Hősies hölgyek a női futógálán

Napsütésben kezdődött, majd zivatar után napsütésben végződött a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála a Margitszigeten. Ám a hölgyek így is fantasztikus hangulatot teremtettek az eseményen, amelyre 3100-an neveztek.

Kánikulai vasárnap reggel köszöntött a Margitszigetre, ami ezúttal a nyár elején adott otthont a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálának. Az eseményt Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke és Csomós Miklós főpolgármester-helyettes nyitotta meg. Szavaikat, illetve egy jópofa kerékpáros bemutatót követően az első bemelegítéssel az iskolai indulók hangolódtak rá a 3,5 kilométeres távra. A nap első rajtjára 10 órakor került sor, a rajtpisztolyt Pelczné Gáll Ildikó és Csomós Miklós együtt sütötték el. Aztán egyre jobban benépesült a Margitsziget: érkeztek a 3,5 kilométeres táv egyéni indulói és a gyaloglásra nevezők. A program a rövidebb futótáv második rajtjával folytatódott - Pogány Éda, a Coca-Cola kommunikációs igazgatója indította a futókat -, ezt pedig a gyaloglók rajtja követte. A 2,8 kilométeres gyalogló táv mezőnyében ott voltak mások mellett a József Attila Színház művészei - a rajtszínpadon pedig a színház Kossuth-díjas színésznője, Galambos Erzsi, akit óriási taps köszöntött, és aki a gyaloglók mezőnyének adta meg a rajtjelet.

A Coca-Cola Testébresztő Női Futógála hosszabb távja, a 7,5 kilométeren indulók mezőnye ragyogó napsütésben fél 1-kor rajtolt el. A hölgyek integetve és jókedvűen haladtak át a rajtkapu alatt. Meg is jegyezte Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója, hogy ez az év legszebb rajtja. Tegyük hozzá máris: és a legvidámabb. A hölgyek megmutatták, milyennek kell lennie egy női futóeseménynek. És persze nemcsak a futás, hanem a futógála minden kísérőprogramja - például a fitneszbemutatók, vagy az ugrálóvár - is a vidámságról, a mozgásról és a nyárról szólt ma.

Ezt a hangulatot változtatta át a kora délután jött zivatar. A hölgyek a 7,5 kilométeres táv egy részét szakadó esőben tették meg, mint ahogy a szurkolóknak is kijutott a záporból. A futók bőrig áztak, a hőmérséklet rövid idő alatt 8 fokot esett - 30-ról 22 fokra -, az érdeklődők fák és sátrak alatt próbáltak menedéket találni a felhőszakadás elől. A jókedvet azonban nem mosta el az eső: a célba érkező lányok és asszonyok arca akkor is ragyogott, ha a ruhájuk csurom vizes volt.

A hosszabb távon a mezőkövesdi Pap Csilla fölényesen nyerte a versenyt, 27:26 alatt futotta le a 7,5 kilométert. Szoros volt viszont a két másik dobogós helyért folytatott küzdelem: Meggyes Luca végül 6 másodperccel előzte meg Veres Csillát, így előbbié lett a második, utóbbié a harmadik hely. A párosoknál Ferenc Katalin és Kovács Melinda kettőse, a Lehidalunk volt a leggyorsabb, 28:12-es idővel szerezték meg az első helyet.

A futógála kánikulában kezdődött és kánikulában végződött: az esemény végére elállt az eső, és a sportnap résztvevői napsütésben búcsúzhattak a Margitszigettől.

A BSI következő eseménye a 8. E.ON Délibáb Sportfesztivál lesz a Hortobágyon, július 9-én.

Eredmények

7,5 kilométer, egyéni

1. Pap Csilla (Mezőkövesd) 27:46

2. Meggyes Luca (Budapest) 30:29

3. Veres Csilla (Monor) Pénzügyőr SE 30:36

7,5 kilométer, váltó

1. Kovács Melinda, Ferenc Katalin (Lehidalunk) 28:12

2. Beke Zsanett, Tóth Lili (Dombóvári Kiscsillagok) 28:26

3. Kiss Mirella, Vonnák Dzsamila (Pesti Futó Bestik) 31:22



fb share