IAU 50km World Trophy volt Assenben

Több mint 150 indulója volt szombaton az IAU 50km World Trophy versenynek a hollandiai Assenben. A férfiaknál kenyai győzelem született, a hölgyeknél viszont brit versenyző állt a dobogó mindhárom fokán. 125 egyéni futó és 19 váltó rajtolt el szombaton az IAU 50 kilométeres versenyén.

A férfiak nagyon erős tempóban kezdtek, akkor még 2:45-ön belüli befutót valószínűsítettek. 1 óra és 45 perc után hárman futottak az élen, a kenyai John Wachira és Eliot Biwot, illetve a dél-afrikai Samuel Moleshioa, közülük Biwot tűnt a legfrissebbnek. 30 kilométerig maradtak együtt, akkor Biwot átvette a vezetést. Innentől Moleshioa, aki idén korábban megnyerte a loskopi 50 kilométeres versenyt, már csak küszködött és egyre jobban visszaesett. Wachira 40 kilométernél még eltökélten ragaszkodott a második helyhez. Ekkor Biwot előnye már 50 másodperc volt, a harmadik helyen pedig Eliya Mogoboya állt, de keményen támadta őt a japán Kaito Iwayama és a belga Pieter Vermeesh.
Az utolsó 5 kilométeren Wachira visszaesett a negyedik helyre, Vermeesh feljött másodiknak, Iwayama pedig harmadiknak.
Végül így is futottak be. Biwot 2:54:59-cel nyert, két és fél perccel megelőzve Vermeesh-t (2:57:23). Iwayama 2:59:12-vel lett a harmadik.

A hölgyeknél a brit Emma Gooderham győzött 3:17:30-cal, ez összetettben a 15. helyet jelentette. Gooderham folyamatosan építette fel az előnyét, 25 kilométernél már majdnem 3 perces előnyre tett szert akkor második honfitársa, Joanna Zakrzewski előtt. Zakrzewski a szintén brit Susan Harrisonnal felváltva állt a második-harmadik helyen, végül 35 kilométer után Harrison bírta jobban az iramot, így ő lett a második (3:25:05), míg Zakrzewskinek a bronzérem jutott (3:26:37).

Eredmények:

Férfiak:
1. Eliot Kiplagat Biwott (Kenya) 2:54:53
2. Pieter Vermeesch (Belgium) 2:57:23
3. Kaito Iwayama (Japán) 2:59:12

Nők:
1. Emma Gooderham (Nagy Britannia) 3:17:30
2. Susan Harrison (Nagy Britannia) 3:25:05
3. Joanna Zakrzewski (Nagy Britannia) 3:26:37

Források: www.iau-ultramarathon.org, www.roadtolondon2012.co.za



fb share