/05/22

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club a nemzetközi szupermaratonit, a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba futóversenyt, amelyen kerékpárosok és görkorisok is teljesíthetik a távot a futók mellett.

- A két várost és a két megyét reprezentáló nemzetközi rendezvény sok profi és amatőr fantáziáját mozgatta meg idén is - állítja Tóth Sándor főszervező, a csabai atlétikai klub ügyvezetője, vezetőedzője. - Ami külön öröm számunkra, az önkormányzatok aktív partnersége, segítőkészsége a rajt- és célhelyen, valamint az útvonalon egyaránt. Ebben az esztendőben érezzük legjobban, hogy társadalmi összefogással, cégek kreatív közreműködésével, bátor profi és amatőr nevezőkkel csodára vagyunk képesek. Csúcsot döntött a rendezvény minden versenyszáma a nevezők létszámában.- Beszéljünk először a legnagyobb tiszteletet érdemlő és a legnagyobb állóképességet, kitartást követelő egyéni futókról!
- Világklasszisok küzdelme várható: a rendezvény történetében háromszoros győztes orosz Anatolij Kruglikov, az ötszörös győztes, egykori csabai színekben versenyző Bogár János, a kétszeres győztes Vozár Attila mellett a múlt évi egyéni bronzérmes békéscsabai Zahorán Ádámnak is szurkolhatnak. Sötét lóként üdvözölhetjük a belga Hamelincet. Egyéniben egyébként tizenöten rajtolnak a csaknem kétszáz kilométeres kétnapos távon, közöttük egy magyar és egy román hölgy is.

- Mit vár a csapatok küzdelmétől?
- Negyven férficsapat adta le nevezését. Közöttük több olyan lesz, amely részben vagy egészben a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club versenyzőiből áll. Éles versenyt várok a PUMA-Békéscsabai Arc és a román váltók között. Ami ugyancsak nem elhanyagolandó: nyolc női csapat között ott lesz ismét a sokszoros győztes együttes, amely most Békés Megyei Önkormányzat néven indul.

- Évről évre növekszik a bringások száma. Így van ez az idén is?
- A rekordlétszámú, 150 fős kerékpáros mezőny ebben az évben is két csoportra osztható. Főként az aradi kerékpárosokra jellemző, hogy versenynek tekintik több éve a táv teljesítését. Ezért ebben az évben először pénzdíjas versenyben dől el a magyar és román versenyzők között az elsőség. Céges szerveződések eredményeként a Békés Megyei Vízművek Zrt., a Békés Megyei Hírlap és a Beol dicséretes létszámmal nevezett.Az idei esemény - a korábbiakhoz hasonlóan - e hét végén szombaton 9 órakor rajtol el, a célba érkezés pedig várhatóan vasárnap az ebéd utáni óráktól folyamatosan várható. Ami új: ezúttal a Békés Megyei Jókai Színház előtt lesz a célkapu felállítva, ahol a szervezők színes programmal szórakoztatják a sportszerető közönséget és célba érkező "hősöket".

Forrás: BEOL

VÁSÁROLJ A SPORTBUTIKBAN! 2009/05/21

Vásárolj az online sportboltban, a Sportbutik.hu-n! Itt mindent megtalálsz, amire a sportolás során szükséged lehet!

Hogy mivel vár a Sportbutik.hu?

Termékek: futóruházat, PowerBar termékek, Dr. Kelen sportkrémei (masszázskrémek is), pulzusmérő órák (Timex, Polar), Balaton Maraton pulóver, 23. Plus Budapest Maraton Asics technikai póló és még sok minden más. Nézz körül az on-line boltban!

www.sportbutik.hu

SZTÁRPARÁDÉ VÁRHATÓ A NEW YORK-I GRAND PRIX-N

2009/05/21

Május 30-án kerül megrendezésre a Reebok Grand Prix New Yorkban, melyen a világ legjobb atlétái már jelezték indulási szándékukat.

Dibaba Smith ellen 5000 méteren
A kilencszeres világbajnok Dibaba először fut idén 5000 méteren, amely távon már háromszor ért el világcsúcsot. Az etióp futónő egyik kihívója az Új-Zélandi Kim Smith. Smith négyszeres NCAA bajnok, illetve országos csúcstartó 5000 és 10000 méteren. Rajta kívül ott lesz még a pályán az etióp Werknesh Kidane, aki 2003-ban mezei futó világbajnok lett, és ugyanebben az évben 10000 méteren világbajnoki ezüstérmes lesz, és Tirunesh húga, Genzebe Dibaba is indul: ő idén junior mezei futó világbajnok lett, két héttel ezelőtt pedig első etióp nemzeti bajnokságát nyerte 5000-ren.

Campbell-Brown Williams ellen 100 méteren
A női 100 méter is izgalmas harcot tartogat, méghozzá a címvédő jamaicai Campbell-Brown és az amerikai Lauryn Williams között, aki 2004-ben olimpiai ezüstérmes volt. A két futónő az elmúlt évek során fej-fej mellett haladtak a nagy versenyeken. A kétszeres 200 méteres olimpiai bajnok Campbell-Brown például célfotóval győzte le a 2007-es oszakai vb-n 100 méteren ellenfelét. Két évvel korábban pedig Williams egy hajszálnyival nyert ellenfele előtt a helsinki vb-n.

Gebremariam, Lagat, Soi és Kogo a mezőnyben, cél a 13 percen belüli idő 5000 méteren
Igazi sztárparádé várható férfi 5000 méteren. A mezőnyben ott lesz az 1500-on és 5000-ren világbajnok amerikai Bernard Lagat, a mezei futó világbajnok etióp Gebremariam, 2008 5000 méteres olimpiai bronzérmese, a kenyai Edwin Soi, illetve a kenyai Micah Kogo, aki 2008-ban 10000-en lett olimpiai bronzérmes.
Lagat célja, hogy 13 percen belüli idővel futhasson ezen a versenyen. 1996-ban Bob Kennedy volt az első amerikai atléta, aki 13 percen belüli időt tudott produkálni 5000 méteren, az ő 12:58.21-es eredménye még mindig az amerikai rekord.

USA Jamaica ellen női 400-on
Amerika legjobbjai Jamaica legjobb futóival néznek farkasszemet a női 400 méteres mezőnyben. Az Egyesült Államokat Felix és Sanya Richards képviseli, míg Jamaicát Novlene Williams-Mills és Shericka Williams.Mindannyian remek eredményekkel büszkélkedhetnek. Felix világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes 200-on, néhány héttel ezelőtt pedig a világ idei legjobbját futotta 400-on Dohában. Richards háromszor birtokolta a szezon legjobb idejét az elmúlt négy év során. Williams ezüstérmes volt 400-on a pekingi olimpián, Williams-Mills pedig kétszeres olimpiai bronzérmes 4x400 méteres váltóban, illetve 2007-ben harmadik volt a vb-n ezen a távon. Jelenleg neki van idén a második legjobb ideje, Felix mögött.

Fraser 200-on startol
A jamaicai sprinter, Shelly-Ann Fraser 200 méteren méretteti meg magát. Fraser 100-on olimpiai bajnok lett Pekingben, 10.78-cal élete legjobb eredményét érte el. Kihívói között ott lesz az USA színeiben versenyző Shalonda Solomon és Bianca Knight-Solomon is.


A Reebok Grand Prix  2010-ben már az IAAF Gyémánt Ligához fog tartozni.

Forrás: IAAF

ISMÉT SPURI MOZGÁSMAGAZIN A SPORT TV-N!

2009/05/21

2009-ben először lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport TV-n! Ha szereted a szabadidősportokat, ha rendszeres résztvevője vagy a BSI eseményeinek, akkor ott a helyed a TV előtt!

A Spuri mozgásmagazint az alábbi időpontokban nézheted meg:

május 22. péntek, 17.45 Sport 1
május 23. szombat, 06:00 Sport 1

Jó szórakozást kívánunk!

HÁROM NAP CSALÁDI ÖRÖM

2009/05/21

Idén nyáron már ötödik alkalommal rendezzük meg a siker szempontjából minden elképzelést felülmúló Szigeti Sportvarázst a Margitszigeten. Manapság önmagában sokat sejtető az a tény, ha egy esemény már ötödik éven át talpon marad és a sportnál maradva, egyre csak erősödik, izmosodik. Mi a titka a mára vitathatatlanul az ország legjelentősebb szabadidős sportfesztiváljává terebélyesedett eseménynek? 

A Szigeti Sportvarázs egy vidám szórakoztató hétvége, ahol legalább három napra mindenki hátra hagyhatja a gondjait, a család minden tagja - a kis gyerekektől a nagyszülőkig - talál magának értelmes és hasznos elfoglaltságot. Mi, szervezők ehhez az élményhez biztosítjuk a színvonalat és ne lepődjenek meg a kifejezésen, de a bőség zavarát is.  A rendezvényen a kezdetek óta, így idén is ingyenesen bocsátunk a közönség rendelkezésére mindent, ami csak szükséges a sportoláshoz - a pályáktól, a medencéktől kezdve a labdákig, a hajókig és valamennyi sportszerig mindent. Így olyan családok számára is elérhetővé, kipróbálhatóvá válik jó néhány sportág és rekreációs lehetőség, amelyeknek máskor nincs módjuk ezek közelébe kerülni. A sportok palettáján zavarba ejtően gazdag a kínálat. Felvonul valamennyi budapesti sportszövetség a sporteszközeivel és szakembereivel, három napon át több színpadon megállás nélkül pörögnek a sport, tánc és egyéb bemutatók, látványosságok, az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadás zajlik, játékok folynak értékes nyereményekért. Mindenki mindenbe belekóstolhat, mindent kipróbálhat, akár  versenyezhet is az egyéni vagy csapatsportokban, vagy hangulata szerint csak próbálkozhat, ismerkedhet a sportágakkal. A hangsúly a mozgás szükségességének felismerésén, a rendszeres sportolás megkedvelésén van. Mindez így együtt avatja évről-évre igazi családi sportünneppé a háromnapos Sportvarázst. És akkor a világon talán egyedülálló margitszigeti környezet önálló vonzerejéről még nem is szóltunk. Varázs a varázsban! 

Várjuk önöket az ötödik születésnapon is, június első hétvégéjén. Remélhetőleg idén is több tízezren kerekednek fel a három nap során, hogy részesei legyenek a sportolás, a közös sportolás semmivel sem összehasonlítható élményének. A mozgás Karácsonyának három napja nem decemberre, hanem június első hétvégéjére, a Szigeti Sportvarázs idejére esik.

Legyen újra a vendégünk (legalább) egy körre! 

Szigeti Sportvarázs Szervező Bizottság

ITT AZ EXTREME TOUR 2009! 2009/05/21

Indul az eXtreme Tour 2009-es sorozata!

Az "eXtreme Tour 2009" versenysorozat állomásai:

  1. 2009. május 9. Orfű - eXtreme Duatlon, Rövidtávú Duatlon OB  
  2.  2009. július 11. - Zánka - Középtávú Triatlon
  3. 2009. augusztus 15. Nagyatád, - eXtremeMan, Hosszútávú Triatlon OB

Bónusz lehetőség júniusban : Kékes - csúcsfutás - + 1 bónusz sorsjegyért

A versenysorozatban bármely igazolt (versenyzői licenccel rendelkező), és szabadidő jelleggel sportoló (licenccel nem rendelkező) versenyző résztvehet
aki az egyes versenyekre benevezett, és a versenyszabályokat betartva célba ér.

Bővebb információ itt

EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁN

2009/05/21

Ha eljössz jövő szombaton a 6. Generali Duna-parti Futógálára, ingyenes egészségügyi szűréseken is részt vehetsz.

Az Oxyteam jóvoltából az alábbi szűréseken vehetsz részt.

-          PSA szűrés ( prosztatarák szűrés )  - ujjbegyből vett vérből
-          Pulzoxy-meter vizsgálat.  A vér oxigéntelítettségét (oxigénszaturációját) mérik
-          Testzsír index mérés
-          Fittség index mérés
-          Vércukor analízis
-          Vér koleszterin mérés
-          Általános klinikai vizsgálat ( pulzus, vérnyomás )
-          EKG
-         Helycobacter pylori mérés. Helycobacter pylori a legelterjedtebb emberi gyomor-bélrendszeri kórokozó, az emberiség 50 százalékában jelen van. Hazánkban a felnőttek helycobacter pylori átfertőzöttsége 50-60 százalék közötti.


REEBOK ACHILLEX A SPURI FUTÓBOLTBAN

2009/05/21

A Reebok Achillex segítségével minden futó megtalálja a számára leginkább megfelelő futócipőt. Az elemző rendszer mozgás, tehát futás közben dinamikusan méri a biomechanikai paramétereket. A Reebok Achillex vezeték nélküli mellényből és lábra csatolható pántból áll, így mobilis és rugalmasan használható. A rendszer már néhány lépés után részletes futóstílus-elemzést készít és megnevezi a legmegfelelőbb futócipőt.

A Reebok Achillex következő időpontja: május 29. 14-18 óra között

 

KÖNYVBEMUTATÓ - VERSEK EGY FUTÓ TOLLÁBÓL

2009/05/21

Az Orpehusz Kiadó szeretettel meghívja Önt és barátait - és minden futót

Kiss Mirella
Lilla és a Prof


című verseskötetének bemutatójára.

A szerző első verseskötetét Tarján Tamás irodalomtörténész mutatja be a közönség számára.

Az esten fellép Daczi Barnabás vezetésével a Hetero Sapiens zenekar.

A bemutató helye, ideje:
Magyar Írószövetség Könyvtára
(Budapest, VI. Bajza u. 18. I. em.)

2009. június 2.
17.00

Aki nem tudná: Mira rendszeresen részt vesz a BSI futóeseményein, illetve a Futanet Futófórum közösségének oszlopos, aktív tagja, Daczi Barnabás pedig a BSI operatőre és vágója, az ő jóvoltából láthatjátok az események rövid- és hosszú filmeit.

 

 

 

MOZGÁS! AZ ECHO TV-N!

2009/05/21

Ha szereted a sportokat, és érdekelnek a sportvilágban történt események, nézd Te is az Echo TV-n a Mozgás! című sportmagazint!

Ezen a héten május 22-én, pénteken 15 óra 30 perckor kezdődik az adás Dobor Dezső műsorvezetésével - a műsorban a 16. K&H olimpiai maraton váltó összefoglalója is helyet kapott!

Mozgásra fel!

ISMERT EMBEREK VÉLEMÉNYE A TÖMEGSPORTBÓL

2009/05/21

A Sport Plusz című lapban több ismert ember is elmondta - jó - véleményét a tömegsportról, köztük a futóeseményekről is!
Íme a cikk:

A tömegsport rendezvények növelik londoni esélyeinket is! És még mondják azt, nincs kedv, szándék, idő a testmozgásra: rekordlétszámú, 11 ezer fős mezőny indult a T-Home Vivicittá Városvédő Futáson, a Critical Mass nevű kerékpáros rendezvény ugyancsak tízezreket mozgatott meg. A kettő persze nem zárja ki egymást, mégis: a londoni helytállást várja nagy lelkesen, vagy még inkább a több hasonló ilyen hétvégét?

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke:
"Az ilyen rendezvények nem kerülnek az államnak pénzbe, ezért meg kell adni a maximális támogatást. Az iskolai, egyesületi sportot és a szövetségi támogatást kellene növelni, hogy a magyar újra sportnemzet lehessen."

Farkasházy Tivadar, humorista:
"Ne állítsuk szembe a kettőt egymással, mindkettő igen fontos. Az egyik a saját egészségünkért, a másik nemzeti önbecsülésünkért. Oly sok rossz hír szerepel a világban Magyarországról, legalább az olimpiákon mutassuk meg, hogy továbbra is milyen tehetséges nép vagyunk. Csak hát a londoni felkészülést most kéne elkezdeni.

Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke:
"Én mind a kettőt, de azért ha sok hasonló hétvége lenne, akkor az azt jelentené, hogy egyre jobbak lesznek a londoni "esélyeink" is!

Nyilasi Tibor, egykori válogatott labdarúgó:
"Mivel az életformám 80 százaléka a sporthoz kötődik, üdvözlök minden olyan eseményt, amely erről szól, legyen az úszás, futás, bringázás, bármilyen testedzés. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet minden hétvégén a várost lezárni, de inkább ilyen okokból tegyék, sem mint a politikai cirkuszok miatt. Már csak azért is, mert az ilyen rendezvények sok ezer embert állítanak a sport mellé..."

dr. Sárközy Tamás, egyetemi tanár:
"Én a hasonló hétvégéket várom inkább, minél több gyerek-, diák- és lakossági sportot szeretnék. Ettől még a magyar élsport nyugodtan helytállhat Londonban."

Vitray Tamás, Pulitzer-díjas újságíró:
"A kérdésben benne volt a válasz: a kettő nem zárja ki egymást. Ráadásul a futás és a kerékpározás nemcsak egészséges, élvezetes, de olcsó is."

Forrás: Sport Plusz

GEBRE NEM INDUL A VB-N

2009/05/21

Haile Gebrselassie, a maratoni futás etióp világcsúcstartója elindul a szeptember 20-i berlini utcai viadalon, ugyanakkor kihagyja az augusztusban, szintén a német fővárosban sorra kerülő atlétikai világbajnokságot.

A Berlin Marathon szervezői szerdán közölték, hogy "Gebre" megerősítette részvételi szándékát.

A 36 éves csodafutó már januárban úgy nyilatkozott, hogy nem különösebben érdekli a vb-szereplés.

"Pályafutásom során nagyon sok világbajnokságon indultam el tízezer méteren - mondta Gebrselassie az év elején. - A győzelem már nem motivál, a maratoni világcsúcsot szeretném lehetőleg minél többször megdönteni, számomra ez az igazi kihívás."

Az etióp atléta pályafutása során 19 hivatalos és 7 nem hivatalos világcsúcsot ért el, tavaly szeptemberben éppen Berlinben javította meg a maratoni futás világrekordját 2:03:59 órára.

Forrás: NSO

K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ KISFILM

2009/05/20

 

 

Ha kíváncsi vagy a vasárnapi 16. K&H olimpiai maraton váltó kisfilmjére, honlapunkon már megnézheted őket!

Jó szórakozást!

Kisfilm >>>

MINDIG KELL EGY CÉL! - SPORTOLÓK ÉS MŰSORVEZETŐK ÖSSZECSAPÁSA A NIKE FÉLMARATONON

2009/05/20

Félmaratonra készül a TV2 két műsorvezetője, Somogyi Zoltán és Tatár Csilla. A két műsorvezető merész lépésre szánta el magát: arra vállalkoztak, hogy lefutják a Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont szeptember 6-án. A következő közel négy hónap az edzésről fog szólni számukra, amelyben segítségükre lesz két olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán és Kovács Ági, akik az elmúlt hetekben buzdították futásra az országot a "Férfiak a Nők ellen" elnevezésű Nike+ kihíváson keresztül.

A TV2 Aktív c. műsorának két házigazdája számára a sport nagyon fontos: ők azok, akik a feszített munkanapokba mindig be tudják iktatni a sportot, sem a fáradtság, sem időhiány nem lehet kifogás.

"Gyerekkorom óta sportolok. Úsztam, balettoztam, most pedig edzőterembe járok és futok. A vasárnap kivételével minden nap edzem legalább egy órát. Mozgás nélkül már le sem tudnék feküdni aludni" - mesélte Csilla. "Minden alkalommal futással kezdem az edzést, három-öt kilométeres távokat szoktam teljesíteni." - folytatta a műsorvezető, aki a Nike Félmaratonra készülve még intenzívebben edz.

Somogyi Zoli hetente többször a lakóhelye körüli utcákban fut. "Gyakran járok edzőterembe, de futni a természetben szoktam. Csillának is azt tanácsoltam, érdemesebb volna terepen felkészülnie a félmaratonra." - mondta Zoli, aki hetente háromszor negyvenöt perces futással tartja magát formában. Éppen ezért nem tart a félmaratonról, sőt mióta elszánta magát, még szorgalmasabban edz. "A sportolás, a futás népszerűsítéséért indulok, ugyanakkor utolsó sem szeretnék lenni."

Hogy a két olimpiai bajnok sem maradjon ki a félmaratoni felkészülésből, mindketten csatlakoztak a műsorvezetőkhöz: két párost alkotva készülnek "a legyőzhető távolság" teljesítésére. Kovács Ági Somogyi Zolival, míg Tatár Csilla Kammerer Zolival alkot majd duót. A 13-as csapatban Kovács Ági rajtol majd a Nike Félmaraton első szakaszán, és adja át a chipet a 13 kilométernél található váltóponton Somogyi Zolinak, aki a maradék 8 kilométert teljesíti a félmaratonból. A 21-es csapatban pedig Kammerer Zoli kezd, őt váltja majd Csilla - Zoli pedig fut tovább, ő egyéniben is szeretné teljesíteni a félmaratont.

A Nike által a Margitszigeten összehívott sajtótájékoztató közös futással zárult, ahol a félmaratonra készülő négyes közösen futott az összegyűlt, sportos kedvű újságírókkal.

Készülj Te is a szeptember 6-ai Nike Félmaratonra, teljesítsd "a legyőzhető távolságot"!

Forrás: Nike
Fotó: Blikk

HAMAROSAN ITT A SZENTIVÁNÉJI FUTÓKALAND, A FUTÓTÜZEK ÉJSZAKÁJA

2009/05/20

2009. június 24-én, szerdán a leghosszabb a nappal, a legrövidebb az éjszaka, csak 20.45-kor megy le a nap. Szentivánéj hagyománya szerint az emberek tüzet gyújtanak, parazsat ugranak, beszélgetnek, együtt vannak.

Töltsük együtt Mi futók is ezt az estét! Szervezd meg futótársaidat, gyújtsatok tüzet vagy fáklyát, gyertyát, kapcsoljátok be a fejlámpát, vagy éppen gyűjtsetek szentjánosbogarakat, és 20 óra 45 perckor induljatok futni bármilyen tetszőleges távon. Fussunk minél többen egyszerre az ország különböző pontjain!
A hagyományos tűzugrást is kipróbálhatjátok, természetesen kellő óvintézkedés mellett.

Ne felejtsétek otthon a fényképezőgépet sem, örökítsétek meg ezt a hangulatos nyáresti kocogást, az örömtüzeket. Küldjétek el nekünk a legjobban sikerült fotót, írjátok meg hányan, hol és mennyit futottatok. Várjuk élménybeszámolóitokat a pr@futanet.hu e-mail címre. A fotókat és a beszámolókat a www.futanet.hu honlapon tesszük közzé.

SPURI FUTÓBOLT MÁR GYŐRBEN IS! 2009/05/20

Megnyitotta kapuit az ország második futószaküzlete Győrben, a Korányi Frigyes tér 18-ban (a Kekszgyár mellett) vár téged is szeretettel a Dunántúl legszélesebb futó-kínálata.

Most már nem kell Budapestre utaznod, hogy nagy választékból, szakértő eladó segítségével vásárolhass felszerelést a kedvenc hobbidhoz!

Minden, ami a futáshoz kell:
- futócipők széles választéka (ASICS, Nike, Brooks, Saucony, Adidas. Reebok.)
- utcai cipők
- terepcipők
- szöges cipők
- futóruházat
- kulacsövek, egyéb kiegészítők
- energiaitalok, táplálékkiegészítők

A választásban Földingné Nagy Judit, maratoni országos csúcstartó (2:28.50), az üzlet vezetője segít!

Nyitva tartás:

 

Hétfő, szerda, péntek:

13.00-17.00

Kedd, csütörtök:

10.00-14.00

Szombat:

10.30-13.00

Érdeklődhetsz telefonon is: 06-20-432-5990

Ha olyan terméket szeretnél, ami nincs raktáron, de a budapesti Spuri Futóboltban kapható, természetesen beszerezzük neked!

Várunk szeretettel Győrben az új Spuri Futóboltban!

MINDEN HÓNAP UTOLSÓ KEDDJÉN NORDIC WALKING TANÁCSADÓI DÉLUTÁN 2009/05/20

Tanácsadó délután és vásárlási lehetőség a Spuri futóboltban MINDEN HÓNAP UTOLSÓ KEDDJÉN 14-18 óra között a Nordic Walking Sport jóvoltából!
Májusban tehát 26-án vár mindenkit a tanácsadás.
Sokan vannak, akik érdeklődnek a nordic walking iránt, de nem tudják, hogy nekik való-e, hogyan vágjanak bele, milyen botot lenne célszerű vásárolniuk, esetleg szeretnének valakit nw bottal megajándékozni. Számukra találtuk ki a tanácsadó délutánt, ahol hozzáértő edzőtől kaphatnak választ minden kérdésükre a nordic walkingról, egészségügyi hatásokról, tanfolyamokról, programokról, felszerelésről. Ha kedvet kapott, a helyszínen vásárolhat is a KV+ botok teljes kínálatából.

MEGDŐLT A NŐI HEGYMÁSZÓ REKORD

2009/05/20

Különös verseny zajlik három extrémhegymászónő között, amelyben hétfő óta az a spanyol Edurne Pasaban vezet, aki a Kancsendzönga (Kangchenjunga) megmászásával immár tucatnyit hódított meg a Föld tizennégy nyolcezer méter feletti hegycsúcsából. Teljesítményével egyeduralkodó lett a női hegymászók között, osztrák és olasz vetélytársai azonban szorosan mögötte haladnak. Az olasz montagna.tv internetes oldal tájékoztatása szerint a 36 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga 8563 méteres csúcsának megmászásával vált egyedüli rekordtartóvá. Két napon belül azonban már társa is akadhat, az osztrák Gerlinde Kaltenbrunner ugyanis szintén csúcstámadásra készül, ezúttal a 8516 méteres Lhoce (Lhotse) I megmászását vette tervbe.

A siker az osztrák hegymászónak is a 12. csúcsmászást jelentené. Az olasz Nives Meroi szintén 11 hegycsúcsnál tart, a hegymászónő jelenleg is a Kancsendzönga megmászásán dolgozik, a rossz időjárási körülmények miatt azonban 7700 méteres magasságból vissza kellett térnie 7200 méterre.

A Föld mind a 14 nyolcezer méter feletti hegycsúcsa a Himalája és a szintén Ázsiában lévő Karakorum-hegység vonulatain fekszik

Forrás: MTI

A NŐKET JOBBAN VESZÉLYEZTETI A DOHÁNYZÁS, MINT A FÉRFIAKAT

2009/05/20

A nők esendőbbek a dohányfüst káros hatásaival szemben, amiben anatómiai és hormonális hatások játszhatnak szerepet - állapították meg amerikai kutatók. A dohányzó nőknél korábban jelentkezik tüdőkárosodás, mint a férfiaknál, ráadásul kevesebb cigaretta vált ki ugyanolyan mértékű negatív hatást. Inga-Cecilie Soerheim hétfőn ismertette kutatási eredményeiket az Amerikai Mellkas Társaság San Diegó-i konferenciáján. Soerheim úgy véli, a nemi különbségek az anatómiához kapcsolódhatnak: a nőknek szűkebbek a légútjai, ezen túlmenően pedig a hormonok is szerepet játszanak. Az Egyesült Államokban a COPD mintegy 12 millió embert érint, a negyedik vezető halálok.

Soerheim kutatócsoportja Norvégiában vizsgált 954 krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) élő embert. A betegségnél - amely világszerte mintegy 210 millió embert érint - a légutak beszűkülnek, a tüdő teljesítménye jelentősen leromlik. Sokszor a COPD a páciens halálával végződik.

A tanulmányban résztvevők mindegyike aktív vagy korábbi dohányos volt, 60 százalékuk férfi, 40 százalékuk nő. A teljes átlagot tekintve a két csoportban hasonló tüdőkárosodásokat találtak. A 60 évnél fiatalabbak és az enyhébb dohányosok között azonban a nőknél súlyosabb betegséget és rosszabb tüdőfunkciót állapítottak meg a kutatók, mint a férfiaknál.

Forrás: MTI

OSZTRÁK BAJNOKSÁG - MAGYAR ARANY

2009/05/20

Novák László és Kernács Krisztina révén magyar aranyérmek születtek vasárnap az osztrák gyaloglóbajnokság nemzetközi mezőnyében. Novák 1:38:31 óra alatt teljesítette a 20 km-t, míg Kernács 51:38-cal nyerte meg a 10 km-t a burgenlandi Ritzingben

Forrás: Telesport

GYŐZELEM RADENCIBEN

2009/05/20

Koszár Zsolt, a VOSSEN-Szentgotthárd futója folytatta idei jó szereplését. Az idei 12 km-es mezeifutó bajnok május 16-án a szlovéniai Radenciben állt rajthoz, ahol több mint 3.000 futó indult a az utcai futóversenyen.
Koszár a közel ezer főt számláló félmaratoni mezőnyben 19 km-ig az élbollyal haladt, itt élre állt és magabiztos győzelmet aratott. A második helyen Berecz Lajos végzett, így kettős magyar győzelem született. Az időeredményekre a hirtelen jött nagy meleg rányomta bélyegét.

Eredmények 21,1 km:

1.Koszár Zsolt (VOSSEN-Szentgotthárd) 1:08:42
2.Berecz Lajos (Mezőtúr SE) 1:09:16
3.Tone Kosmac (AD Mass, szlovén) 1:11:08

Forrás: MASZ

ELKÉSZÜLT A 24. NIKE BUDAPEST NEMZETKÖZI FÉLMARATON LOGÓJA

2009/05/19

Elkészült a szeptember 6-ai 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton logója, amelyet most megmutatunk nektek!

MEGJELENT A LEGÚJABB SPURI MAGAZIN!

2009/05/19

Megjelent a Spuri Magazin idei harmadik, egyben második digitális lapszáma!

Egy kis ízelítőért kattints a címlapképre!

Az előfizetőknek május 15-én kézbesítettük a magazint elektronikus postaládájukba.
Előfizető vagy, de nem kaptad meg a digitális Spurit? - írj a spuri.elofizetes@futanet.hu címre!

Szeretnél a digitális Spuri Futó-Triatlon Magazin olvasója lenni?
Szeretnéd, hogy az egyetlen hazai futással, triatlonnal foglalkozó digitális szaklap évente 8 alkalommal az elektronikus postaládádban landoljon?
Fizess elő! - az éves előfizetés CSAK 2640 Ft!

Rendeld meg a magazint, megéri!
Az előfizetési díjért a magazin mellett Tiéd a kedvezmények igénybe vételére jogosító Spuri FutóKártya is!

Az előfizetésről részletes információt ITT találsz!

ISMÉT SPURI MOZGÁSMAGAZIN A SPORT TV-N!

2009/05/19

2009-ben először lesz Spuri Mozgásmagazin a Sport TV-n! Ha szereted a szabadidősportokat, ha rendszeres résztvevője vagy a BSI eseményeinek, akkor ott a helyed a TV előtt!

A Spuri mozgásmagazint az alábbi időpontokban nézheted meg:

május 22. péntek, 17.45 Sport 1
május 23. szombat, 06:00 Sport 1

Jó szórakozást kívánunk!

ELEVENÍTSD FEL A TAVALYI GENERALI FUTÓGÁLÁT!

2009/05/19

 

Már kevesebb, mint két hét van hátra a 6. Generali Duna-parti Futógáláig, így itt az ideje, hogy visszapörgessük egy kicsit az időt, és felelevenítsük a tavalyi remek versenyt a Spuri WebTV filmjének segítségével.

Nézd újra a Generali Duna-parti Futógála kisfilmjét!

Jó szórakozást!

A HÉTEN MÉG KEDVEZMÉNYESEN NEVEZHETSZ A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLÁRA!

2009/05/19

Ezen a héten, május 22-éig a második legolcsóbb nevezési díjjal nevezhetsz be a 6. Generali Duna-parti Futógála távjaira.

A 10 kilométerre 2300 Fortintért, az 5 kilométerre 1300 Forintért, a két futótávra együttesen 2800 Forintért, míg a görkori futamra 2300 Forintért nevezhetsz be!

Ne késlekedj, jelentkezz már most, hogy ott lehess a futók és a görkorisok mezőnyében!

SZÁGULDJ GÖRKORIVAL A PESTI RAKPART ASZFALTJÁN! 2009/05/19

Május 30-án szombaton a 6. Generali Duna-parti Futógála keretében nem csak a futók, hanem a görkorcsolyázás kedvelői is kipróbálhatják magukat. Ha szeretsz görkorizni, és szívesen száguldoznál egy teljesen sík, jó minőségű aszfaltpályán, neked is ott a helyed a görkoris mezőnyben!

Lapozz bele az esemény digitális szórólapjába! Az alábbi címlapképre kattintva mindent megtudhatsz a görkorcsolyás futamról!
Jó böngészést!

 

INTERSPORT KUPON A GENERALI DUNA-PARTI FUTÓGÁLA RÉSZTVEVŐINEK 2009/05/19

A Generali Duna-parti Futógála minden résztvevője megkapja az Intersport kupont, amellyel 20% kedvezménnyel vásárolhatnak az Intersport áruházaiban.

Fuss velünk, majd vásárolj az Intersport áruházaiban!

 

10 HÓNAP MÚLVA RAJTOL A 3. BSI BALATON SZUPERMARATON

2009/05/18

Már csak 10 hónap, és 2010. március 18-21. között itt a 3. BSI Balaton Szupermaraton! 2008-ban 60 egyéni induló és 80 csapat vett részt a Balatont körbefutó 195 kilométeres versenyen, 2009-ben pedig megduplázódott az indulók száma: 115 egyéni induló, 25 páros és 80 csapat futotta körbe a magyar tengert, köztük 25 külföldi induló!

Ha szeretnél Te is a szupermaratonisták közé tartozni, célozd meg a következő Balaton Szupermaratont, és kerülj be az ultrafutók táborába!

Hamarosan elkészül a 2010-es versenykiírás, benne a FélBalaton Szupermaraton 2 napos programjával!

 

KÁLOVICS ANIKÓ NEGYEDIK LETT MANCHESTERBEN

2009/05/18

Kálovics Anikó negyedik lett vasárnap a Manchesterben rendezett utcai futóversenyen. A magyar versenyző 33:23 perc alatt teljesítette a 10 km-es távot. A férfiaknál egy igazi világklasszis, az etióp Haile Gebrselassie nyert 27:39-cel, így a 36 éves olimpiai bajnok nem tudta visszahódítani a szám világcsúcsát (27:01) a kenyai Micah Kogótól.

Anikó már évek óta visszajár versenyezni az angol városba, ahol teljesen sík pályán futják az indulók a 10 kilométeres távot. Anikó idén a 4-es rajtszámmal indult, és a 4. helyezést is sikerült elérnie. A futónő elmondta, hogy nagyon szeretett volna dobogóra futni, viszont ez a 4. helyezés nagyjából megfelelt a papírformának, és elégedett a teljesítményével.

A mezőny rögtön a rajt után erős tempóval kezdett, 2-3 kilométernél már teljesen szétszakadt az élboly, Anikó is egyedül futott - a korábbi versenyeken erre nem volt példa, a mezőny csak 5 kilométer környékén kezdett szétszakadni.

A verseny első 5 kilométerén hátszél segítette a futókat, a forduló után azonban szembeszéllel kellett megküzdeniük, így mindenki kicsit lelassult.

Anikó legközelebb egy hónap múlva versenyez majd Bernben az 5 kilométeres női versenyen. A futónő és edzője, Zsódér Zsolt, jelenleg Magyarországon vannak, ezen a héten könnyített edzéseket végeznek, majd fokozatosan erősítenek a versenyre. Anikó már kilábalt korábbi betegségéből, egyre inkább kezd formába lendülni, hétről-hétre egyre fejlődik - remélhetőleg pedig hamarosan ismét csúcsformában versenyez majd!

Gratulálunk Anikó eredményéhez, és további jó felkészülést kívánunk!

Eredmények:

Férfiak.
1. Haile Gebrselassie (etióp) 27:39 perc,
2. Ali Mabruk el-Zaidi (líbiai) 28:13,
3. Sergij Lebid (ukrán) 28:36

Nők.
1. Vivian Cheruiyot (kenyai) 32:01,
2. Sara Moreira (portugál) 32:33,
3. Jelena Prokopcuka (lett) 32:41,
4. KÁLOVICS Anikó 33:23

Forrás: Kálovics Anikó és NSO (eredmények)

K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ EREDMÉNYEK ÉS FOTÓK

2009/05/18

 

 

Ha kíváncsi vagy a tegnapi 16. K&H olimpiai maraton váltó ereményeire, honlapunkon már megtalálod a teljes eredménylistát, kategóriánkénti bontásban.

Felkerültek a versenyen készült fényképek is a Képgalériába!

Keresd meg csapatod eredményét és fotóit! Jó böngészést!

Eredménylista >>>

Fotók >>>

TEREP SZÁZAS ÉS TEREP ÖTVENES EREDMÉNYEK

2009/05/18

 

Szombaton volt a Terep Százas és a Terep Ötvenes futóverseny, melyen az alábbi eredmények születtek.

Nők
1. Balogh Andrea, 11:04:41
2. Wermescher Ildikó, 11:17:38
3. Czibók Ágnes, 12:36:09
4. László Szilvia, 13:13:50
5. Víg Katalin, 15:17:20
6. Gurdon Éva, 15:48:27

Férfiak
1. Hajduska Balázs, 10:40:06
2. Tóth Attila, 11:24:19
3. Horváth Péter, 11:26:22
4. Juhász Balázs, 11:32:36
5. Jakus Béla, 11:35:10
6. Hamelinck Wouter, 11:37:07

Terep Ötvenes
Nők
1. Vágó Boglárka, 7:51:26
2. Kékes Noémi, 8:25:05

Férfiak
1. Pész Attila, 4:39:07
2. Peyer Zoltán, 4:56:47
3. Nagyváthy János, 5:15:17

Teljes eredménylista >>>

 

BOLT 150 MÉTEREN IS REMEKELT

2009/05/18

Usain Bolt a szombatot még az Old Traffordon töltötte, vasárnap már versenyeznie is kellett: 14.36-os idővel győzött a manchesteri utcai 150 méteres viadalon.Bolt ezzel megdöntötte a világ leggyorsabb mért 150 méteres idejét, melyet 1983 óta az olasz Pietro Mennea tartott 14.8-cal. A ritkán futott távot Donovan Bailey 1997-ben 14.99 alatt teljesítette.

Forrás: NSO

A VILÁG IDEI LEGJOBBJAIT FUTOTTÁK 200 ÉS 400 MÉTEREN

2009/05/18

200 és 400 méteres síkfutásban is a világ idei legjobb eredményét érték el amerikai futók az egyesült államokbeli Carsonban rendezett atlétikai viadalon.

LaShawn Merritt a 200 méteres síkfutást nyerte meg 20.07 másodperces idővel, míg nagy riválisa, a pekingi 400-as döntőben mögötte a második helyre szoruló Jeremy Wariner a kétszer olyan hosszú távon győzött 44.66 másodperces időeredménnyel.

A világcsúcsot 200-on a jamaicai Usain Bolt tartja a pekingi olimpiai döntőben futott 19.30-as idővel, 400-on pedig Michael Johnson 1999-ben futott 43.18 mp-s ideje a világ eddigi legjobbja.

Forrás: NSO

FUTÓGYŰRŰ A PARLAMENT KÖRÜL

2009/05/17

Május 17-én vasárnap futók lepték el a budapesti Kossuth teret, hogy részt vegyenek a 16. alkalommal megrendezett K&H olimpiai maraton váltón. A résztvevőket verőfényes napsütés, és 32 fokos hőmérséklet várta, ez azonban egyáltalán nem zavarta őket: 900 csapat gyűlt össze, hogy egymásért küzdve, jó hangulatban, futással töltsék a napot. Az indulók háromféle futótávot teljesíthettek váltóban. A kicsiket és a kezdő futókat a Minimaraton váltó várta, e verseny során a háromtagú csapat minden tagjának 2,1 kilométert kellett megtennie a Parlament körül kijelölt pályán. A gyakorlott, edzésben lévő futók pedig a három fős 3x7,032 kilométeres félmaratonon és a hat fős 6x7,032 kilométeres maraton váltón indulhattak.

A Minimaratonisták Varró Gyula bemelegítése után, 9 óra 30-kor, Kökény Beatrix és Szamoránsky Piroska kézilabdázó pisztolylövésére vágtak neki a távnak, hogy három kört megtéve teljesítsék azt. A leggyorsabb csapatnak, a Sörnyitók váltójának alig több mint 20 percre volt szüksége, hogy megtegyék a távot, őket az Edzésonline és az Öttusa a köbön csapatai követték a célban. A női versenyben az Aki bújt, aki nem, jövünk! csapata volt a leggyorsabb, megelőzve az Overdose és a Csepeli Gazella csapatát.

A Minimaraton váltó utolsó célba érkezői után a tekintetek a nagyszínpadra szegeződtek, ahol a Kreadance tánccsoport bemutatója következett, majd egy újabb bemelegítés Varró Gyulával, immár a maratoni és a félmaratoni távokra felkészülve.

11 órakor dördült el ismét a startpiszoly Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese kezében, ezzel útjára indult a hatalmas mezőny. A rajtszínpadon több olimpikon, illetve MOB elöljáró buzdította a futókat: ott volt dr. Schmitt Pál MOB elnök, Molnár Zoltán főtitkár, Becsey János paralimpikon úszó és Csonka András paralimpikon asztaliteniszező is az emelvényen. A váltósok hatalmas mezőnyén kívül 230-an egyéniben vágtak neki a félmaratoni távnak, a BSI Félmaraton Mánia sorozatának részeként. Az indulók a Parlament elől indulva a Duna-parton a Margit-híd és a Lánchíd közti rakpartszakaszon futottak, majd ismét visszatértek a Kossuth téri váltózónába. A futók mintegy négy és fél órán keresztül köröztek folyamatosan, összesen több mint 5000 kört megtéve az Országház körül!

A félmaratoni távon kettő, míg a maratoni távon három kategóriában hirdettek eredményt. A női félmaratonisták között a Szegedi Mókusok voltak a leggyorsabbak az OTP Margitsziget és a Vasas Gumika B előtt, a férfiaknál a BEAC nyert a Seder Team és a Vásárhelyi Titánok előtt. A félmaratoni médiabajnokságban az Észak-Magyarország csapata legyőzte a címvédő Szuperinfot és az Echo TV fiúk gárdáját. A nőknél az Echo TV váltója nyert a Wellnesscafe és a Blikk mánia előtt. Az egyéniben induló félmaratonisták között Filip Krisztián és Darázs Angelika voltak a leggyorsabbak.

A maraton váltósokat a csapattagok össz életkora alapján kategorizálták. Az 1. kategóriában a nőknél a Triatlon Villám lányok megelőzték a Pécsi Futóklubot és a Honvédot, a férfiaknál a BEAC győzött a Széchenyi Gimnázium és a Kempelen Gimnázium váltója előtt. A 2. kategóriában a nőknél a Honvéd a Spuris lányok és a Lassan gyorsulunk csapata elől hódította el az első helyet, a férfiaknál a Dover nyelviskola váltója volt a legjobb, megelőzve a Honvéd és a Sashegyi Gepárdok gárdáját. A 3. kategóriát a nőknél a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csapata nyerte a Szellő lányok és a Mindenkor vidáman együttese előtt, a férfiaknál pedig az Oxigén Klub Debrecen gárdája verte a Merkaptos vágtázókat és a Gyúró Team-et.

A versenyen több érdekes csapat is részt vett, például a Babakocsis váltó, melyben három apuka babakocsiban tolva gyermekét futotta le a félmaratont, de több amerikai focista csapat is ott volt a mezőnyben teljes felszerelésben.

A 16. K&H olimpiai maraton váltó nagyszerű hangulatban zajlott, hiszen a 900 csapat éppen nem futó tagjai folyamatosan tapssal, lelkesen biztatták a pályán lévőket - így minden csapat elégedetten ért célba.

Eredmények

Minimaraton váltó 3x2,1 km
Férfiak

  1. Sörnyitók 20:11
  2. Edzésonline 20:22
  3. Öttusa a köbön 21:13

Nők

  1. Aki bújt, aki nem - jövünk! 23:49
  2. Overdose 25:58
  3. Csepeli Gazella 26:47

Félmaraton váltó 3x7,032 km
Férfiak

  1. BEAC 1:12:10
  2. Seder Team 1:13:36
  3. Vásárhelyi Titánok 1:17:39

Nők

  1. Szegedi Mókusok
  2. OTP Margitsziget
  3. Vasas Gumika B

Médiabajnokság - férfiak

  1. Észak-Magyarország 1:22:52
  2. Szuperinfo 1:24:40
  3. Echo TV fiúk 1:27:46

Médiabajnokság - nők

  1. Echo TV lányok 1:49:10
  2. Wellnesscafe 1:51:13
  3. Blikk mánia 2:02:00

Maraton váltó 6x7,032 km
I. kategória
Férfiak

  1. BEAC 2:35:02
  2. Széchenyi Gimnázium 2:38:20
  3. Kempelen Gimnázium 2:43:01

Nők

  1. Triatlon Villám lányok 2:57:00
  2. Pécsi Futóklub 2:59:56
  3. Honvéd 3:23:08

II. kategória
Férfiak

  1. Dover Nyelviskola 2:12:55
  2. Bp. Honvéd 2:21:22
  3. Sashegyi Gepárdok 2:50:13

Nők

  1. Honvéd Nők 3:07:12
  2. Spuris Lányok 3:28:36
  3. Lassan gyorsulunk 3:29:01

III. kategória
Férfiak

  1. Oxigén Klub Debrecen 2:33:18
  2. Merkaptos Vágtázók 2:38:58
  3. Gyúró Team 2:44:46

Nők

  1. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 3:07:10
  2. Szellő Lányok 3:15:27
  3. Mindenkor vidáman 3:30:11

 

HOLMES PLACE A K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓN

2009/05/15

 

A Holmes Place Egészségklub a 16. K&H olimpiai maraton váltó résztvevői számára saját standjánál biztosít a verseny előtt/után edzői által történő ingyenes lazítást/nyújtást, valamint a Biomedicine Kft.-vel együttműködésben gerinc állapot felmérést és gerincmasszázst.

Keresd Te is a Holmes Place standját!

SPORTOLÓK ÉS SPORTVEZETŐK A K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓN

2009/05/15

A vasárnapi 16. K&H olimpiai maraton váltón a következő sportolók és sportvezetők lesznek majd jelen:

Szamoránsky Piroska kétszeres magyar bajnok (2005, 2007), EHF kupagyőztes (2006) és olimpiai 4. helyezett (2008) válogatott kézilabdázó

Kökény Beatrix olimpiai ezüst- és bronzérmes, VB ezüstérmes, EB arany- és bronzérmes kézilabdázó

dr. Schmitt Pál MOB elnök

Gyulai Zsolt MOB alelnök, olimpiai bajnok kajakozó

Molnár Zoltán MOB főtitkár

Babati Lajos MOB szervezési és marketing igazgató

Koleszár Balázs paralimpikon síző

Becsey János paralimpikon úszó

Csonka András paralimpikon asztaliteniszező

Engelhardt Katalin paralimpikon úszó

K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ RAJTCSOMAG ÁTVÉTEL

2009/05/15

 

A K&H olimpiai maraton váltó rajtszámait és rajtcsomagjait csak a verseny helyszíni versenyközpontjában, a Kossuth téri MTESZ székházban lehet átvenni május 17 -én 8.00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja előtt 30 perccel.


A versenyközpontba a zsúfoltság elkerülése végett csapatonként csak egy főt engedünk be, a nevezéskor kapott igazoló szelvénnyel vagy a befizetést igazoló csekkel.

HOLNAP RAJTOL A TEREP SZÁZAS! 2009/05/15

Holnap, május 16-án elrajtol Magyarország egyik legkeményebb terepfutóversenye, a Terep Százas. A mezőnynek 100 kilométert kell teljesítenie a Pesthidegkút - Nagykovácsi - Piliscsaba - Piliscsév - Klastrompuszta - Pilis-nyereg - Dobogókő - Dömös - Prédikálószék - Pilisszentlászló - Visegrád - Pilisszentlászló - Lajosforrás - Csobánka - Pilisborosjenő - Pesthidegkút útvonalon, leküzdve a mindegy 3800 méteres szintkülönbséget.

A 100-as mezőnnyel együtt rajtolnak majd az 50 kilométerre vállalkozók, ők a 100 km útvonalának első 50-esét teszik meg Pesthidegkút és Pilisszentlászló között.

A verseny reggel 7-kor rajtol majd a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnáziumból.

A 100 kilométeres távnak az előnevezések alapján 77 fő vág majd neki, míg az 50-est 21-en futják majd.

Bővebb információ: www.terepszazas.hu

INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓ HOSSZÚ FILM

2009/05/19

 

 

Elkészült a 2. Intersport Tour de Tisza-tó hosszú filmje, melyet már megnézhetsz a Spuri WebTV-n! Elevenítsd fel ezt a remek hangulatú kerékpáros és görkorcsolyás túrát!

Jó szórakozást!

Hosszú film >>>

A K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ RAJT ELŐTTI PROGRAMJA 2009/05/15
A 11 órai rajt előtt a következő programokkal vár mindenkit a 16. K&H olimpiai maraton váltón.
 

10.30-10.40 Kreadance tánc show (2009. Európa-bajnok)  

A fóti székhelyű Kreadance Sport Egyesület 8 éve alakult meg azzal a céllal, hogy hathatósan elősegítse a fiatalok szabadidőben eltöltött kulturális aktivitását.
Az Egyesület a show-tánc oktatás mellett több táncstílus oktatásával foglalkozik, többek között a hip hop, jazz, latin táncok, dance-aerobic, stb. Ezeket a táncstílusokat történetbe foglalva bizonyos show jelleget kölcsönöznek a produkcióknak.
Az Egyesület vezetője és koreográfusa Kalmár Eleonóra és Csaba Árpád.
Elhivatottságukat mi sem jelzi jobban, minthogy az idei Klagenfurtban megrendezett Európa-bajnokságon profi kategóriában első helyet szereztek, ezzel az "Európa-bajnok" jelző is rájuk szállt.
A tavalyi Európa-bajnokságon a 2. helyet szerezték meg, valamint a legutóbbi hazai Országos táncverseny selejtezőjén 3 koreográfiájukból mind a három továbbjutott első helyen a Júniusban megrendezésre kerülő Országos táncverseny döntőjére. Az Amita táncverseny arany fokozatú nyertesei több kategóriában, valamint több különdíjjal.
Csaba Árpád koreográfust pedig  a "jövő táncos tehetsége" című különdíjat jutalmazták az Európa-bajnoki selejtezőn.

10.40-10.50 Bemelegítés - Varró Gyula - Coca-Cola Testébresztő.  Díjátadó színpad

10.55-10.58 K&H-Gerebics díjátadás. Rajtszínpad

BG KÖR: 120 KM HEGYI TEREPFUTÁS 24 ÓRA ALATT

2009/05/15

Futás éjjel és nappal 120 km-en keresztül, érintve 42 hegycsúcsot, maximum 24 óra leforgása alatt. Ez, az angliai Bob Graham kör, a terepfutók egyik nagy kihívása.

Az extrém terepfutási erőpróbákból számos létezik a nagyvilágban. Van futó, akit a meseszép tájak csábítanak egyes vidékekre, és vannak futók, akik a kihívásokat keresik a futásban, hogy célt adjanak futási útjuknak. Most egy angliai terepfutási útvonalat, vagyis erőpróbát mutatunk be írásunkban.

Gyönyörű Tóvidék a BG futás helyszíne

Kezdjük ott, Nagy-Britannia eleve tökéletes helyszín gyaloglás, kirándulás, terepfutás szempontjából. Hiszen, az országot behálózzák a gyalogutak, turista ösvények, melyek nagyon változatos terep lehetőségeket nyújtanak. Festői szépségű tájak, folyókkal, patakokkal, völgyekkel és kisebb-nagyobb hegyekkel.

Ilyen vidéknek számít az észak-angliai Tóvidék, vagyis Lake District környéke is. Anglia egyik legmegindítóbb kiránduló helye, magasba szökő hegycsúcsokkal, mély völgyekkel, gyönyörű tavakkal. Ezen a vidéken élt Bob Graham (1889-1966) is, akinek a nevéhez kötődik a BG kör futás. Ő volt az, aki kieszelte, hogy 24 óra leforgása alatt kell bejárni/lefutni a környék összes hegyét, vagyis 42 csúcsot, ami 120 kilométert tesz ki.

8687 méteres szintkülönbség

A táv során összesen 8687 méter szintkülönbséggel kell megküzdeniük a futóknak, vagyis mintha egy nap alatt felmennének a Mount Everestre.
Bob Graham 1932-ben teljesítette sikeresen a távot, 42 évesen. Egyik reggel bepakolt néhány vajas kenyeret, kemény tojásokat, csokikat a hátizsákjába, majd, felhúzta tornacipőjét, felvett egy rövidnadrágot pizsamafelsőjéhez és nekiindult.
Az ő idejében ennyiből állt a felszerelés, akkor még nem voltak szuperteljesítményű fejlámpák, GPS-ek, csúszásgátló talpak a cipőkre, elég volt egy kis elemózsia az útra, és futás.

A BG kört napjainkban a kitartás, akaraterő próbájának tartják. A futásra való felkészülés nem egyszerű, hiszen nagyon változatos terepre kell számítania a sportolónak, és az angol időjárás bizony nem garantálja napokig az esőmentes időszakot.
Így, lehet, hogy az út teljesítése során a futónak egyszerre kell megküzdeni a sárral, viharral, fülledtséggel, éjszakai köddel, mire futása végére ér, és végre megérintheti a Moot Hall ajtaját, ami a BG kör végének számít.
A BG kör lefutására vállalkozók Keswickből, a Moot Hallból indulnak és ide is érkeznek vissza.

Rekordok: Már 13 éves is teljesítette a BG kört

Ezt az extrém erőpróbát sokán megpróbálták már. Többen, a sikertelen kísérlet után ismét nekivágnak, mint például maga Bob Graham is, akinek csak másodízben sikerült teljesítenie.

A BG kört napjainkig lefutotta már 13 éves és 66 éves sportoló is, és olyan is akadt, aki télen vágott neki a futásnak.
A távot leggyorsabban teljesítő egyelőre Billy Bland, akinek ideje:13 óra 53 perc.

Forrás: Extrem.hu

KIÁLLÍTÓK A K&H MARATON VÁLTÓN! 2009/05/14

A 16. K&H olimpiai maraton váltón nem csak futni lesz lehetőséged, hanem a kiállítók kínálatát is megnézheted! Hogy kikkel találkozhatsz, és mivel várnak?

  • ASICS - Chekpoint és cipő próbálás
  • Holmes Place - nyújtás-lazítás versenyzőknek, gerinc - állapotfelmérés és - masszázs
  • PowerBar - termékárusítás
  • MÁV-START ZRT. - pecsételőhely, jegyek érvényesítése
  • Erdinger Alkoholfrei - hűtött sörök átadása a befutóknak
  • Ideál életmódmagazin - pecsételőhely, szórólapok osztása
  • Amerikai Football Szövetség - promóció, bemutató
  • Ökoszolgálat - bemutató, játék
  • Spuri Futóbolt - futófelszerelések
  • Nike cipőteszt

Szeretettel várnak mindenkit a 16. K&H olimpiai maraton váltó kiállítói!

TENSI KUPON A MARATON VÁLTÓ RÉSZTVEVŐINEK! 2009/05/14

Fuss velünk a 16. K&H olimpiai maraton váltón, és 10.000 Forintot spórolhatsz a nyaraláson! A Tensi jóvoltából minden induló egy 10.000 Forintos kedvezményre jogosító kupont talál majd a rajtcsomagjában, amely a Tensi által szervezett utazások alkalmával használható fel.

A Tensi Holiday minden résztvevőnek 10 000,- Ft értékű Tensi utazási kupont ajándékoz, amely kezdvezményre váltható 2009.12.31.-ig.
Miért válassza a Tensit? MERT nem ismernek lehetetlent! MERT megbízható minőséget kap kiváló ár-érték arányban! MERT nekik 25 éve az Ön utazása a legfontosabb!
Keresse a nyári szezon legjobb Tensi ajánlatait! www.tensi.hu

 

Fuss és utazz velünk!

KÖZELEG A KESZTHELYI KILOMÉTEREK 2009/05/14

Maratonos indulóink ezt a kék üveg medált kapják. Átlátszó, akárcsak a Balaton vize., nagyon örülnénk, ha tetszene a versenyzőiknek. A helyszínen lehetőség lesz a név és az időeredmény ráíratására.
A szokásos serleg és érem jutalmak mellett 2009-ben az abszolút első helyezetteknek pénzdíjat tudunk az MKB Bank segítségével felajánlani.
Maratonos női és férfi abszolút első helyezetteink 60-60 ezer Ft-tal feltöltött bankkártyát, míg félmaratonos női és férfi abszolút első helyezetteink 40-40 ezer Ft-ot tartalmazó bankkártyát kapnak.
Abszolút második helyezetteink Adidas futó napszemüveget nyernek a keszthelyi Fehérvári Optika felajánlásával, harmadik helyezetteink pedig a Nyúlcipőbolt díjait vehetik át. Korosztályos győzteseink és helyezetteink oklevelet kapnak a verseny eredményhirdetésén.

A maraton váltó legjobb csapata elnyeri az Ultrabalatonra szóló ingyenes indulás lehetőségét.
A váltó szám női és férfi 1-3 helyezettei az Erdinger ajándékait vehetik át.

Bedő Beáta
Szervező

Utolsó előnevezési határidő május 17.
www.keszthelyikilometerek.hu

 

HETVEN ÉVE SZÜLETETT SCHIRILLA GYÖRGY 2009/05/14

Hetven éve, 1939. május 13-án született Schirilla György szuper-hosszútávfutó, hosszútávúszó, az egészséges életmód népszerűsítője, Magyarország első számú "egészségőre", aki minden évben átúszta a jeges Dunát.

Szívbetegen született, az orvos azt mondta szüleinek: örüljenek, ha fiuk negyven évet megél. Életkilátásait tovább rontotta a kamaszkorában kapott, akkor gyógyíthatatlannak számító járványos gyermekbénulás. Későbbi hírnevét mégis betegségének köszönhette: amikor kicsúfolták, mert egyik lába a gyermekparalízis miatt vékonyabb maradt, ő öngyilkossági szándékkal a jeges Dunába ugrott. Valahogy sikerült kievickélnie a hideg vízből, a kalandot megúszta egy tüdőgyulladással, sőt beteg lábában megindult a vérkeringés. Ekkor döntötte el, hogy minden évben télvíz idején úszni fog, s 35 esztendőn keresztül évről-évre egyre nagyobb közönség előtt vetette magát a jeges folyóba. Az úszásokra saját módszerével, futással és jógával készült.

Schirilla az egészséges életmód apostola is volt, ehhez szorosan kapcsolódott a számára erőt adó vegetarianizmus. 12 éves kora óta nem evett húst, idővel áttért a teljesen növényi táplálkozásra. Az étrend mellett gyakorolta a vízkúrákat, a szabadban végzett aktív "mezitlábaskodást" és a pozitív gondolkodást, számtalan könyvben adta közre tanácsait az egészséges életmódról.

Az extrém kihívásokat kedvelő Schirilla, aki 1973-ban szerzett testnevelő tanári oklevelet, a futásban is próbára tette magát. 1975 és 1982 között minden évben teljesítette a Balaton körüli szuper-hosszútávfutást. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot. Páratlan teljesítménye nyomán forgatta róla Gazdag Gyula a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjét, a mára klasszikussá vált darabban a sportteljesítmény a függetlenség szimbóluma lett.

Egészen haláláig rendkívül sokat dolgozott, szíve 1999. február 2-án állt meg. A Vasas pasaréti pályáján (Schirilla 1952 és 1980 között a klub sportolója volt) fia kezdeményezésére életnagyságú szobrot állítottak neki, Baucsek János szobrászművész alkotását tavaly május 13-án, a sportember születésnapján avatták fel.

A jeges Duna átúszásának hagyománya nem szakadt meg halálával. Fia, aki maga is sportember, minden januárban többször átússza a Dunát. Apja hosszútávfutó teljesítményének emlékét is elevenen tartja, hiszen több országjáró futás is van már mögötte. Legemlékezetesebb akciója az volt, amikor 2008 márciusában húzott futócipőt, hogy egy hónap leforgása alatt 1250 kilométert tegyen meg a Vatikánig.

Forrás: Stop.hu

RENDELJ POWER BAR TERMÉKEKET! 2009/05/14

A PowerBar termékek kedvezményes áron megrendelhetők a www.sportbutik.hu oldalon.

PowerBar hármas táplálkozási rendszer:


1 - Előtte: energiát ad a sportoláshoz. Ilyen termék a PowerBar Perfomance szelet


2 - Közben: pótolja az elvesztett energiát. Ilyen termék a PowerBar Gel


3 - Utána: segít a szervezet regenerálódásában. Ilyen termék a PowerBar Recovery Drink

Rendeld meg most otthonról kedvezményes áron!

INTERSPORT KUPON A K&H MARATON VÁLTÓ RÉSZTVEVŐINEK 2009/05/14

A K&H olimpiai maraton váltó minden résztvevője megkapja az Intersport kupont, amellyel 20% kedvezménnyel vásárolhatnak az Intersport áruházaiban.

Fuss velünk, majd vásárolj az Intersport áruházaiban!

 

FÉLMARATONT FUTOTTAK A KATONÁK PRISTINÁBAN 2009/05/14

Hétvégén félmaratont rendeztek Pristinában. Az idő megkegyelmezett a résztvevőknek, mert napsütés fogadta a távon indulókat. Bár jelen esetben a nagy meleg nem túl kedvező. 4 kilométerenként kaptak a versenyzők palackozott ásványvizet. A futáson körülbelül 350-en vettek részt, közöttük 3 magyar katona a MH KFOR zászlóaljából.

A rajt Pristina belvárosában volt 10.00-kor a Nemzeti Színház elől és számos helyi lakos és Koszovóban szolgálatot teljesítő katona kísérte figyelemmel a futást. A rendezvényen részt vettek mozgássérültek is, akik egytől-egyig teljesítették a távot. A befutást és a regisztrációt követően kezdetét vették a napra tervezett városi rendezvények, melyekre a résztvevőket szívesen várták. Dicséret illeti Varga Ferenc törzsőrmestert, Kun István János és Mengyel Béla tizedeseket.

Bár nem értek az elsők között célba, de derekasan helytálltak és valószínűleg előkelőbb helyezést is elérhettek volna egy jobb felkészülési időszakot követően. Mindegyikük 2 órán belül teljesítette a 21 km-t. A fiúkat az elért helyezés nem törte le. Elmondásuk szerint "ha a misszió ideje alatt, lesz még egy ilyen rendezvény, jobb eredményt fogunk elérni, mint a mostani". A zászlóalj szorítani fog nekik és a lehetőségekhez képest biztosítani fogja a felkészüléshez a feltételeket!

Forrás: Honvédelem.hu

1500 DOPPINGELLENŐRZÉS VÁRHATÓ A BERLINI VB-N 2009/05/14

Több mint 1500 doppingellenőrzést végeznek majd el augusztusban a berlini szabadtéri atlétikai világbajnokságon. Ezt a szervezők jelentették be, hozzátéve, hogy a mintákat 16 nemzetközi doppingellenőr végzi majd el, s a tesztelések összköltsége 300 ezer euró lesz.

"Azt hiszem, tökéletesen felkészültünk a doppingvizsgálatokra" - mondta Heinrich Clausen, a szervező bizottság egyik vezetője.

Az szb ügyvezetője mindezek mellett elmondta, hogy az elérhető 500 ezer belépőből már 220 ezret értékesítettek az augusztus 15. és 23. közötti vb-re.

Forrás: Origó

 

INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓ RÖVIDFILM 2009/05/13

 

Elkészült a 2. Intersport Tour de Tisza-tó rövidfilmje, melyet már megnézhetsz a Spuri WebTV-n! Elevenítsd fel ezt a remek hangulatú kerékpáros és görkorcsolyás túrát!

Jó szórakozást!

Kisfilm >>>

MERIGA A 10 KILOMÉTERES VILÁGCSÚCSRA TÖR 2009/05/13

Az idei Boston Maraton győztes Deriba Merga világcsúcsot szeretne futni 10 kilométeren Ottawában május 23-án, az MDS Nordion 10 km versenyen. Az IAAF Ezüstcímkés Utcai Versenyéről Meriga a következőt nyilatkozta: "Nagyon szeretek versengeni. Amikor a menedzserem felvetette a lehetőséget, hogy Ottawában kísérletet tehetek a világcsúcs megdöntésére, nagyon izgatott lettem. Nagyon sok jót hallottam már erről a versenyről, örülök, hogy itt versenyezhetek majd, és kész vagyok megfutni az új világcsúcsot."

A világcsúcs jelenleg 27:01, melyet március 29-én Hollandiában futott Micah Kogo.

Merigának egyelőre jól alakul az éve: januárban 2:07:52-vel győzött a Houston Maratonon, 15 kilométeren 41:29-cel beállította a világcsúcsot februárban a Ras Al Khaimad Félmaratonon - ahol végül harmadik lett -, majd áprilisban megnyerte a Boston Maratont - a futó tehát jó előjelekkel várja a jövő hétvégi megmérettetést.

Forrás: IAAF

MOZGÁS! AZ ECHO TV-N!

2009/05/13

Ha szereted a sportokat, és érdekelnek a sportvilágban történt események, nézd Te is az Echo TV-n a Mozgás! című sportmagazint!

Ezen a héten május 15-én, pénteken 15 óra 30 perckor kezdődik az adás Dobor Dezső műsorvezetésével - a műsorban a 2. Intersport Tour de Tisza-tó összefoglalója is helyet kapott!

Mozgásra fel!

CHERUIYOT RADCLIFFE CSÚCSÁRA TÖR 2009/05/13

A kenyai Vivian Cheruiyot szeretné megdönteni Paula Radcliffe brit 10 kilométeres utcai rekordját a hétvégi Bupa Great Manchester Futáson vasárnap. A Bupa Great Manchester Run az IAAF Aranycímkés Utcai Versenye. Cheruiyot élete legjobb formájában van, és a verseny szervezői is úgy érzik, sikerrel tudja majd támadni Radcliffe 7 évvel ezelőtt futott 30:38-as idejét.

Cheruiyot 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes volt, de a hosszabb távokon is megállja a helyét, ezt bizonyítja az is, hogy márciusban a Puerto Rico-i 10 kilométeres versenyen legyőzte a nála sokkal tapasztaltabb Lornah Kiplagatot és Dire Tunet.

Cheruiyot olyan ellenfelekkel néz majd szembe, mint az etióp Mestewat Tufa, vagy a lett Jelena Prokopcuka.

A férfiak mezőnyében pedig ott lesz a maratoni világcsúcstartó Haile Gebreselassie is.

Forrás: IAAF

MINCZÉR ÉS KÁCSER GYŐZÖTT A 10000 MÉTERES OB-N 2009/05/13
A hétvégén Tiszaújvárosban megrendezett 10.000 méteres országos bajnokságon a férfiaknál a VEDAC atlétája, Minczér Albert nyert. A nőknél a még u23 korú és a korosztály EB szintjét megfutó pécsi Kácser Zita győzött

- Én úgy tudtam, hogy a mezőnyből mások is szintet akarnak futni és úgy gondoltam, hogy egy jó váltott vezetéssel futunk. Badis Anissa próbálta nyomni az elején, után Kovács Ida is segítetett, de végül is nem sok valósult meg a váltott vezetésből. Belülről - táv közben - már úgy láttam, ha senki nem megy előre, akkor nekem kell egyedül megcsinálni a szintet. Az utolsó három kilométeren úgy éreztem, hogy nagyon nehéz. A végén keményen ritmust váltó és élre álló Molnár Barbara irama nagyon megzsibbasztott, az utolsó két körben már nem is tudtam, hol tart az idő és csak arra törekedtem, hogy befogjam, illetve valahogy lefussam végig. Fedett pályán 3000 méteren már nyertem egy felnőtt bajnoki címet, ez így a második - de első szabadtéren ! Nagyon örülök a győzelemnek. Szeretnék még 3000 akadályon szintet futni és ha lehet, 5000 méteren is. A 10000 méter egy felkészülés volt, de nekem az akadály az, ami most fontos." - nyilatkoza a verseny után Zita.

A 36:03,38 - as eredménnyel első Kácser Zita mögött még két kaunasi szintnek örülhettek a versenyzők, az edzők. Nagy Mónika és Kovács Zsófi is szinten belül ért célba (36:30), így az Egyesült Államokban tanuló és ott már szintet elért Erdélyi Zsófival együtt a három indítható helyre jelenleg négy fiatal hölgy pályázik.

A férfiak versenye kevesebb izgalmat hozott. Voltak próbálkozások táv közben, de a lassú első ötezer méter (15:14) behatárolta a jobb időeredmények lehetőségét. Minczér Albert meghúzta a táv második felét és magabiztosan nyert (30:00,80). A dobogós helyekért Tóth Tamás és Kovács Ádám küzdött meg.

Forrás: MASZ

ACTIVE O2 - POWER WITH OXYGEN 2009/05/13

 

Active-izáld magad - Mozogj!

Az ActiveO2 oxigénes energiabomba, hiszen a benne lévő oxigén energiával tölti fel a testet és javítja a fizikai, valamint a mentális teljesítőképességet.
Az Bajor Alpokból nyert Adelholzener Ásványvízből készül, de annál 15-ször több oxigént tartalmaz.


A vitaminokkal dúsított, alacsony kalóriatartalmú ital kirobbanóan gyümölcsös ízeivel garantáltan magával ragad és felpörget mindenkit!

Minden résztvevő és jelenlevő találkozhat és megkóstolhatja e prémium minőségű terméket a 6. Generali Duna-parti futógálán május 30-án, ahol az ActiveO2 kizárólagos hazai forgalmazója a S.P.I.N. Kft. idén első alkalommal társszponzorként képviselteti magát.

www.activeo2.hu

VÁSÁROLJ A SPORTBUTIKBAN! 2009/05/13

Vásárolj az online sportboltban, a Sportbutik.hu-n! Itt mindent megtalálsz, amire a sportolás során szükséged lehet!

Hogy mivel vár a Sportbutik.hu?

Termékek: futóruházat, PowerBar termékek, Dr. Kelen sportkrémei (masszázskrémek is), pulzusmérő órák (Timex, Polar), Balaton Maraton pulóver, 23. Plus Budapest Maraton Asics technikai póló és még sok minden más. Nézz körül az on-line boltban!

www.sportbutik.hu

K&H MARATON VÁLTÓ ÚTVONALAK ÉS TÉRKÉPEK 2009/05/13

ismerkedj meg a vasárnapi 16. K&H olimpiai maraton váltó és a minimaraton váltó útvonalával!

Útvonal:

  • maraton és félmaraton váltó :
    Kossuth tér - Balassi B. utca - Széchenyi rkp. felső - Újpesti rkp. alsó - fordító(Dráva u.) - Újpesti rkp. alsó - Széchenyi rkp. alsó - fordító (Eötvös tér) - Széchenyi rkp. alsó - (Garibaldi u.) Széchenyi rkp. felső - Széchenyi u. - Akadémia utca - Kossuth tér

  • minimaraton váltó:
    Kossuth tér - Balassi B. utca - Széchenyi rkp. Felső - Margit híd déli lehajtótól Széchenyi rkp. alsó - Garibaldi u.-i felhajtótól Kossuth tér

ÚJ JÁTÉK! 2009/05/12

Játssz velünk, és nyerd meg a három negyedéves Shape előfizetés egyikét!
Válaszolj a kérdésekre, és legyél Te a szerencsés!

Játssz és nyerj!

JÁTÉK SORSOLÁS 2009/05/12

Kisorsoltuk azt a 3 szerencsést, akik egy-egy BSI ajándékcsomagot nyertek!

A nyertesek:

Markella Krisztián
Máténé Varju Edit
Szőke Tamás

Gratulálunk, a nyerteseket hamarosan e-mailben értesítjük a nyereményük átvételéről!

SZENTIVÁNÉJI FUTÓKALAND, A FUTÓTÜZEK ÉJSZAKÁJA

2009/04/12

2009. június 24-én, szerdán a leghosszabb a nappal, a legrövidebb az éjszaka, csak 20.45-kor megy le a nap. Szentivánéj hagyománya szerint az emberek tüzet gyújtanak, parazsat ugranak, beszélgetnek, együtt vannak.

Töltsük együtt Mi futók is ezt az estét! Szervezd meg futótársaiddal, gyújtsatok tüzet vagy fáklyát, gyertyát, kapcsoljátok be a fejlámpát, vagy éppen gyűjtsetek szentjánosbogarakat, és 20 óra 45 perckor induljatok futni bármilyen tetszőleges távon. Fussunk minél többen egyszerre az ország különböző pontjain!
A hagyományos tűzugrást is kipróbálhatjátok, természetesen kellő óvintézkedés mellett.

Ne felejtsétek otthon a fényképezőgépet sem, örökítsétek meg ezt a hangulatos nyáresti kocogást, az örömtüzeket. Küldjétek el nekünk a legjobban sikerült fotót, írjátok meg hányan, hol és mennyit futottatok. Várjuk élménybeszámolóitokat a pr@futanet.hu e-mail címre. A fotókat és a beszámolókat a www.futanet.hu honlapon tesszük közzé.

K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ RAJTCSOMAG ÁTVÉTEL

2009/05/12

 

A K&H olimpiai maraton váltó rajtszámait és rajtcsomagjait csak a verseny helyszíni versenyközpontjában, a Kossuth téri MTESZ székházban lehet átvenni május 17 -én 8.00-tól, legkésőbb az adott futam rajtja előtt 30 perccel.


A versenyközpontba a zsúfoltság elkerülése végett csapatonként csak egy főt engedünk be, a nevezéskor kapott igazoló szelvénnyel vagy a befizetést igazoló csekkel.

JAPÁN MARATONISTÁK A VILÁGBAJNOKSÁGON 2009/05/12

A japánok már kijelölték azokat az atlétákat, akik minden bizonnyal részt vesznek a berlini 2009-es Atlétikai Világbajnokságon a maratoni távon. Nyolc futót - négy férfit és négy nőt - már kijelöltek márciusban a Tokió Maraton után, május 7-én pedig kiderült, ki lesz a két tartalék.
 
Férfiak
Név - Egyéni csúcs - Futás helye, ideje
Satoshi Irifune   2:09:23  2008 Fukuoka
Masaya Shimizu   2:10:50  2009 Lake Biwa
Kazuhiro Maeda   2:11:01  2009 Tokió
Arata Fujiwara    2:08:40  2008 Tokió
Atsushi Sato     2:07:13  2007 Fukuoka

tartalék
Kensuke Takahashi   2:11:25  2009 Tokió

Nők
Yoshimi Ozaki   2:23:30  2008 Tokió Női Maraton
Yoko Shibui    2:19:41  2004 Berlin
Yoshiko Fujinaga   2:28:13  2009 Nagoya Női Maraton
Yuri Kano     2:24:27  2008 Tokió Női Maraton
Yukiko Akaba    2:25:40  2009 Oszaka Női Maraton

tartalék
Tomo Morimoto    2:24:33  2006 Bécs

Forrás: IAAF

EREDMÉNYEK A SENDAI FÉLMARATONRÓL

2009/05/12

A japán világbajnoki maratoni csapatba beválogatott Yukiko Akaba nyerte a női versenyt a 19. Sendai Félmaratonon 1:08:50-es idővel vasárnap.

Emlékezetes Anyák napja volt május 10-e (a világ más országaiban nem május első vasárnapján tartják az Anyák napját - bővebb info a dátumokról itt - a szerk.), Akaba számára: a kisgyermekes anyuka a verseny történetének negyedik legjobb idejével ért célba. (1:07:59 Esther Wanjiru, 1:08:25 Mizuki Noguchi, 1:08:31 Julia Mombi)

A verseny során Akaba Mombival futotta az első kilométereket, 7 kilométernél azonban robbantott, 10-nél már 16 másodperc volt az előnye (32:35). Mombi próbált felzárkózni, hátránya 15 kilométernél "csak" 12 másodperc volt, azonban nem tudta jobban megközelíteni az élen futót. Akaba végül 1:10-en belül futott célba.

A férfiak mezőnyében egy tízfős élboly alakult ki az első 10 kilométeren, amely aztán hatfősre szűkült: Harun Njoroge, Julius Gitahi, Yukihiro Kitaoka, Joseph Mwaniki, Ryosuke Fukuyama, és Minoru Okuda futott együtt 15-nél, 44:08-as részidővel. Njoroge azonban a 20 kilométerhez közeledve ellépett a csoporttól, és több mint harminc másodperces előnyt szerezve végül 1:02:02-vel ért célba. Ez a verseny történetéének ötötdik legjobb ideje, a rekordot Samuel Wanjiru tartja 59:43-mal.

Az első hazai versenyző a célban Yukihiro Kitaoka volt a harmadik helyen 1:02:34-es idővel - ez a teljesítmény valószínűleg megfelelő ahhoz, hogy beválogassák a japán félmaratoni vb-csapatba.

Eredmények:

Férfiak
1)  Harun Njoroge (KEN)  1:02:02  (14:36, 29:25, 44:08, 58:54)
2)  Julius Gitahi (KEN)  1:02:33 (14:37, 29:25, 44:08, 59:14)
3)  Yukihiro Kitaoka  1:02:34 (14:36, 29:25, 44:09, 59:15)
4)  Joseph Mwaniki (KEN)  1:02:52
5)   Ryosuke Fukuyama  1:02:58
6)  Minoru Okuda  1:02:58
7)  Michinori Takano  1:03:20
8)  Masatosh Oike  1:03:21 
 
Nők
1)  Yukiko Akaba  1:08:50  (16:21, 32:35, 48:49, 1:05:19)
2)  Julia Mombi (KEN)  1:11:21 (16:21, 32:51, 50:01, 1:07:37)
3)  Hiroko Shoi   1:11:27
4)  Mai Ito  1:12:08
5)  Miyuki Ando 1:13:05
6)  Yuko Machida  1:13:38
7)  Sumiko Suzuki  1:14:09
8)  Kiyoko Shimahara  1:14:12

Forrás: IAAF

FUSS FÉLMARATONT MÁJUS 17-ÉN, A 16. K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓN!

2009/05/12

A BSI FélmaratonMánia jegyében egy teljes félmaratont is futhatsz a K&H olimpiai maraton váltón Budapesten.

Ezzel teljesítheted a FélmaratonMánia sorozat tavaszi versenyét, ha már a választások miatt "tavaszra" került az esemény új időpontja.

A táv 3 azonos körből áll a Parlament körül. A pálya nagyon gyors, körönként egyszer kell visszajönni a Duna-partról. Végig sok a szurkoló és Péter Attila is körönként biztathat. Talán a váltóhely kb. 60 méterén lassulsz egy picit. Egyszóval ideális hely egyéni csúcs (PB, azaz personal best) futására.


Chipes időmérés nem lesz, az idődet magadnak kell mérned. Az egyéni félmaratonisták együtt indulnak a kb. 800 csapat első emberével.

Ha szeretnél FélmaratonMániás lenni, ha akarsz egy jó időt futni, ha nincs csapatod, akkor FUSS FÉLMARATONT MÁJUS 17-én!

KENYAIAK GYŐZTEK A BERLINI 25 KM-ES VERSENYEN

2009/05/12

A tradicionális Berlin 25 km-es utcai futóversenyt már évek óta megrendezik a német fővárosban. A versenyt idén tökéletes időjárási körülmények között tudták megrendezni, így remek eredmények születtek a versenyen. A kenyai Matthew Koech a valaha fuott hetedik leggyorsabb időt érte el ezen a versenyen: a 25 éves futó 1:13:24-es idővel tudott nyerni.

Honfitársnője, Peninah Arusei pedig az első olyan futó lett a verseny történetében, aki háromszor tudott győzni. A 30 éves futónő 2006 és 2008 után 2009-ben id diadalmaskodott, idén 1:22:31-et futott, amely a negyedik legjobb időeredmény.

A versenyen 9871 indulót jegyeztek 45 különböző nemzet képviseletében, a 25 kilométeren kívül 10 kilométeres távon és 5x5 kilométeres váltóban is lehetett indulni.

Forrás: IAAF

HASZNOS TIPPEK A KNOPPERSTŐL KEZDŐKNEK 2009/05/12

Futásra fel! Hasznos tanácsok kezdőknek a Knoppers-től!
Az első lépések megtétele

Megérkezett a jó idő, elindult a futószezon, így a futás szerelmesei ismét nyúlcipőt húzhatnak. De mit tegyenek azok, akik csak most próbálgatják új futócipőjüket? Nekik hasznos tanácsokkal lesz a Knoppers segítségükre a futószezonban, így versenyről-versenyre egyre felkészültebbek lehetnek!
Részletesen megismerhetik a helyes bemelegítés és levezetés alapszabályait, segítséget nyújtunk a megfelelő futófelszerelés kiválasztásához, tanácsokat kapnak a folyadék-, ásványi anyag-, valamint energiapótlásról! Addig is néhány tipp az első lépések megtételéhez!

  • Futásnál is fontos a fokozatosság elve!  Ne akarjunk rögtön egy olimpiai csúcs megdöntésével kezdeni, keressük meg azt a tempót, amely mellett még élvezhető számunkra a futás. Ennek lemérésére adunk egy tippet: ha futás közben könnyedén tudunk beszélgetni futópartnerünkkel, anélkül, hogy kapkodnánk a levegő után, akkor sikerült kiválasztanunk a megfelelő tempót.  Ellenkező esetben azt érjük el, hogy légszomjunk lesz, nem bírjuk tartani a tempót és egyből fel akarjuk adni a futást!
  • A futás hosszának kiválasztásánál is figyeljünk arra, hogy először rövidebb távval kezdjünk, majd amikor úgy érezzük, hogy ezt már anélkül tudjuk teljesíteni, hogy elfáradnánk, akkor növelhetjük a távot, majd elkezdhetünk versenyezni az idővel!
  • A rendszeresség is központi szerepet játszik a siker eléréséhez vezető úton! Igyekezzünk legalább heti háromszor beiktatni az edzést, betartva a fenti szabályokat! A kezdeti lelkesedés közepette ne feledkezzünk meg a pihenő napokról sem, az izmoknak szüksége van a lazításra!

Kellemes futást kíván a Knoppers! Találkozzunk a legközelebbi futóversenyen!

FOTÓK A HÉTVÉGI ESEMÉNYEKRŐL

2009/05/11

Honlapunkon már megtekinthetők a hétvégi két esemény, a 2. Intersport Tour de Tisza-tó és a kecskeméti K&H olimpiai futónap fényképei. Ha ott voltál, ha nem, érdemes megnézned a fényképeket - lehet, hogy magadat, rokonodat, barátodat, edzőtársadat fedezed fel a képeken.

Jó böngészést kívánunk!

2. Intersport Tour de Tisza-tó fotók >>>

K&H olimpiai futónap fotók >>>

KARLOWITS-JUHÁSZ TAMÁS NYERTE A MONTRAIL BÜKK 60-AT

2009/05/11

Öt órán belüli idővel Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Terep Ultra-kupa sorozat idei harmadik állomását jelentő "Montrail Bükk 60" elnevezésű futóversenyt, amelyen a teljes honi élmezőny rajthoz állt.

A sportolók Miskolctapolcáról, a Kazinczy Általános Iskolában kijelölt versenyközpontból vágtak neki az 54,5 kilométeres táv teljesítésének. A tavalyi három férfi dobogós közül a győztes egri Kovács László Bükkszentkereszten még két perccel vezetett 2008 ezüstérmese, a miskolci Karlowits-Juhász és az akkori bronzérmes, szintén a borsodi megyeszékhelyen élő Papp Gergely előtt. Az üldöző duó Lillafüred után már ledolgozta hátrányát és az élre állt. A hazai pálya előnyét kiválóan kihasználó, ezzel párhuzamosan nagyon jó formát mutató Karlowits-Juhász a táv harmadik harmadában egyedül maradt az élen. Mivel az üldözők nem tudtak újítani, a győztes a célban 8 perccel előzte meg fiatal miskolci vetélytársát, míg a címvédő ezúttal 14 perc hátránnyal a harmadik helyre szorult.

Montrail-Bükk 60, Terep Ultra-kupa, 3. forduló:
férfiak: 
1. Karlowits-Juhász Tamás (Nomád Sport) 4:56:11 óra
2. Papp Gergely (Marikoo-Miskolc) 5:04:14
3. Kovács László (Eger) 5:10:33

nők: 
1. Wermersher Ildikó (Budapest) 6:33:42 ó

Forrás: Telesport

KENYAI ÉS OROSZ GYŐZELEM PRÁGÁBAN

2009/05/11

A kenyai Patrick Ivuti nyerte a prágai maratonit. A cseh főváros utcáin lezajlott versenyen Ivuti 2:07:48 idővel több mint egy perccel javította meg az eddigi, még 1998-ból származó pályarekordot.

A második és harmadik helyen szintén kenyai futók végeztek: Kibiwott 2:07:58, míg Mungara 2:10:29 órás idővel ért célba. Patrick Ivuti a győzelemért 16 ezer, míg az új rekordért további 10 ezer eurót tehet zsebre. 

A nőknél az orosz Olga Glokova győzött 2:28:27 idővel, a pályarekordot azonban nem sikerült túlszárnyalnia. A második és a harmadik helyet etióp futók szerezték meg: Seboka 2:30:39, Mutal pedig 2:32:43 órás idővel.

Eredmények:
férfiak:
1. Patrick Ivuti (kenyai) 2:07:48 ó
2. Stephen Kibiwott (kenyai) 2:07:54
3. Kenneth Mburu Mungara (kenyai) 2:10:29

nők:
1. Olga Glok (orosz) 2:28:27 ó
2. Mulu Seboka Seyfu (etióp) 2:30:39
3. Eyerusalem Kuma Mutal (etióp) 2:32:43

A Prága Maratont 65 magyar futó teljesítette az eredménylista alapján, 54 férfi és 11 nő ért célba a cseh fővárosban.
Mindannyiuknak gratulálunk!

Forrás: Telesport

BRONZÉRMES A MAGYAR VÁLTÓ OSZAKÁBAN

2009/05/11

A magyar 4x400-as váltó bronzérmet szerzett az Oszakában rendezett atlétikai Grand Prix-n. A számot a házigazda japánok nyerték, megelőzve a kínai stafétát.

Petráhn Barbara 400-on negyedik, gerelyhajításban Szabó Nikolett hatodik, a női 4x400-as váltóban Magyarország a negyedik lett.

Eredmények:
férfiak:
4x400 m:
1. Japán 3:04.50 p
2. Kína 3:05.38
3. Magyarország 3:06.73

további győztesek és magyar eredmények:
100 m: Naoki Cukahara (japán) 10.13 mp

200 m: Rodney Martin (amerikai) 20.30 mp

400 m: Jeremy Wariner (amerikai) 44.69 mp

800 m: Lachlan Renshaw (ausztrál) 1:47.38 p

110 gát: Shamar Sands (bahamai) 13.40 mp

400 gát: Kerron Clement (amerikai) 48.60 mp

magas: Donald Thomas (bahamai) 2.28 m

rúd: Daicsi Szavano (japán) 5.60 m

távol: Miguel Pate (amerikai) 8.06 m

gerely: Jukifumi Murakami (japán) 80.54 m

4x100 m: Japán 38.33 mp

nők:
100 m: Sally McLellan (ausztrál) 11.46 mp

400 m: Tamsyn Lewis (ausztrál) 51.80 mp
4. Petráhn Barbara 53.04

1500 m: Nikki Hamblin (brit) 4:10.30 p

400 gát: Sheena Tosta (amerikai) 54.64 mp

távol: Brianna Glenn (amerikai) 6.65 m

kalapács: Marina Margijev (moldovai) 68.14 m

gerely:
Kimberley Mickle (ausztrál) 62.65 m
6. Szabó Nikolett 52.42

4x100 m: Japán 43.58 mp

4x400 m:
Ausztrália 3:28.97 p
4. Magyarország 3:37.60

Forrás: Telesport

VARGA JUDIT HETEDIK LETT DOHÁBAN

2009/05/11

Varga Judit hetedik lett 1500 méteren a dohai atlétikai versenyen, az év első úgynevezett Szuper Grand Prix-viadalán.A magyar futó 4:09.75 perc alatt teljesítette a távot. Győzött az etióp Gelete Burka 4:06.67-tel.

Forrás: Telesport

MANKÓVAL TELJESÍTETTE A MARATONT

2009/05/11

Mankóval teljesítette a Londoni Maraton távját egy brit katona, akinek egy iraki rakétatámadás során mindkét lába megbénult.

Phil Packer őrnagy az április 26-i rajtot követően két héttel ért be a 42,2 km-es táv céljába úgy, hogy naponta nagyjából 3,2 km-t tett meg.

A veterán a hozzá hasonlóan megrokkant katonatársai számára létrehozott alapítványt támogatta a heroikus teljesítményével. Útja során 600 ezer fontot (186,2 millió forint) gyűjtött a jótékony célra.

A 2008 februárjában megsérült Packer a célban elmondta: a győzelmi örömébe üröm is vegyül, hiszen négy brit katona vesztette életét az elmúlt két nap során Afganisztánban.

Forrás: Inforádió

MÉG NEM KÉSŐ NEVEZNI A 16. K&H MARATON VÁLTÓRA!

2009/05/11

Május 17-én rajtol a 16. K&H olimpiai maraton váltó a budapesti Kossuth téren!

Még nem késő nevezni, ha szeretnél csapatban futni a Barátság Versenyén! Május 15-éig, péntekig a BSI nevezési irodájában adhatod le indulási szándékotokat, míg május 17-én vasárnap a verseny helyszínén is benevezheted csapatod!

Hogy milyen távok várnak?

  • maraton váltó; 6 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva azonos távot (1 kört) teljesít.
  • félmaraton váltó; 3 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva azonos távot (1 kört) teljesít.
  • minimaraton váltó; 3 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva
    azonos távot (1 kört) teljesít
  • félmaraton egyéniben: az egyéni indulók a maraton és félmaraton váltósokkal közösen rajtolnak, és 3 körben teljesítik a félmaratoni távot

Szervezz csapatot és add le nevezésed mielőbb!

Versenykiírás >>>

HÁROMEZER-SZÁZ FUTÓ KECSKEMÉTEN 2009/05/10

Május 10-én Kecskemét adott otthont immár hatodik alkalommal a K&H olimpiai futónapnak. Bács-Kiskun megye székhelyének emblematikus pontján, a Kossuth téren volt a futóesemény központja, ahol már kora délelőtt gyülekeztek azok, akik teljesíteni szerették volna a város utcáin kijelölt 3,4 kilométer hosszú távot.

Az esemény szpíkerének, Péter Attilának a köszöntője után az olimpiai futónap programját a hatszoros aerobik világbajnok Szentgyörgyi Rómeó indította, aki a McDonald's képviseletében melegítette be az összegyűlteket.

Az átmozgatás után a 3100, a verseny hivatalos kék pólójába öltözött futó felsorakozott a rajtnál, hogy Boronkay Péter paralimpikon triatlonista pisztolylövésére nekiiramodjanak. A startlövés után Boronkay maga is csatlakozott a mezőnyhöz, és teljesítette a futótávot.

A mezőny több mint három percig hömpölygött, mire az utolsó induló is áthaladt a rajtkapun, és kifutott a pályára. A győztesre ezután már nem kellett sokat várni: a dunaújvárosi K&H olimpiai futónap győztese, Honti Attila Kecskeméten is nyerni tudott, 10 perc 30 másodperc alatt teljesítve a távot. Őt Nagy Sándor és Fekete Zoltán követte, ők hárman állhattak fel a dobogóra. A női versenyben a Biacsi-nővérek hamar eldöntötték az első két hely sorsát: Ilona 12 perc 20 másodperces idővel győzött egy másodperccel megelőzve ikertestvérét, Bernadettet. A "bronzérem" is Szegedre került, Fekete Szeréna jóvoltából.

A győztesek után több mint fél órán keresztül érkeztek célba a teljesítők, felnőttek és gyermekek egyaránt élvezték a remek időt és a napsütést. A befutó után jöhetett a levezetés, Szentgyörgyi Rómeó lépett színpadra, és egy lendületes tavaszi tornával búcsúzott a kecskemétiektől. A remekül sikerült 6. K&H olimpiai futónapot az eredményhirdetés és a támogatók ajándékainak kisorsolása zárta.

A K&H olimpiai sorozatának következő eseménye a 16. K&H olimpiai maraton váltó május 17-én, Budapesten lesz.

Eredmények 3,4 km
Férfiak

  1. Honti Attila (UTE) 10:30
  2. Nagy Sándor (Kiskunfélegyháza Szuperinfo) 11:33
  3. Fekete Zoltán (Lakiteleki Triatlon Klub) 12:10
  4. Horváth Bence (FTC) 12:28
  5. Berki Zoltán (Sopron) 12:34
  6. Olajos István (Lakiteleki Triatlon Klub) 12:45

Nők

  1. Biacsi Ilona (SZVSE) 12:20
  2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 12:21
  3. Fekete Szeréna (SZVSE) 14:00
  4. Juhász Ágnes (Mogyi SE Kecskemét) 14:22
  5. Parányi Renáta (Bácsalmás) 15:02
  6. Kovács Mariann (Kecskemét) 15:17

Iskolák mozgósítási versenye
Kecskeméti iskolák

  1. Kodály ÉZI 303 fő
  2. II. Rákóczi 287 fő
  3. Zríniy 265 fő

Kecskemét környéki iskolák

  1. Móra, Kerekegyháza 248 fő
  2. Szentkirály 206 fő
  3. Kossuth, Ballószög 121 fő
HATSZÁZ BRINGÁS A TISZA-TÓNÁL 2009/05/09

Több mint hatszázan döntöttek úgy, hogy hazánk egyik legszebb tava mellett, mozgással töltenek egy szombati napot - ők alkották a 2. Intersport Tour de Tisza-tó mezőnyét!

A május 9-én megrendezett kerékpáros eseményen minden mozgást szerető jól érezhette magát, sőt, a kettő helyett több keréken gurulók is kipróbálhatták magukat, hiszen a görkorcsolyások számára is nyitott volt az esemény. A Tisza-tó kerülő bringás és görkoris mezőny a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden gyülekezett.

A rendszeresen sportolókat, és a vállalkozó szelleműeket egy 64 kilométeres túra várta, amely a Tiszafüred - Poroszló - Kisköre - Abádszalók - Tiszafüred útvonalon kerülte meg a tavat. A kisgyermekes családok számára egy 15 kilométeres túra volt az ideális választás, míg a görkorcsolyával indulók 55 kilométeres kört tehettek meg.

Az időjárás a kegyeibe fogadta a népes mezőnyt, hiszen kellemes melegben kerekezhettek, karnyújtásnyira a Tisza-tótól. A kijelölt távot a kerékpárosok a forgalomtól elzárt kerékpárúton tehették meg, teljesítményüket pedig az út menti frissítőállomások segítették.

A 64 kilométeres távon abszolút elsőként Vinnai Zsolt és Nagy Enikő értek célba, életkoronként pedig 13 kategóriában hirdettek győzteseket. A görkorcsolyások versenyében Frondelius Raimo és Kerékgyártó Anett voltak a leggyorsabbak.

A nap programja az eredményhirdetéssel zárult, a legjobbakat vastaps köszöntötte a dobogón.

 

 

Győztesek:
Férfi felnőtt kategória: Vizer Barnabás
Férfi Master 1: Vinnai Zsolt
Férfi Master 2: Dér Zsolt
Férfi Master3: Molnár Imre
Férfi U15: Dévay Márk
Férfi U19: Bakosi Nándor

Női felnőtt: Nagy Enikő
Női Master1: Kapott Andrea
Női Master2: Vajkó Ildikó
Női Master3: Dr. Sipos Andrea
Női U15: Fuchs Renáta

Férfi görkorcsolya: Frondelius Raimo
Női görkorcsolya: Kerékgyártó Anett  

Teljes eredménylisták >>>

 

MEGY A VONAT, MEGY A VONAT... 2009/05/08

a BSI eseményeire 50%-os menettérti kedvezménnyel!

2009-ben a következő eseményeinken vehető igénybe a kedvezmény:

május 17.                           16. K&H olimpiai maraton váltó - Budapest, Kossuth tér
szeptember 6.                     24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - Budapest, Városliget
szeptember 19.                   5. Business Run
október 4.                           24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton - Budapest, Hősök tere
október 18.                         14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - Budapest, Margitsziget
november 14-15.                  6. Balaton Maraton és Félmaraton - Siófok, Aranypart

Utazz a MÁV-START-tal és 50 %-os alkalmi menettérti kedvezményt kapsz vasúti jegyed árából! Ne feledd! - a kedvezményes menettérti jegyeket az események helyszínén a visszautazás előtt minden esetben érvényesíttetni kell!

Tudnivalók

  • Az esemény előtt egy-két nappal vedd meg 50% menettérti (azaz retúr) jegyedet. A jegyet az eseményen a MÁV-START standjánál le kell pecsételtetni, csak így érvényes a visszaútra. Ne feledd: ne a teljes árat fizesd, mert utólag az 50%-os kedvezményt nem tudjuk sem mi, sem a MÁV-START megtéríteni.
  • A kedvezményes árú alkalmi menettérti jegy kizárólag 2. kocsiosztályra váltható. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljes árú 2. és 1. kocsiosztály-különbözeti díjat ki kell fizetni.
  • Az 50%-os alkalmi menettérti jegy visszautazásra a verseny helyszínén a MÁV-START standjánál történő érvényesítés után alkalmas.
  • Az alkalmi menettérti jegy érvényessége megegyezik a teljes árú menettérti jegy érvénytartamával, azzal az eltéréssel, hogy az odautazás legkorábban a rendezvények első napját megelőző nap 00.00 órától kezdhető meg, a visszautazást a rendezvények utolsó napját követő nap 24.00 óráig be kell fejezni.

Utazz és Fuss Velünk!

HOLNAP RAJTOL A 2. INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓ! 2009/05/08

Holnap 11 órakor Tiszafüredről rajtol majd a 2. Intersport Tour De Tisza-tó kerékpáros mezőnye, hogy teljesítsék a 64 kilométer hosszú túrát!

A bringások mezőnye a Tiszafüred - Poroszló - Kisköre - Abádszalók - Tiszafüred útvonalon teszi majd meg a kört.
A kisgyermekes családoknak pedig kiváló választás a 15 kilométeres rövid táv, amely 11 óra 15 perckor rajtol majd, és a Tisza-tó fővárosát, Tiszafüredet barangolja körbe.

Ugye Te is ott leszel?

Biciklire fel, holnap találkozunk a Tisza-tónál!

ELKÉSZÜLT A KÉKES CSÚCSFUTÁS ESEMÉNYLOGÓJA 2009/05/08

Készen van a Kékes Csúcsfutás eseménylogója, melyet most megmutatunk Nektek!

A célba érkezők érmet is kapnak majd, melyen szintén az eseménylogó lesz látható!

MA LEJÁR A KEDVEZMÉNYES NEVEZÉS HATÁRIDEJE A K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓRA! 2009/05/08

Ha még nem neveztél csapatoddal a 16. K&H olimpiai maraton váltóra, igyekezz! Ma lejár a kedvezményes nevezés határideje!

Ha még ma leadod a nevezést, a következő díjat kell fizetned:

- maraton váltó: 6x2900 Ft = 17400 Ft/csapat
- félmaraton váltó: 3 x 2 900 Ft = 8 700 Ft/csapat
- minimaraton váltó: 3 x 1 600 Ft = 4 800 Ft/csapat
- félmaraton egyéniben: 3400 Ft

Siess, nevezz még ma!

MARATONOK EZEN A HÉTVÉGÉN 2009/05/08

Ezen a hétvégén több városban is lesznek maratonok az AIMS égisze alatt.

május 10. Berlin Run 25km GER
május 10. Martin Fiz Maraton ESP
május 10. Volkswagen Prága Nemzetközi Maraton CZE
május 10. Genova Maraton & Félmaraton SUI
május 10. Skopje Maraton MKD

 

RADCLIFFE A VB-RE KÉSZÜL 2009/05/08

A női maratonfutás világcsúcstartója, a brit Paula Radcliffe megerősítette, hogy elkezdte edzéseit, sőt, jövő héten nekiáll a versenyspecifikus felkészülésnek az augusztusi vb-re. És utána folytatja az edzéseket a Londoni Olimpiára.

Radcliffe hét hetes lábadozás és könyített edzés után végre elkezdheti versenyspecifikus felkészülését az augusztusi atlétikai vb-re. A futónő egy lábujj műtéten esett át, de elmondása szerint már teljesen jól érzi magát. "Egy darabig most csak 2-3 futóedzésem lesz hetente. Most még a kilométerszám és nem a sebesség emelése a lényeges. Remélem, hogy június közepére újra teljes értékű edzésmunkát tudok majd végezni, be a keresztedzéseket akkor sem fogom abbahagyni." - nyilatkozta Radcliffe, aki nemsokára elutazik Franciországba, Font Romeu-be, a brit csapat magaslati edzőtáborába. "Jó lesz a brit csapattal edzeni, és remélem, hogy a rendszeres magaslati munka jó hatással lesz majd a teljesítményünkre a vb-n." - mondta Paula.

A futónő arról nem nyilatkozott, hogy a vb mellett milyen más versenyekre készül idén, de azt megerősítette, hogy a Londoni Olimpia továbbra is a legfőbb célja. "Ahogy öregszel, az állóképességed, kitartásod egyre javul. Lehet, hogy két erős edzés között már szükséged van egy extra pihenőnapra, de ebben a korban már fejben is erősebb vagy, tapasztaltabb, és sokkal motiváltabb." - válaszolta arra a kérdésre, hogy életkora nem okoz-e majd gondot a következő olimpián. Radcliffe még elmondta, örülni fog, ha együtt versenyezhet majd Londonban honfitársnőjével, Mara Yamauchival, aki múlt hónapban második lett a London Marathonon 2:23:12-as idővel. "A maraton egy egyéni versenyszám, de nagyszerű lesz, hogy ő is ott lesz velem, és motiválhatjuk, segíthetjük majd egymást."

Végül Radcliffe még elmondta, hogy kislánya, Isla máris remek edzőpartner, sokszor tőle kapja a frissítőjét, amikor a futógépen edz.

Forrás: Online Edzésnapló

 

PÓLÓ A 2. INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓ INDULÓINAK 2009/05/07

A 2.Intersport Tour de Tisza-tó indulói a képen látható emblémázott pólót kapják meg a rajtcsomagjukban!

ITT AZ EXTREME TOUR 2009! 2009/05/07

Indul az eXtreme Tour 2009-es sorozata!

Az "eXtreme Tour 2009" versenysorozat állomásai:

  1. 2009. május 9. Orfű - eXtreme Duatlon, Rövidtávú Duatlon OB  
  2.  2009. július 11. - Zánka - Középtávú Triatlon
  3. 2009. augusztus 15. Nagyatád, - eXtremeMan, Hosszútávú Triatlon OB

Bónusz lehetőség júniusban : Kékes - csúcsfutás - + 1 bónusz sorsjegyért

A versenysorozatban bármely igazolt (versenyzői licenccel rendelkező), és szabadidő jelleggel sportoló (licenccel nem rendelkező) versenyző résztvehet
aki az egyes versenyekre benevezett, és a versenyszabályokat betartva célba ér.

Bővebb információ itt

FUSS FÉLMARATONT MÁJUS 17-ÉN, A 16. K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓN!

2009/05/07

A BSI FélmaratonMánia jegyében egy teljes félmaratont is futhatsz a K&H olimpiai maraton váltón Budapesten.

Ezzel teljesítheted a FélmaratonMánia sorozat tavaszi versenyét, ha már a választások miatt "tavaszra" került az esemény új időpontja.

A táv 3 azonos körből áll a Parlament körül. A pálya nagyon gyors, körönként egyszer kell visszajönni a Duna-partról. Végig sok a szurkoló és Péter Attila is körönként biztathat. Talán a váltóhely kb. 60 méterén lassulsz egy picit. Egyszóval ideális hely egyéni csúcs (PB, azaz personal best) futására.


Chipes időmérés nem lesz, az idődet magadnak kell mérned. Az egyéni félmaratonisták együtt indulnak a kb. 800 csapat első emberével.

Ha szeretnél FélmaratonMániás lenni, ha akarsz egy jó időt futni, ha nincs csapatod, akkor FUSS FÉLMARATONT MÁJUS 17-én!

TUDJ MEG MINDENT A 2. INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓRÓL 2009/05/07

Az esemény kapcsán készült különleges digitális szórólapról minden információt begyűjthetsz, amire csak szükséged lehet a kerékpáros versennyel kapcsolatban!

Kattints az alábbi képre, és máris lapozgathatod a szórólapot, és még egy beharangozó filmet is megnézhetsz!
Jó böngészést!

BOLT JÖVŐ HÉTEN ÚJRA EDZÉSBE ÁLL 2009/05/07

Jövő héten kezdi el újra az edzéseket a múlt szerdán közlekedési balesetet szenvedett Usain Bolt háromszoros olimpiai bajnok jamaicai atléta. A 22 éves sprinter egy hete az egyik támogatójától ajándékba kapott sport BMW-t vezette a főváros, Kingston közelében az autópályán, amikor a jármű a nedves úton megcsúszott, megpördült, és egy árokban kötött ki. Boltnak csak akkor esett baja, amikor kiszállt a kocsiból: bal lábába néhány tüske szúródott. Ezeket azóta eltávolították. "Jól van, néhány nap múlva már edzhet - jelentette ki ügynöke, Norman Peart. - Azt hiszem, a hét végéig még pihenőt ad magának, hogy aztán újult erővel folytathassa a felkészülést." Versenyprogramja szerint Bolt legközelebb május 17-én, Manchesterben áll rajthoz egy 150 méteres utcai futáson. A sprinter 100-on és 200-on, valamint a 4x100 méteres jamaicai váltó tagjaként is világrekorddal lett ötkarikás aranyérmes tavaly Pekingben. A rövidebbik sprinttávon ő tartja a világcsúcsot, 9.69 másodperccel.

Forrás: SportGéza

GUSZTOS PÉTER KÉPVISELI A MAGYAR POLITIKUSOKAT A MARATONI VB-N 2009/05/07

Fusson minden politikus! Közeleg a lengyelországi maratoni világbajnokság, amelyen kizárólag a politikai közélet szereplői indulhatnak. Hazánkat Gusztos Péter (32), SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes képviseli majd, aki a hét végén kezdte meg a felkészülést az októberi versenyre.

A pásztói kórháztól futottam el a 21 kilométerre lévő Bokor nevű kis faluba. Ez a két helyszín ugyanis nagyban kötődik az életemhez: ebben a kórházban születtem, és édesanyám egyszer elmesélte, hogy valószínűleg a Bokor nevű faluban fogantam - mondta el a Blikknek Gusztos. A honatya egyébként igazi sportember, a maratoni távot többször is teljesítette. Ezúttal párja, Kovács Patrícia színésznő is elkísérte edzeni, sőt még a terhelés növelésébe is besegített.

Forrás: Blikk

173 ORSZÁG FUTÓI MENNEK AZ IFJÚSÁGI VB-RE 2009/05/06

Már 173 IAAF tagország jelezte a 213-ból, hogy indítana atlétákat a július 8-12-ig tartó 6. IAAF Ifjúsági Világbajnokságon az olaszországi Südtirolban. A versenyen megközelítőleg 2000 ember vesz majd részt, belértve az atlétákat és a kísérőiket, edzőiket is. Ezzel úgy tűnik, ez a világverseny lesz a legnépesebb ifjúsági atlétikai esemény.

Korábban 2005-ben voltak a legtöbben a VB-n, akkor 177 különböző ország képviselői indítottak válogatottakat a marokkói Marrakesh-ben rendezett eseményen. Első alkalommal 1999-ben a lengyelországi Bydgoszcz-ban volt ifjúsági VB, ahol 131 csapat vett részt.

A nevezés június 22-én zárul majd le.

Forrás: IAAF

MAKAU CÍMVÉDÉSRE KÉSZÜL NEW YORKBAN 2009/05/06

A kenyai Patrick Makau szeretné megvédeni címét jövő héten szombaton, május 16-án New Yorkban, a Central Parkban megrendezésre kerülő Healthy Kidney 10 kilométeres versenyen.

A 24 éves futó idén már nagyon jó eredményekkel büszkélkedhet, hiszen ő futotta minden idők második leggyorsabb félmaratonját a Ras Al Khaimah Half Marathonon, 58:52-es időeredménnyel, és debütált a maratoni távon is a Fortis Rotterdam Marathonon, ahol 4. lett 2:06:14-es idővel. Makau 2008-ban indult először New York-i versenyen, és minden idők negyedik legjobb Central Park-ban futott idejével 28:19-cel teljesítette a 10 kilométeres távot. Idén pedig esélye lehet a Park rekord, a 28:08-as idő megdöntésére, melyet 2007-ben futott Dathan Ritzenhein.

Forrás: IAAF

VASÁRNAP K&H OLIMPIAI FUTÓNAP KECSKEMÉTEN! 2009/05/06

Május 10-én, vasárnap Kecskeméten kerül megrendezésre a K&H olimpiai futónap. Bács-Kiskun megyeszékhelyén idén már hatodik alkalommal gyűlhetnek össze a sportot szeretők, hogy részesei legyenek a minden korosztályt megmozgató futóeseménynek. A mezőny 10 óra 20 perckor vágnak majd neki a Kossuth térről a 3,4 kilométer hosszú futótávnak, amely a város legszebb részeit érintve kanyarog majd. A várhatóan népes futótársaságot a hatszoros aerobik világbajnok Szentgyörgyi Rómeó melegíti majd be, illetve a befutó után levezető tornával igyekszik majd megmozgatni az egybegyűlteket.
A mezőny minden tagja egyedi emblémázott pólót kap a nevezéskor, illetve célba érkezés után részt vesznek a támogatók ajándékainak kisorsolásán is!

Ha a környéken laksz, és szeretnél egy jót futni, ott a helyed Kecskeméten!

BÉKÉSCSABA-ARAD SZUPERMARATON TIZENKETTEDSZER 2009/05/06

Tizenkettedik alkalommal vágnak neki a futók, a kerékpárosok és a görkorcsolyások a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaratoni távjának.

Békéscsabán kedden az Ifjúsági Házban tájékoztatót tartott a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba nemzetközi szupermaratoniról. A tájékoztató előtt Köles István alpolgármester nyitotta meg a rendezvény társprogramjaként két aradi alkotó, Takács Florica festőművész és Budiu Gheorghe fotós kiállítását. 

Tóth Sándor, a Buda-Cash Békéscsabai AC ügyvezető igazgatója elmondta, tizenkét évvel ezelőtt nyitott határ versenyként indították a közös vállalkozást és azóta jelentős fejlődést ért el. Az eltelt időszakban rendeztek sportminiszteri találkozót, a kísérő rendezvények keretében évről-évre bemutatkoznak a két város művészei alkotásaikkal a másik ország közönségének. Az üzletember találkozókon hasznos gazdasági információkat szerezhettek a résztvevők.

május 23-24-ei viadalra eddig tizenöt egyéni induló, ötven váltó, több mint hetven kerékpáros, valamint görkorcsolyázó jelentkezett. A csaknem 200 km-es egyéni versenyre várják a többszörös győztes orosz Anatolij Kruglikovot, de itt lesz a mezőnyben az encsi Bogár János és a házigazdák kiválósága, a háromszoros Bécs-Budapest győztes Vozár Attila is.

Forrás: BEOL

SZÁGULDJ GÖRKORIVAL A PESTI RAKPART ASZFALTJÁN! 2009/05/06

Május 30-án szombaton a 6. Generali Duna-parti Futógála keretében nem csak a futók, hanem a görkorcsolyázás kedvelői is kipróbálhatják magukat. Ha szeretsz görkorizni, és szívesen száguldoznál egy teljesen sík, jó minőségű aszfaltpályán, neked is ott a helyed a görkoris mezőnyben!

Lapozz bele az esemény digitális szórólapjába! Az alábbi címlapképre kattintva mindent megtudhatsz a görkorcsolyás futamról!
Jó böngészést!

 

CSÜTÖRTÖKIG MÉG KEDVEZMÉNYESEN NEVEZHETSZ BE A 2. INTERSPORT TOUR DE TISZA-TÓRA! 2009/05/05

Ha május 7-ig nevezel a május 9-i 2. Intersport Tour de Tisza-tóra, akkor a legolcsóbb nevezési díjat kell zetned, hogy részese lehess a tókerülő mezőnynek.

A 64 kilométeres kerékpáros, és az 55 kilométeres görkorcsolyás/rolleres indulás nevezési díja 2500 Forint május 7-ig.
A 15 kilométeres kerékpáros túra nevezési díja 1500 Ft.

Nevezz mielőbb, és kerekezd körbe a Tisza-tavat!

 

ÚJ JÁTÉK! 2009/05/04

Játssz velünk, és nyerd meg a három BSI ajándék egyikét!
Válaszolj a BSI-vel kapcsolatos kérdésekre, és legyél Te a szerencsés!

Játssz és nyerj!

JÁTÉK SORSOLÁS 2009/05/04

Kisorsoltuk azt az 5 szerencsést, akik egy-egy Maresi-Kellog's ajándékcsomagot nyertek!

A nyertesek:

Kispál Marianna
Forró Ferenc
Ladányi Tímea
ifj. Kerek István
Kiss Mirella

Gratulálunk, a nyerteseket hamarosan e-mailben értesítjük a nyereményük átvételéről!

KÁLOVICS ANIKÓ NEGYEDIK LETT EDINBURGH-BAN 2009/05/04

Anikó a hétvégén Edinburgh-ban vett részt a Great Run utcai futóversenyen, 10 kilométeres távon. A magyar futónő csak nagyon kevéssel maradt le a dobogóról, az előkelő negyedik helyen zárta a rangos viadalt. A mezőnyben rengeteg neves futónő indult, a győztes Kastor London Maratont nyert korábban, Porkopcuka pedig a New York Maratonon diadalmaskodott - Anikó azonban remekül helyt állt a nagy neek között!

A pálya egyébként most változott a korábbi edinburgh-i versenyek útvonalához képest, azonban a rengeteg emelkedővel tarkított, dimbes-dombos jellege megmaradt.

Eredmények:
1. Deena Kastor (USA) 32.38
2. Jelena Prokopcuka (LAT)33.14
3. Sally Barsosio (KEN) 33.34
4. Kálovics Anikó 33:42
5. Karolina Jarzynska (POL) 33.52

Gratulálunk Anikónak!

Anikó legközelebb két hét múlva Manchesterben áll rajthoz az ottani Great Run utcai futóversenyen.

Forrás: Zsódér Zsolt

PÉNTEKEN ISMÉT 6É FUTÁS! 2009/05/04

Ha még nem ismernéd: a 6É futás egy vidám éjféli futás a budapesti hatos villamos vonalán, minden hónap második péntekjén. Májusban 8-ára esik ez a nap, így ezen a héten pénteken ismét lesz lehetőséged csatlakozni ehhez a nem mindennapi futóeseményhez!

A 6É futás éjfélkor kezdődik a Móricz Zsigmond körtéren (találkozó a sínek végénél, a megállóban), és a Moszkva téren ér véget.

Bővebb információ >>>

WANJIRU ÉS NDEREBA VEZETIK A KENYAI CSAPATOT A BERLINI VB-N 2009/05/04

A London Maraton győztes, olimpiai bajnok Samuel Wanjiru és a korábbi világbajnok, Catherine Ndereba vezetik majd a kenyai csapatot a 12. IAAF Atlétikai Világbajnokságon Berlinben. Már 10 nevet be is jelentettek, akik biztosan ott lesznek a VB-n, és képviselik a kenyai színeket.

Férfiak: Samuel Wanjiru, James Kwambai, Duncan Kibet, Daniel Rono, Emmanuel Mutai

Nők: Agnes Kiprop, Helena Loshanyang Kiprop, Irene Limika, Catherine Ndereba, Salina Kosgei

Tartalékok

Férfiak: Luke Kibet, Abel Kirui, Martin Lel, Robert Cheruiyot, David Kipkorir

Nők: Martha Komu, Risper Jemeli, Lydia Cheromei, Edith Masai, Irene Mogaka

Forrás: IAAF

KENYAI SIKEREK NÉMETORSZÁGBAN 2009/05/04

Düsseldorfban, illetve a Hannoverben rendezett maratoni versenyeken egyformán kenyai siker született a férfiaknál, vasárnap.

A viadalokon szinte tökéletesen megegyező időeredmény kellett a győzelemhez a férfiak küzdelmében: David Langat 2:10:46 órával nyert Düsseldorfban, Evans Kipkosgei Ruto pedig mindössze egy másodperccel volt lassabb nála Hannoverben.

Előbbi helyszínen a nőknél Susanne Hahn jóvoltából hazai elsőségnek örülhettek a szurkolók, míg Hannoverben a szintén kenyai Jepkite Fridah lett az első.

Düsseldorf

férfiak
1. David Langat (kenyai) 2:10:46 ó
2. Wilfred Kigen (kenyai) 2:11:30
3. André Pollmächer (német) 2:13:09
nők
1. Susanne Hahn (német) 2:29:26 ó


Hannover

férfiak
1. Evans Kipkosgei Ruto (kenyai) 2:10:47 ó
2. Julius Muriuki (kenyai) 2:10:48
3. Hussen Adem Jemal (etiópai) 2:11:17
nők
1. Jepkite Fridah (kenyai) 2:35:47 ó

Forrás: NSO

50 NAP ALATT 2000 KILOMÉTERT FUT A TISZÁÉRT 2009/05/04

A multisportoló Hidvégi-Üstös Pál bal térde sérült, ennek ellenére napi 40 kilométert - alig kevesebb, mint a maratoni táv - vállal, ésszel megy a távnak, úgy érzi, menni fog.

Május elsején Vásárosnaményból indul ötven napos, kétezer kilométeres Tisza-futására Hidvégi-Üstös Pál. Az Együtt az Élő Tiszáért mozgalom vezetője, a multisportoló Hidvégi-Üstös június 19-ig a folyó jobb és bal partján a forrástól a torkolatig oda-vissza végigfutja a Tiszát.

Átlagban napi 40 kilométert vállal, szünnapot annak ellenére nem tart, hogy fizikai állapota nem tökéletes. Bal térdét egy hónappal ezelőtt megerőltette, mikor farönköket cipelt a hátán háza kertjében. Lábát orvosi javaslatra pihentetni kellett, napi 45-50 kilométeres futásadagját csökkentette, helyette sokat kerékpározott.

Egészségesnek érzi magát, nem fanatikus, ésszel megy neki a távnak, "menni fog". Környezetvédelmi missziója okán minden tiszai települést felkeres, feltérképezi az illegális hulladéklerakókat, a vele együtt futóknak, kerékpározóknak és a helyi lakosoknak szemétszedési versenyt hirdetett.

Hidvégi-Üstös Pál 2006 őszén 852 kilométert úszott a Tiszán, 2008-ban 1000 kilométert futott a folyó mentén, akkor szintén forrástól a torkolatig tette meg a távot, de csak egy irányba.

Forrás: Sportgéza

a lap tetejére