Jó időben, rossz időben: Balaton Maraton

A nagykanizsai Vránicsné Deák Ildikót férje vette rá a futásra. Mindketten elindulnak a 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon.

- Hányadik Balaton Maratonodon indulsz idén?

- Elmondhatom magamról, hogy már a legelsőn ott voltam, és teljesítettem is a kétnapos maratoni távot. Utána is voltam, de akkor félmaratonokat futottam kétszer-háromszor. Nem volt annyi időm a felkészülésre, és nem mertem bevállalni. 2005 után viszont idén futottam maratont újra, és adva volt az ötlet, hogy most a Balaton Maratonon is a leghosszabb távon indulok.

- Akkor már jól ismered ezt a szezonzárót. Mit tanácsolsz annak, aki most először indul?

- Abban is teljesen más ez a verseny a többihez képest, hogy például az évszak is meghatározza. Lehet számítani a 15 fokos relatív melegtől kezdve az esős szeles időn át a legextrémebb körülményekre. Erre is alaposan fel kell készülni. Nagyon felöltözni sem jó, persze vízálló ruha kell. Ügyelni kell arra, hogy nem szabad elfutni nagyon az első nap, fennáll a veszélye, hogy ha a két rövidebb szakaszon maximálisat nyújt a futó, nem marad energia a vasárnapi félmaratonra.

- Te hogyan készülsz a versenyre?

- Minden versenyre edzeni kell, de erre semmi különösebbel nem készülök. Heti négyszer megyek futni, nekem jelenleg ennyi fér bele. A hideg nem érdekel, amúgy is jobban szeretek futni ilyen időjárási körülmények között, mint kánikulában. Valamelyik évben, amikor félmaratont futottam a Balaton Maratonon, pont olyan időt fogtunk ki, amikor havas eső esett. Annyira, hogy az első 300 méter után már átázott a cipőm, meg hideg is volt, meg szembeszél. Nehezebb volt persze, de én kifejezetten szeretem, ha nehezítenek a dolgokon.

- Egy futónak jó, ha vannak társai.

- A Kanizsai Futóklub tagja vagyok, és László, a férjem is futó. Ő megcsinálta már az Ironmant, sőt a dupla Ironmant is. Elég jó helyezést ért el, az abszolút kategóriában kilencedik lett. Az ő hatására kezdtem én is hosszútávot futni. A Balaton Maratonra is benevezett, vele fogok menni. Persze ő jóval gyorsabban fut, mint én, a rajtnál, meg a célnál fogunk találkozni, azt hiszem.



fb share