Hortobágyi futás és siófoki buli

A dunaújvárosi Vass Krisztina konkrét célokkal érkezik majd a 7. E.ON Délibáb Sportnapra. Jól akarja magát érezni, ezenkívül az esemény a szeptemberi félmaratonra történő felkészülésében fontos állomás lesz.

- Mi tetszett meg a 7. E.ON Délibáb Sportnapban?

- Azért volt vonzó, hogy elinduljak, mert idén akarom először lefutni a Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont. Ebben az évben elkezdtem aktívan futni, a T-Home Vivicittá és a Generali Duna-parti Futógála után időrendben ez volt a következő táv, mégpedig a 13,3 kilométer, ami a következő lépcsőfok lesz, illetve az is fontos, hogy kihívás a pusztában futni.

- Tudod, mi vár rád?

- Sok ismerősöm mesélt a várható körülményekről, és mint szurkoló, már jártam is ott, tehát reális képem van róla. A melegre készülök nagyon, az öltözködést el kell találni, sapkát és kendőt biztos viszek magammal. A technikai felkészülésen túl a távra koncentrálok az edzéseken. Ezt úgy kell elképzelni, hogy eddig egy héten háromszor futottam tíz kilométereket, most váltottam arra, hogy ezt felviszem tizennégy kilométerig. A terepre úgy készülök itt Dunaújvárosban, hogy a Duna-partra járok le futni, és a városban is van olyan rész, ami hasonló adottságokkal rendelkezik elképzelésem szerint, mint ami majd a Hortobágyon fog várni rám.

- Nem csak futóként voltál már versenyen, hanem szurkolóként, sőt rendezőként is. Miért?

- Azért, mert nagyon sok olyan emberrel találkozom, akik ugyanúgy készülnek erre a versenyre, ugyanúgy odateszik magukat, gondolkodnak, azonosak hozzáállásban, jó ilyen emberekkel együtt lenni. Ráadásul a közös pont az egészséges életmód, jó célokért találkozunk. Azt is hozzá kell tennem, hogy a szervezés hihetetlenül jó szokott lenni, eddig mindig gördülékenyen mentek a dolgok.

- A hangulaton túl mi fontos még?

- Az időeredmény, hogy saját magamat mindig tudjam kicsit überelni. Tekintettel arra, hogy még ilyen körülmények között nem futottam, olyan 1 óra 40 perces idővel már elégedett lennék. Nem a többiekhez mérem magam, a saját eredményeimet akarom javítani.

- Nehéz elképzelni, hogy egyedül mész.

- A családdal szoktam menni a versenyekre, ők a legnagyobb szurkolóim. De rengeteg barátot sikerült szereznem már a különböző versenyeken, a lánycsapatot is a futás hozta össze, akikkel néha váltóban indulunk. Ez úgy volt, hogy a barátnőmmel ketten futunk hosszabb távokat, és egy dunaújvárosi konditeremből sikerült még három lányt rávenni, hogy fussunk együtt. Nagyon jó kis társaság verődött össze, együtt jártunk edzésre is. A Hortobágyra most az egyikük jön velem. De az élet utána sem áll meg, este egyből megyünk Siófokra, ahol egy koncerttel ünnepeljük meg a futásunkat.



fb share