Holnap lesz a 26. Nike Budapest Félmaraton párhuzam-versenye Afganisztánban

Először 2007-ben rendezték meg a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport Pannónia Táborban a Budapest Félmaraton párhuzamversenyét, majd 2009-ben is velünk futottak a katonák. Idén augusztus 5-én, pénteken rendezik a versenyt.

2007. augusztus 20-án sikeresen megrendezték Afganisztánban az 1. Pol-e Khomri Félmaratont, a 22. NIKE Budapest Félmaraton párhuzam-versenyét. Akkor 30 induló sorakozott fel a rajtszalagnál és végül 29 fő teljesítette szintidőn - 2 óra 30 perc - belül az előírt távot. Igazi kánikulai futás volt, a rajt időpontjában árnyékban 33 fok volt, míg a napon meghaladta a 40 fokot, de mire a mezőny utolsó futója célba ért, a hőmérséklet 29 fokra csökkent, és mivel a nap már nem tűzött, kellemes futóidő alakult ki. A pálya nehéz volt, sok emelkedő és lejtő tarkította, néhol a rossz talajjal is meg kellett küzdeniük a futóknak.
Az első célba érkező futó Varga Sándor volt 1.36.17-es eredménnyel, míg az utolsó futó 2 óra 30 perc elteltével ért célba.

2009. augusztus 7-én 27 férfi és két női versenyző vágott neki hajnali öt órakor a 34 körös versenynek, közülük 15-en életükben először. A korai kezdésre a magas hőmérséklet miatt került sor. A pálya útvonala a tábor területén belül több emelkedővel, illetve lejtővel tarkítva 621 m hosszú volt, körülbelül a pálya fele betonozott, a fennmaradó rész pedig murvával borított talajút. A legmagasabb és a legalacsonyabb pontok közötti szintkülönbség 4 méter.
Az ötórai 21 fok másfél óra elteltével 29,7 fokra, míg a verseny végére 35,2 fok Celsiusra emelkedett.
Az elsőként célba érkezők (Varga Sándor ftőrm., Szabó Róbert tőrm.) holtversenyben 1 óra 30 perc 01 század alatt teljesítették a távot.
A részleteket lásd az akkori beszámolóban!

Idén eddig 21 fő jelezte részvételi szándékát, ezen felül 4 páros induló is. A páros indulók közül 2 fő egyénibe is nevezett.
Soucz Ferenc, aki a verseny főszervezője, a következőket mondta az eseményről: Természetesen időmérésről és rajtszámról is gondoskodunk. A "futópálya" (kör) 620 méter hosszú, egy helyen állítunk fel frissítőpontot (szőlőcukor, banán, víz, energiaital), és itt történik a számlálás is, valamint nem messze a frissítőponttól egy vizeskapu is segíti a versenyzők felfrissülését. Egy számláló kolléga 5 futót felügyel, ezen a helyen van kitéve a hivatalos versenyóra is. Minden egyéni versenyzőnek 34 kört kell teljesítenie a 2 és fél órás szintidőn belül. És a budapesti versenyhez hasonlóan vannak párosban indulók is, összesen 4 pár.
A párhuzam valóban kissé eltolódott - azért rendezzük ilyen korán a versenyt, mivel ez az a dátum, ami szolgálati elfoglaltságaink miatt lehetővé teszi minden érdeklődő számára az indulást.

A résztvevők hivatalosan beneveznek a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra, és érmet is fogunk küldeni nekik!

Jó futást kívánunk nekik!



fb share