Jubielumhoz illő jótékonyság a 30. SPAR Budapest Maratonon

A 11 szervezet céljaiért futó majd' 1000 követ csaknem 20 millió gyűjtött. Lássuk a jubileumhoz illő teljesítmény részleteit!

Az Állatmentő Szolgálat oktatási programja a jövő generáció felelős állattartásra való nevelését szolgálja. A "Fussunk mint állat!" 11 futója ezen célokra és állatmentésekre gyűjtött 120 ezer forintot.

A BAGázs Közhasznú Egyesület a bagi cigánytelepen dolgozik önkéntesek bevonásával, az ott élők társadalmi beilleszkedéséért. A Flora Maratonstafétán telepiekkel, BAGázsos önkéntesekkel és külsős támogatókkal állt rajthoz vegyes csapatokban. Így hívták fel a figyelmet a roma kérdéssel kapcsolatban az összefogásra szükségességére. Ehhez a "mozgásba hozás", a futás lendülete kiváló apropót kínált. Céljaikra 225 ezer forintot gyűjtöttek.

212 futó, 3159 megtett kilométer, és közel 12 millió forint súlyosan beteg gyerekek gyógyulására. Ezek az Élménykülönítmény számai a 30. SPAR Budapest Maratonon. A Bátor Tábor 2015-ben ezer daganatos és krónikusan beteg gyereket és hozzátartozót fogad, hogy gyógyító élményeken keresztül megváltoztassa az életüket.

A Csemete Alapítvány futói a fővárosi Sztehló Gábor Gyermekotthonokban élő, halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek fizikai, szellemi fejlődését segíti támogatásával. Versenyünkön induló futóik több, mit 400 ezer Ft-ot gyűjtöttek össze. A Csemetét támogató futók száma meghaladta a 340 főt.

A Csodalámpa Alapítvány jótékony futói a "Csodabogarak". Ők az életveszélyes betegséggel kezelt gyerekek kívánságainak teljesítésével egy-egy kisgyermeknek adnak erőt a gyógyuláshoz álmaik megvalósításával. Most 1,4 millió Ft gyűlt össze e nemes célra.

A Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Futóköre azért alakult és gyűjtött most is, hogy a daganatos betegek aktív kezelésük lezárulása után, lehetőség szerint otthonukban kaphassanak teljes körű, magas színvonalú egészségügyi ellátást. 36 követük 450 000 Ft-tal járult hozzá e célhoz.

A Piros Orr Bohócdoktorok 11 követe már a verseny előtt gyűjtött és az esemény mindkét napján mini produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Összesen 735 ezer Ft támogatást kapott a társaság.

A Suhanj! Alapítvány célja megosztani a mozgás örömét látás- és mozgássérültek társainkkal több sportágban. Törekvésük saját eszközpark kiépítse és folyamatos bővítésére. Céljaikra a verseny előtt és alatt csaknem 1,5 millió Ft gyűlt össze és több, mint 50 futó, vagy kerekes székes teljesítette választott távját Suhanj! mezben.

A Szent Márton Gyermekmentő 43 futója az átadásra kerülő Gyermekmentési és Oktatási Centrum létrehozásáért gyűjtött 1,8 millió forintot.

Az UNICEF Csapat 41 jótékony követe 676 ezer forintot gyűjtött a szervezet nemes céljainak megvalósításához.

A versenyt követően megmaradt 13 karton banánt a rendezvényünkön is jelen lévő Szociális Csomagküldő Mozgalom (SzOCsoMa) aktivistái Domonyban, Bátonyterenyén, Hejőszalontán, Kustánszegen, Vácegresen, Sóshartyánban, Szentmihálydombján és Bőcsön osztották ki rászoruló, elsősorban roma családoknak.

A Flora Maratonstaféta keretében 5. alkalommal megrendezett Fut a színház verseny 33 stafétája által befizetett jótékonysági nevezési díjakkal, összesen 415 ezer forinttal a BSI a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogatja.

A BSI partnerei és VIP vendégei által befizetett jótékonysági nevezési díj nettó összege 310 ezer forint, amellyel a Magyar Élelmiszerbankot támogatjuk, akik a verseny mindkét napján Jótékonysági Konyhával is várták a résztvevőket.



fb share