Irány az első félmaraton!

Eső- és szélmentes, 18 fok körüli időjárásban bízik Szalay Huba, aki most vasárnap életében először fogja teljesíteni a félmaratoni távot a Városligetben. A senior triatlonista egy héttel a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton után a triatlon-világbajnokságon is rajthoz áll, így a jubileumi versenyt egyfajta főpróbának szánja.

- Milyen sportmúltat tudhatsz a hátad mögött?

- Iskolás koromban viszonylag rendszeresen mozogtam, egyetemen pedig két évig amatőr státuszban triatlonoztam. Aztán más került előtérbe: elkezdtem dolgozni, megházasodtam, majd született két gyermekem is. Több év kimaradt, egy-két úszást és biciklizést leszámítva. Aztán negyven körül változtatni szerettem volna. Elsősorban az egészségmegőrzés vezérelt, tudatosan elkezdtem keresni valamit, ami segíthet. Három éve ismét a triatlon mellett döntöttem, versenyezni kezdtem a senior kategóriában.

- Hamar jöttek a sikerek?

- Szerettem mindig lépésről lépésre haladva újabb és újabb célokat kitűzni magam elé. Első évben egy céges versenyen sikerült ezüstérmet szereznem, és már akkor elhatároztam, hogy jövőre az aranyért jövök. Miután megnyertem a versenyt, fejembe vettem, hogy idén szeptemberben a világbajnokságon is rajthoz szeretnék állni, ahol az úgynevezett age group (40-45 év) futamon indulok majd. Természetesen nem lesznek dobogós esélyeim, de itt a részvétel lesz a fontos.

- Elfér egymás mellett a Nike Budapest Félmaraton és a világbajnokság?

- Egy valódi felpörgető versenynek szánom a most vasárnapi 21 kilométert. Ez lesz életem első félmaratonja, és bár nincs komoly tapasztalatom ekkora távon, azért némi elképzelés már kirajzolódott látatlanban is.

- Milyen taktikát fogalmaztál meg magadban?

- Terveim szerint 15-16 kilométerig szigorú pulzuskontroll mellettem fogok futni, és nem engedem magam 165 fölé. Ha pedig ezt követően úgy érzem, maradt bennem erő, akkor az utolsó ötezer méteren kivágok egy nagyobb hajrát. Szeretnék 1:40-en belül célba érni.

- Egy triatlonistának rengeteg időt kell tölteni a felkészüléssel. Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt a család, a munka és a sport között?

- Próbálok figyelni arra, hogy ne a családomtól vegyem el az időt. Vagy késő este, vagy még a munka előtti órákra időzítem az edzéseket. Szerencsés helyzetben vagyok, Újpesten élek, és a közvetlen környezetemben található egy erdő, ahol tudok futni. Véleményem szerint a futás hihetetlenül jó stresszoldó képességgel bír, amit ha úszással és biciklizéssel párosítunk, akkor igazán változatosan tudunk kikapcsolódni.



fb share